A héten történt.. Franciaország

2011. január 30.

Afganisztáni maradás: A francia Külügyminisztérium jelezte, hogy annak ellenére, hogy az Al-Kaida nemzetközi terrorszervezet újabb fenyegetést jutatott el hozzájuk, nem tervezik az afganisztáni kivonulást. A levél állítólag figyelmeztette a francia kormányt, hogy amennyiben hadseregük nem hagyja el a háború súlytotta ázsiai országot, akkor állampolgáraik komoly veszélybe kerülnek határon belül és kívül egyaránt.
 
Megdobálták a minisztert: A francia külügyminiszter, Michele Alliot-Marie konvoját komoly tojás zápor érte palesztin látogatása során. Elemzők szerint a támadás azonban csak egy félreértés eredménye lehet, miután Palesztinában tartja magát az a téves feltételezés, hogy Alliot-Marie néhány éve tett egy olyan kijelentést, miszerint Gilad Shalit (izraeli katona) fogva tartói egyszerű háborús bűnösök – megjegyzés: ez a hír január 21-i!
 
Franciaország is hibázott Tunéziában: Az egyre elharapódzó tunéziai események, ami néhány hete Bin Ali elnök elmenekülésével tetőzött, Nicola Sarkozy francia elnököt is megszólalásra késztette. Sarkozy beszédében elmondta, hogy Franciaország részben hibás az észak-afrikai ország jelenlegi állapotáért, hiszen országa „Tunézia-politikája” is tartalmazott néhány hibát.
 
Sarkozy és a Facebook: A világ legnépszerűbb közösségi oldala ismét a figyelem középpontjába került, miután kiderült, hogy egy ismeretlen feltörte Nicola Sarkozy francia elnök Facebook fiókját. A hacker ráadásul egy üzenetet is hagyott Sarkozy nevében, miszerint a politikus nem kíván indulni a 2012-es elnökválasztáson. 

 

Németh Áron Attila

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr382625513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása