DM Lapszemle: Feltételekkel kapunk csak pénzt az IMF-től

2011. december 03.

A héten már foglalkoztunk Magyarország leminősítésének problémájával, valamint az azzal kapcsolatos nemzetközi véleményekkel, ahol természetesen az IMF tárgyalások is előkerültek. Lássuk, mit gondol a lehetséges megállapodásról a Financial Times legújabb cikke.

A Nemzetközi Valutaalap elfogadhatónak tartaná, hogy egy klasszikus készenléti hitel megállapodást kössön Magyarországgal, hogy könnyítse annak pénzügyi nehézségeit, azonban minderre csakis adott feltételek mellett hajlandó. Mindez semmissé teszi a kormány azon reményét, miszerint nyélbe üthetnek egy kötöttségeket mellőző „biztosítási” ügyletet.
 
Budapest a múlt hónap során jelentette be, hogy egy látványos pálfordulással újra felveszik a kapcsolatot az IMF-el, miután a jobbközép Fidesz kormányzat elutasította a szervezet további támogatását 18 hónappal ezelőtt – mindezt a 2008-ban történt pénzügyi segítség után. A megegyezés azután vált igazán sürgőssé, hogy múlt héten a Moody’s bóvli kategóriába minősítette le Magyarországot, amely tovább növelte a magyar forintot és a hitelköltségeket érintő piaci nyomást.
 
("Úgy tűnik, hogy el kell fogadnunk", f: www.parameter.sk)
 
Orbán Viktor kormánya ragaszkodott álláspontjához, miszerint egy „biztosítéki” egyezményt vagy egy elő takarékossági hitellehetőséget akarnának, kevés feltétellel. Szakértők azonban úgy nyilatkoznak, hogy az IMF szerint egy készenléti hitel megállapodás (SBA) lenne a legmegfelelőbb.
 
„(Az IMF) alapvető terméke a készenléti megállapodás, ami kifejezetten jól használható (a Magyarországéhoz) hasonló szituációkban” – fejtette ki egy a megbeszélések tartalmáról informált személy. „A piacok egyértelműen kifejezték azon igényüket, hogy szoros feltételrendszert szeretnének látni, valamint kiszámíthatóságot a szabályozások során. Mindez pedig csak tovább erősíti az SBA lehetőségét.”
 
A készenléti hitel megállapodások során a forrásokat hitelsávokon keresztül lehet lehívni, a kérelmező pedig csakis akkor tudja az adott sávot felhasználni, ha minden szükséges vizsgálaton megfelel. Magyarország továbbra is állítja, nincs szüksége az IMF pénzére, mivel sokkal jobb helyzetben van, mint 2008-ban, mikor a hitelválság során az IMF és az EU közös segítségnyújtására szorult. „A gazdaság jelenleg teljesen más állapotban van… erős kézzel fogjuk a költségvetési hiányt, ami a GDP 3 százaléka alatt lesz idén” – jelentette ki Cséfalvay Zoltán a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. „81 százalékról leszorítottuk a államadósságot 76-77 százalékra, az államkincstárban megdupláztuk a tartalékforrásainkat a 2008-as értékhez képest, valamint a folyó fizetési mérlegünk is pozitív a GDP 2 százalékával. Ennek megfelelően (csak) biztonsági tartalékra van szükségünk.”
 
Független közgazdászok egyetértenek abban, hogy a magyar folyó fizetési mérleg – az export vezérelt gyáriparral megtámogatva – jól teljesít. Ám hozzáteszik, hogy az európai gazdasági viták és a magyar kormány kiszámíthatatlan politikája együtt erős ellenérzést keltettek a piacokon – és a egy erős igényt a közös IMF-EU felügyeletre a pénzügyek terén.
 
Budapest kizárta Matolcsy Györgyöt – a gazdasági minisztert, aki „szokatlan”, a befektetőket megrengető politikák alkotójának látszik – az IMF tárgyalóbizottságból. (az írók véletlenül még egyszer leírták Matolcsy jellemzését egy külön mondatban, ez a fordításból kimarad – a szerk.)
 
„A legfőbb ok amellett, hogy Magyarország elmenjen az IMF-hez, és elfogadja az általa diktált feltételeket a nehéz külső pénzügyi helyzetben keresendő” – mondta Török Zoltán, a Raiffeisen Bank budapesti közgazdásza. „Magyarországnak körülbelül 4.6 milliárd eurónyi adósságot kell visszafizetnie jövőre, és ha a jelenlegi szituáció rosszabbra fordul, ez majdnem teljesen lehetetlenné válik. Magyarországnak szüksége van az IMF hitel nyújtotta biztonságra.”
 
Róna Péter szerint – aki közgazdászként mint tanácsadó vett részt a 2008-as magyar IMF tárgyalási delegációban – „nem kérdéses”, hogy a támogatás készenléti hitelmegállapodás formájában kell, hogy érkezzen. „Valószínűleg nem a megállapodás tartalma az, ami igazán zavarja Orbánt, hanem az ezzel járó folyamatos felügyelet” – tette hozzá.

 

Mészáros Tamás

(Forrás: Financial Times - IMF to offer Budapest help but with conditions)

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr53434702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása