David Cameron elszámította magát orosz-ügyben

2014. július 25.

Tegnap döntött arról az Európai Bizottság, hogy az uniós külügyminiszterek témafelvetéseit megfogadva, keményebb vagy puhább szankciók bevezetését javasolja majd az uniós állam- és kormányfőknek a jövő héten esedékes rendkívüli EU-csúcson az Orosz Föderációval szemben. A lehetséges büntető intézkedések között emlegették például a kaviár import felfüggesztését (gyengébb verzió) és a teljes energiaimport betiltását (durvább verzió). A Bizottság döntése alapján az EU végül még mindig inkább a relatíve puhább szankcionálás irányába mozdul. Fontos viszont látni, hogy ez nem a véletlen műve, hiszen ebben az ügyben nem csak EU-Oroszország, hanem EU tagállamokon belüli, illetve közötti harc is zajlik, amit a britek példája is bizonyít.

David Cameron konzervatív brit miniszterelnök hétfőn az alsóházban szenvedélyes beszédben jelentette ki, hogy: „A jövőben minden európai országból irányuló hadászati jellegű értékesítést le kell állítani, ahogy azt az Egyesült Királyság tette. A védelmi eszközök ügyében, egyoldalúan kijelentettük – ahogy tette azt az Egyesült Államok –, hogy mostantól nem adunk el fegyvert Oroszországnak; úgy gondoljuk, hogy a többi európai országnak is hasonlóan kell cselekednie.”

Kemény szavak ezek egy olyan kormányfőtől, akinek az országa köztudomásúan jelentős haszonélvezője a sokszor Vlagyimir Putyin belsőköréhez tartozó orosz milliárdosok pénzügyi befektetéseinek. A maláj gép múlt heti, orosz szimpatizáns ukrán szakadárok általi lelövése azonban, mint látható, új helyzetet teremtett az európai politikában és ezt Cameron ki akarta használni. Az elmúlt napokban ugyanakkor e pálfordulás nem csak a Királyságra, hanem az eddig szintén inkább oroszbarátnak nevezhető holland kormányra is jellemző volt. Persze az ő éles hozzáállásbeli váltásuk érthető: az ukrán merényletben elhunyt 298 ártatlan jelentős része holland állampolgár volt. Pár napra tehát úgy tűnhetett, hogy szokás szerint az Egyesült Államok meghosszabbított európai keze lesz az Egyesült Királyság, amennyiben keményebb fellépést kezdenek az Orosz Föderációval szemben, majd ehhez hasonló lépések megtételére szólítják fel a többi uniós tagállamot is. David Cameron azonban tervével több szempontból is súlyosan elszámítottan magát.

brit-orosz1.jpg

("Valakinek lesz oka a magyarázkodásra" - David Cameron, f: www.ibtimes.co.uk)

Az első, hogy a maláj gép lelövése ellenére az EU tagállamok jelentős részének (főleg a kisebbeknek) érdekében áll, hogy Oroszországot ne sújtsák rendkívül szigorú szankciókkal, kiemelten az energia- és a fegyveripar területén, hiszen a várható megtorló intézkedések súlya alatt többük gazdasága megroppanhat (példa lehet itt hazánk), vagyis, a harcias brit példát kevesen követnék. A második, hogy a britek ez ügyben kipécézték maguknak a Mistral hadihajók oroszországi eladását éppen mostanában véglegesítő francia szocialista kormányt, akiket felszólítottak az ügylet leállítására. A Francois Holland vezette kormány ellenben azonnal visszavágott a brit pénzügyi szektor kivételezett helyzetének felemlegetésével, és az abban betöltött orosz szereppel. A harmadik, hogy éppen az elmúlt napokban derült fény három komoly, Oroszországot is érintő szigetországi hírre. Az egyik szerint a miniszterelnök és a londoni főpolgármester egy egykor volt Putyin bizalmas és miniszterhelyettes volt feleségével készül teniszmeccset játszani, aminek a bevétele (160 ezer font) a Konzervatív Párt kasszájában landol. A másik szerint Cameron egyik külkereskedelmi küldötte, Charles Hendry, annak az orosz-brit kereskedelmi kamarának a vezetője, aminek a felügyelő bizottságában több olyan személy is helyet foglal, akik jó viszonyt ápolnak a putyini Kremlinnel – nem beszélve arról, hogy egyikük vállalata fejleszti azokat a Buk-rakétákat, amelyekkel ukrán szakadárok vélhetően lelőtték a maláj utasszállítót. A harmadik szerint pedig, ami egyben legmegsemmisítőbb erejű felfedezés a brit miniszterelnökre nézve, a konzervatív-liberális demokrata kormánykoalíció valójában nem állította le a hadászati eszközök oroszoknak történő eladását, állítson bármit is David Cameron. A hírnek ráadásul külön pikantériát ad, hogy a sajtó figyelmét erre Sir John Stanley, néhai konzervatív védelmi miniszter hívta fel, aki jelenleg az alsóház fegyverkezési bizottságainak munkáját felügyeli. Sir John nyilatkozata szerint – hivatalos dokumentumokra és statisztikákra hivatkozva – a kormányfő állításával ellentétben a brit kormány mindössze 34 hadászati eszköz eladási engedélyének felfüggesztését rendelte el Oroszországgal szemben, a maradék közel 250 máig érvényben van. Bokszban ezt a helyzetet szokták technikai kiütésnek nevezni.

brit-orosz3.jpg

("A konzervatívok szeretik a pénzdíjas tenisz mérkőzéseket", f: www.itv.com)

 

A fentiekből tehát egy olyan kép világlik ki, amiben a brit miniszterelnök, abban a reményben, hogy szerez pár jó pontot a hazai sajtóban és a tengerentúlon, végletesen opportunista módon kijelentette, hogy az EU tagállamok azonnali hatállyal vezessenek be keményebb korlátozásokat minden olyan gazdasági területen, amelyek az Orosz Föderációt megroppanhatják – akár úgy, hogy annak következményei rájuk is visszahathatnak. Cameron feltételezett terve szerint az Egyesült Királyság saját magán példát statuálva kezdi ezen szankciók bevezetését, amivel ezen út követésére sarkall majd más tagállamokat. A tündérmeséből a kormányfő mindössze annyit felejtett le, hogy pártja jelentős haszonélvezője orosz magántámogatásoknak, valamint, hogy bejelentésével ellentétben országa nem az orosz fegyvereladások 100 százalékát, hanem annak mindössze kb. 10 százalékát függesztette fel egyoldalúan, ami közel sem elhanyagolható különbség.

brit-orosz2.jpg

("...amikor a francia vezetők értesültek az angol felszólításról", f: www.dailymail.co.uk)

Összefoglalva: számomra ebből a történetéből az a következtetés vonható le, hogy David Cameron még az Európai Bizottság javaslatai előtt igyekezett olyan bejelentést tenni, ami adott esetben befolyásolhatta volna a Bizottságot, hogy az a különböző lehetséges oroszokkal szembeni büntető intézkedések közül ne a brit gazdaságnak valóban fájó pénzügyi szektort, hanem a sokkal kevésbé releváns energia-, fegyver-, esetleg élelmiszeripart érintse. A miniszterelnök terve és uniós manőverezése azonban újfent csúfos kudarcot vallott, és ennek újfent országa issza meg a levét.

Németh Áron Attila

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr796542855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Piiistu · http://www.soternyelviskola.hu/ 2014.07.25. 13:25:25

..kaviár import felfüggesztése... :D

Firefly2009 2014.07.25. 16:54:07

Én nem nagyok benne biztos,hogy ennek olyan nagyon súlyos politikai következményei lennének Egyesült Királyságot és Cameront tekintve. Azonban az biztos,hogy briteknek valóban nem áll érdekükben,hogy a pénzügyi ágazatot érintő szankciókig eljusson az EU. A fegyverexport ügye a számokat tekintve tényleg nevetséges amennyiben az Indexen is említett 300 millió euró megállja a helyét és gyanítom hogy az idei évi export túlnyomó részét a cikkben is említett Mistral üzlet teszi/tenné ki ami ugye a briteket nem igazán érinti. Érdekes volt még hogy a britek pont most érezték elérkezettnek az időt,hogy megint egy kicsit nyomozgassanak a Litvinyenko ügyben (vagy legalábbis belebegtették ennek a lehetőségét).

index.hu/kulfold/2014/07/22/litvinyenko-gyilkossag_ujra_vizsgaljak/

Összességében nekem is nagyon úgy tűnik,hogy egyfajta látszatpolitizálás zajlik, megy során nagyon erőteljesen azt a képet próbálják sugározni a külvilág felé,hogy Nagy-Britannia nagyon elszánt és mindent megtesz Oroszország "megregulázása" ügyében. Miközben pont elakarják kerülni azt,hogy olyan intézkedések kerüljenek bevezetésre amelyek valóban érezhető hatással járnának,csak persze ezáltal a brit érdekek is sérülnének.

kvadrillio 2014.07.25. 19:33:49

ÉÉÉÉÉRDEKES, HOGY ILYEN EGYHANGÚ SZOLIDARITÁST IZRAELLEL SZEMBEN NEM TAPASZTALOK !!!!
PEDIG IZRAEL EDDIG SOK ÁRTATLAN EMBERT, GYEREKEKET ÖLT MEG ÉS AZ USA.KNESSZET EZ ELLEN NEM SIPÁKOLT MÉG EDDIG !+
NEM LESZ ENNEK JÓVÉÉÉÉÉÉÉGE........NEM LESZ ENNEK JÓ......VÉGE !

kvadrillio 2014.07.25. 19:39:15

@kvadrillio: HA AMERIKA AZT MONDJA A NATO TAGORSZÁGOKNAK, HOGY UGORJANAK BE EGY KÚTBA, EZEK A FASZOK, MIND BEUGRANAK !!! :o)))))))))MERHA NEKEM BAJOM VAN VELED, AKKOR JÓSKA IS, PISTA IS, JULISKA IS, MARISKA IS HARAGUGGYON MÁÁÁ RÁD MI ??? :o)))))))
DEBIL VILÁG EZ NAGYON !!!!! :)))))

kvadrillio 2014.07.25. 19:40:17

...AKÁRCSAKAZ ÓVODÁSOK TÁRSASJÁTÉKA.......BESZARÁÁÁS !

különvélemény 2014.07.25. 19:44:04

"A maláj gép múlt heti, orosz szimpatizáns ukrán szakadárok általi lelövése azonban, mint látható, új helyzetet teremtett az európai politikában és ezt Cameron ki akarta használni."

Óóóó, az első blog, aminek bizonyítékai vannak arra, hogy kik lőtték le a gépet.

Légy oly szíves átadni az infókat a vizsgálóbizottságnak, nehogy rád fogják, szándékosan hátráltatod a nyomozást.

kvadrillio 2014.07.25. 20:30:28

A MENŰ: KAGYLÓFÜLLEL TÖLTÖTT HANGYAFAROK......

röf 2014.07.25. 20:31:30

Mocskos színház az egész világ.
Az EXXON-tól a SHELL-ig sok nyugati cég sok pénze van Oroszországban.
Ez adja a keretet a színjátéknak.

kvadrillio 2014.07.25. 20:31:44

JAHHH... TEGNAP ELŐTT AZ UKRÁNOK LŐTTÉK LE, TEGNAP A SZAKADÁROK, MA ISMÉT A SZAK...ADÁROK, HOLNAP MEG A MARSLAKÓK.......

kvadrillio 2014.07.25. 20:35:56

ENSZ-főtitkár: erkölcstelen, amit saját népükkel tesznek az izraeliek és a palesztinok...

az ENSZ-nek tulképpen mi a feladata ?

APPARÁTUSA FELVESZI AZ ESEDÉKES ZSOZSÓT MINDEN HÓNAPBAN ????

ÉS MIT CSINÁLNAK ÉRTE ?????

kvadrillio 2014.07.25. 20:38:03

"Az Egyesült Nemzetek Szervezete, röviden ENSZ (angol rövidítése UN(O) franciául és spanyolul ONU) nemzetközi szervezet, amely az államok közti együttműködést hivatott elősegíteni a nemzetközi jog és biztonság, a gazdasági fejlődés, a szociális ügyek és az emberi jogok terén, valamint a világbéke elérésében. A második világháború után, 1945-ben a Népszövetség utódjaként azzal a céllal alapították, hogy megelőzzék a háborúkat és lehetőséget adjanak az országoknak problémáik megtárgyalására. Ennek ellenére gyakran kerül a szervezet olyan helyzetbe, mikor nem végzi, ill. nem végezheti maradéktalanul kötelezettségeit (például a már lezárt Izrael–Libanon háborúk, II. Öbölháború vagy a szudáni Dárfúr humanitárius katasztrófa). A tagországok száma jelenleg 193, beleértve csaknem az összes elismert független államot."

JAHHHHH......HÁT, HA SEMMIT NEM TUD CSINÁLNI A VILÁGBÉKÉÉRT, HA NEM TUDJA MEGELŐZNI A HÁBORÚKAT, AKKOR MEG KELL SZÜNTETNI !!!!!!

_most_ 2014.07.25. 20:40:32

hát igen, vicc, amit az európai országok tudnak művelni, lökik az álszent dumát, hogy mindenkinek erkölcsi kötelessége bevezetni az oroszok elleni szankciókat, de csak addig nagy a szájuk, amíg az ő országukat nem érinti. Vagy minden európai ország egységesen kiveszi a részét a szankciókból, vagy akkor ne legyen közös uniós fellépés, és minden ország maga dönthesse el,hogy leszopja-e Putyint, mint Orbán, vagy egyenes gerinccel kiáll az igazság melett.

Alick 2014.07.25. 21:03:14

Az usákokat mikor is szankciózták, amikor éppen lelőttek egy polgári gépet, megbombáztak egy csomó civilt vagy éppen teroristákat támogattak..?

polgári kór 2014.07.25. 21:27:02

Fostologatás.

Ahhoz is gyáva az EU, hogy Washingtonnal, ahhoz is hogy Moszkvával álljon szembe.

Nem leszünk gyarmat ! 2014.07.25. 21:59:44

Asszem Magzarországnak nem érdeke a szankciópolitika elmélyitése.

De hogy az USÁ-nál is legyenek jó pontjaink, Magyarország annyit bevállalhatna, hogy nem szállitunk Oroszországnak:

- Sugárhajtású repülőgépeket
- Hadihajókat
- Repülőgéphordozó anyahajókat
- Ballisztikus rakétákat
- Harci helikoptereket

Gondolom ennyi szankció már untig elég lenne :)

Mindfield 2014.07.25. 22:12:13

@Nem leszünk gyarmat !:

Az az igazság, hogy így mi vagyunk a világ legerkölcsösebb országa, ugyanis a fent említett eszközökből senkinek nem szállítunk. Sőt, még nekünk sincs, nehogy véletlenül elsüljön az a sok modern haditechnika a kezünkben!

Epercsibe 2014.07.28. 09:15:42

Errol a temarol a franciak jutnak eszembe. A franciak nagyot nottek a szememben az elmult evekben, mert kezdem latni, mekkora zsugasok a hatterben. Amit az USA csak izombol tud megoldani, azt ok kereskedelemmel, diplomatakkal, titokban szep szovoval is megoldjak.

Eleg erosnek latom emiatt az USA-Francia ellentetet, mivel erdekeik sok helyen keresztezik egymas es az USA ott b*szik ki a franciakkal ahol csak tud, raadasul mindig erobol csinaljak, nem ugy, ahogy egy "szovetseges" megerdemelne.

Blogger Géza 2014.07.28. 11:10:17

@Epercsibe: Miért, mit oldottak meg a franciák?

Firefly2009 2014.07.29. 20:49:23

@Epercsibe: Engem is érdekelne,hogy egész konkrétan mire is utalsz ezzel a gondolatmenettel.
süti beállítások módosítása