DiploMaci: Szerintünk ez volt 2013 és ez lesz 2014 (4)

2013. december 29.

A Koszovóval megkötött megállapodás és az EU-csatlakozási tárgyalások lehetséges megkezdésének időpontja hosszú távon egyértelműen Szerbia évévé teheti az idei esztendőt. 2014-ben pedig érdemes lesz Szlovákiára figyelni, ahol Robert Fico jelenlegi miniszterelnököt elnökké…

Tovább

DiploMaci: Szerintünk ez volt 2013 és ez lesz 2014 (3)

Merkeltől a félmeztelen aktivistákig. Nagyot fordul a világ 2014-re? Nekem: 2013 Nekem a 2013-as év legfontosabb külpolitikai eseménye Németországhoz kötődik. A szeptemberi parlamenti választásokat (sokak szerint borítékolható módon) fölényesen nyerő Angela Merkel és pártja,…

Tovább

DiploMaci: Szerintünk ez volt 2013 és ez lesz 2014 (2)

2013-ban az események döntő része kiszámítható volt (német választások), kevés váratlan helyzet bolygatta meg világot (azért volt olyan, pl. Morszi bebörtönzése), sok tekintetben pedig kifejezetten pozitív fordulatok következtek be (iráni atomtárgyalások). Mégis, mintha…

Tovább

DiploMaci: Szerintünk ez volt 2013 és ez lesz 2014 (1)

Idén év elején megjelentettünk egy cikket arról, hogy szerintünk milyen lesz a világpolitika 2013-ban. Ebben az írásban voltak olyan pontok, amelyek bejöttek, de voltak olyanok is, amelyek nem különösebben. Például Mexikóra vagy Japánra valóban érdemes volt odafigyelni (ezekről…

Tovább

DiploMaci interjú: "Ami most történik, a jóért történik"

Mivel még nem tudjuk, hogy sikerül-e további interjúkat szereznünk Ukrajnából, ezért a mai egyelőre az utolsó beszélgetés lesz, amit egy kijevi lakossal készítettünk. Az előzőekkel ellentétben, amikben egy újságíró és egy mérnök fejtette ki a véleményét, a mostaniban egy…

Tovább
süti beállítások módosítása