Ahogy tegnapi cikkünk főszereplője, úgy a mai is leginkább annak köszönheti várható választási győzelmét, hogy nem kapcsolódik semmilyen szálon országa régi politikai elitjéhez. Joko Widodo („Jokowi”), Jakarta jelenlegi kormányzója, azonban nem egy aprócska dél-európai államnak, hanem a világ legnépesebb muszlim országának, a dél-kelet ázsiai Indonéziának készül elnökévé válni. Jokowi a helyiek szerint az emberek embere, míg kihívója inkább egy letűnt kor képviselője. Ettől függetlenül az indonéz elnökválasztás rendkívül kiélezett, nem is csoda, hogy a július 9-én lezajlott szavazás után mindkét jelölt győztesnek nyilvánította magát. Hivatalos végeredményt viszont csak jövő héten hirdetnek, így addig nyitott kérdés, hogy ki vezeti majd Indonéziát.

Joko Widodo-ra, vagy, ahogy a helyiek hívják „Jokowi”-ra, Indonézia lakosainak jelentős része megmentőként, az új szelek képviselőjeként, a sikeres jövő letéteményeseként tekint. Ennek fényében nem meglepő, hogy a nyugati média előszeretettel hivatkozik rá, mint Barack Obama amerikai elnök indonéz kiadására. Amit csak erősít a tény, hogy az „emberek embere” kisugárzás mellett Jokowi-t is rendszeresen támadják – jellemzően helyi bulvárlapok – származása miatt, csak úgy, mint korábban Obama-t. Az indonéz elnökjelöltről ugyanis (bár minden kétséget kizáróan jávai muszlim, hivatalos származását igazoló születési anyakönyvi kivonatát nyilvánosan is bemutatta) stabilan fenntartja a média egy része, hogy ő valójában kínai származású keresztény. Ez a feltételezés amúgy vélhetően két okból ered. Az egyik, hogy a vallási kisebbségek körében Jokowi sokkal népszerűbb, mint első számú kihívója, Prabowo Subianto. A másik, hogy Jokowi támogatói között nagyon sok a kínai és a keresztény. Ez a kettő pedig már könnyen megágyazhat a mendemondáknak.

("Indonézia jövőbeli sikerének letéteményese lehet" - Jokowi, f: www.abc.net.au)

Jokowi vonatkozásban azonban érdekesebb kérdés, hogy hogyan fordulhatott elő az, hogy egy jelölt, akit valóban komoly választói szimpátia övez és, aki amióta először feltüntették, mint lehetséges elnökjelöltet, beton biztosan vezetett a közvélemény-kutatásokon, a választás előtti hetekre támogatóinak nagy részét elveszítette. A helyzet ugyanis az, hogy Jokowi, aki az elmúlt közel 1 év felmérésein folyamatosan 25-30 százalékos különbséggel verte versenytársait, a nagy napra lényegében elfogyott, hiszen az első, július 9-i exit pollok szerint mindössze 2-3 százalékkal verte legközelebbi riválisát, Subianto-t. Ez az eredmény pedig amellett, hogy a korábbiak fényében hatalmas csalódás, tulajdonképpen hibahatáron belül van, vagyis, az a 2-3 százalék, ami akkor Jokowi mellett volt, július 22-én, a hivatalos végeredmény kihirdetésekor, könnyen Subianto-hoz kerülhet. Persze egy dolog, hogy mi lehet, és egy másik, hogy mi lesz. De tény, Jokowi-nak kapaszkodnia kell.

("Sokan leírták már, de az öreg katona visszajött a versenybe", f: www.smh.com.au)

Közelebbről megvizsgálva a támogatottság elvesztésének okait, elmondható, hogy az alábbiak minden bizonnyal közrejátszottak benne: 1) Prabowo Subianto kapcsolatai, 2) Jokowi karizmája, 3) Jokowi politikai üzenete. Az első pont magyarázata, hogy a hírhedt indonéz diktátor, Suharto lányának volt férjeként, néhai magasrangú katonaként és az ország egyik leggazdagabb emberének testvéreként Subianto a régi rend tökéletes megtestesítője, aki kiterjedt politikai kapcsolatokkal rendelkezik. Ennek köszönhetően legfőbb riválisa részben ott és akkor üti Jokowi-t a médiában, akár elvtelenül, amikor neki tetszik, hiszen a pénz nem számít. Részben pedig, a jelenlegi status quo fenntartása érdekében, Subianto sok neves politikai szereplőt is maga mellett tudhat, lévén, Jokowi megválasztása számukra könnyen karrierjük (bizonyos esetekben szabadságuk) végét jelentheti. A második, hogy ellentétben a remek szónok hírében álló kihívójával, Jokowi egyáltalán nem egy karizmatikus politikus. Fellépése és beszédei sokszor határozatlanságról árulkodnak. Szemben Subianto-val, aki viszont szinte mindig – katonaemberhez méltóan – hihetetlenül magabiztos. A harmadik pedig, ami valahol a karizmatikusságból is fakad, hogy Subianto-val ellentétben Jokowi politikai programja és üzenete kevésbé világos az emberek számára, holott például gazdaságilag közel ugyanazt mondják (gazdasági nacionalizmus), de a politikai különbség sem olyan nagy közöttük. Legalább is papíron. Nem árt ugyanis hozzátenni, hogy Subianto múltja (1998-ban például állítólag fiatal Suharto ellenes tüntetők elrablásában vett részt), illetve itt-ott elejtett mondatai, nem arról árulkodnak, hogy megválasztása esetén fenn akarná tartani Indonézia jelenlegi modern, demokratikusnak nevezhető államberendezkedését.

("Az emberek embere" - Jokowi, f: www.themalaymailonline.com)

Hasonló vád bár Jokow-it nem érheti, hiszen az ő múltja szinte makulátlan, érdekes lenne látni, hogy egy indonéz léptékkel kicsinek számító félmilliós vidéki város, valamint a 20-szor akkora főváros után képes-e egy nagyjából 250 milliós országot is elvezetni, ami nem mellesleg 13.500 szigetből áll. Főleg úgy, hogy Jokowi általános vezetési felfogása korántsem tipikus. Ő ugyanis mind polgármesterként (Solo), mind kormányzóként (Jakarta) abban hitt, hogy egy vezetőnek el kell menni az emberekhez ahhoz, hogy a központi hatalom később valóban olyan döntéseket hozhasson, amelyek hasznosak az emberek számára. Ezt egy kis- és egy nagyvárosban még meg tudta tenni, azonban egy sok szempontból problémás ország élén sikere már erősen kérdéses. Mindenesetre július 22-én, vagy legkésőbb augusztus végén, kiderül, hogy Jokowi vajon a világszínpadon is bizonyíthat-e.

Németh Áron Attila