Az elmúlt két hétben történt.. Egyesült Királyság

2010. december 31.

Szomorú gazdasági kilátások: A CBI (Confederation of British Industry) a múlt héten bejelentette, hogy számításaik szerint 2011-ben az Egyesült Királyságnak folyamatosan növekvő árakkal, mérsékelt gazdasági fellendüléssel és növekvő inflációval kell majd szembenéznie.
 
A szakszervezetek harcra készek: A legnagyobb brit munkásszakszervezet (Unite) főtitkára, Leo McCluskey úgy nyilatkozott, hogy a koalíciós kormány megszorító intézkedései ellen 2011-ben soha nem látott sztrájkokkal és tüntetésekkel fognak fellépni a szakszervezetek. A tisztviselő kitért arra is, hogy a munkások vélhetően szövetkeznek majd a tandíjelemelés miatt feldühödött diáksággal, hogy ne engedjék a brit jóléti állam szétverését.
 
Figyelem, járvány veszély: Ismét felütötte fejét az elmúlt évek talán legnagyobb globális pánikját okozó H1N1 vírus az Egyesült Királyságban, amely elsősorban a krónikus betegségben szenvedőket, illetve az időseket támadja. Az első havi adatok szerint nagyjából 300 ember fekszik súlyos panaszokkal különböző brit klinikákon.
 
Brit öröm a START fölött: Az Egyesült Királyság külügyminisztere, William Hague örömtelinek és a jövőre nézve több mint biztatónak nevezte a legfrissebb START-szerződés amerikai ratifikálást, amint azt a politikus elmondta, „ez a döntés hozzájárul az egyetemes biztonság és bizalom érzet kialakulásához a világban.” 
 
Kéz a kézben: A Konzervatív Párthoz köthető források szerint a koalíciós pártok vezetői hetek óta arról egyeztetnek, hogy a következő választásokon a két jelenlegi kormánypártnak előre meg kellene egyeznie abban, hogy bizonyos jelölteket vagy együtt támogatnak, vagy külön-külön úgy, hogy a másik párt adott körzetben nem állít majd ellenjelöltet. Veterán tory politikusok és szinte a teljes brit konzervatív média felháborodott a hír hallatán és magyarázatot követelnek David Cameron miniszterelnöktől.
 
Diplomáciai kinevezések: Bizonyos külügyminisztériumi források szerint a brit miniszterelnök, David Cameron komolyan fontolgatja David Miliband volt külügyminiszter nagyköveti kinevezését. A megbízatás valamikor a jövő év közepétől lenne esedékes, amikor is hosszú évek szolgálata után az Egyesült Királyság jelenlegi amerikai nagykövete visszavonul. Elemzők szerint döntésével a koalíciós kormány végleg el akarja tüntetni az idősebbik Milibandet Westminster és ezzel a brit belpolitika közvetlen környékéről.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr722549939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása