Az év első hónapja sem maradt izgalmas külpolitikai események nélkül. Természetesen a nemzetközi politikában (is) mindenkinek más érdekes, valakinek például Barack Obama újbóli beiktatása vagy éppen a cseh elnökválasztás. Ebben a hónapban azonban a mi figyelmünket az Egyesült Királyság és Japán ragadta meg, hiszen egyik országban egy rég várt és sorsdöntő népszavazás bejelentésére, míg a másikban egy nacionalista kabinet felállítására* került sor.

Kezdjünk talán Japánnal. Az országgal már foglalkoztunk tavaly októberben, miután egyre több nyugati és japán híradás foglalkozott Toru Hasimoto oszakai polgármesterrel és frissen formálódó szélsőjobboldali pártjával, mint aki a közelgő előrehozott választásokon csodát tehet, felforgatva ezzel a japán politikai élet állóvízét. Bár a csoda elmaradt, hiszen Hasimotoból nem lett miniszterelnök, ahogy pártja sem lett a kormány tagja, mégis, magabiztos eredményt értek el (közel annyi mandátumot szerzett a párt, mint a választási második DJP, a leköszönő kormánypárt – szerk.), ami a jövőre nézve bíztató lehet. Kevésbé örömteli azonban, hogy a kétharmados többséget szerzett, Abe Sinzó vezette koalíciós kormány első lépései nem oldják a kétséget az érzés körül, hogy a Japán politikai elit, a gazdasághoz hasonlóan, régen megállt a fejlődésben.

A Sinzó vezette 19 fős kabinetről ugyanis sok mindent el lehet mondani, de azt, hogy haladó lenne, közel sem. A kabinet tagok között a szélsőséges nacionalistáktól az ultra nacionalistákig terjed a spektrum, mérsékelt konzervatívokat alig találni közöttük. A jelenlegi fejlemények alapján tehát sem a Kína-Japán, sem az Egyesült Államok-Japán viszonyban nem várható jelentős előrelépés; de hogyan is lehetne változást várni, ha Sinzó csapatának programja a békealkotmány felülírásán, a pacifizmus csökkentésén és a nacionalizmus erősítésén, valamint az újrafegyverkezésen alapszik. Ettől még pozitív tény és nem szabad elhallgatni, hogy az új kormány egyelőre minden erejét a gazdaságélénkítésnek szenteli. Azonban ismert a mondás, az ördögről és az alvásról, már pedig Abe Sinzó látogatása a Meidzsi-szentélyben (az ország 19 század végi - 20 század eleji fegyverkezésének szimbóluma – szerk.), nem beszélve az esetleges Jaszukuni-szentély (a környező országok számára a Japán agressziót és háborús kegyetlenkedéseket szimbolizáló temető, ahol ismert háborús bűnösök is fekszenek – szerk.) látogatásáról nem sok jót sejtet.

Az Egyesült Királyság miniszterelnökének döntése, miszerint várhatóan 2017 végén népszavazást tart az ország az EU-ban maradásról / kilépésről nem eredményezhet fegyveres összetűzést valamelyik szomszédjával; mint mondjuk Japán-Kína viszonylatban a Szenkaku-szigetek esete. David Cameron múlt heti beszéde azonban kiengedte a szellemet a palackból. Bár a bejelentésre mindenki számított, szinte senki sem hitte, hogy Cameron ilyen gyorsan és határozottan meglépi. Függetlenül attól ugyanis, hogy az EU-s népszavazás kérdése a Konzervatívok megválasztása óta napirenden volt Londonban, a Cameron kabinet láthatóan ódzkodott a világos állásfoglalástól. Egészen eddig. A párt fiatalja és euroszkeptikusai által indított kampány, illetve a UKIP (kisebb euroszkeptikus konzervatív brit párt, akit az ismert brüsszeli politikus, Nigel Farage vezet – szerk.) folyamatos erősödése kész tények elé állította a sokak által PR-politikusnak és puhánynak titulált Cameront, akit azonban most a tenyerén hordoz a bal- és jobboldali média egyaránt. Nagy dolgokat persze nem jelentett be a miniszterelnök, de a tény, hogy lesz választás, valamint az, hogy előtte még fontos jogokat kíván visszavenni Brüsszeltől London, komoly lépes a belső ellenzék, valamint a UKIP leszereléséhez. Arról nem beszélve, hogy a Munkáspárt egy újabb pofonba szaladt bele, miután vezetője, Ed Miliband a parlamentben kijelentette, hogy ő nem támogatja a népszavazás ötletét, annak ellenére, hogy a felmérések szerint a britek jelentős része szavazni szeretne. Természetesen később jött a magyarázkodás a baloldalról, hogy Miliband csak egy mostanában esedékes népszavazást nem támogat, de az biztos, hogy rövidtávon megint saját magát verte meg az ellenzék, nem először.

Németh Áron Attila

*Az új japán kabinet bemutatására valójában december végén került sor, de a valós kormányzati munka és a Meidzsi-szentély látogatása januárban kezdődött / történt.