A vezető nyugat-európai sajtóorgánumok szinten mindegyike kíméletlenül szidja az Egyesült Királyságot, amiért az képtelen volt megegyezni a németekkel és a franciákkal az euró, és vele együtt lényegében az Európai Unió megmentéséről. David Cameron brit miniszterelnök pénteki döntése kétségtelenül hatalmas vihart kavart az Unió vezetői között, sőt, saját kormánykoalícióján belül is, dehogy ezzel itt lenne országa számára az EU-s lét vége az erősen túlzás.
Amióta csak belépett az Európai Unióba, azóta tartja magát kontinens szerte a nézet, hogy a szigetország valójában nem más, mint az egész szervezet legádázabb ellensége, amely folyamatosan belülről próbálja bomlasztani az európai emberek közös álmát (példákat már mi magunk is tudunk mutatni: itt és itt). Kétségtelen tény, hogy a Királyság 38 éves EU-s pályafutása alatt kevésszer állt a többség oldalán. Legtöbbször ugyanis mentességekért, külön utas jogosítványokért és egy-egy újabb szerződés aláírásának elhalasztásáért harcolt hol egymagában, hol többedmagával, de mindig jelentős kisebbségben. Éppen ezért a most pénteki EU-csúcs lezárása, amely ismételten kenyértörést hozott az EU és az Egyesült Királyság között, valójában keveseket lepett meg – legalább is azok közül, akik a világpolitikában kicsivel járatosabbak.
Érdekes fejlemény azonban – és elsősorban ezen lamentál most az Uniós sajtó színe-java is -, hogy a világgazdasági válság kellős közepén, amiben ráadásul Európa nyakig benne van, hogyan lehetett képes David Cameron arra, hogy a City, és nem az EU érdekeit tartsa szem előtt akkor, amikor az euró túlélése a cél. Hiszen ismeretes, a két napos brüsszeli EU-csúcson Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök elsőszámú célja az volt, hogy a britek egyetértése mellett elfogadják a Lisszaboni szerződés újranyitását, amivel hitelesítették volna az általuk előzetesen elfogadott, a tagállamokra vonatkozó új, szigorúbb pénzügyi szabályokat. Ezek közül a három legfontosabb a renitens tagállamokra (értsd: nem teljesítik az előre meghatározott gazdasági célokat) kiszabható büntetések bevezetése, az állami költségvetés megküldése az EU-nak ellenőrzésre (még a parlamenti elfogadás előtt), valamint az államadósság mértékének meghatározása volt.
("Egy elmaradt kézfogás története", f: www.dailymail.co.uk)
Természetesen a legfelsőbb brit politikai körökben már ezek is kiverték a biztosítékot, hiszen ezek az intézkedések mindegyike nemzetállami érdekeket sértenek, de Cameron még így is hajlandó lett volna engedni a franciáknak és a németeknek, ha bizonyos biztosítékokat kap arra vonatkozóan, hogy a londoni City mentesül majd az életbe lépő új szabályok alól. Ám mivel ezeket a kéréseket Nicolas Sarkozy elfogadhatatlan tartotta, a brit miniszterelnök nem tehetett mást, minthogy élt vétó lehetőségével és bedöntötte az EU-csúcsot – ekkor még a csehek, a svédek és mi magyarok is a britekkel tartottunk az engedetlenségben, de a legfrissebb hírek szerint ez a három ország már visszavonulót fújt és adott esetben készek elfogadni az EU-s módosításokat.
Ezzel pedig elérkeztünk a cameroni döntés által kreált két legfontosabb kérdéshez: 1) Az Egyesült Királyság valóban kiírta magát az Európai Unióból? 2) Milyen következményekkel fog járni a britek döntése saját magukra, illetve az EU-ra nézve? Mindkét kérdésre a legpontosabb válasz az, hogy rövidtávon a szigetország egész biztosan rosszul fog járni, hiszen a németek és a franciák (nem beszélve a többi, e mellett a két ország mellett elkötelezett tagállamról) be fognak fűteni a briteknek. Bár, hogy erre pontosan hogyan fognak sort keríteni még nem tiszta. Ám könnyen elképzelhető például egy olyan forgatókönyv, amiben a 26 tagállam úgy módosítja majd az EU-s szerződéseket, ami a britek számára elkerülhetetlenné teszi a szervezetből történő kilépést.
Ettől függetlenül, véleményem szerint döntésével az Egyesült Királyság még nem írta ki magát az Unióból. Ugyanakkor kár lenne tagadni, hogy nem is tette saját, egyébként is kétes helyzetét jobbá. Azonban visszaút természetesen lehet / van, de valószínűbb, hogy jövő márciusig (következő EU-csúcs) vagy megállapodnak az EU vezetői egy olyan csomagról, ami Cameron számára is elfogadható lesz, vagy az Egyesült Királyság elhagyja az Uniót. Hiszen a britek soha sem fognak belemenni abba, hogy EU-s intézmények szabályozzák a brit pénzügyi szektort, esetleg döntsenek nemzetállami jogkörbe tartozó gazdasági intézkedésekről. Ahogy a konzervatívok azt sem fogják hagyni, hogy Uniós kérdésekben a koalíciós partner liberálisok zsarolják őket, még úgysem, hogy ezzel akár a kormány fennmaradását veszélyeztetik. Tehát egy szó, mint száz, érdekes hetek, hónapok elé nézünk.
Németh Áron Attila
UI: Három tanulságos írás a konzervatív The Daily Telegraph oldaláról Cameron döntésével kapcsolatban, sorrendben egy szerkesztőségi cikkel, illetve William Hague brit külügyminiszter és Janet Daley, a napilap egyik vezető újságírójának véleményével.
