Terrorveszély Európában

2010. október 10.

Franciaország mellett Németországot és Nagy-Britanniát is az esetleges terrorcselekményekkel szembeni magas veszélyeztetettségi kategóriába sorolták az európai hatóságok. Az Eiffel tornyot az elmúlt hónapban többször evakuálták, francia állampolgárokat raboltak el Afrikában, az Egyesült Államok pedig óva inti állampolgárait az Európába történő utazástól, de vajon mennyi alapja van egy nyugat-európai terrortámadásnak?

Szeptember elején jelentették be amerikai hírszerző és terrorelhárító ügynökségek, hogy számos olyan bizonyíték jutott a birtokukba, mely szerint Al Kaidával kapcsolatban álló csoportok a két évvel ezelőtti Mumbai-hoz hasonló terrortámadást terveznek Nagy-Britannia, Németország és Franciaország ellen. A támadásokat valószínűsíthetően észak-afrikai és pakisztáni csoportok hajtanák végre, melyeket vagy az Al Kaida képez ki helyben, de az is elképzelhető, hogy a támadásokat a már Európában lévő sejtekre építenék. Párizs azonban kijelentette, hogy az ország számára kizárólag az iszlám Maghreb jelenthet veszélyt, így kizárólag az innen érkező fenyegetésre koncentrál, különös tekintettel az AQIM-re, az Al Kaidával szoros kapcsolatot ápoló, ám attól függetlenül működő észak-afrikai szárnyra. Egy sor bombariadó után, a franciák szimbólumát, az Eiffel-tornyot szeptemberben két alkalommal is kiürítették és lezárták pár órára miután egy ismeretlen telefonáló közölte, hogy bombát rejtett el az épületben. Hasonló eset miatt a párizsi tömegközlekedésben is ideig-óráig megállt a forgalom, hetekkel azután, hogy Franciaország felkerült a fenyegetettek listájára.
 
Ezzel egy időben öt francia állampolgárt ejtettek túszul emberrablók Nigériában, egy francia tulajdonban lévő uránium bánya közelében. Bernard Kouchner külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy vélhetően az AQIM áll a történtek mögött, hiszen a régióban számos, az Al Kaidával kapcsolatot ápoló terrorista csoport működik. Az esetért felelősséget azonban egy szervezet sem vállalt, egészen múlt hétig, mikor az AQIM egy videofelvételt hozott nyilvánosságra, hogy bebizonyítsa, a túszok életben vannak. Bár Nicolas Sarkozy, francia államfő azonnal tárgyalni kezdett a nigériai vezetéssel, a túszokat eddig még nem sikerült kiszabadítani; valószínűleg azóta is a szomszédos Mali északnyugati területén tartják őket fogva. Francia rendőrségi források szerint az utóbbi időben két franciaországi iszlamista „alvósejt” is aktivizálódott, miután számos afganisztáni és pakisztáni radikális iszlamista személy érkezett az országba. Az amerikai titkosszolgálatok júliusban elfogtak egy afgán származású hamburgi férfit Pakisztánban, aki alátámasztotta a nyugati titkosszolgálatok azon gyanúját, mely szerint az esetleges támadásokat végrehajtó csoportok már Európa nagyvárosaiban vannak. A 2009 elején Pakisztánba érkező Ahmed Sidiqi elmondása szerint társai egy része az európai támadások megtervezésében vett részt. Az Egyesült Államok mindeközben október 3-án felhívást intézett állampolgáraihoz, melyben az Európába való utazás veszélyeire hívja fel a figyelmet. Ez a felhívás („travel alert”) a hivatalos figyelmeztetésnél („travel warning”) egy fokkal enyhébb fenyegetettségre utal, hiszen itt még csak arról van szó, hogy az amerikai hatóságok felhívták a turisták figyelmét a legfőbb látványosságok és a tömegközlekedési gócpontokban rejlő veszélyekre, de hangsúlyozottan nem az Európába történő utazásról próbálják lebeszélni honfitársaikat.

 

Tény, hogy az Al Kaida tervei között már régóta szerepel egy esetleges nyugat-európai támadás lehetősége, ezzel a brit, német és francia hatóságok is tisztában vannak. Ugyanakkor egy francia tisztviselő úgy nyilatkozott, hogy nem tartja elképzelhetetlennek azt sem, hogy az esetleges terrortámadásokról szóló információk mögött az Egyesült Államoknak azon érdeke áll, hogy ezzel az „állítólagos veszélyeztetettséggel” teremtsen jogalapot az egyre sűrűbbé és intenzívebbé váló távirányított repülőgépekről vezérelt támadásainak Pakisztánban.

Baumann Zsófi

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr712359781

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása