Lehet-e Ukrajna miatt orosz-európai háború?

2014. február 03.

Ahogy fajulnak az események Kijevben, úgy válik egyre feszültebbé az orosz-európai viszony. A helyzeten nem segít, hogy a Visegrádi Négyek – élükön Magyarországgal – közös nyilatkozatot fogadtak el, melyben aggodalmukat fejezik ki az agresszióval kapcsolatban, ahogy a szélsőségek megjelenésével is. Még komolyabb hatása lehet annak a miniszterelnöki utasításnak, amelyet Pintér Sándor belügyminiszter felé fogalmazott meg Orbán Viktor, hogy „készítse fel az országot arra a helyzetre, ha Ukrajnában a dolgok nem a kedvező kibontakozás irányába mutatnak”.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen májusban egy olyan átfogó gyakorlatot tartottak minden kar (Honvédtisztképző és Hadtudományi, Rendészettudományi és Közigazgatás-tudományi) bevonásával, amelyben a fiatal rendőr- és honvédelmi tiszteknek, valamint a közigazgatás jövőbeli kormánytisztviselőinek egy Ukrajna felől érkező, tömeges menekülthullámot képező válsághelyzetre kellett választ adniuk. A januári események tükrében igazán elismerésre méltó az oktatók előrelátása, ugyanis egy ilyen helyzet kialakulásának esélyei napról napra nőnek. A legújabb fejlemény: a hadsereg felszólította az államfőt, hogy tegye meg a szükséges lépéseket az ország stabilizálására.

A fejlemény tovább mélyíti a már eddig is igen komoly válságot. A krízis eszkalálódása a szomszédos államokat hozta először kényszerhelyzetbe, válaszlépéseket pedig először a DiploMaci blogon (lásd: itt) viták kereszttüzébe került Visegrádi Négyek szövetség fogalmazott meg. Az aktuális lengyel-magyar csúcstalálkozóra a házigazda Orbán Viktor miniszterelnök meghívta a cseh és szlovák kormányfőket, hogy közös álláspont alakítsanak ki az ukrán krízisre reagálva. Azt azonnal leszögezték az állami vezetők, hogy támogatják a belpolitikai feszültségek demokratikus rendezését, azonban felhívták Kijev figyelmét arra, hogy az erő alkalmazása nem fog hozzájárulni a politikai konfliktusok megoldásához. A V4 tagállamok szerint a válság további eszkalációja veszélyezteti Ukrajna jövőjét, és az ország destabilizációjához vezet. Donald Tusk lengyel miniszterelnök már korábban is utalt arra, hogy a társulási szerződés megkötésének lehetősége továbbra is nyitva áll keleti szomszédunk előtt (erre már Angela Merkel is célzott), és a múlt heti csúcstalálkozón is hangsúlyozták, hogy az Európai Uniónak kötelessége segíteni az ukrán népet a jó megoldás kialakításában. Az amerikai külügyminiszter, John Kerry az európai vezetőknél jóval határozottabban avatkozik be az eseményekbe, gondoljunk csak arra, hogy személyesen is részt vett a tüntetéseken.

ukrajna_10.jpg("Harcra készen állva")

Míg az európai vezetők az ukrán emberek felé fogalmazzák meg üzeneteiket, addig Putyin és Oroszország rendre az EU-t célozza meg a fenyegetést sem nélkülöző megnyilvánulásaival. „El tudom képzelni az európai partnereink reakcióját, ha a görög vagy bármely más tagállam krízisének közepette a külügyminiszterünk EU-ellenes üzenetekre ragadtatja el magát, és arra buzdítja a helyieket, hogy cselekedjenek a hatóságok ellen. Nem lenne túl jó. Az orosz-ukrán kapcsolatok szorosságának tükrében elfogadhatatlan viselkedés ez az EU részéről” – fogalmazott Putyin. Moszkva álláspontja azért ennyire kemény, mert a jelenlegi ukrán vezetés nyíltan Oroszország-párti, Janukovics lemondása egyértelműen sértené az orosz érdekeket. A válságra adott reakciók tökéletesen illusztrálják az euroatlanti és az orosz külpolitikai eszközök közti különbségeket: az unió szóbeli támogatást, esetleg orvosi segítséget nyújt a tüntetőknek, míg Putyin már felajánlott egy 11 milliárd eurós segélycsomagot, illetve kedvezményt a – mily meglepő – gázárakból.

A visegrádi államok közös fellépése tovább növeli a szövetség erejét, a jelenlegi helyzetben ez a következmény azonban eltörpül a tágabb nemzetközi viszonyok tükrében. Ezzel párhuzamosan ugyanis egyre mélyül az ellentét az amúgy sem éppen ideális orosz-európai viszonyban. Véleményem szerint ugyanaz történik Kijevben nemzeti szinten, mint ami a nemzetközi porondon. Az igazi kérdés ugyanis az, hogy hova tartozik Ukrajna: Európához vagy Oroszországhoz? Az ukrajnai belső ellentétek annyira súlyosak, hogy akár belharcok is kerekedhetnek ki, ha nem sikerül demokratikus eszközökkel elsimítani a konfliktust. Ha viszont erőszak alkalmazására kerül sor, akkor az EU és Oroszország is lépni fog. Hogy milyen irányba, annak megválaszolásához az elmúlt években felmerülő nemzetközi konfliktusokra adott válaszok nyújthatnak támpontot. Oroszország a grúz-orosz konfliktus alapján nem finomkodik: ha az érdekei sérülnek, akkor beavatkozik. Az euroatlanti hatalmak viszont csak akkor cselekednek, ha a saját állampolgárai ellen alkalmaz erőszakot egy adott ország vezetése, de akkor is csak közvetetten, és ha gazdasági érdekek is felmerülnek emellett: ezért volt légtér zár Líbiában, és az utolsó érv hiánya miatt nem történt semmi Szíriában. Sajnos Ukrajna esetében viszont mindkét fél számára elég érv szól a beavatkozás mellett, a harcok azonban szinte biztosan a szomszédos ország területére korlátozódnak. Szerencsére ezt egyelőre nem kell mérlegelnünk: még van esély a demokratikus rendezésre.

Tóth Nándor Tamás

A bejegyzés trackback címe:

http://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr395794083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Köves D. Gábor 2014.02.03. 15:05:56

Hm, az orosz és az euroatlanti mentalitás különbségének érzékeltetésére az orosz-grúz konfliktus nem alkalmas, ugyanis az orosz beavatkozás közvetlen előzménye és oka az volt, hogy a grúz katonák orosz állampolgárokat és békefenntartókat öltek meg. Tehát az oroszok sem csináltak többet és mást, mint amit a cikk szerint az euroatlanti hatalmak tesznek: beavatkoztak állampolgáraik életének védelme érdekében. Véleményem szerint a grúz háborúban az oroszok nagyon korlátozottan, visszafogottan alkalmazták a katonai erőt.

Gera 2014.02.03. 15:13:35

Egészen röhejes és egyben szánalmas, ahogy ez az írás kikerült az index főoldalra:
"Ukrajna miatt orosz-európai háború?Visszaüthet Orbán fegyverkezési parancsa."

Medgar 2014.02.03. 15:21:18

@Gera: Mit vársz az indextől? Azon csodálkozom, hogy nem a 3. vh-t robbantja ki Orbán.

benoke77 2014.02.03. 15:30:15

"Oroszország a grúz-orosz konfliktus alapján nem finomkodik: ha az érdekei sérülnek, akkor beavatkozik."

Persze, hogy beavatkozott, mikor az elmebeteg grúz miniszterelnök megtámadta Oszétiát és faszán öldöste a civileket. Érdekes, Szíriában elég keményen sérülnek az orosz érdekek mégis finomkodik. A mondat elejét ha kicserélnénk Usa-ra és vagy Eu-ra akkor korrektebb lenne.

"Míg az európai vezetők az ukrán emberek felé fogalmazzák meg üzeneteiket, addig Putyin és Oroszország rendre az EU-t célozza meg a fenyegetést sem nélkülöző megnyilvánulásaival"

Lefordítom. Az Eu hergeli a népet, az oroszok meg rászólnak az unióra, hogy nem kéne.:-)

Hipok Rita · http://tinyurl.hu/a16D/ 2014.02.03. 15:36:49

Nem lesz háború, mert senkinek sem érdeke.

mrZ (törölt) 2014.02.03. 15:42:36

Pedig de jól jönne egy új piac az uniónak.
Talán ha nem csak bécsi cukrászdát hanem örök fiatalságot is igérnének.

M_R 2014.02.03. 15:45:38

@Hipok Rita: Kivéve az Orbán kormánynak...Egy milliós menekülthullám igen jó "apropó" lenne rendkívüli állapot bevezetésére és a választások elhalasztására...

BattleCry (törölt) 2014.02.03. 15:49:44

Komolyan mondom belőlem az Index fog Fideszest csinálni.. :D Orbán maga a SÁTÁÁÁN! :D:D

Mindenesetre HAJRÁ PUTYIN!

És örülök neki, hogy Orbán az oroszokkal üzletel. :) Inkább, mint a tetűfészek Eu. :)

Hipok Rita · http://tinyurl.hu/a16D/ 2014.02.03. 15:49:53

@M_R: Jelenleg úgy néz ki, hogy simán nyernek, nincs szükségük ilyenre.

BattleCry (törölt) 2014.02.03. 15:56:10

Egyébként orosz-európai háború nem lehet..

A nyugat túl beszari ahhoz, szarkeverő jenkik, meg a seggnyaló britek, csigazabáló-szarevő franciák.. elpuhányodott, lekvár németek...

Csak ehhez értenek.. a szarkeveréshez. Hergelik a népet, bomlasztják a társadalmat alávaló módzserekkel.. kell azaz új piac az Eunak... kell az az 50 millió ember.

Remélem Putyin helyrerakja a nyugati szarzsákokat, akik bomlasztanak Ukrajnában!

christophe 2014.02.03. 16:42:27

@BattleCry: Nagyon beteg vagy,hajrà Putyin?èljen az ideiglenesen M.o àllomàsozo orosz hadsereg,èpitsuk ujjà a szogesdrotot a velejèig romlott nyugati tàrsadalom elleni vèdekezèsul?èljen a pàrt a magyar-orosz nèp orok megbonthatalan baràtsàga...

Köves D. Gábor 2014.02.03. 16:48:24

Egyébként a poszt mindenestül marhaság. Sem általában európai országok, sem a Visegrádi Négyek - élükön Magyarországgal - soha nem fognak rátámadni egy olyan nagyhatalomra, amelyik néhány óra alatt üvegesre olvadt radioaktív sivataggá tudná változtatni az összes szóba jöhető európai célpontot.

Mr. Rustical 2014.02.03. 16:54:19

Orbán rossz, mert Putyin szekerét tolja, és az orosz érdekeket képviseli.
Orbán rossz, mert szembeszáll Putyinnal, és sérti az orosz hatalmi érdekeket.

Háború, Ukrajna, EU. Vicc.
Az EU még egy kóbor kutyafalkát sem tudna visszaszorítani, nemhogy bármilyen fegyveres konlfiktusban részt vállalni Ukrajnában.

Ha valakinek lettek volna kétségei, Boszniában ez kiderült. De meg lehet nézni az EU-zászló alatt folyó francia beavatkozásokat Afrikában. Lassan a lázadók modernebb fegyverekkel vannak felszerelve, mint az idegenlégió. (Amit egyébként is csak 2-3 hónapra tudnak bevetni, mert aztán elfogy a zsé.)

Az ilyen meccseken az USA játszik, az EU csak nyavalyog. A V4 meg éppen fing a viharban.

kewcheg 2014.02.03. 17:12:44

Biztos van,amit rosszul csinál stb.stb. de jelenleg szerintem a világ egyik legnormálisabb politikusa : Putin....A saját hazájának egyértelműen jó, de kifelé is mértéktartó és visszafogott...

gerithegreat 2014.02.03. 17:19:19

:D jó kis hírcsárdás poszt.

mikka 2014.02.03. 17:38:20

Orbán arra adott utasítást te faszkalap hogy készüljünk föl az esetleges menekült áradatra ha polgárháborúvá fajulna az ukrajnai helyzet..

És ti vagytok a DiploMacik???
faszkalapok..

mikka 2014.02.03. 17:53:19

@benoke77: az oroszok nem finomkodtak Szíriában, közel sem. Azt mondták hogy a szír bázisaikat minden támadással szemben, legyen az bármilyen nemzetiségű fegyverrel védik meg, továbbá leszállítják Szíriának a rakétarendszer hátralévő maradékát ami ellen se Izrael se az USA nem tud érdemben védekezni. Szépen mondták, de attól még komolyan gondolták és az idő őket igazolta. Történt beavatkozás? Nem történt. Szépen elkussolt mindenki nemzetközi szinten és maradt az emberi jogok és egyéb liberális baromságok lengetése a távolból.

engelbert (törölt) 2014.02.03. 18:29:05

A franciák nem beavatkoztak Maliban? Stratégiai érdekeik vannak ott ,hát mentek és bombáztak.vagy Líbiában.

Parajpuding 2014.02.03. 19:02:28

@kewcheg: Hiába, fullidióták számára egy félnótás is már király.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.02.03. 19:03:59

@Köves D. Gábor:

Így igaz. Grúzia megtámadta Dél-Oszétiát, ők meg orosz segítséget kértek.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.02.03. 19:08:33

Alapvetően a jelenlegi ballib oroszellenes hisztéria nem más, mint egy újabb balek húzás a választási kampányban. A ballibek is tudják, hogy a keleti nyitás helyes lépés. Ők ugyanezt csinálnák kormányzati helyzetben.

Ami pedig a fasiszta ukrán puccskísérletet illeti, nevetséges a nyugati álláspont.

paraszthajszal 2014.02.03. 19:25:53

A címbéli kérdésre a válasz: nem, nem lehet, és már a kérdés felvetése is hülyeség. Európa és a NATO akkor sem avatkozna be, ha Janukovics felkérésére bevonulna Ukrajnába az orosz hadsereg rendet rakni, és tankokkal oszlatnák a tüntetőket.

"A válságra adott reakciók tökéletesen illusztrálják az euroatlanti és az orosz külpolitikai eszközök közti különbségeket: az unió szóbeli támogatást, esetleg orvosi segítséget nyújt a tüntetőknek, míg Putyin már felajánlott egy 11 milliárd eurós segélycsomagot, illetve kedvezményt a – mily meglepő – gázárakból."

Hát igen, Janukovics arra ment, hogy ki kínál neki többet, ki akarja őt megvenni kilóra, Európa ebbe a licitbe nem szállt be, viszont...

...akkor meg miért hiszi azt bárki, hogy ha a Nyugat nem volt hajlandó pénzt áldozni azért, hogy az ukrán kormányt magáévá tegye, akkor hajlandó lesz még sokkal több pénzt és/vagy emberéleteket áldozni azért, hogy megmentse az ukránokat Putyintól. Hiába az 50 milliós potenciális piac, Ukrajna egyáltalán nem olyan baromi fontos Európának. Túl keleti, túl szegény ahhoz, hogy rövid- vagy középtávon komolyan számoljanak vele EU-tagként, stratégiai fontossága meg igazából csak annyi, hogy szerették volna, ha van egy semleges/baráti bufferzóna az oroszok és Európa között. Ha az oroszok beavatkoznak is, egy-két harcias nyilatkozaton, szimbolikus gesztuson (pl. hazahívjuk a delegációt Szocsiból, felfüggesztjük a tudományos együttműködést stb.) túl sok mindenre nem kell számítani. Persze, valószínűleg egy ideig még hűvösebb lenne a viszony az oroszokkal, ami Putyinékat nem valószínű, hogy sírásra késztetné. Addig is kapcsolatot építhetnek a kínaiakkal vagy Iránnal.

grani 2014.02.03. 19:41:39

Nafene, nem is tudtam, hogy Oroszország nem Európa...
Na ja, csak azok az országok európaiak, amelyek két világháborút kezdeményeztek, a világ nagy részét gyarmattá tették, kitaláltak két emberiség ellenes ideológiát, úgymint fasizmus és kommunizmus. Na ja, én nem vágnék fel Európának ezzel a részével. Elég egy mocsok történelme van és amint az Ukrán események mutatják, nem sokat változtak.

_most_ 2014.02.03. 19:42:41

remélem az ukránok felszabadulnak az orosz elnyomás alól, nagy szerencse, hogy mi már az EU tagjai vagyunk, különben Orbán szó nélkül eladná az egész országot az oroszoknak.

christophe 2014.02.03. 19:43:04

@mikka: ''liberális baromságok lengetése''Te gyerekedet gàzositjàk el akkor is ilyen nagy pofàd lenne,barom àllat.

christophe 2014.02.03. 19:45:35

@_most_: ''n Orbán szó nélkül eladná az egész országot az oroszoknak.''Ezen van, a sok agymosott zombi meg tapsikol neki...

paraszthajszal 2014.02.03. 19:49:04

@grani: Oroszország Eurázsia, de ez nem pejoratív, ezt maguk at oroszok mondják, ők beszélnek eurázsiaizmusról (Евразийство), Eurázsiai Unióról ( izvestia.ru/news/502761 ), ráadásul földrajzi és kulturális alapja is van (noha az orosz népesség többsége persze Európában él).

jogalany 2014.02.03. 20:05:40

A Kijevi tüntetők kemény magja alig pár száz fő, ennyire telik Soros pénzéből.
Még nem volt a karhatalomnak átütő rohama a tüntetők ellen. Valamiért a hatalom húzza döntést erre jel a katonai vezetők felszólítása. Jobb ma pár áldozattal felszámolni ezt a zűrzavart, lásd Kina, mint később jelentős emberveszteséggel megtenni ugyanezt.
Háború, ugyan, itt nem. De lesz, csak máshol kezdik.
Itt Putyin - ha van annyi esze (s sztem van, hiszen aktiv hírszerző tiszt volt 20 évig) ezt nem engedi meg, stratégiai okai vannak erre.

Szúnyog 2014.02.03. 20:24:03

Komolytalan, színvonaltalan cikk, hamis, hazug, a cikkben sem szereplő indexes felvezetővel.

Szúnyog 2014.02.03. 20:26:36

@tfedo: Beszédes a szerző képe. :)

Lovag Mihály 2014.02.03. 20:31:04

orbán ürgebőrbe varrt békaemberei robbantották ki az ukrán eseményeket.

J.László 2014.02.03. 20:33:52

Ma egy komoly politikus van a világon: Putyin. Az EU nem számít semmit.

okosallah 2014.02.03. 20:40:10

@christophe:
Muris a te "accent grave" -al írt neo-bolsevik hőbörgésed magyarul. Ha nem tudnád az elvtársaid most a Maoista kommunista Barroso elnök vezetésével keletről átköltöztek Brüsszelbe (neked Bruxelles) és a Putinék megtisztították Oroszországot a komcsiktól. Nem látod, hogy az összes Marxista most nyugatra ment ahol a Soros (szül.Schwartz) pénzeli őket?

A hidegháborús szlogenekkel való dobálózásod meg a többi elavult vakerod már nem divat ahogy az accent grave sem: mi az accent aigu-vel írunk.

J.László 2014.02.03. 20:50:36

@_most_:
"remélem az ukránok felszabadulnak az orosz elnyomás alól, nagy szerencse, hogy mi már az EU tagjai vagyunk, különben Orbán szó nélkül eladná az egész országot az oroszoknak."

Ezt a veretes szöveget néhány szó felcserélésével egy '50 években írt brosúrából másoltad ki?

Röhejes, ahogy mostanság kommunistáztok a jellegzetes szabadnépfélórás szófordulataitokkal.

christophe 2014.02.03. 23:00:22

@okosallah: nem baj,èn akkor is a fuggony màsik oldalàn vagyok,leszek,ès ez nekem tokèletesen megfelel....

okosallah 2014.02.04. 01:00:58

@christophe:
Annak mi csak örülni tudunk...hogy megfordult a világ!
A Hruscsovnak igaza vót amikor aszonta, hogy majd ott lesz a szocialista paradicsom a Soros és Cohn-Bendit vezetésével. A Schulznak (EU) még érettségije sincs. Csupa kíváló embör. Putin meg fogja rágni őket és kiköpi a végén.

christophe 2014.02.04. 11:58:55

@okosallah: Te valami oskommunista lehetsz,ha igy gerjedsz egy volt kgb-s tisztre,egèszsègedre.Mindenesetre szànalmas a ''nyugat''bukàsàval mantràzni,immàron 65ève,Kàdàr idejèben is vicces volt,most is.Istenem,ha Hofi ezt megèrhette volna,40èvvel ezelott irt parodiàit ma is eloadhatnà,csak a neveket kènne àtirni....

okosallah 2014.02.04. 16:14:17

@christophe:
Te mindent rosszul tudsz.Én 32 éve élek az USA-ban, innen posztolok és fiatalon megjártam a kommunista börtönöket és a Fő u.-t. Pontosabban látom mi történik a világban mint a nyugati Kulturális Marxisták, a multikuti, diversity, homoszex propagandistái.

A németek is tanultak a múltjukból és az oroszok is. Ma már egyik sem az amik voltak. Csak az elvakult idióták nem látják és papolják amit a Soros (szül. Schwartz) bead nekik a New York Times-ban.

Te meg a Maoista kommunista Barroso EU elnökre gerjedsz. Nem látod milyen nevetséges az állításod? Ti a kommunista ´68-as forradalmár Cohn-Bendit-re az EU-ban "gerjedtek" és közben KGB-béztek...

bokrif 2014.02.11. 00:22:34

Azért megérne egy külön cikket, hogy milyen önellentmondásos ez a hazai putyinizmus.

Pár éve ugyanazok kiabálták, hogy a Gyurcsány eladja az országot az oroszoknak, akik ma kiváló döntésnek tartják "IMF-hitelt" felvenni az oroszoktól.

Aki annyira faszának tartja Oroszországot az költözzön oda.

Nem leszünk gyarmat ! 2014.05.15. 10:35:22

úgy tünik, hogy a pucsista ukrán kormány már átlépett egy határt, és tankokat, harckocsikat vet be saját állampolgárai ellen.

Legjobb lenne felkérni Oroszországot és Kinát egy légtérzár bevezetésére, ami stabilizálhatná a helyzetet, és lemondásra kényszerithetné a saját népére lövető diktátort.

Egyidejüleg szükséges lenne a kárpátaljai magyarság fokozottabb védelme, és kárpátalja nemzetközi státuszának felülvizsgálata.

nlgy.blog.hu/2014/05/14/donyecki_es_luhanszki_tavasz