A héten történt.. Egyesült Királyság

2011. január 09.

Kate nem akar hintózni: Vilmos herceg mennyasszonya, Kate Middleton állítólag kijelentette – egyetértésben vőlegényével –, hogy menyegzőjén nem a királyi család hintóján kíván megjelenni, mint ahogyan azt a hagyomány tartja, hanem helyette egy „átlagos” autón szeretné megközelíteni az esküvőnek otthont adó templomot.
 
Ed Miliband és a brit deficit: A Munkáspárt vezére szerint a Konzervatív Pártnak inkább előre kellene tekintenie és tisztességesen vezetnie az országot ahelyett, hogy a történelem szándékos megmásításával azt a látszatot kelti, hogy a Királyság tragikus gazdasági helyzetéért kizárólag a volt kormánypárt a felelős. Ed Miliband hozzátette, hogy véleménye szerint elsősorban a globális gazdasági válság tehető felelőssé a brit deficit szörnyű állapotáért.
 
Megint a tory hátország: David Cameronnak nem először gyűlik meg a baja pártja kemény vonalasaival, hiszen a héten több veterán konzervatív képviselő is jelezte, hogy nem hajlandóak támogatni a koalíciós kormány azon törvénytervezetét, miszerint a börtönbüntetésüket töltő elítéltek is teljes szavazati joghoz juthatnának. Sőt, egyes tory képviselők azt sem tartják kizártnak, hogy céljuk elérésében alkalmi szövetséget kössenek a tervezetet szintén elutasító ellenzékkel.
 
Cameron bajban lehet: Bár annak ellenére, hogy néhány hete lezárult a nyomozás Andy Coulson, a Cameron-kabinet kommunikációs vezetője ellen, Ed Balls árnyék-belügyminiszter javaslatára lehet, hogy az ügyet újra tárgyalni fogják. Coulson 2007 elején mondott le Anglia – és a világ – egyik vezető pletykalapjának (News of the World) főszerkesztői posztjáról, miután kiderült, hogy a lap egyik legismertebb újságírója híres emberek telefon beszélgetéseit hallgatatta le. A volt lapigazgató mindvégig tagadta, hogy bármilyen köze lenne az ügyhöz – ezt egy korábbi rendőrségi nyomozás és bírósági határozat is bizonyította –, de a frissen napvilágot látott hírek szerint egyrészről a rendőrség komoly hibákat vétett a nyomozás során, másrészről pedig az, hogy a News of the World néhány napja kirúgta a már Coulson vezetése alatt is a lapnál dolgozó főszerkesztő-helyettesét, minimum kérdéseket vet fel az ellenzék szerint.
 
Németh Áron Attila

 

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr282572041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása