Az MCC Neighbourhood Dialogues ötletgazdájával és főszervezőjével, Légrádi Zsófival beszélgettünk a márciusi szakmai konferenciájuk szervezésével és lebonyolításával kapcsolatos sikerekről, nehézségekről, a résztvevő politikusok hozzáállásáról és a rendezvény legfőbb megállapításairól. Ezek mellett azonban szóba került, hogy ha sikerül ismét olyan csapatot gyűjteni, mint a mostani, valamint, ha a támogatók a jövőben is látnak fantáziát a "szomszédolásban", akkor az MCC révén a magyar egyetemisták, szakemberek és politikusok a szlovák után, romániai társaikkal is elbeszélgethetnek az országainkat érintő legfontosabb társadalmi és politikai kérdésekről.

Ahhoz képest, amit terveztetek, és ami végül megvalósult, összességében milyennek ítéled az MCC Neighbourhood Dialogues szakmai konferencia által elérteket?

Légrádi Zsófi: Összességében elégedett vagyok, és bár mindig vannak dolgok, amin lehetne javítani, azt gondolom, hogy szinte minden úgy alakult, ahogy előzetesen elterveztük. Nagy örömünkre szolgált, hogy az anyagi problémáink a Visegrad Fund-nak köszönhetően megoldódtak, és így olyan módon és minőségben tudtuk vendégül látni a szlovák résztvevőket, ahogy azt korábban elképzeltük.

Az előzetesen meghatározott szakmaiságot sikerült a konferencia során végig tartani, vagy voltak esetek, amikor a közérthetőség miatt ebből szerinted kicsit le kellett adnotok?

Légrádi Zsófi: A konferencia során végig a szakmaiság uralkodott, valamennyi előadónk nagyon színvonalas előadást tartott. Ez részben annak köszönhető, hogy Spéder Zsolt volt szakmai kérdésekben a tanácsadónk, ő ajánlotta figyelmünkbe a szlovák előadóinkat, és családpolitikai témában ő tartotta a vitaindító előadást. Jóllehet a résztvevők jelentős részének nem volt előképzettsége a demográfiai kérdéseket illetően, úgy érzékeltem, hogy a másnapi workshopok során sikerült beépíteni a beszélgetésekbe az előző nap folyamán elhangzottakat.

(Légrádi Zsófi ötletgazda-főszervező, f: MCC-ND via Facebook)

Adja magát a kérdés, hiszen gyakorló politikus is tiszteletét tette a konferencián, hogy szakmailag mennyi probléma adódott abból, hogy őket a felkérés a választások előtt érte?

Légrádi Zsófi: A választások közelgő időpontja okozott némi problémát, mivel ennek köszönhetően a terveinkkel ellentétben nem sikerült valamennyi politikai oldalról előadót szereznünk. Ez természetesen bizonyos szempontból sajnálatos, hiszen érdekes lett volna a különböző pártok családpolitikával kapcsolatos álláspontját egy szakmai konferencia keretében összevetni. Másrészt viszont így nem okozott problémát a konferencia szakmai színvonalának megőrzése, hiszen Szél Bernadett, aki a családpolitikai kerekasztal-beszélgetés egyik résztvevője volt, maga is demográfus kutatóként dolgozott korábban a KSH Népességtudományi Kutatóintézetében.

Meglátásod szerint mik voltak a három panel főbb megállapításai? Egyáltalán sikerült egyértelmű végkövetkeztetésekre jutni a területeken?

Légrádi Zsófi: A családpolitikai kerekasztal-beszélgetésből az derült ki, hogy kutatói szinten konszenzus uralkodik a hatékony családpolitika kérdését illetően. Kérdés, hogy ha ez így van, miért olyan nehéz átültetni ezeket a megoldásokat a politika színterére? A legnagyobb probléma éppen az, hogy a pártok családpolitikai stratégiája jelentősen eltér egymástól – részben ideológiai különbségekből adódóan – és ezért kormányzati ciklusonként lényegesen változnak a családpolitikai intézkedések (pl. családi adókedvezmény versus családi pótlék kérdése, a gyed ideje). Így azonban nagyon nehéz a családoknak hosszú távon tervezni. Fontos lenne, hogy ebben a kérdésben a pártok között is konszenzus alakuljon ki.

Ami a nyugdíjrendszer reformját illeti már bonyolultabb a helyzet, hiszen a kutatók álláspontja is különböző. Gál Róbert például amellett érvelt nagyon meggyőzően, hogy fel kellene ismerni a gyermekek száma és a szülők időskori nyugdíja közötti, a jelenlegi rendszerben csak közvetett módon fennálló összefüggést, és egy hatékonyabban működő nyugdíjrendszer kialakítása érdekében a gyermekszámot és a gyermeknevelésbe fektetett pénzt/energiát is figyelembe kellene venni. Az öngondoskodás sem megoldás hosszú távon, hiszen egy demográfiai problémákkal küzdő, elöregedő, fogyó társadalomban a piac sem működik olyan módon, hogy az öngondoskodás feltételeit megteremtse.

Számomra mégis úgy tűnt, hogy a legnehezebben a migráció kérdésével kapcsolatban lehet végső következtetéseket levonni, előadóink is inkább a tényekre, a mérhető statisztikai adatok bemutatására szorítkoztak.

Valóban kimutatható volt az előzetes feltételezés, hogy egyezés mutatható ki a két ország, Magyarország és Szlovákia demográfiai folyamataiban?

Légrádi Zsófi: Alapvetően igen, bár a szlovákoknál valamennyivel magasabb a termékenységi mutató, mint nálunk, ennek megfelelően az öregedési indexük is alacsonyabb valamivel, mint a hasonló magyar mutatószám. Ez már csak azért is érdekes, mert, ahogy szlovák előadónktól, Boris Vano-tól megtudhattuk, a szlovák kormányoknak nem is volt eddig családpolitikai stratégiájuk. A szlovákok mobilabbak, mint a magyarok, ebben azonban fontos szerepet játszik Csehország közelsége és, hogy a majdnem azonos nyelv következtében az ország könnyen elérhető célpont a szlovákoknak, míg a magyarok számára nincs ilyen alternatíva.

(Az MCC Neighbourhood Dialogues szervezőcsapata, f: MCC-ND via Facebook)

A konferencián elhangzott, hogy a magyarok kevésbé mobilak, mint a környező országok lakosai, ez minek tudható be? Valamint, ha már ez a helyzet, akkor ebben figyelhető meg változás?

Légrádi Zsófi: Danusa Jurcova és Sík Endre is hangsúlyozta, hogy az elvándorlásra vonatkozóan nem igazán állnak rendelkezésre megbízható statisztikai adatok, így Szlovákiában például a jelenlegi adatok szerint több a bevándorló, mint az elvándorló, amely egyrészről nehezen hihető, másrészt senki nem gondolta volna ezt előzetesen. 2011-ben ráadásul a legtöbb bevándorló Magyarországról érkezett. Annyi bizonyos, hogy az európai uniós csatlakozás óta mind a két országban jelentősen megnőtt a munkaerő-emigránsok száma, ebben nincs jelentős különbség a két ország között.

Az előző interjúban beszéltük, hogy a konferencia kiemelten egyetemistáknak szól, mennyire sikerült őket aktivizálni? Egyáltalán hogyan alakult a részvétel, számokban és aktivitásban?

Légrádi Zsófi: Szlovák részről részben a partnerszervezeti kapcsolatainknak köszönhetően nagyon nagy volt az aktivitás, jelentős túljelentkezés alakult ki. De a budapesti program túlkínálat ellenére a magyar egyetemisták száma is elérte az általunk tervezett létszámot, így összesen körülbelül 50 résztvevője volt a konferenciának.

Már a mostani rendezvény szervezésekor felmerült, hogy sikeres lebonyolítás esetén sorozatot szeretnétek indítani a Neighbourhood Dialogues-ból, erre most milyen esélyeket látsz?

Légrádi Zsófi: A konferencia sikere arra ösztönöz minket, hogy folytassuk a „szomszédolást”. Bízunk benne, hogy az idei rendezvény sikeres megvalósítása növeli az esélyeinket, amikor ismét szponzorkeresésbe, illetve partnerszervezeti kapcsolatok kialakításába fogunk. Fontos szempont a szervező csapat kérdése is: idén Pleszel András főszervező társammal szerencsénk volt, mert egy nagyon lelkes csapat jött össze, akik nem sajnálták az idejüket, energiájukat erre áldozni. Ha jövőre is sikerül egy hasonlóan elkötelezett szervező csapatot összehozni, akkor jó eséllyel sor fog kerülni a második Neighbourhood Dialogues konferenciára, amelynek keretében több mint valószínű, hogy román egyetemistákat látnánk vendégül, hogy megvitassunk egy mind a két országot érintő fontos témát.

DiploMaci

A DiploMaci blog az MCC Neighbourhood Dialogues hivatalos médiapartnere.