A brit média egyszerre imádta és utálta Steve Hiltont. Imádta, mert az általában vonalas és megfontolt politikusokkal és politikai tanácsadókkal szemben Hilton maga volt a megtestesült lazaság. Öltönyt, nyakkendőt a legritkább esetekben öltött csak, ahogy semmilyen felsőkategóriás szolgálati autót sem használt. Helyette viszont fiatalon rengeteget ivott és bulizott, egyetem után saját vállalkozásán keresztül lett jómódú – nem pedig születés útján –, politikai pályafutásának kezdete után (is) mindenkivel nagyon közvetlenül maradt, és munkába szinte mindig rövidnadrágban, pólóban és biciklivel járt. Viszont egy dolog miatt utálta: kizárólag szökőévente volt hajlandó nyilatkozni. A magyar származású tanácsadó, aki ’56-os emigránsok gyermeke volt, a kilencvenes évek elején került baráti viszonyba a jelenlegi miniszterelnökkel, David Cameronnal. Bár a politikáért rajongott, Hilton először mégis a kommunikációs és reklámszakmában szerzett magának hírnevet. Részben saját vállalkozásának köszönhetően, részben a legendás Saatchi & Saatchi munkatársaként.

 

("Egy modern konzervatív", f: www.dailymail.co.uk)

 

Sokak szerint éppen ez a háttér, valamint meggyőződéses jobboldalisága volt az, amiért Cameron minden áron maga mellé akarta venni a 2010-es választásokon és utána. Ez sikerült, Hiltonnak nem is kellett kétszer mondani, hiszen Cameron jobb kezeként tisztában volt vele, hogy minden, amit meg szeretne változtatni a brit belpolitikában, az egy csapásra elérhetővé válhat egy választási győzelemmel. A 2010-es siker után egészen ez év márciusáig úgy tűnt, hogy Hilton, mint a párt kreatív ötletgyára, valamint Cameron bizalmasa megtalálta számításait. Ugyanis ötleteit és elképzeléseit a miniszterelnök előszeretettel vette át és formálta saját képére, vagy adott esetben építette bele (teljes egészében) saját programjába (pl. Big Society koncepció). Sőt, sok szigetországi újságíró és elemző úgy véli, hogy Cameron azért olyan amilyen, mert Hilton azzá tette. Neki tulajdonítják, hogy a párt ember közelibb és elérhetőbb képet fest / festett Cameronról. (A brit miniszterelnök származása és életútja finoman fogalmazva sem tekinthető tipikusnak a világhíres és méregdrága magániskolai taníttatással, Oxforddal, nemesi felmenőkkel, stb.). Valamint azt is, hogy 13 év szenvedés után a Konzervatívok ismét megtalálták saját magukat, saját hangjukat és képesek voltak végre megnyerni – ha szűken is – egy választást.

 

Steve Hilton távozásával tehát röviden a brit miniszterelnök nem csak egy barátot és lojális munkatársat veszített, hanem a párt egyik legfontosabb stratégáját. Persze jelen állás szerint a távozás csak ideiglenes (a Hilton család Kaliforniába költözik, mivel a feleség a Google globális kommunikációs vezetője lett – szerk.) és Hilton visszatér a következő, 2015-ös választásokig. Ám hiánya még így is érezhető lesz. Elvesztését főleg konzervatív újságírók siratják, hiszen lazasága ellenére Cameron talán legfőbb tanácsadója meggyőződéses és keményvonalas jobboldali volt. Véleményük szerint az, amit ő képviselt, vagyis, hogy nem nézte jó szemmel a liberálisok törvényalkotásban betöltött térhódítását; mindent megtett annak érdekében, hogy az Egyesült Királyság a lehető legkisebb mértékben függjön az EU-tól; illetve, hogy jelentősen csökkentette volna az adókat, az állam méretét és a gazdaságot sújtó állami bürokráciát szinte szentté avatta pl. a Telegraph egyik legismertebb publicistája számára.

 

Ennek ellenére úgy gondolom, hogy Hilton nem fog örökre eltűnni a brit politikai hadszíntérről, ahogyan ötleteit sem fogja mostantól negligálni a kormány. Elsősorban pedig azért nem fogja, és nem is teheti, mert a pártja részben éppen neki és gondolatainak köszönheti újbóli kormányzását, tehát a szürkeeminenciás magyar 2015-re minden bizonnyal visszatér majd a Downing Street 10-be, hogy a következő választást ismételten az első sorból vívja meg a Munkáspárttal szemben.