A nyugati sajtó által mérsékelten iszlamista erőként számon tartott török kormánypárt, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP), és annak keménykezű vezetője nem először próbálkozna az alkotmány átírásával, hiszen éppen 1 éve már komoly módosításokat eszközöltek az 1982-ben, vagyis, az utolsó véres katonai puccs után elfogadott alaptörvénykönyvön. Természetesen magában a módosítás (550 megszerezhető mandátumból 330 kell hozzá – szerk.), vagy adott esetben akár egy teljesen új dokumentum létrehozása (550 mandátumból 367 kell hozzá – szerk.) sem lenne még féltétlenül baj. De tekintve, hogy az AKP demokratikus elköteleződést tulajdonképpen senki sem ismeri a Nyugaton, a gyanú mindig is erős volt, és minden bizonnyal erős is marad a kormánypárttal szemben, hogy az valamiféle iszlamista fordulatra készül, amíg nem került pont az alkotmányozás ügyére. A török ellenzék persze azzal érvvel, hogy az Erdoğan kormány ismételt újraválasztása esetén (2002-ben és 2007-ben is biztosan nyerte a török választásokat az AKP – szerk.) minden erejével azon lesz, hogy lebontsa a demokratikus, atatürki államszervezet, teret adva egy nyíltan iszlamista és mélyen konzervatív berendezkedésnek. Ezt a nézetet ráadásul sokan osztják Európában is, kiemelten azok az országok, ahol irtóznak Törökország EU-csatlakozásának még a gondolatától is, például Franciaország, Hollandia és Ausztria.

 

(Mit akar Erdoğan? f: www.novinite.com )

 

A bizonytalanság persze nyilván valahol érthető mind az ellenzék, mind a kontinentális Európa részéről, hiszen az AKP nagy nyilvánosság előtt igazán soha sem vallott színt a nyugatias demokráciához fűződő viszonyáról. Arról nem beszélve, hogy a nagyobb horderejű kérdésekben (vallás-állam kapcsolat, katonaság szerepe, stb.) sohasem mentek teljesen szemben az atatürki szekuláris hagyományokkal. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy nem is voltak erre vonatkozóan próbálkozások; elég csak a tavalyi alkotmánymódosítást említeni, amiben egyértelműen a katonaság túlhatalmának visszavágását (is) célozták. Mégis, a tények inkább abba az irányba mutatnak, hogy ha lesz is alkotmánymódosítás, az nem lesz olyan radikális, mint azt sokan gondolják. Egyrészről a török gazdaság 2001-es összeomlás óta – amelyet lényegében 10 év egy helyben toporgás előzött meg –, az ország legfőbb mutatói és növedékese jelenleg csak Kínával és Indiával vetekedhet. Ennek köszönhetően Törökország ma a világ 20 legnagyobb gazdaságának egyike; vezető vállalatai már nem csak az országon belül, hanem azon kívül is komoly erőt képviselnek; a fejlődés üteme pedig egyhamar nem fog csökkenni, hiszen az államadósság kicsi, a bankok jó állapotban vannak, a gazdaságpolitika következetes. Másrészről az elmúlt években erősített diplomáciai szerep az országot gyakorlatilag a nyugati hatalmak és a közel-keleti államok közötti egyetlen, mindkét fél által komolyan vehető politikai erővé tették. Végezetül Törökország a NATO második legerősebb hadseregével rendelkezik az USA után, akinek nem mellesleg egyik legfontosabb szövetségese is. Tehát mindezeket figyelembe véve, bár nyilván nem zárható ki teljesen a radikálisabb fordulat, azért vélemény szerint az esély rá meglehetősen csekély, hiszen nem valószínű, hogy ezeket mind kockára tenné az ankarai vezetés, beleértve az így is egyre távolodó EU-tagsággal, csak azért, hogy a vallási hagyományokkal összeegyeztethetőbb útra lépjenek.

 

Tény ugyanakkor, hogy a katonai vezetőkkel való kvázi leszámolás (az elmúlt években több magas rangú tábornokot és más rendvédelmi vezetőt börtönöztek be), a kormány kritikus újságírók elhallgattatása (többnyire szintén börtön) és a legutóbbi alkotmánymódosítás finoman szólva sem sejtet pozitív jövőképet, mégis, az AKP elleni indulatoknak és kétségeknek vélhetően sokkal nagyobb a füstje, mint a lángja.

 

Németh Áron Attila