DiploMaci interjú: Vége lehet az arctalan politikusok korának

2014. július 22.

Egy Svájcban tanuló amerikai diák gondolt egyet, szervezett egy nemzetközi csapatot, majd létrehozta a GovFaces online platformot, ami a világon elsőként teremt lehetőséget, kezdetben kizárólag az EU állampolgárainak, hogy közvetlenül intézhessenek kérdéseket választott képviselőikhez. Bár a rendszer még nincsen teljesen véglegesítve, a legfontosabb, hogy egy jól működő közösségi oldal álljon az európai választók rendelkezésére, már most elérhető. A kezdeményezés hátteréről, jelenéről és jövőjéről beszélgetünk Papp Kristóffal, a GovFaces hazai felelősével, valamint arról, hogy szerinte milyen kilátásokkal rendelkezik az oldal magyarországi ága.  

 

Hogyan mutatnád be a GovFaces-t?

A GovFaces egy olyan online platform, amin keresztül az európai állampolgárok képesek kommunikálni választott képviselőikkel. A GovFaces újítása, más hasonló oldalakkal szemben, hogy ezt a felhasználók maguk szerkesztik. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy valaki feltesz egy kérdést, amit aztán az online közösség fel-/leminősít, ezzel biztosítva azt, hogy a politikusok mindig azokra a kérdésekre fognak válaszolni, amelyeket a legtöbben tartanak relevánsnak.

Ennek fényében akkor jól értjük, hogy nálatok nincsen moderáció?

Igen, jól értitek. Az oldalunkon működő rendszer teljesen demokratikus.  Sem most, sem a jövőben nem fogunk belenyúlni abba, hogy a közösségünk tagjai milyen kérdéseket tartanak fontosnak, vagy éppen irrelevánsnak. Egyetlen dolog van: ha egy kérdés annyira népszerűtlen már, hogy negatív minősítéssel rendelkezik, akkor az automatikusan eltűnik a platformról.

GovFaces - PrtSc.png

(A Govfaces oldala, f: GovFaces)

Milyen előnyökkel rendelkezik a GovFaces más hasonló kezdeményezésekkel szemben?

Mindenképpen előny, amit már említettem, hogy a GovFaces-et teljesen demokratikus körülmények között a közösség maga, és nem mi, működtetők szerkesztik. Fontos még, hogy politikailag semlegesek vagyunk. Nem áll mögöttünk egyetlen párt, pártcsalád, vagy pártalapítvány sem. Jelentős újításunk továbbá, hogy a lehető legszélesebb spektrumról igyekszünk bevonni a rendszerünkbe európai politikusokat. Ez azt jelenti, hogy megpróbálunk minden, az Európai Parlamentben helyet foglaló pártcsaládból, valamint a független képviselők közül is (minél többet) megnyerni annak, hogy szerepeljenek az oldalunkon. Végezetül pedig az is előnyünk, hogy nálunk a politikusok válaszaikat elsősorban videó vagy hangüzenet formájában kénytelenek biztosítani. Persze módjukban áll írásos formában válaszolni, de ahogy mi, úgy a közösségünk tagjai is inkább az előbbi lehetőségeket preferálják, mivel azok átláthatóbbá teszik a folyamatot.

Hogy álltok most az Európai Parlamenti képviselők bevonásával?

A GovFaces jelenleg 15 országban van jelen. A legaktívabb képviselők közé a britek és az olaszok tartoznak. A régiónkból egy lengyel EP-képviselő használja leginkább a platformot. Sajnos viszont tény, hogy a magyar politikusok eddig nem voltak valami aktívak.

GovFaces - Logo.jpg

Mit érdemes tudni a magyar GovFaces csapatról?

A magyar GovFaces-t a megalakuláskor négyen kezdtük el. Popper Eliza (társadalmi kapcsolatok), Endrődi Gábor (rendezvények, politikai kapcsolatok), Fülep Ágnes (médiafelelős) és Én, mint országos koordinátor. Jelenleg rajtam kívül Fülep Ágnes van a csapatban, valamint pár hete csatlakozott Papp Gergő. De a terveink között szerepel a csapat további bővítése.

A jövőben szeretnétek nyitni helyi politikusok irányába?

A GovFaces jelenlegi célja az EP-képviselők minél szélesebb körű bevonása. Ettől függetlenül, sem a nemzetközi központ, sem mi nem vagyunk elzárkózva attól, hogy a jövőben akár helyi pártokkal és politikusokkal egészítsük ki a mostani rendszerünket. Azt látjuk viszont, hogy sok esetben még az elsődleges célunk is nehezen kivitelezhető, főleg itthon. Egy példát mondva: áprilisban kezdtük el itthon a működésünket, direkt az EP-választások előtt, és rögtön próbáltunk megszervezni egy jelölti vitát, ahova felkértünk minden magyar EP-listavezetőt. Azonban az MSZP-Jobbik-Együtt-PM hármason kívül egyetlen másik párt sem mutatkozott nyitottnak arra, hogy részt vegyen ezen a rendezvényen. Holott nem belpolitikai, hanem kizárólag EU-s szakmai kérdéseket tettünk volna fel. Véleményem szerint tehát addig, amíg ezen a hozzáálláson nem tudunk érdemben változtatni, sajnos nincs különösebb esély arra, hogy a Govfaces közössége helyi politikusok felé nyisson.

GovFaces - Papp Kristóf.jpg

(Papp Kristóf, f: GovFaces)

Mi szavatolja szerintetek azt, hogy a GovFaces valóban sikeres és működőképes lesz?

Lokálisan például az, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy egyre ismertebbek legyünk. Van már saját honlapunk, saját Facebook oldalunk, ahol folyamatosan posztolunk információkat magunkról, a rendszerről és a céljainkról. Ezen felül igyekszünk felvenni a kapcsolatot minél több újsággal, minőségi bloggal és szakmai szervezettel, így veletek is. De írtunk már több frissen megválasztott magyar EP-képviselőnek is, hogy ne csak a szakma vagy a média, hanem azok is értesüljenek rólunk, akiknek az aktív részvételére számítanánk. Emellett pedig fontos, hogy:

- rendszerünk arcot ad a politikusoknak,

- közösségünk komoly társadalmi/választói bázist jelent,

- kérdéseket fel lehet tenni magyarul is,

- kemény kérdéseket nem töröljük.

Milyen jövőbeli tervekkel rendelkeztek?

A három legfontosabb közül az első, hogy a GovFaces hazai népszerűsítését folytassuk. A második, hogy a magyar EP-képviselőket egyre nagyobb számban vonjuk be a rendszerünkbe. A harmadik pedig, hogy kitaláljuk azt, hogy piaci alapon hogyan oldható meg a platform stabil finanszírozása.

Amennyiben a Papp Kristóf által elmondottak felkeltették érdeklődéseteket, mindenképpen kövessétek a magyar GovFaces-t, minden lehetséges közösségi oldalon (Facebook, Twitter, saját blog), valamint a platformon kérdezettek bátran választott EP-képviselőinktől, hiszen valahol ezért vannak. 

DiploMaci

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr116531091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Firefly2009 2014.07.25. 11:08:07

A kezdeményezést jónak tartom,de azért az prózai túlzás,hogy "vége lehet az arctalan politikusok korának". A politikusok egy igen jelentős hányadának kimondottan ellensége a nyilvánosság ( vagy legalábbis azon szelete a nyilvánosságnak amit nek saját maguk szeretnének nyilvánosságra hozni). Ezáltal nem hinném hogy azon politikusok akiket valóban jó lenne elszámoltathatóvá tenni valóban élnének ezzel a lehetőséggel és még ha kötelező lenne is,abban az esetben is könnyű megkerülni a "problémás" kérdéseket.

Németh Áron Attila 2014.07.25. 11:23:10

@Firefly2009: Hasonló véleményen vagyunk mi magunk is, és ezt az interjú készítésekor hangsúlyoztuk Papp Kristófnak. Különösképpen azok után, hogy "Választás 2014" rovatunk készítésekor, amiben először általános külpolitikai, majd kifejezetten uniós felfogásukról, stratégiájukról kérdeztük a hazai pártok képviselőit, rengeteg nehézségbe ütköztünk azzal, hogy vannak itthon pártok és politikusok, akik egyszerűen nem hajlandóak beszélni a sajtóval. És persze vannak olyanok, mint említed, akik szívesen beszélnek egy bizonyos témában, egy bizonyos szemszögből. Bár azért hozzá kell tennem, ez közel sem egy elszigetelt magyaros probléma, hanem nagyon is nemzetközi.

Firefly2009 2014.07.25. 12:31:08

@Németh Áron Attila: Pontosan.Ez egy abszolút globális probléma.Egyszerűen a legtöbb politikusnak teljesen kényelmes és megfelelő a jelen helyzet,szóval én nehezen tudom elképzelni,hogy ezen önként változtassanak. A problémátok a "Választás 2014" rovat kapcsán szintén nem egyedi. Jómagam is tapasztaltam problémákat ezzel kapcsolatban,és a cikkhez kapcsolódóan megjegyezném,hogy akkor pedig különösképp elzárkózóak amikor élőben kéne megnyilvánulniuk (jó mondjuk olyan téren ez nem túl meglepő,hogy nagyon sok közülük még írásban se nagyon tud..legalábbis itt Magyarországon biztos,tisztelet a kivételnek).
Szóval ezek olyan dolgok amiken tényleg jó lenne változtatni,de nagyon nehéz, mivel a politikusok túlnyomó többségének semmi érdeke sincs benne.

dadrika 2015.09.09. 13:09:04

Én azt gondolom, azokkal az erőkkel kell a népszerűsitést folytatni, akik részt akarnak venni, mégha kevesen is vannak. Nagyon nagy az a tömeg ma Magyarországon, aki várja a megfelelő politikai alternativát. Nem könnyű az út, de mivel nincsen a politizálásnak Magyarországon kulturája, ezt ki kell fejleszteni. És ez kitűnő eszköz lehet, megfelel a korszellemnek. A változásnak mindig vannak ellenérdekelt felei, leginkább a jelenlegi szereplők, bármilyen területen. Kitartás, céltudatosság, és türelem, dedikáltság, és meg lesz az eredménye. Nem kétséges. Egyenlőre nincs olyan jelölt/testület, aki ebben hinne és tenne. Majd lesz. Ez egy remek platform, hogy kitermelődjön. Gratula és csak így tovább. A támogatás szerzésben meg az Átlátszó jó példa.
süti beállítások módosítása