Találkozó a balkáni megbékélés jegyében

2011. április 28.

Boris Tadić szerb elnök április 26-án (kb. egy évvel egy hasonló, Isztambulban lezajlott egyeztetést követően) látta vendégül török és bosnyák kollégáit a dél-bácskai Karađorđevón. Vagyis ugyanott, ahol 1991-ben a híres Milošević–Tuđman találkozó volt, amelyen a felek Bosznia-Hercegovina lehetséges felosztásáról tárgyaltak Kis-Jugoszlávia és Horvátország között. A mostani tárgyaláson öt politikus vett részt: Tadić elnökön kívül Abdullah Gül török államfő, valamint Bosznia-Hercegovina elnökségének három tagja; a bosnyák Bakir Izetbegović, a horvát Željko Komšić és a testület soros vezetője, a szerb Nebojša Radmanović.

A trilaterális egyeztetés az alábbi témák érintésével zajlott le: a felek megerősítették a délszláv háborút lezáró daytoni békeszerződés azon rendelkezéseit, amelyek Bosznia-Hercegovina egységére és az egyes államalkotó "entitások" különállására vonatkoznak; ezen kívül Szerbia elnöke kihangsúlyozta, hogy országa semmilyen formában nem támogatja a szövetségi köztársaság felosztását, ugyanakkor hasonló következetességet vár el kollégáitól Koszovó tekintetében, mely – a szerb kormány konszenzusa és saját álláspontja szerint – az állam elidegeníthetetlen része és mindig is az fog maradni. (Bosznia érthető okokból még nem ismerte el a tartomány függetlenségét, Törökország azonban igen, ráadásul rögtön az egyoldalú kikiáltás napján.) A résztvevők síkra szálltak a háborús bűnösök kézre kerítéséért és bíróság elé állításáért folytatott erőfeszítések megnövelése érdekében, mivel ez feltétlenül szükséges a Nyugat-Balkán népeinek megbékéléséhez. Leszögezték továbbá, hogy a térség egységes és határozott törekvése az európai uniós tagság, mely éppúgy szolgálja az öreg kontinens érdekét (melynek a Balkán-félsziget hagyományosan sosem a perifériája, hanem bölcsője és "szíve" volt, ahogyan Abdullah Gül fogalmazott), mint a szintén EU-tagságért küzdő Törökországét. A tárgyalópartnerek közös nyilatkozatban üdvözölték Horvátország várható uniós csatlakozását, melyet minden eszközzel támogatnak, mivel az EU Nyugat-Balkáni bővítése egyértelműen a térség felzárkóztatásának motorja. Törökország szívesen látná Szerbiát a NATO-ban is, a házigazdák számára azonban ez kényes és nehéz kérdés, hiszen az 1999-es bombázások által okozott sebek egyelőre nem gyógyultak be. Ha most vasárnap népszavazást rendeznének, a szerb lakosság többsége minden bizonnyal elutasítaná, hogy az ország az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének tagja legyen.
 
("A megbékélés jegyében", forrás: www.heraldunion.com)
 
A találkozó egyik legfontosabb célja azonban a délnyugat-szerbiai Novi Pazar környékén található ún. Szandzsák (Sandžak) sorsának tisztázására irányult. A török állam hagyományos boszniai érdekeltségén kívül itt jön képbe Abdullah Gül szerepe. A mohamedán vallású többségi lakosság (hivatalosan "bosnyák" és "muzulmán" nemzetiség egyaránt létezik arrafelé) egy része ugyanis azt hangoztatja: ők valójában nem bosnyákok, hanem délszláv nyelven beszélő törökök. A problémakör bonyolultságához hozzá tartozik, hogy Jugoszláviában ilyen nevű régió sosem létezett. A "Novi Pazar-i szandzsák" az egykori Oszmán Birodalom egyik közigazgatási egysége volt, manapság azonban két ország, Szerbia és Montenegró területén fekszik, nagyjából fele-fele arányban. (Montenegrói vezető politikusok ennek ellenére nem képviseltették magukat az eseményen.) Jóllehet, néhány évtizede talán egységes kulturális régiót alkotott, ma azonban két független állam része. A népesség mindkét országban meglehetősen kevert; bosnyákokon és "muzulmán nemzetiségűeken" kívül legnagyobb számban szerbek, majd montenegróiak és albánok lakják a vidéket, de a roma népesség aránya sem elhanyagolható. (A magukat "muzulmánoknak" vallók egy része is etnikailag feltehetően albán vagy roma.) Koszovó függetlenségének kikiáltása óta a helyi iszlám vallási vezetők (élükön Muamer Zukorlić főmuftival) gyakran fenyegetőznek hasonló lépéssel, illetve rendszeresen megkérdőjelezik Belgrád fennhatóságát. A karađorđevói konferencia résztvevői azonban kiemelték: a nyugat-balkáni térség további dezintegrációja nem kívánatos; az ilyen törekvéseknek mindenképpen véget kell vetni, mert most az európai egyesülés ideje jött el. A volt Jugoszlávia utódállamai (Szlovéniát kivéve) ugyanis markánsan többnemzetiségűek, ez a sajátosság pedig az egész régió jellemzője kell, hogy legyen.
 
Tadić elnök arra is rámutatott, hogy a történelemben most először a szandzsáki bosnyákok helyi politikai alakulatai is helyet kaptak a szerb kormánykoalícióban. (A Rasim Ljajić szociális és munkaügyi miniszter vezette Szandzsáki Demokratikus Pártról és a Sulejman Ugljanin tárcanélküli miniszter elnöksége alatt működő Szandzsáki Demokratikus Akciópártról van szó.) Ezenkívül az ún. "nemzeti kisebbségek csoportjában" is ül két helyi muzulmán képviselő. (A belgrádi Szkupstinában jelenleg húsznál is több kisebb-nagyobb párt és tíz jól elkülöníthető tömörülés van.) Mindazonáltal – tette hozzá Tadić – a bosnyákok sajnos még mindig alulreprezentáltak a parlamenten kívüli intézményekben, ez mindenképpen orvosolandó hiba. Azt azonban szükségesnek tartotta megjegyezni, hogy a régió fejlesztésére Szerbia ebben a ciklusban többet költ, mint valaha; Törökország pedig új, munkahelyteremtő beruházásokat tervez a Szandzsák szerb oldalán (melynek hagyományos neve Raška, mellesleg a középkori szerb állam egyik bölcsője).
 
Predrag Simić belgrádi politológus professzor szerint a tavalyi isztambuli találkozó jól láthatóan a törökök balkáni "terjeszkedését", vagyis befolyásszerzését készítette elő. A hagyományosan kissé fagyos török-szerb viszony mostanában felengedőben van, ez azonban valamelyest elmérgesítette Szerbia és a Boszniai Szerb Köztársaság testvéri kapcsolatát, ugyanis Banja Luka megneheztelt Belgrádra, amiért az a bosnyákokat támogató Ankarával "szövetkezik". A boszniai szerb vezetők attól tartanak, hogy Szerbia előbb utóbb hajlik majd Bosznia-Hercegovina centralizálásának előmozdítása felé. (A központosítást támogatná a helyi horvátok és bosnyákok alkotta Föderáció, a Szerb Köztársaság azonban messzemenően ellenzi. A jelenlegi megosztottság viszont lépten-nyomon az ország kormányzásának hatékonyságát kockáztatja.) Ezért is volt szükség a daytoni szerződés keddi "megerősítésére". A háromoldalú tárgyalásokat még ez év végén, Szarajevóban folytatják.

 

"bikmakk"

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr502862561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása