Izrael történelmének egyik legnagyobb tömegdemonstrációjára került sor szombaton, országosan 150 ezren vonultak utcára tiltakozásul az egekbe szökő lakásárak és a szociális háló elvékonyodása miatt. Az izraeli politikai térkép radikális újrarendeződése következhet.
Ha Izrael, akkor nemzetközi konfliktus, gondolhatják sokan, akik a Magyarországon bevett médiákból értesülnek a világ eseményeiről. Az már csak hab a tortán, hogy ilyenkor is jellemzően félrevezetik a nézőket, hiszen a kérdéses országot egységes tömbként kezelik, a belső törésvonalak felvázolásának legkisebb jele nélkül. A mostani események talán megváltoztatják a nálunk kialakult képet a zsidó államról, hiszen a hétvégén több mint százezer ember vonult utcára, tiltakozva a kormány szociális politikája ellen. A tüntetéseket az teszi különlegessé, hogy bár kezdetben a szekuláris és baloldali tel-avivi rétegek képezték a tömeg gerincét, mostanra szinte minden társadalmi csoport képviselteti magát, a különböző mértékben vallásosak, zsidók, arabok, diákok és idősebb polgárok is.
A mostani demonstrációkat a már sok éve egyre csak felgyülemlő feszültség indította be, hiszen Izraelben nagyon nehéz a nagyvárosokban lakáshoz jutni. Egy kétszobás lakás Tel-Aviv belvárosában 100 millió forint körüli összegbe kerül, ami még az ottani fizetések mellett is hihetetlenül nagy összeg, ennek előteremtésére egy középosztálybeli fiatalnak esélye sincs. A tüntetések azonban egyre csak dagadtak, kifejezésre jutottak a diákság, az orvosok és a szakszervezetek további gondjai is, és ostrom alá vették a Netanjahu kormányzatot, amelynek eddig főként a külpolitikai kérdések, különösen a palesztin állam szeptemberi kikiáltása miatt főhetett a feje. A kormány most záros határidőn belül adócsökkentéssel és a fiataloknak kedvező lakásépítési politikával igyekszik majd elfojtani a tiltakozásokat, azonban kérdéses, hogy ez elégséges lesz-e, hiszen a tiltakozók jó része magának Netanjahunak a távozását kívánják.
Nem véletlen, hogy az utcákon fogalmazódtak meg a kormány politikájával szembeni kritikák, hiszen ma az izraeli ellenzék jórészt alkalmatlan a feladatának ellátására. A baloldal szétforgácsolódott miután az izraeli közvélemény kiábrándult a gyors megbékéléssel kecsegtető, de azt el nem hozó Munkapártból, amelynek maradványa a mostani jobboldali többségű koalícióba belépve szétforgácsolódott. A Tzipi Livni vezette centrista Kadima pedig kevés konstruktív javaslattal rukkolt eddig elő, most is csupán rohan az események után, az izraeliek aggályait pedig nem tudta megfelelően artikulálni. Most tehát úgy tűnik, hogy annak ellenére, hogy a tiltakozók között szinte az összes politikai és társadalmi csoport képviselteti magát, a baloldal feltámadását hozhatják el azok a fiatal aktivisták, akik ezekben a napokban kerülnek be az izraeli köztudatba, azonban már évek óta az ifjúsági szervezetekben készültek a feladatukra.
Sokan igyekeznek párhuzamot vonni a mostani izraeli események és az „arab tavasz” között, pedig éppen azt kellene kiemelni, hogy mennyire különbözik a politikai kultúra ezekben az államokban. Egyrészt Izraelben szóba se került a politikai rendszer bármiféle reformja, a tiltakozásokon a kormány szociális intézkedéseit (pontosabban azok hiányát) kifogásolják. Ezen okok miatt akár el is zavarnák Netanjahut, de senki se állítja, hogy a Likud és koalíciós társai illegitim módon gyakorolnák a hatalmat, míg az arab államokban éppen ez volt a tüntetések fő irányvonala. A másik fontos eltérés, hogy a tiltakozások eddig teljes nyugalomban zajlottak, és a rendőrség beavatkozására nem is volt szükség. A tömegdemonstrációk, sőt a kormány népszerűségvesztése miatti előrehozott választások az izraeli politikai rendszer megszokott elemei, ez pedig egy arab rendszerről se mondható el. A tiltakozások a következő napokban minden bizonnyal tovább eszkalálódnak a szakszervezetek belépésével. A kormány gyors válaszadásra van kényszerítve, az utcákon politizáló fiatal baloldali véleményvezérek diktálják az iramot. A jobboldal uralta izraeli belpolitikában izgalmas időszak következik, amelynek természetesen a zsidó állam külpolitikájára nézve is messzemenő következményei lehetnek.
Csepregi Zsolt