Kedden érkezett Budapestre többek között Robert Fico szlovák, Bohuslav Sobotka cseh és Donald Tusk lengyel miniszterelnök, hogy részt vegyenek a Visegrádi Négyek soros magyar elnökségének zárórendezvényén. Az eseményen jelen volt José Manuel Barroso, az Európai Bizottság hamarosan leköszönő elnöke is, ám hiába a sok neves meghívott, igazán érdemleges információk nem hangzottak el. Várhatunk-e valamit ettől a régiós szövetségtől, vagy jelentsük ki, tagjainak EU csatlakozásával betöltötte célját?
2013 júliusában egy évre vette át Magyarország a V4 elnökségét. Akkor a legfőbb célok között az energiabiztonság fejlesztését, az észak-déli közlekedési és szállítási infrastruktúrák kiépítését, a biztonságpolitikát (tervben van/volt ugyanis a közös régiós csapatok felállítása), valamint a gazdasági együttműködés erősítését emelte ki Orbán Viktor. Talán nem véletlenül a most keddi találkozón a magyar miniszterelnök már inkább csak az energiapolitikai lépésekre koncentrált, hiszen a többi területen sok érdemi változás nem történt az elmúlt egy évben.
Röviden összefoglalva: az energetika területén be lehet számolni a mostanában sokat hangoztatott (és tényleg fontos) magyar-szlovák földgázhálózat összekapcsolásáról, az infrastrukturális és biztonságpolitikai érdemek azonban nem nagyon tudtak előtérbe kerülni. Míg az előbbiénél legalább aláírták a észak-déli közlekedési folyosók létrehozáshoz szükséges megállapodásokat, addig az utóbbinál az állítólagosan kidolgozott stratégia megszületésének kivételével más előremutató lépés nem történt. Gazdasági együttműködés területén érdemes lehet még megjegyezni, hogy most áprilisban megkezdődött a régiós kereskedelmi és iparkamarák együttműködése, akik ezek után elméletben közös politikát alakítanak ki EU-s kérdésekben. (Szerzői megjegyzés: Ez mondjuk annyiban tűnik érdekesnek, hogy erről a szövetségről semmit nem találni a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara honlapján, a dokumentumot az egyik magyar megyei honlapon leltem fel. Nem vagyok benne biztos, hogy ilyen körülmények között mindez elősegíti például a magyar és más régiós kis- és középvállalatok exporttevékenységét.)
(A Visegrádi Négyek kormányfői és az EU Bizottság leköszönő feje, f: www.napi.hu)
Hogy mindez sok vagy kevés-e egy év munkájának, az nagyban attól függ, minek is tekintjük a Visegrádi Együttműködést jelenleg. Az eredetileg a régió EU csatlakozást elősegítő szervezet mára sokak szerint kifulladt, célt és stratégiát kutató tömörüléssé vált. Bár vitathatatlan, hogy veszített lendületéből, a V4-et még korántsem szabadna totálisan leírni. Magyarország számára kiemelten fontos, hogy a régión belül közös platformot tudjon létrehozni, hiszen jól látható, hogy az EU vezetésével nem feltétlenül akarunk különösen jó viszonyt ápolni – ezt jól mutatja a kvázi-folyamatos konfliktus valamilyen ügy kapcsán, legyen az jogi, társadalmi vagy politikai. (Ehhez kapcsolódóan érdekes jelenet lehetett kedden az is, amikor Orbán Viktor gratulált Barroso-nak, megköszönve eddigi támogatását és munkáját, miközben számos alkalommal hangoztak el olyan nyilatkozatok a múltban, amik korántsem voltak ilyen baráti jellegűek.) Bár Navracsics Tibor magyar külügyminiszter az elkövetkezendő négy év külpolitikájának kiemelt pontjaként foglalkozott a régiós együttműködések javításával/elmélyítésével, jelenleg erre elég kevés jel utal, hiszen véleményegyezés igen kevés alkalommal merül fel az országok között.
A következő egy évben Szlovákia veszi át az elnökséget. Robert Fico miniszterelnök újfent az energiabiztonságot említette, mint fő célt, ám kitért az EU kohéziós politikájának (uniós pénzügyi támogatások/források) fontosságára, jobb kihasználására is. Ez nem tűnik kifejezetten ambiciózus tervnek, valószínűleg ezt hamarosan kiegészítik pár újabb ponttal. Érdemes lenne például a Donald Tusk (akit a nagy lehallgatási botrány ellenére úgy tűnik, hogy továbbra is támogat a kormánya) által javasolt energiaunió melletti lándzsatörés, annak kicsiben való megvalósítása/megkezdése a régióban. A biztonságpolitika terén valós közös fórumot létrehozni, az Orbán Viktor által is említett őszi walesi NATO-csúcson érdemleges közös hangot megütni; a katonai vezetés erőteljesebb együttműködésének lehetőségeit kialakítani. Ehhez azonban szükség lesz a külpolitika iránymutatására is, és bár még mindig terítéken van a keleti nyitás politikája, nem szabadna elszalasztani a szomszédaink segítségével elérhető sikerek lehetőségét sem. Reméljük, hogy a nem mindig felhőtlen magyar-szlovák viszony ellenére Magyarországnak sikerül majd támogató, asszertív partnerként fellépni a V4 továbbfejlesztésében.
Mészáros Tamás