Mi a baja a németeknek velünk?

2011. április 26.

Miután a tegnapi nap folyamán a köztársasági elnök, Schmitt Pál aláírta a nemrég elfogadott új magyar alkotmányt, ismét fellángoltak a nemzetközi indulatok a kormány ténykedésével kapcsolatban. Különösen kellemetlen azonban a tény, hogy a mostani vitában Németország, hazánk egyik történelmi szövetségese jár élen. A német külügyminisztérium véleménye szerint ugyanis az új magyar alkotmány, ahogy korábban a médiatörvény is, súlyosan csorbítja az alapvető állampolgári jogokat.
 
A német külügyminiszter-helyettes, Werner Hoyer nem először esik neki hazánknak, hiszen korábban ő volt az egyik első nyugati politikus, aki élesebben fogalmazott a médiatörvény kapcsán. Akkor is és most is, lényegében abbéli aggodalmának adott hangot a liberális miniszter, hogy szerinte a magyar politikai folyamatok nem a megfelelő irányba haladnak és, hogy a magyar kormánypártok által elfogadott törvények és rendeletek (médiahatóság, alkotmánybíróság, alkotmány, stb.) szellemisége közel sem egyeztethető össze az általános Uniós értékekkel. A híresen EU-párti politikus, aki a ’90-es évek folyamán többször is megfordult Magyarországon, mindig is kiemelt figyelemmel kísérte a szovjet uralom alól felszabaduló fiatal kelet-európai demokráciákat, köztük hazánkat is. Tehát lényegében az, hogy megint megszólalt, nem meglepő. Ám az, hogy ezt már sorozatban teszi, ráadásul úgy, hogy a megszokott diplomáciai retorikától eltérően kemény bírál, már szokatlan.
 
(Werner Hoyer, forrás: www.flickr.com)
 
Természetesen a magyar kormány és benne elsősorban a Külügyminisztérium is érzi az ismételten erősödő nemzetközi nyomást, hiszen a határozott magyar válasz nem maradt el. Először a szakminisztéium fejezte ki nemtetszését a német reakció láttán; ahogy Németh Zsolt külügyi államtitkár fogalmazott: „Hoyer miniszter-helyettes úr szavai elfogadhatatlanok a magyar kormány számára, mivel az nyíltan beleavatkozik egy EU-s tagállam belpolitikai folyamataiba.” A Külügyminisztérum továbbá azt is sietett leszögezni, hogy a német politikus kirohanása azért különösen bántó, mert elmondásuk szerint többször tájékoztatták Hoyert az alkotmányozás állapotáról, valamint annak tartalmáról. A külügy mellett a kormány sem tétlenkedett, hiszen Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes egy teljes cikket szentelt a világ egyik legnépszerűbb gazdasági lapjának európai kiadásában (Wall Street Journal; itt) arra, hogy elmagyarázza az okokat és miértek a magyar alkotmányozás mögött.
 
Persze ettől még egyértelmű, hogy a cikkek és a minisztériumi nyilatkozatok nem fogják egymagukban megváltoztatni a nemzetközi közvélemény általános vélekedését a magyar alkotmányozás folyamatáról, főleg, hogy megint komoly ellenszélben kell érvényesülni. Arról ugyanis már több hazai portál és blog is írt (tavaly mi is; itt), hogy a hírünk újból romlik, ráadásul pont akkor, amikor már úgy tűnt, hogy a médiatörvény által keltett hullámok végre elülnek. A teljesség igénye nélkül a következő vezető európai lapok írtak rólunk az elmúlt napokban, hetekben: The Economist (itt), The Guardian (itt), Le Monde (itt), Der Spiegel (itt). Talán mondani sem kell, hogy egyik írás tartalma sem éppen hízelgő a magyar kormány teljesítményével és hozzáállásával kapcsolatban. Ahogyan az Európa Tanács alkotmányügyi tanácsadó szervének (Velencei Bizottság) véleménye sem.
 
Mindezek ellenére véleményem szerint mégis hiba lenne messzemenő következtetéseket levonni ebből az egészből, hiszen ahogyan a médiatörvény kapcsán, úgy a mostani alkotmánynál is utólagos finomítások, módosítások még lehetségesek. A szövetséges államok között ráadásul a nézeteltérések általánosak, ergo valószínűtlen, hogy a most kialakult helyzet hosszú távon rombolná a magyar-német viszonyt, főleg, hogy mindkét országban konzervatív vezetés van hatalmon. Végezetül pedig napjainkban az Európai Unió és a nemzetközi normák olyan környezetet teremtenek, ahol a különutasság és az erőpolitizálás csak egy ideig folytatható, után viszont érvekre és tettekre van szükség, de minden valószínűség szerint ezt a magyar kormány is nagyon jól tudja, hiszen mind a miniszterelnök-helyettesi publikáció, mind pedig a médiatörvény felülírása erről tanúskodik.
 
Németh Áron Attila

 

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr742856204

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Levendel Júlia - VIRTUÁLIS ÉLŐKÉP 2011.04.26. 12:35:19

A kultúráért felelős államtitkár ajánlotta, hogy az alkotmány aláírásának napján, húsvét hétfőn, fanfárok és díszőrségi ceremóniák után, a „magyar újjászületés”-t jelképező esemény megkoronázásaként több helyszínen egy időben rendezzenek ha...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása