A legutóbbi Görögországgal foglalkozó cikkünkben már kitértünk arra, hogy az ország túlélése gyakorlatilag kizárólag az EU és az IMF jó indulatán múlik. Ha az eurózóna tagjai, valamint a nemzetközi pénzügyi szervezet beleegyezik a dél európai állam újbóli megmentésébe, akkor Görögország állva maradhat. Ha viszont nem segítenek, vagy nem tudnak megegyezni, a görögök helyzete egyszerűen megpecsételődik. A mostani helyzetet látva egyelőre ez utóbbi eshetőség, vagyis, a megegyezés hiánya lebegteti az államcsődöt Görögország felett, hiszen az eurózóna pénzügyminiszterei a héten ismételten elcsúsztatták a végső döntés kimondását – jelen állás szerint július 3-án kerülhet pont a görög helyzet végére, a felek ugyanis akkor döntenek a mentőcsomagról.

 

("Egy tipikus brit politikus - Jack Straw", f: www.wn.com)

 

Persze ez tulajdonképpen az Egyesült Királyságra nem vonatkozik, lévén, hazánkhoz hasonlóan a szigetországban sem használják az eurót (bár velünk ellentétben a britek valószínűleg nem is fogják még egy jó darabig – szerk.), tehát az eurózóna megsegítése nekik nem lenne feladatuk. Az EU-s szolidaritás jegyében azonban, valamint azért, mert a szoros gazdasági együttműködés miatt egy tagállam összeomlása a többit is magával ránthatja, a britek helyzete már korántsem rózsás. Ezek a faktorok ugyanis azt jelentik, hogy az Egyesült Királyságnak vélhetően fizetnie kell, méghozzá nem is keveset. Jelen állás szerint az EU nagyjából 10-12 milliárd eurót kész utalni Görögország megmentésére, de csak úgy, ha az ország ennek minimum a dupláját megszorításokkal megtakarítja. Ebben az összegben pedig néhány milliárd brit adófont vélhetően benne lesz, ha tetszik, ha nem. Ezen pedig sem a francia pénzügyminiszter, Christine Lagarde nyilatkozata nem változtat, aki kijelentette, hogy olyan megoldást szeretne találni, ami az Egyesült Királyságot nem kötelezi semmilyen befizetésre; sem pedig David Cameron miniszterelnök szavai, aki tegnapelőtt pénzügyi vezetők előtt elmondott beszédében jegyezte meg, hogy az Egyesült Királyság nem fogja megsegíteni Görögországot, és bármilyen ezzel ellentétes EU-s döntés ellen erélyesen fel fog lépni.

 

Lagarde biztató és Cameron kemény mondatai ellenére ugyanis a brit parlament (természetesen) felbolydult a lehetőségtől, hogy az EU akár kényszerítheti is az országot a görögök megmentésére. Éppen ezért nem meglepő, hogy több vezető politikus is az euró, valamint Görögország összeomlása mellett foglalt állást, elzárkózva mindennemű segítségnyújtástól. A negatív hangok közül talán a legfigyelemreméltóbb az egykori munkáspárti külügyminiszter, Jack Straw éles kirohanása. Amiben nem is a tartalom az érdekes, vagyis, hogy hagyni kellene Görögországot bedőlni, az eurót pedig kimúlni, hiszen Straw sohasem volt az Unió elkötelezett pártfogója. A hangsúly sokkal inkább talán azon van, hogy ilyen magasrangú és meghatározó brit politikus (konzervatívokat beleértve!) korábban még nem „mert” megfogalmazni az EU céljaival ennyire ellentétes véleményt. Természetesen az nyilvánvaló, hogy az európai közvélemény és a piacok kevésbé adnak egy volt vezető politikus szavaira. Ám azok után, hogy a brit pénzügyminisztérium egyik államtitkára (Mark Hoban, konzervatív képviselő) sem volt hajlandó az eurózóna fennállása mellett állást foglalni, a vészharangok beindultak. Függetlenül attól, hogy Nick Clegg liberális pártelnök és miniszterelnök-helyettes a két eset után sietett kiemelni egyik friss nyilatkozatában, hogy az eurózóna felbomlása, valamint Görögország összeomlása nem érdeke az Egyesült Királyságnak. Tény, ami tény tehát, hogy a britek bár utálják az Európai Uniót, de nem valószínű, hogy a dél európai állam csődjével szeretnék elérni annak felbomlását, vagy esetleg drasztikus átszerkesztését, hiszen a görögök elsüllyedése az Egyesült Királyság labilis gazdasági kilátásait is könnyen veszélybe sodorhatják.