Tony Blair szerint erős EU nélkül a Nyugat elbukik

2011. június 10.

A volt brit munkáspárti miniszterelnök, Tony Blair, hosszú hallgatás után ismét színre lépett, miután az elmúlt napokban két nagy visszhangot kiváltott beszédet / interjút is adott különböző fórumokon. A volt kormányfő először New York-ban, majd Londonban mondta el véleményét a Közel-Keletről, az Európai Unió jövőjéről, valamint a feltörekvő hatalmak által a Nyugat számára állított kihívásairól.
 
A DiploMaci a közelmúltban két cikkel (itt és itt) is adózott már egy szorosabb európai integráció terve mellett, melyek közül az egyik a közös védelempolitikával, míg a másik egy francia EU biztos egyetemi előadásával foglalkozott. Mindkét írás lényege tulajdonképpen az volt, hogy az EU jövőjét csak szorosabb együttműködéssel lehet szavatolni egy formálódó új világban. E két írás közül ráadásul a belső piacért felelős uniós biztos, Michel Barnier által elmondottakat taglaló azért különösen érdekes, mert ilyen magas rangú európai politikus még sohasem fogalmazott ennyire egyértelműen egy meglehetősen kényes témában. Mindenesetre a Tony Blair által elmondottak is ebbe a kategóriába sorolhatók, hiszen a volt brit miniszterelnök szerint, összhangban a francia biztossal, az Európai Unió jövője elképzelhetetlen egy közös uniós elnök nélkül.
 
("Egy váratlan brit EU-párti - Tony Blair", f: www.guardian.co.uk)
 
A híresen integráció ellenes brit sajtónak természetesen ennyi is elég lett volna ahhoz, hogy leszedje a keresztvizet Blairről, de azok után, hogy a kormányfőből lett "író" / EU-diplomata hozzátette, hogy szerinte egy EU elnököt erős jogosítványokkal kellene felruházni, hogy az képes legyen harmonizálni például az adókat, a védelempolitikát, vagy éppen az energiapolitikát, az albioni sajtó és olvasóik már-már hisztérikus rohamot kaptak. Vélhetően azonban az Egyesült Királyság nem marad egyedül a Blair elleni harcban, lévén, a szorosabb európai integrációt egyelőre az uniós tagállamok nagy része vagy élből elutasítja, vagy egyszerűen nem akar róla tudomást venni. Persze kérdés, hogy Tony Blair gondolatai inkább az állóvíz felkavarásra, személyes ambíciók teljesítésére, vagy esetleg mindkettőre irányultak? Ha engem kérdeznének, én azt mondanám, hogy mindkettőre. A volt kormányfőről ugyanis a nemzetközi közvélemény jelentős része is tudja, hogy imád a reflektorfényben lenni, márpedig távozása után ebből kevesebb jutott neki. Az is nyilvánvaló, hogy az iraki háború miatt szétroncsolt személyes imidzsét is szeretné helyreállítani. Dehogy a megszólalásai végül elérik-e a kívánt hatást, és Blairből később esetleg valóban köztiszteletnek örvendő, megbecsült veterán politikus lesz, mint ahogy azt nyilván reméli, erősen kétséges, mert Irakot neki sem a saját hazája, sem pedig a világ nem fogja egykönnyen elfelejteni.
 
Áttérve az elmondottak érdemi részére. Először is Blair megdicsérte utódját, David Cameront, aki szerinte komoly vezetői erényeket csillogtatva, és dacára az iraki és afganisztáni jelenlétnek, hajlandó volt segíteni a líbiai felkelőknek, hogy az autoriter Kadhafi-rezsim végre megroggyanjon. Kiemelte, hogy az elkövetkező évtizedekben Kína olyan kihívás elé állítja majd Európát, amire most még nincs felkészülve az öreg kontinens. Sőt, ha nem választ magának EU elnököt és nem fűzi szorosabbra az integrációt, legalább az olyan kiemelten fontos politikai területeken, mint a védelem, az energia, az adó, a bevándorlás, a közös piac és a szervezett bűnözés, akkor a Nyugat el fog bukni a feltörekvő hatalmakkal folytatott versenyben. Hozzátette még, hogy az arab tavasz felkelőit, vagyis, a régió többségében fiataljait, akik változást szeretnének elérni saját hazájukban, támogatni kell. Zárásképpen pedig megjegyezte, hogy a jövőben Európának (benne az Egyesült Királysággal) nem a béke szimbólumának kell lennie, nem „soft-power”-ként kell működnie, hanem nagyhatalomként, aki képes érvényesíteni akaratát, bármilyen kihívással is nézzen szembe.

 

Németh Áron Attila

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr582972547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása