Egy ember, aki háborúba száll országával

2013. november 27.

A 2013-as évről szóló januári „esélylatolgató” cikkünkben írtuk, hogy sok más ország mellett idén minden bizonnyal érdemes lesz Mexikóra is figyelni, miután az akkor frissen megválasztott elnök, Enrique Pena Nieto, olyan nagy terveket szövöget, ami nem csak hatalmas…

Tovább

Toronto meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford

Amikor a politika és az erkölcs szavak egymás mellé kerülnek, akkor a választókban rendszerint mocorogni kezd az érzés, hogy itt valami nagyon nincsen rendben. Ha belegondolunk, ez persze nem olyan meglepő, hiszen a politikai korrupciónak, a politikusi pökhendiségnek és a politikusok…

Tovább

Okos enged? Végeláthatatlan koalíciós harc Németországban

E hét szerdán már ötödik alkalommal ült össze a két legnagyobb német párt, a magabiztos nyertes Kereszténydemokrata Unió (CDU/CSU) és az elvei mellett eddig hősiesen kitartó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) 75 vezető politikusa. A koalíciós tárgyalások során ez alkalommal a…

Tovább

Szlovákia (nem) választott

Alacsony részvétel, jelentős váratlan fordulatok nélkül – így összegezhető tömören a szombati szlovákiai megyei voksolás. Az összességében 20,11 százalékos részvételi arány mellett első körben elmondható, hogy a kormányzó Smer-SD (Irány-Szociáldemokrácia) párt…

Tovább

Pro/Kontra - Szabad-e tovább bővíteni az Európai Uniót?

A mai nappal visszatér a blog hasábjaira egy sokatok által kedvelt rovatunk, a pro/kontra, aminek a fókuszába most az Európai Unió bővítése kerül. Bár az első kettő, hasonló megközelítésben írt cikkeink a multikulturalizmusról és az Izrael által elfoglalt gázai török…

Tovább

Megyei választások Szlovákiában: érdekes mintázatú koalíciók

November 9-én kerületi (megyei) választásokat tartanak északi szomszédunknál, a hivatalos kampányidőszak október 23-án kezdődött, azonban a pártok jóval korábban elkezdték a felkészülést, érdekes mintázatú koalíciókat létrehozva. Kezdjük azonban a száraz tényekkel:…

Tovább
süti beállítások módosítása