EP-választás 2014: Az MSZP és az Európa Unió

2014. május 22.

EP-választásokkal foglalkozó interjúsorozatunk második részében (első rész: itt) Szanyi Tiborral, a Magyar Szocialista Párt listavezetőjével beszélgettünk. Szót ejtettünk többek között arról, hogy a párt és az európai szocialisták munkáját, majd sikereinek kommunikációját milyen külső és belső okok nehezítették, hogy a közvélekedéssel ellentétben pártja hogyan nem vitt belügyeket Brüsszelbe és arról is, hogy miközben (legalább) európai szinten karanténba kell zárni a Jobbikot, hogyan és miért lesz kiváló a következő Európai Parlament.

 

Hogyan értékeli hazánk, és benne saját pártja eddigi Európai Uniós politizálását?

Nehéz egyértelműen meghatározni azt, hogy az elmúlt 10 év során az MSZP pontosan hogyan is szerepelt az Európai Parlamentben (EP), hiszen munkánkat több tényező nehezítette.

Az egyik, hogy Európát, valamint a klasszikusan európai ügyeket igazán nem sikerült elvinni a választókhoz. Sem itthon, sem külföldön. Sem baloldalról, sem jobboldalról. Ezért, amennyiben részt vehetek a következő Parlament munkájában, kiemelt célom lesz az európai értékeket és kérdéseket elvinni a választókhoz. Aztán a Néppárt kiemelt szerepe (1999 óta az Európai Néppárt az EP vezető politikai frakciója, így ők adták rendre a Bizottság elnökét – szerk.) szintén érezhetően rontotta a baloldal esélyeit, munkájának hatékonyságát. És persze mindehhez még hozzájárult a gazdasági világválság, amely az európai kontinenst különösen rosszul érintette. Tehát röviden elmondható, hogy 2004 óta a külső körülmények sem nekünk, sem az európai szocialistáknak, sem magának az Európai Parlamentnek nem kedveztek különösebben, és bár sikerült így is fontos eredményeket elérni (pl. roaming-díjak eltörlése), összességében lehettünk volna, és lehetett volna az EP is eredményesebb. Itt azért hozzá kell tennem, hogy az elért sikerek kommunikációját itthon meglehetősen nehézzé teszi a tény, hogy a jelenlegi Fidesz-KDNP kormány semmilyen támogatást nem ad az EP-választáson induló pártoknak. Ebből fakadóan pedig, mivel az MSZP pénzügyileg nehéz helyzetben van, a jó szereplésünk sajnos nem csak rajtunk múlik.

Hazánk vonatkozásában a szereplésünk véleményem szerint kielégítő volt, amit lehetett, és amit szerettünk volna, azt többé-kevésbé elértük. Az uniós források felhasználását például kifejezetten jól allokálta és tervezi a szocialista-liberális, majd a mostani kormányzat. Ugyanis a múltban helyes volt a pénzek jelentős részét infrastrukturális-, míg a következő időszakban gazdaságfejlesztésre fordítani. Persze lehet azon molyolni, hogy a lengyelek például sikeresebbnek tűnnek, mint mi, ám látni kell, hogy náluk közben nem nagyon épült autópálya*. Holott, hosszú távon az alapokba fektetés fontosabb.

*Igaz, hogy infrastrukturális szempontból az időszak kezdetén a lengyelek lényegesen rosszabbul álltak, mint akár mi, akár más felzárkózás előtt álló országok. Azonban fontos megemlíteni, hogy 2008-tól kezdődően Lengyelország is uniós forrásainak jelentős részét gyorsforgalmi utak és autópályák fejlesztésre költötte. Sőt, később a második és harmadik legtöbb forrást is infrastrukturális területek (pl. vasutak és városon belüli közlekedési fejlesztések) kapták.

mszp-szanyi.jpg(Szanyi Tibor, MSZP, EP-listavezető: f: www.magyarhirlap.hu)

Melyek pártjának legfőbb EU-politikai programcéljai? És pontosan miért ezek?

Összesen 50 pontja van európai programunknak, de ebből az öt legfontosabb a következő: 1) európai minimálbért, 2) európai minimum nyugdíjat, 3) női-férfi egyensúlyt az előbbi kettő területén, 4) 25 év alatti teljes foglalkoztatottság (kiemelten szakmunkások), 5) gyermekéhezés megszüntetése.

Ezek mellett szeretnénk még például egységes európai munkatörvénykönyvet is, illetve célként tűztük ki a szakszervezetek európai szintű megerősítését.

Gyakran felmerül a vád az MSZP-vel kapcsolatban, hogy szándékosan visz magyar ügyeket Brüsszelbe. Ennek fényében milyen viszonyt készülnek ápolni a több hazai párt brüsszeli képviselőjével?

Fontos leszögezni, hogy az MSZP soha sem vitt magyar belügyeket Brüsszelbe. Ez a legenda a Tavares-jelentés óta tartja magát, de azt nem mi, hanem a Néppárt, vagyis, a Fidesz saját európai pártcsaládja terjesztette be*. Sőt, ott voltam, amikor az MSZP elnöke külön kérte négy képviselőnket arra, hogy tartózkodjanak minden olyan ügytől, beadványtól, amely hazánkat szankcionálná.

*A Néppárt, mint párt, hivatalosan mindvégig elutasította az európai zöldek által beterjesztett, és az európai szocialisták és liberálisok által kívülről támogatott, Tavares-jelentést. Elvitathatatlan azonban, hogy voltak néppárti képviselők, akik ennek ellenére megszavazták a dokumentumot. A jelentést végül 370 igen, 249 nem és 82 tartózkodik szavazat mellett szavazta meg a parlament.    

Az együttműködés kérdését árnyalja, hogy a szélsőségesek, és most mindegy, hogy őket EU-ellenesnek, EU-szkeptikusnak, vagy radikálisoknak hívjuk, a szavazatok várhatóan 25-30 százalékát meg fogják szerezni május 25-én. De van különbség például olyan pártok, mint a holland PVV és a magyar Jobbik között, mert míg előbbi bevándorlás ellenes, addig utóbbi nyíltan rasszista. A PVV ráadásul bevándorlás ellenesség címén tényeket és valós adatokat használ, amit persze lehet és kell vitatni, de ettől még tény, hogy abban az országban vannak problémák a bevándorlással. A Jobbik esetében viszont ilyenről nem beszélhetünk, lévén, hazánk nem bevándorlási célpont. Tehát, amit ők csinálnak saját állampolgáraikkal, legyenek azok akár zsidók, akár cigányok, az rasszista és kirekesztő.

Összefoglalva: az európai értelemben vett szalonképes pártokkal együtt kívánunk működni – függetlenül attól, hogy egyet értünk-e velük bizonyos területeken vagy sem –, a szalonképtelen rasszista erőkkel, mint például a Jobbik, viszont nem.

mszp-logo.jpg

Pártja szerint az EU segíti, avagy mélyíti az európai gazdasági válságot?

Igen, a konzervatívok politikája mélyítette a kialakult helyzetet. Hiszen látható, a válság kirobbanása óta mind Európában, mind az EU-ban ők voltak és vannak többségben. Az a megszorításokon alapuló politika pedig, amit ők képviselnek, mára már látható, egyszerűen nem működik. Persze, nem akarom az egész felelősséget a jobboldalra tolni, ezért fontos megemlíteni, hogy az, hogy az ún. eurobonds kibocsátást* az EU minden tagállam számára elérhetővé tette, nem pedig központilag irányította az Európai Központi Bankból, hatalmas hiba volt, és részben ez is hozzájárult a válság eszkalálódásához.

*Eurobonds kibocsátás alatt, és az ezt okozó problémaként, az MSZP listavezetője vélhetően arra gondol, hogy a válság kirobbanásának kezdete óta több tagállam (főleg az eladósodottságban leginkább érintett Spanyolország, Olaszország és Görögország) szorgalmazza olyan eurókötvények kibocsátását, amire az eurozóna egésze vállalna kezességet – ezt azonban sokan, köztük a németek, rendre elutasítják. A gyakorlatban ez úgy nézne ki, hogy a görögök kötvényt bocsátanak ki, vagyis, hitelt vesznek fel, majd ennek teljesítéséért minden más tagállam is kezességet vállal.

Pártja szerint mire van, vagy lenne szükség egy sikeresebb Európai Unióhoz?

Az MSZP szerint a megszorításokat és a növekedést elősegítő modelleket kellene vegyíteni, valamint be kellene vezetni olyanokat, mint például az európai minimálbér, vagy az európai minimum nyugdíj, amiket mi magunk tervezünk. Emellett szükséges lenne még az FTT (financial transaction tax – pénzügyi tranzakciós adó – szerk.) bevezetése, hogy a pénzügyi spekulációt vissza lehessen szorítani.

De itt érdemes elmondani, hogy a nehézségek ellenére az Európa Unió őrületesen nagy siker. Olyan békét és fejlődést hozott a kontinensre, amit korábban nem ismertünk. Ezt kár tagadni. Ezek ugyanis történelmi tényeken alapulnak. Ezért aki azt mondja, hogy az EU rossz és meg kell szüntetni, az nem tudja mit beszél. Nyilván vannak hibák, ezt látjuk mi is, ahogy a fejlődés is érezhetően lassult, ezen pedig változtatnunk kell. De aki szerint az EU, ami az elmúlt évtizedek alatt a világ egyik vezető demokratikus és gazdasági hatalmává nőtte ki magát, haszontalan vagy káros, az el van tévedve.  

Pártja szerint tartogat veszélyt az ún. EU-szkeptikus / EU-ellenes pártok várható EP-választási előretörése? És ha igen-ha nem, pontosan miért gondolja így?

Természetesen tartogat, ezért is szorgalmazzuk mi magunk, a Fideszt kapacitálva, hogy legalább az európai politikai színtéren szorítsuk karanténba a Jobbikot. Összességében viszont fontos kiemelni, hogy a mérsékelt pártok még jó darabig többségben lesznek Brüsszelben, tehát az EU szétverése nagyon messze van ezen erők számára, úgyhogy mindenek ellenére a veszélyt nem kell túl értékelni.

mszp-epjelöltek.jpg

(AZ MSZP EP képviselőjelöltjei)

Az Önök véleménye szerint mi okozta ezen pártok látványos erősödését?

Részben az európai vezetőkre jellemző kettős beszéd, amit Orbán Viktor példája jól illusztrál, hiszen a miniszterelnök Brüsszelben a színfalak mögött mindig mindenben egyetért, mindenkivel parolázik, Budapesten viszont folyamatosan az EU-t szidja. Martin Schulz, az európai szocialisták német Bizottsági elnökjelöltje, ezért is kampányol ennek a hozzáállásnak a visszaszorításáért. Emellett az EU működésének bizonyos hibái és a mérsékelt erők nem megfelelő választói kommunikációja is hozzájárult a szélsőségesek erősödéséhez.

Mi a véleményük a következő EU Bizottsági vezetőről?

A személyes véleményem az, hogy egyaránt Martin Schulz és Jean-Claude Juncker kiváló választás lehet a Bizottság élére. Mindketten az embereke emberei: valódi demokraták, elkötelezettek a pártjuk által képviselt ideológiája iránt, és igazi államférfiak, akik hosszú évek óta bizonyítják, hogy mennyire fontos számukra Európa és az Európai Unió. Természetesen pártom és én is Martin Schulz mellett állunk. Ám, ha esetleg Juncker-t választanák elnökké, akkor sem lesz tragédia, készek vagyunk vele is együtt dolgozni.

Hogyan látják az Unió jövőjét egy 5-10 éves időtávon?

Eddig sokan kádertemetőnek tartották az EP-t, én mégis úgy érzem, hogy a következő ciklus ebben jelentős változást fog hozni, ahogy arról az MSZP listája is tanúskodik. Remek EP lesz a 2014-2019-es, amely lehetőséget teremt majd a mérsékeltek politikai pártok számára, hogy közösen az olyan szélsőséges erőket, mint például a Jobbik, a partvonal szélére küldjék, és újraépítsék a szervezetet. Ezen felül pedig, reményeim szerint, kialakulnak végre az államokon átívelő európai pártok.

DiploMaci

A DiploMaci blog elkötelezett az értelmes külpolitikai közbeszéd megteremtése mellett, aminek érdekében a korábban indult, a magyar pártok külpolitikai stratégiáit bemutató "Választások 2014" rovatunkon belül ismételten kértük pártjaink külpolitikai szakpolitikusait, vagy EP-listavezetőiket, hogy mondják el álláspontjukat hazánk és pártjuk európai uniós stratégiájáról.

Olvassatok minket. Kövessetek minket Facebookon. Osszatok meg minket.

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr116197135

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

prolee 2014.05.23. 21:17:43

Tibor! Hogy elhozod nekem az európai értékeket, ugye nem azt jelenti, hogy nekem is szakállas nővé kell válnom? Esetleg kötelező egy szakállas nőt tartanom a lakásomban?
Mert nagyon az a gyanúm.... :(((

trabant 2014.05.25. 12:47:35

prolee

Szakállas nőkről hol olvastál az interjúban? Európa jelene, az unió jövője és az maga EU sem a szakállas nőkről szól, hanem békéről és biztonságról.

Ha neked nem is, másoknak nagyon sokat számítanak.

2015.08.13. 05:05:31

Száz éve még, maradék ésszel a nem adózó, nem szavazhatott! Aki nem ad hozzá, ország pénzéhez, mi jogon szól bele? Akkor megszabadulnánk a potyaleső vén kommunisták, romák, és minden más ostobák szavazatától!
süti beállítások módosítása