Amíg a hazai média mérsékelt, addig a nemzetközi sajtó lázás érdeklődéssel követi az amerikai állam „leállását”. Természetesen ez az úgynevezett leállás nem teljes körű és nem is örökre szól, de azért mindenképpen érdekes, hiszen nem minden elnöki ciklusban történik hasonló. A legutóbbira például még a Clinton-adminisztráció idején, közel 20 éve, 1996-ban volt példa.
Hétfőn reggel Barack Obama amerikai elnök nem először szembesült azzal a ténnyel, hogy ha nem jut aznap egyezségre a Kongresszusban többséggel rendelkező republikánusokkal, akkor másnap az állami gépezet lényegében megáll, miután az ország egyszerűen fizetésképtelenné válik. Bár sokan – elsősorban talán a múlt tapasztalataira hagyatkozva – úgy gondolták, hogy az ellenzék végül majd úgyis beadja a derekát és elkerülhető lesz a demokraták és néhány mérsékelt republikánus által rémálom forgatókönyvként aposztrofált leállás. Tévedtek. A republikánusok most nem engedtek a nyomásnak, pontosabban engedtek volna, de az új költségvetés megszavazását részben az Obamacare gúnynévre hallgató egészségügyi reform bevezetésének elhalasztásához kötötték, amit a demokraták természetesen élből elutasítottak. Amerika tehát tegnapelőtt fizetésképtelenné vált, a kormányzati intézmények egy része leállt, amit újabbak leállása követhet, amennyiben nem lesz gyors megoldás, de elnézve a jobboldalt, nem lesz. A DiploMaci összefoglalója következik arról, hogy mit is jelent ez az ún. „leállás”, röviden-tömören, pontokba szedve:
1) Miért állt le tegnapelőtt több amerikai állami intézmény?
Azért állt le, mert az állami intézmények finanszírozásáról, évről évre, a Kongresszusnak és a Szenátusnak közösen kell döntenie. Előbbit azonban a republikánusok, utóbbit pedig a demokraták uralják, és a kettőjük együttműködése finoman szólva sem ideális. Persze soha sem volt az, de az elmúlt években kifejezetten ellenségessé vált a két nagy párt viszonya egymással. Ezért, amikor a republikánusok bejelentették, hogy az Obamacare halasztását kérik a demokratáktól, cserébe az új finanszírozás megszavazásáért, világos volt, hogy patthelyzet és állami leállás következik. Bejött.
("Gyűlnek a viharfelhők", f: www.reason.com)
2) Mi történik az ezekben az intézményekben dolgozókkal? Elveszítik a munkájukat?
Elveszíteni nem veszítik, de az ilyen leállásokat kontrolláló jogszabályok és rendelkezések előzetesen létfontosságú és nem létfontosságú feladatokat ellátó dolgozókra bontja a kormányzati alkalmazottakat. Ezek közül a létfontosságúaknak dolgozni kell (részben fizetés nélkül!), míg a nem létfontosságúaknak határozatlan időre otthon kell maradniuk.
3) Hány embert érint / nem érint ez a folyamat?
A civil alkalmazottak közül nagyjából 1,3 milliót, további kb. 500 ezer postai dolgozót, illetve a katonaságot és a független intézmények munkatársait a leállás nem érinti. Jelen állás szerint tehát ez az egész kb. 800 ezer kormányzati alkalmazottat érint.
4) Van ennek a leállásnak gazdasági hatása? Ha igen, mennyire negatív?
A főváros durván 200 millió dollárt veszít minden egyes leállással töltött nappal. Az amerikai gazdaság pedig közel 0,5 százalékot veszít 2013 4-ik negyedéves növekedéséből; feltéve persze, ha nem lesz hosszabb a leállás egy-két hétnél, mert ha igen, akkor még súlyosabb lehet a hatás.
5) Máskor is voltak hasonló leállások? Meddig tarthat ez?
1976 óta összesen 17 kormányzati leállás volt, amik közül a leghosszabb a ’95-96-os volt, amely 21 napig tartott, de, hogy előreláthatólag a mostani leállás meddig fog tartani, azt nehéz megjósolni. Mindenesetre elnézve a republikánusok hozzáállását, nem pár napig.
+ E cikk alapjául a Washington Post hasonló témában közreadott összefoglalója szolgált.
Németh Áron Attila
