A blogon meglehetősen sokat foglalkozunk olyan nemzetközi konfliktus zónákkal, mint a Közel-Kelet és Kelet-Ázsia. Ez persze nem csoda, hiszen nap, mint nap hallunk híreket iraki robbantásokról, a szíriai polgárháborúról, újabb és újabb izraeli-palesztin összecsapásokról, valamint az egyre inkább megoldhatatlannak látszó kínai-japán szembenállásról. Kevés szó esik azonban Délkelet-Ázsiáról, ahol az elmúlt pár évben az előző két térséghez hasonló, komoly feszültségekkel teli gócpont kezd kialakulni. És ez még akkor is így van, ha erről a régióról sokan itt Európában nem hajlandóak tudomást venni.

Azt szokták mondani, hogy a Közel-Kelet korunk legveszélyesebb és legbonyolultabb nemzetközi konfliktusa zónája. Elég itt egy kis szikra és könnyen egymásnak eshet mindenki. Vég nélkül harcolhatnak szunniták és síták (Irak), palesztinok és izraeliek (Izrael), elnyomók és elnyomottak (Szíria). Sokan hajlamosak azonban elfelejteni, hogy földünkön sajnos van még bőven olyan történelmi feszültségekkel terhelt gócpont – ráadásul nem is egy –, ahol az arab világhoz hasonló vérrontás szinte bármikor előfordulhat. Az egyik ilyen régió pedig nem más, mint Délkelet-Ázsia. Ebben a térségben ugyanis lényegében mindenkinek van valami gondja a másikkal. Időzített bomba –ahogy azt az elcsépelt kliséket előszeretettel használó megfáradt egyetemi oktatók szokták mondani. A régióban baja van Thaiföldnek Kambodzsával, a Fülöp-szigeteknek Tajvannal, és Kínának tulajdonképpen mindenkivel, így például Malajziával, a Fülöp-szigetekkel, Bruneijel és Vietnammal is.

("Tengeri csata 1.0", f: www.scmp.com)

A legfrissebb kínai-vietnámi konfliktust vizsgálva azonban a szokottnál is érdekesebb megállapítások tehetők, amelyek ráadásul a térség többi országával kapcsolatban is tartalmazhatnak fontos fejleményeket. Pár mondatban a nevezett konfliktus: a Kínai Népköztársaság 1974 óta igazgatása alatt tartja a Paracel-szigeteket, amelyre Vietnám (Tajvan mellett) igényt tart. Bár a múltban a két ország már többször került konfliktusos helyzetbe a szigetek miatt, a feszültség igazán csak az elmúlt években vált akuttá. Ebben persze jelentős szerepe van – mint az összes többi hasonló tengeri vitának – az apró földdarabok környékén található, feltételezhetően nagy mennyiségű olaj- és gáz lelőhelyeknek. A szembenállás ennek ellenére most is, mint korábban, odamondogatással kezdődött, és sokáig úgy tűnt, hogy a felek ezt a vonalat most sem fogják átlépni. Ez a várakozás azonban tévesnek bizonyult. Az elmúlt 30 évben politikai-gazdasági súlyánál fogva egyre magabiztosabbá váló Kína ugyanis egy idő után megunta a szájkaratét, és lépett. A szigetek közelében próbafúrásokat kezdeményezett, hogy felmérje a terület lehetséges olaj- és gázkészleteit. A vietnámi kommunista vezetés természetesen felháborodott Kína egyoldalú lépésén, és azonnal a helyszínre vezényelte parti őrségét. A válasz viszont nem késett. Röviddel a vietnámi hajók megérkezése után a kínai parti őrség is megérkezett a fúrótornyok védelmére. A helyzet mérlege: az elmúlt két hónapban a tengeren több összecsapás alakult ki a felek között, jellemzően célzott ütközések és vízágyús támadások képében, míg a szárazföldön jelentős tömegeket megmozgató, sokszor véres tüntetések zajlottak, többnyire Vietnámban. A történet eddig nagyjából úgy néz ki, mint a Szenkaku-szigetek.

("Tengeri csata 2.0", f: www.news.nationalpost.com)

Fontos látni viszont, amire a szaksajtóban néhány neves Vietnám-szakértő hívta fel a figyelmet, hogy ti. a haláleseteket és rengeteg sérültet okozó vietnámi tüntetések és gyújtogatások, amikben május folyamán több raktárépület és gyár odaveszett, elsősorban nem kínai vállalatok ellen, hanem más régiós országok (pl. Tajvan és Dél-Korea) cégei ellen irányultak. Elemzők szerint ennek egyik oka az lehetett, hogy ezekben a gyárakban nagyon sok kínait alkalmaztak a helyiek kárára, valamint, hogy a legtöbb esetben a helyieket szinte kibírhatatlan körülmények között és a szokottnál is alacsonyabb fizetéssel dolgoztatták, mint kínai társaikat. A másik ok pedig, hogy az igazán nagy munkás tüntetéseket (is) a vietnámi kommunista párt rendszerint próbálja elfojtani, de ez most több esetben nem sikerült neki, így a feszültség teljes erejével kitörhetett, majd eszkalálódhatott. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a kínai-vietnámi szembenállás kizárólag gazdasági alapú lenne. Ám az, hogy a kialakult helyzetben ez jelentős szerepet játszik, a fentiek fényében szinte elvitathatatlan. Nyilván a nap végén emiatt, valójában majdhogynem mellékes, hogy mi okozta a véres tüntetéseket, hiszen a helyi lakosok csak halottakat, sérülteket, magyarázkodó bürokratákat lát, és a politikusokat kényszerítő népakarat és ellenállás gyakran ezekből indul. De azért ezt a vonalat sem árt látni.

("Kína mindenre igény tart", f: www.fpri.org)

Összefoglalva tehát elmondható, hogy a kínai-vietnámi területi vita egyaránt tartalmaz komoly politikai és gazdasági okokat. A vietnámi kommunista vezetés, jelentős részben kínai mintákat követő felfogása és hozzáállása azonban a politikai elégedetlenséget többé-kevésbé képes lenne kordában tartani. A gazdasági engedetlenségre viszont láthatóan nincsenek érdemben felkészülve. Ez egyfelől súlyos veszélyekkel fenyegeti a helyi elitet, akiknek a hatalmát jelentősen kikezdheti egy tartós, gazdasági okokra visszavezethető tüntetéssorozat és engedetlenségi mozgalom. Másfelől hangsúlyos problémát jelenthet Kína számára, akik határozott (és/vagy agresszív) fellépésük miatt kevés baráttal rendelkeznek a térségben, de ezek közül legalább az egyik – mindettől függetlenül – a szintén kommunista Vietnám. Ez a viszony azonban könnyen megszűnhet, ha a vietnámiak nem fogják azt érezni, hogy Kína tiszteletben tartja, és odafigyeléssel viseltet Vietnám saját népével szemben fennálló feladataival kapcsolatban. A próbafúrások alapján pedig éppen arra lehet következtetni, hogy Kínát csak a saját érdekei mozgatják, és nem különösebben érdekli mások véleménye. Ha így van, akkor az ázsiai nagyhatalom hamarosan gondban lehet, hiszen nem szabad elfelejteni, hogy az Egyesült Államok mindeközben minden követ megmozgat régiós ellenlábasa, különböző térségi szövetségeken és kétoldalú szerződéseken keresztüli karanténba zárásával. Izgalmas évek elé nézünk.

Németh Áron Attila