Nincs olyan, hogy rossz reklám – állítja a régi közhely, ám nagyon közel állunk ahhoz, hogy mindezt a magyar viszonyokról megjelenő nemzetközi sajtóvisszhang felülírja. Az elmúlt napokban itt a DiploMacin is olvashattatok negatív és pozitív véleményeket különböző külföldi újságoktól, azonban a mostani paksi fiaskó ezekre egyértelműen rátesz egy lapáttal.
Az előző Orbán-kormány egyik legmeglepőbb lépése volt, mikor a választások előtt pár hónappal, kifejezett hirtelenséggel aláírták az orosz Roszatommal az új paksi atomerőmű-blokkok építéséről szóló megállapodást. Akkor januárban indult útjára a nagy találgatás (mi is írtunk cikket a témában), hogy mindez mégis mennyibe fog nekünk kerülni, milyen döntési procedúra alapján esett az oroszokra a választás, satöbbi-satöbbi… A legszomorúbb azonban az, hogy ezekre a kérdésekre még most, június végén sem tudjuk az egyértelmű – de sokszor még csak a megközelítő – válaszokat sem. Természetesen egy ilyen horderejű gazdasági döntés, főleg a most nem kifejezetten népszerű keleti szomszédunkkal karöltve, nem csak belpolitikai húrokat pendít meg: a régiós országoknak ugyanannyira fontos, hogy milyen mértékben kötjük össze magunkat Putyin Oroszországával, mint az EU teljes egészének. Ezzel kapcsolatban érdekes vélemény került napvilágra hétfőn a lengyel lehallgatási botrány mentén: „Orbán úgy leszopta neki [Putyinnak], hogy bazmeg, feláll a farka tőle. Két atomreaktor Magyarországon, 10 milliárdos hitel az oroszoktól...” – mondta Jacek Krawiec, a PKN Orlen (a lengyel olajtársaság) elnöke, miközben Wlodzimierza Karpinski lengyel pénzügyminiszterrel társalgott privátban. És ha már energiapolitika, akkor felmerült az olajvezetékek kérdése is: „És persze, hogy megcsinálja a Déli Áramlatot, annak ellenére, hogy az EU nem ért egyet vele. (…)Tiszta jobbágyság”.
("Erőltetett mosoly?" - Orbán Viktor és Donald Tusk, f: www.news.yahoo.com)
Ez a pár mondat nagyszerűen mutatja be mindazt, amit politikai bulvárnak nevezhetünk, bár valójában igen kevés hatása van e szavaknak a valós államközi kapcsolatokra. Pár napig azonban mindenki ezt fogja vesszőparipaként használni. Mert igen, az elhangzottak alapján valószínűsíthetjük, hogy az Orbán-kormány nem fog nagyobb erőket megmozgatni egy a PKN Orlen-nel való együttműködésért, de még ez sincs kizárva. Ne legyünk naivak, a lengyel-magyar barátság – amit most sokan temetnek már jó előre – nem ilyen véleményeken múlott eddig sem. Mit gondolunk, hányszor hangzott el a magyar kormány tagjai közt például, hogy a lengyelek lefekszenek Merkelnek? Vagy az amerikaiaknak? Valószínű, hogy nem egyszer. Mindezek ellenére a híres lengyel-magyar barátság köszöni szépen, jól van – például a lengyel Alumetal pont most tervez gyárat építeni Magyarországon, 10 milliárd forintos beruházás keretében.
A gond inkább abból fakad, hogy nemzetközi szinten megint egy olyan információ terjed el rólunk, ami – ha teljes objektivitásra törekszünk: (1) vagy nem igaz, mert az Orbán-kormány tényleg mindent figyelembe véve választotta az oroszokat; (2) vagy igaz (vulgárisabb részei természetesen csak metaforikusan), de akkor sem hiszem, hogy a magyar miniszterelnök pont ilyen olvasatban szerette volna prezentálni a döntését – amit ráadásul hétfőn a parlament is elfogadott. Nem szeretnék döntőbíróvá avanzsálni, de azt már tudjuk, hogy: (1) nem készültek /nem tudják, hogy hol vannak az előzetes hatástanulmányok, elemzések a paksi bővítésről – amiknek létrehozását egy 2012-es kormányhatározat írta elő; (2) az EU már vizsgálja a szerződés aláírásának körülményeit, mivel azok az Európai Bizottság szerint nem felelnek meg az uniós közbeszerzési törvényeknek és versenytárgyalási előírásoknak. Mindezekből kiindulva állíthatjuk, hogy sem a kormány, sem a hétfőn szavazó parlamenti képviselők nem vehettek mindent körültekintően figyelembe a döntésnél. Az, hogy ez mit jelent, már bizonyos szinten túlhalad a DiploMaci keretein.
Azonban külpolitikailag fontos, hogy lássuk, milyen csapás ez megint az ország renoméjára, az ország imázsára, a most hatalmon levő kormány külföldi megítélésére. Sok tekintetben el lehet azt fogadni, ha egy ország bizonyos kérdésekben szembemegy az épp elfogadott irányoknak, ebben sokszor van ráció. Azonban kérdés számomra, hogy érdemes-e minden egyes területen a harmadikutas / unortodox válaszokat kutatni és választani. Ne a lengyel-magyar barátságot sirassuk, inkább Magyarország egyre csökkenő pozitív nemzetközi megítélését. Neki nagyobb szüksége van rá.
Mészáros Tamás
