A brit Konzervatívok egyik veteránja, némiképp szerencsétlen módon, de a „hosszú kések éjszakájának” nevezte a tegnapit, amikor is kiderült, hogy David Cameron miniszterelnök hivatali idejének legnagyobb kormányátalakítását végre hajtva, 16 jól ismert miniszterétől és államtitkárától vett búcsút, köztük például külügyminiszterétől, William Hague-től, és környezetvédelmi miniszterétől.
Tegnap este óta hatalmas a felbolydulás mind a helyi médiában, mind pedig a Konzervatív Pártban, hiszen a mostanihoz hasonló átalakítást utoljára talán Harold Macmillan vitt véghez, aki 1962-ben kormányának közel a harmadát cserélte le egyik napról a másikra. Utódja, David Cameron sem volt azonban szégyenlős, lévén, több neves miniszterétől és államtitkárától is hajlandó volt megválni. Annak ellenére, hogy a most eltávolítottak jelentős része nagyon komoly és hosszú évekre visszanyúló politikai tapasztalattal rendelkezett, amihez elég talán William Hague külügyminiszter, vagy Kenneth Clark tárca nélküli miniszter nevét említenünk. Előbbi jó 25, míg utóbbi nagyjából 45 éve vesz részt a brit politikában. Pályafutások alatt mindketten voltak a képviselőség mellett államtitkárok és miniszterek (Clarke dolgozott a legendás Thatcher kabinetben), de Hague esetében még a pártelnökség is belekerült az impozáns önéletrajzba. Nem is csoda, hogy távozó külügyminiszteréről Cameron szuperlatívuszokban beszélt, aki elmondása alapján mindössze posztja alapján volt beosztottja, mert amúgy kiváló barát, remek politikus, és a Konzervatív Párt elmúlt 30 évének egyik legmeghatározóbb egyénisége volt. És a miniszterelnöknek ebben vélhetően igaza van.
(William Hague - David Cameron - Kenneth Clark, f: www.mirror.co.uk)
Érdekes azonban megvizsgálni, hogy az átalakítás történelmisége mögött mi rejtőzik még ebben a helyzetben. Az egyik, mindenképpen az, hogy a most cserére ítélt politikusok jelentős része 50 fölötti, kipróbált veterán, akiket a közvélemény ismer már, mint a rossz pénzt. Ez alapján adja magát a feltételezés, hogy a lassan választási üzemmódba kapcsoló kormánypárt és vezetője, vérfrissítést akart a kabineten belül, hogy a kampányban az új tagokra a választók jobban figyeljenek. Ezt erősítik ráadásul az első westminsteri hírek, miszerint a régi motorosokat fiatal, jellemzően női politikusok fogják követni, úgymint Priti Patel, Liz Truss és Esther McVey. A másik, hogy a miniszterelnöknek az elmúlt négy évben sok gondot okoztak a 2010 után képviselőséget szerző ifjú konzervatívok, akik több kérdésben is szembe mentek a pártjuk akaratával, gyengítve ezzel annak egységét. Ezzel tehát létezik egy olyan olvasata ennek a történetnek, hogy ezen csoport prominensei hamarosan kabinet posztokat kapnak, annak érdekében, hogy a pártvezetés iránti elköteleződésüket növeljék, ezzel szavatolva, hogy az újraválasztási harcot nem fogják különböző partizánakciókkal zavarni. Ez a tendencia amúgy nyomokban már most is tetten érhető, hiszen az idei talán az első év, amikor a Konzervatívok meglepő egységet mutatnak a legtöbb kérdésben – persze ebben David Cameron nagy uniós harcának jelentős szerepe van. A harmadik pedig, és ami valahol szintén az egységre törekvés irányába mutat, hogy a külügyminiszter lehetséges utóda, Philip Hammond, aki a párt legelkötelezettebb euroszkeptikusai közé tartozik. Példa erre Hammond, nem is olyan régen tett kijelentése, miszerint ha a kormánynak nem sikerül újratárgyalni az Egyesült Királyság és az Európai Unió viszonyát megalapozó szerződéseket, és a konzervatívok 2017-ben valóban tartanak népszavazást a szövetségben maradásról, ő habozás nélkül a kilépés mellett teszi le voksát.
("Konzervatív belháború közeledik?" - Cameron és Osborne, f: www.telegraph.co.uk)
A miniszterelnök terve a fentiekből világos: megszilárdítani hatalmát és rendezni pártja vonalait. A jövő évi választásokon ugyanis, legalább is a mostani állás szerint, ha minimálisan is, de az ellenzéki Munkáspárt jobb esélyekkel indul. Bő félév egység politika viszont a brit miniszterelnök számára sok mindenre elég lehet. Ez az idő azonban egy másik politikusnak és potenciális vetélytársnak, George Osborne pénzügyminiszternek is elég lehet arra, hogy megerősödjön, és még komoly befolyást szerezzen a kabineten belül, Cameron ellenében. Ezzel a szállal viszont később foglalkozunk majd.
Németh Áron Attila
