Olasz választások, döntés nélkül

2013. február 28.

Politikai közhely, de ezt nem várta senki. Az eredmény körülbelül olyan, mintha az LMP-s Schiffer András álmát látnánk a 2010-es magyar választások előtt, csak mediterrán környezetben. A probléma csak az, hogy bár a számok igen pozitívak például a civil, legfőképp önkéntesekből álló 5 Csillag Mozgalom (Movimento 5 Stelle, M5S) számára, azonban ilyen állapotban az ország majdhogynem teljesen kormányozhatatlannak tűnik.

Olasz választási eredmények.jpg

Ami biztosan látszik, hogy az elmúlt időszak szakértői kormányzása, valamint a gazdasági válság okán hozott szankciók olyan mértékű kiábrándulást váltottak ki az olasz társadalomból, amilyet úgy gondolom, nem gyakran láthatunk napjaink Európájában. Emlékezhetünk még a nagy riadalomra, amit a görög választások váltottak ki tavaly nyáron, ahol szintén kérdéses volt, milyen jövőbeli stratégiát fog követni a megválasztott kormány az EU-s megszorításokkal kapcsolatban. Akkor Monti úgy fogalmazott, hogy „nehézségei ellenére a görög nép megértette Európa értékét”. Úgy tűnik, ez a filozófia saját választói körében nem aratott ilyen osztatlan sikert. Bár lehet azt állítani (mint például teszik is ezt a Financial Times február 27-i számában), hogy Giuseppe Piero „Beppe” Grillo M5S pártja nem annyira EU ellenes, mint inkább megszorítás ellenes, az vitathatatlan, hogy a legtöbb szankciós normatíva Brüsszelből érkezik. Ennek megfelelően az alakuló kormány minden valószínűség szerint szembe fog menni az eddigi elvárásokkal – a tőzsde és a gazdasági szereplők nagyon hamar és nagyon negatívan reagáltak is erre a lehetőségre.

Természetesen egyből felmerül a kérdés: na de mégis milyen kormány? Tény, jelen helyzetben, a szenátusi többség megszerzése nélkül Pier Luigi Bersani Demokrata Pártja (Partito Democratico, PD) maximum kisebbségi kormányzásban gondolkodhat, koalícióra jelenlegi interjúk és hírek szerint minimális az esély. Berlusconival összeállni körülbelül egyenlő a politikai öngyilkosság fogalmával, Grillo pedig pontosan azért hozta létre mozgalmát, hogy „kitakarítsa” a korrupt politikai elitet az olasz hétköznapokból. Persze nem felejtjük ki Mario Monti-t sem, azonban pártja olyan rosszul szerepelt a mostani megmérettetésen, hogy még vele együtt sem lenne meg a szenátusi többség – akármennyire is ezt a koalíciót látták legpozitívabb lehetőségnek az elemzők és a sajtó.

grillo.jpg("Közel 5 csillagos győzelem" - Beppe Grillo, f: marketwatch.com)

A másik lehetőség persze az újabb választások kiírása, ezt azonban mind Bersani, mind Berlusconi elutasítja. Nem csoda, hiszen ebből valószínűleg csak az M5S jönne ki jobb eredménnyel. Valószínűbb, hogy hosszú tárgyalásokra és a színfalak mögött történő egyeztetésekre fog az elkövetkező hetekben sor kerülni, ami a jelenlegi gazdasági bizonytalanságban minden, csak nem előnyös az ország számára. Kompromisszumra azonban vajmi kevés az esély olyan közszereplőkkel, mint például Berlusconi, aki egy lapra tett fel mindent visszatérésével, és valljuk be, sikerült a terve – tökéletes képet festve az olaszok jelenlegi elkeseredéséről. A kisebbségi kormány azonban kétséges, hogy meg tud-e küzdeni a jelenlegi gazdasági-társadalmi dilemmákkal. Amennyiben ez nem sikerül – és ez közel borítékolható –, akkor mindenképp új választások elé kell, hogy nézzen Olaszország. Ez pedig két stratégiai útvonalat jelölhet ki a fontosabb pártok számára. A Demokrata Párt számára a későbbi megmérettetés jobb esélyekkel kecsegtethet, amennyiben a főleg politikai újoncokból álló 5 Csillag Mozgalom nem fog tudni beilleszkedni a nagypolitikai életbe, ezzel veszítve követőiből. Azonban azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy könnyen kényszerülhet Bersani pártja engedményekre Berlusconival szemben, ami a kisebbségi kormányzás nehézségeivel együtt könnyen járhat gyors arcvesztéssel.

Ami biztos: az olaszok elhatározták, hogy most már igazán lehetne más a politika… csak még nem döntötték el, hogy ez pontosan mit is jelent.

Mészáros Tamás

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr175109128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása