Sokak meglepetésére a tavalyi munkáspárti elnökválasztáson – a Miliband testvérekhez hasonlóan – Ed Balls is szinte az utolsó pillanatig esélyese volt a pártelnöki széknek. A „verseny” végül mégis David és Ed Miliband között dőlt el, némi elképedésre, az utóbbi javára. A fiatalabbik testvére azonban megválasztása óta láthatóan szenved a nem várt sikertől, hiszen komolyabb megszólalása, ötlete, vagy bármilyen más fontos megnyilvánulása, ami David Cameron miniszterelnökkel legalább egy szintre helyezné, nem volt. Persze egyértelmű, egy ellenzéki vezetőnek mindig sokkal nehezebb a helyzete egy demokráciában arra, hogy teret kapjon véleménye, lévén, a meghatározó, választókat is érintő kérdésekben mindig a kormány határozza meg, hogy az ország merre induljon. Ettől függetlenül tény, mi is foglalkoztunk vele itt a DiploMacin (negatívan: itt; pozitívan: itt), hogy a kisebb, sikeresebb próbálkozások ellenére Ed Miliband bántóan hallgatag a brit parlamentben.

 

(Ed Balls, f: www.guardian.co.uk)

 

A mostani hétig viszont – e sorok írójának személyes megdöbbenésére – a korábban csak a Munkáspárt öklének tartott, rendkívül impulzív, határozott és minden megszólásában a konzervatívokkal szemben kritikus Ed Balls, januári megválasztása óta, szinte kezes bárányként viselkedett. Nem támadta sem saját pártja botladozó elnökét, sem a jobboldali miniszterelnököt, sem a korábbi miniszterelnököt, mindössze a rá bízott feladattal foglalkozott – ez januárig az árnyék-belügyminiszteri, majd azóta az árnyék-pénzügyminiszteri posztot jelentette. Ezzel szemben tegnap, a világhírű London School of Economicson tartott előadásában már a régi Balls köszönt vissza minden megnyilatkozásból. A baloldali politikus ugyanis nagyon keményen bírálta a koalíciós kormányt és annak gazdasági megszorító csomagját, ami véleménye szerint ahelyett, hogy talpra állítaná, inkább még mélyebbre süllyeszti az ország amúgy sem rózsás pénzügyi helyzetét. Valamint támadta George Osborne pénzügyminisztert is, aki szerinte a megválasztása óta – nem törődve a piac és a közgazdaságtan alapelveivel – olyan intézkedéseket hagyott jóvá, amik könnyen romba dönthetik a gyengelábakon álló brit gazdaságot. Balls továbbá megjegyezte, hogy a kormány célja számára világos, erőltetett ütemben csökkenteni az ország adósságállományát minden lehetséges eszközzel, hogy aztán az összes nehézségért és szenvedéséért a korábbi munkáspárti kormányt tegyék felelőssé. Hozzátette, hogy ezzel szemben a koalíciónak inkább arra kellene törekedni, hogy a bizonytalan gazdasági fellendülést, ami a héten nem mellesleg újabb csapást szenvedett (májusban a kiskereskedelmi eladások, az előre prognosztizált értékek helyett, közel a duplájával estek vissza – szerk.), stabilizálja. Ed Balls beszédében úgy vélte, hogy ez csak az ÁFA emelés legalább időleges csökkentésével érhető el – tudva levő, hogy a brit kormánykoalíció tavaly a korábbi 17,5 százalékról 20 százalékra emelte az ÁFA-t, mert mindössze ez sarkallhatná a gazdaságot az igazi beindulásra.

 

Zárásképpen Balls még megjegyezte, hogy ennek a döntésnek az elmulasztása, valamint a tény, hogy a munkanélküliség és az infláció közben folyamatosan növekszik, újabb gazdasági válságot idézhet elő a szigetországban – a héten az árnyék-pénzügyminiszter szavaival meglepő összhangban beszélt Mervyn King is, a Bank of England kormányzója az ország előtt tornyosuló pénzügyi nehézségekről és az elnyúló gazdasági fellendülésről. Az ellenzék és a brit sajtó jelentős része azonban (beleértve például a baloldali The Guardian-t) erősen politikai ízűnek érezte a Balls beszédet, amivel az előadó inkább saját magát és a volt kormány választási programját akarta fényezni, mintsem valódi megoldást kínált volna. Arról nem beszélve, hogy Ed Balls, mint oly sokszor az elmúlt egy évben, ismételten nem vállalt közösséget a Munkáspárt által több mint egy évtized alatt elkövetett gazdasági hibákkal.