Egy befolyásos brit politikus kiléptetné országát az EU-ból

2011. szeptember 22.

A görög probléma, mint arról korábban már mi is hírt adtunk, egyszerűen nem hagyja nyugodni a szigetországi politikusokat, kiváltképp a konzervatívokat. Olyannyira, hogy a hét elején az egyik befolyásos kormánypárti képviselő, Mark Pritchard, a jobboldali The Daily Telegraph hasábjain szólította fel David Cameron miniszterelnököt arra, hogy miután a briteknek elege van az Unióból, itt az ideje, hogy a kormány végre népszavazásra bocsássa a távozás kérdését.

Mark Pritchard a kormánykoalíció egyik jól ismert keményvonalas konzervatív alakja, aki régóta ágál a britek Uniós tagsága ellen. Ez persze magában még nem lenne nagy szó, hiszen a Konzervatív Párt tele van euroszkeptikussal. Ám, ha mindehhez hozzávesszük, hogy Pritchard a pártján belül egy 120 konzervatív képviselőből álló EU-ellenes bizottságot vezet, akkor már egészen más megvilágítás alá esnek szavai. Részben, mert nem csak egy magában lázadozik, hanem a jobboldali parlamenti frakció egy komoly szeletének nevében. Részben pedig, mert az általa elmondottak egyáltalán nem találnak süket fülekre egy olyan társadalomban, mint a brit, amely híresen negatívan látja az EU-t.
 
Tény, az Egyesült Királyság sohasem volt a föderalizmus szószólója és vele együtt az Európai Unió építgetésének hatalmas támogatója. Ahogy az is igaz, és könnyen belátható, hogy ez az érzés egyhamar nem is fog változni. Ettől függetlenül véleményem szerint az színtiszta demagógia, hogy a brit adófizetőket elviselhetetlen mértékben terhelik az EU mentőcsomagjai, illetve, hogy az EU felemészti a nemzeti szuverenitást. Az előbbi azért, mert a Királyság nagyságrendekkel kevesebbet fizet az Uniós „kincstárba”, mint mondjuk a vele gazdaságilag közel azonos szinten lévő Németország és Franciaország; arról nem beszélve, hogy a mentőcsomagokba ő például közvetlenül bele sem ad! Az utóbbi állítás pedig azért nem ül, mert minden egyes tagállam saját maga döntheti el, hogy csatlakozik-e a közösséghez, vagy sem. De ha még csatlakozott is, akkor is, különböző kivételes „előjogokat” meglehetetett / meg lehet pályázni, amelyek bizonyos Uniós jogszabályok alól mentességet biztosítanak. Vagyis arra hivatkozni, hogy az Unió egy „megszálló erő” az Egyesült Királyság számára, erősen túlzó. Ráadásul ebben a kérdésben talán az a legérdekesebb adat, hogy annak ellenére, hogy többségében a britek valóban nem szeretik az EU-t, tehát Pritchard közel sem állít igaztalan dolgokat, mégis, nagyobb részük nem tudja elképzelni a távozást.
 
Nehéz válaszolni arra, hogy ez miért van így, de lényeg, hogy így van, és ezen egyelőre képtelenek lesznek változtatni az euroszkeptikusok. Ahogy azon sem fognak tudni, hogy a brit fiatalok körében mindig is népszerű volt / marad az Európai Unió. Természetesen ettől még a The Daily Telegraph, vagy éppen az Express oldalai továbbra is tele lesznek az Uniós kilépésre felhívó cikkekkel és véleményekkel; és a más országok vezetői és választói számára ismert brit politikusok között is több lesz az olyan, mint Daniel Hannan, vagy Nigel Farage.
 
Összefoglalva azonban megállapítható, hogy az Egyesült Királyság korántsem olyan EU-ellenes, mint azt sokan gondolják a kontinensen. Ám ahhoz, hogy ez egyértelművé váljon, nyilván nem a helyi politikusokra és médiára kell hagyatkozni, hanem sokkal inkább az ottani állampolgárok véleményére. Persze ettől még a britek meghatározó hányada soha nem fogja támogatni az EU mentőcsomagjait – akár benne vannak, akár nem –, soha nem akarják majd kisegíteni a többieket (pl. írek) és soha nem akarnak egy Európai Egyesült Államokat.* Ugyanakkor a közeljövőben nem is fogják elhagyni azt!
 
Németh Áron Attila
 
*Bár halkan megjegyezve, ezekben a kérdésekben vélhetően az Uniós választók jelentős része inkább a britekkel tartana.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr333247171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása