Oroszország megint egy kicsivel rosszabb hely lett

2014. augusztus 01.

A mai napon lép életbe az a sokak által csak „blogger törvénynek” csúfolt jogszabály, amit Vlagyimir Putyin orosz elnök három hónappal ezelőtt írt alá. A hivatalos kremlini magyarázat szerint a törvényre azért van szükség, mert, ahogy a konvencionális sajtótermékekben, úgy az internetes platformokon sem írhat-mondhat akárki akármit felelősségre vonás nélkül. A helyi bloggerek, technológia iparban tevékenykedők és politikai aktivisták azonban úgy látják, a putyini vezetés mindössze a szólásszabadság utolsó lehetőséget akarja tőlük elvenni.

A nemzetközi média már 2012-ben elkezdte kongatni a vészharangokat, hogy a frissen újraválasztott Vlagyimir Putyin vezette Orosz Föderáció vélhetően mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a helyi független sajtó megmaradt részét és nemzetközi közösségi oldalakat (amelyek közül előbbi is már csak online formában létezik) saját befolyása alá vonja. Az ezt alátámasztó érvelés pedig úgy szólt – ahogy Putyin első hatalomra jutás óta mindig –, hogy azoknak, akik Oroszországban szembemennek a Kremlinnel, előbb-utóbb végük lesz (lásd: Hodorkovszkij elhíresült története).

putyin-blog1.jpg

(Putyin kevesebb harcos ellenzékit akar látni, f: www.reuters.com)

Azt követően ráadásul, hogy a jellemzően rendszerkritikus blogokon, hírportálokon, jól ismert és széles körben használt közösségi oldalakon (VKontakte – helyi Facebook / LiveJournal / Facebook / Twitter, Mail.ru, stb.) szerveződött megmozdulások szereplői a hatóságok számára szépen lassan ismertté váltak, a jól ismert putyini mechanizmusok működésbe is léptek, nem volt visszaút. Rendőri túlkapásokba torkolló összecsapások ellenzéki tüntetőkkel, koholt vádakkal történő letartóztatások (pl. Alexej Navalnyij), politikai nyomásra végbemenő kirúgások (pl. Galina Timcsenko – Lenta.ru), a VKontakte közösségi oldal kierőszakolt eladása rezsim közeli üzletembereknek, bizonyos oldalak önkényes letiltása, vagy azzal való fenyegetése, mind terítékre kerültek. A ma életbe lépő törvény pedig tulajdonképpen az előbbiek betetőzése. Nem ez volt azonban az egyetlen olyan jogszabály, amit Putyin újraválasztása óta meghozatott a parlamenttel az online szféra megregulázásra. Kívülről nézve ugyanis ez az egész sokkal inkább tűnik egy tételesen átgondolt terv újabb fontos elemének, mintsem valamilyen hirtelen jött ötlet nyomán végrehajtott politikai döntésnek. Valahol persze furcsa is lenne kapkodással, szedett-vedettséggel vádolni Vlagyimir Vlagyimirovicsot, hiszen ha ez a tulajdonság eddig nem jellemezte, valószínűtlen, hogy pont most jellemezné, amikor többé-kevésbé úgy rángatja az európai nagypolitika szálait, ahogy úri kedve tartja.

putyin-blog2.jpg

(Putyin kevesebb mosolygós ellenzékit akar látni, f: www.reuters.com)

Erre a megfontoltságra utal egyébiránt az a tény is, hogy Putyin nem most 2014-ben döntött a megmaradt ellenzéki sajtóra és független média szereplőre történő hirtelen kormányzati lesújtásról, hanem apránként, határozottan építkezve, már 2012-ben. A folyamat középpontjában az orosz terrorizmus ellenes törvény átírása áll. Ennek állandó átdolgozása vezetett ugyanis mára oda, hogy a Kremlin lényegében törvényesen függesztheti fel a működését bizonyos internetes oldalaknak, szabhat ki büntetéseket és küldhet rá állami szerveket magánszemélyekre és vállalkozásokra, illetve rendelheti el azon online sajtótermékek/bloggerek orosz médiahatóságnál (Roskomnadzor) történő regisztrációját, melyek forgalma meghaladja a napi 3 ezer látogatót. Ez utóbbihoz hozzátartozik, hogy az állam ezek íróinak/fenntartóinak anonimitását is megszünteti, mivel a regisztráció mellett kötelesek lesznek megadni családnevüket, monogramjukat és az általuk használt email címüket. És ha ez még nem lenne elég: egy várhatóan 2016-ban életbelépő, szintén az internet világát támadó újabb putyini jogszabály elő fogja írni, hogy minden olyan nemzetközi közösségi portál (pl. Facebook, Twitter) és keresőoldal (pl. Google), amely orosz állampolgárok információival rendelkezik, köteles vonatkozó teljes adatbázisát az országban üzemeltetni és a hatóság rendelkezésére bocsátani, ha arra kérik. Amennyiben ennek a feltételnek nem felel meg valamelyik oldal, azonnal letilthatóvá válik.

putyin-blog3.jpg

(Putyin több keménykedő Putyint akar látni, f: www.telegraph.co.uk)

Vlagyimir Vlagyimirovics számára tehát valami ilyesmi a szép új orosz világ…

Németh Áron Attila

A bejegyzés trackback címe:

http://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr466565309

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Firefly2009 2014.08.01. 22:38:32

A legnagyobb probléma Oroszországban talán az,hogy egy ilyen hír már nem is igazán hír és a legkevésbé sem döbbenti meg az embereket. Ott tényleg az megy már nagyon régóta,hogy aki a rendszer ellen fordul,azon a rendszer áttapos. Hodorkovszkij pedig azért volt tökéletes példát statuálni mivel ha az akkori Oroszország leggazdagabb és legbefolyásosabb embere így járt ahogy azt már jól ismerjük,akkor mi várhat azokra,akik vagyona és befolyása csak a töredéke Hodorkovszkijénak. Ez mostani lépés már tényleg csak pusztán egy apróság az eddigiekhez képest bár persze egy fontos lépés a teljes média cenzúrához vezető úton.

grani 2014.08.02. 12:25:58

Na, szóval a törvény nem erről szól, de kár magyarázni. A nyugati sajtó úgyis félremagyarázza.
A törvény nem kötelezi. Csak lehetővé teszi, hogy bekérhesse. Mert eddig még ezt sem tehette. Aztán vagy megkapják, vagy nem. De most már kérheti.
Az USA titkosszolgálata meg megkapta, akár volt engedélye, akár nem. Az ott nem ügy, de hogy Putyin hogy merészel? Bunkó oroszok, diktatúra meg minden.
Undorítóak vagytok, mondjuk gondolom, ezért kapjátok a fizetést.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.08.02. 12:33:50

@Firefly2009:

Az orosz ember átlát az oroszellenes propagandán, s röhög rajta. Ez van.

J.László 2014.08.02. 12:36:20

Az USA-ban persze semmit nem adnak ki az NSA-nak. Á, nem. Az amerikai bíróságok hatásköre alól kivont külföldi koncentrációs táboraik sincsenek.

A "liberális demokraták" senkit nem szoktak fasisztának szólítani, aki nem az ő nótájukat fújja. Erről híresek:)

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2014.08.02. 12:36:21

@grani: Van igazad az biztos! Lehetne regényeket irkálni az Obama féle diktatúráról is,..

avocado_ 2014.08.02. 12:37:26

@grani: Sötét barátom: volt és van is botrány, tüntetések, kiakadás, fejek is hullottak az amcsik lehallgatásai miatt. Amit a nyugati sajtó is közvetített bizonyám, tudod valahogy a nyugati sajtó egyáltalán nem próbálja beállítani se a saját se más nyugati kormányzatot szentként, és kőkeményen megmondják ami történik, nem pedig elhallgatják. Többek között ezért is tudsz te is róla, mert az a rohadék zsidóbérenc balliberális nyugati sajtó valamilyen nyakatekert oknál fogva címlapon hozta le a sztorit hetekig.
Ha 2 agysejtnél többed lenne akkor belátnád hogy míg az a címlapokon volt, erről a Putyini törvénytervezetről egy ilyen kis blogban olvashatsz csak, ennyire rohadt propagandát közvetítenek a szemét ballib lapok.
Az utolsó mondatodhoz: szerintem az az undorító hogy olyan logikai következtetésre, asszociációra képtelen fogyatékosok mint jómagad bármilyen szempontból beleszólhatnak a közéletbe.

Túrós (törölt) 2014.08.02. 12:52:11

Ez így meg mióta világ a világ. Régen a királyok, császárok baszkodtak mindenkivel akivel csak akartak ha elég nagy hatalmuk volt hozzá, most meg a miniszterek.

Egyallampolgar 2014.08.02. 12:57:21

@J.László:
Ne legyél már ennyire hülye! Ez a poszt nem az USA-ról szólt. Miért nem ORbán példaképének újabb jogtiprásáról kommentelsz.
A liberalizmusnak köszönheted a szólásszabadságot, azt, hogy égetheted magad.
Az USA-ban bizony vannak emberi jogok, bizony vannak választások, bizony cserélnek elnököt, bizony nem tökéletes állam az sem, s nem is állítja róla senki hogy az lenne.

J.László 2014.08.02. 13:01:19

@Egyallampolgar:
Anyáddal otthon kisfiam. Ja, bocs, most jut eszmbe, két apád van, hiszen libbant vagy:)

dr kotász 2014.08.02. 13:03:40

A csaknem 250 éves tatár uralom az orosz népen előhozta azokat a lelki sajátosságokat, amik az átlag oroszt jellemzik. Elvisel bármilyen megaláztatást, nyomort, fát lehet vágni a hátán. A szabadság megvonására legyint, viszont egy üveg vodkáért bármire képes. Nagy Péter cár, Katalin, aztán Sztálin uralma csak erősítette ezeket a jellemvonásokat.

Pan Modry 2014.08.02. 13:06:17

@J.László:

Oroszorszag az USA-hoz kepest a kozepkorban van, a legtobb ruszki csoro, kepzetlen es alkesz ha az amerikaiakkal vagy Ny-europaiakkal vetjuk oket ossze.

Ha a ruszkik akkora nagy aszok lennenek mint ahogy a vezired mondja, akkor a Microsoft, Apple, Google, Merck, Tesla stb.. orosz lenne.

De most a pofadba rohogok!!!! EZ MIND AMERIKAI, nem pedig orosz!!!

De nyaldosd csak tovabb Putyin es a fidesz segget, hatha kapsz egy trafikot valami faluhelyen!

Pan Modry 2014.08.02. 13:07:22

@Pan Modry:

hja, es ez nem azert van met az orosz atlagemberrel problema lenne, hanem ez a fajta rendszer ami naluk van, ilyen embereket termel ki.

Egy orosznak sokkal jobb megszuletnie a Nyugaton mint oroszorszagban!

grani 2014.08.02. 13:25:21

@avocado_: Én oroszul olvasom, élőben. Mivel érdekelt vagyok benne, ezért elég alaposan.
Azt viszont látom, mit hallgat el a nyugati sajtó, mit mutat másként, mikor csúsztat és mikor hazudik igazán. Én abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy csak egy gombnyomás a CNN, BBC és az Rosszija24. És mivel angolul és oroszul is szinte egyformán jól beszélek, ezért nem értem félre a szöveget.
Ja, Oroszországban élek. Nem kell a rizse. Hogy mi van itt nehogy már a nyugati sajtóból tudjam meg.

Csuti Ördögüző 2014.08.02. 13:26:07

Teljesen normális reakció az orosz fél részéről.

Persze az is teljesen normális hogy nálunk ezt hazudja a libsi média.

grani 2014.08.02. 13:27:03

@dr kotász: Na ja. Az USA-ban a négereket verik. Aha. Ennyi baromságot hol olvastál?

grani 2014.08.02. 13:28:25

@Pan Modry: Jesszus, ezt meg honnan veszed? Itt sokkal jobb, mint a szaros nyugaton. Semmi pénzért nem mennék vissza. El vagytok szállva magatoktól, pedig csak egy döglődő kultúra vagytok.

Csuti Ördögüző 2014.08.02. 13:29:08

@Pan Modry: Kivéve ha az ember zsidó is meg amerikai is meg orosz gyökerei is vannak.

Pézért mindent! www.hollywoodreporter.com/news/video-david-duchovny-stars-russian-721915

grani 2014.08.02. 13:31:12

@Pan Modry: Obama fekete valaga szerintem is jobban illik hozzád :) Csak fokozd a nyelvcsapásaidat, mert valahogy enervált Barak Husszeinovics Obama mostanában. Nem teljesítesz jobban:D

mrZ (törölt) 2014.08.02. 13:33:28

A cenzúra és ellenőrzés természetes dolog.

Háború van.

Nálunk is.

2014.08.02. 13:39:59

Abból kiindulva, hogy pl a kurucot nálunk is be akarta tiltani mind a két rezsim, teljes joggal elvárható lenne, hogy az olyan szélsőséges, úszító, külföldi pénzből fenntartott ügynökök, mint amilyen a tasz, szintén zaklatásnak, házkutatásoknak, koncepciós pereknek legyenek kitéve. Lehet, hogy Oroszország lényegesen szarabb hely Amerikánál, ennek történelmi okai vannak, de az is biztos, hogy putyin tudja, mit csinál. Megvan az ára, hogy nem akar elbuzult, multikulti, liberó világot építeni, és az oroszok valószínűleg inkább megfizetik ezt az árat.

Csuti Ördögüző 2014.08.02. 13:43:35

Maki hol lesz 2 év múlva? Putyin meg Orbán a hajón lesz 2 év múlva.

dr Smittpálelnökúr 2014.08.02. 13:56:02

@Csuti Ördögüző: Es ott fogja a felcsúti tapló leszopni a nagy példaképet?

dr Smittpálelnökúr 2014.08.02. 14:00:37

@grani: Az oroszoknál élsz, és ott jobb?

Maradj is ott, jobb lesz nekünk.

De az internetet, okostelefont, stb. felejtsd el, az mind a rothadó nyugati kultúra része.
Volgával, vagy Ladával jársz, ugye? Mert a rothadó nyugat autóit nem használod, ugye?

És még valami. Ha ott olyan jó, akkor faszé jönnek nyugatra az orosz turisták tömegei? Miért nem maradnak otthon?
És putyin lánya miért Hollandiában élt?

Egyébként valószínűleg hazudsz, nem élsz kint, nem beszélsz oroszul és angolul sem, és lófaszt nézel, nem nemzetközi híreket.

Úgyhogy nyald ki.

Pan Modry 2014.08.02. 14:01:30

@grani:

Egy atlag amerikai sokkal tobb penzt keres mint egy atlag orosz.
A legtobb innovacio az USA-bol jon!!!

A ruszkik es a fos diktaturajuk egy foskupac az USA-hoz es a Nyugathoz kepest!!!

Ezek tenyek, amit te irtal az meg csak egy velemeny, es mint tudjuk velemenye - akarcsak segglyuka - mindenkinek lehet.

Pan Modry 2014.08.02. 14:03:05

@grani:

ja, itt blogolsz, varjal csak, se az internet, se a blog nem orosz talalmany, hanem a hanyatlo Nyugate...

Az a helyzet amiota intelligens emberekkel dolgozom es intelligens emberek a barataim, a kozegem, azota szorakoztato a hozzad hasonlo buta, seggnyalo tahok olvasgatasa. :DDD

_most_ 2014.08.02. 14:14:05

haha, sejtettem, hogy a csicska jobbikosok megjelennek védeni imádott Putyinukat, csak azt felejtik el, hogy a kedvenc oldaluk nem véletlen amerikai szerveren működik, és nem oroszon. Az az érzésem az agyhalott jobbikosok annyira megzakkantak a folytonos gyűlölködéstől, hogy inkább behívnák az orosz hadsereget, csak vesszenek a liberálisok, nem baj, ha közbe az országnak is annyi.

grani 2014.08.02. 14:16:46

@Pan Modry: Jesszus, akkor te egy intelligens vadbarom vagy :D
Na, hagylak fröcsögni... Semmi nem bizonyítja jobban a magasrendű nyugati kultúra színvonalát, mint a te fröcsögésed.

Pobjeda elvtárs 2014.08.02. 14:20:08

A fröcsögés helyett ismerni kéne a hatályos USA szabályozást. Putyin semmi mást nem tesz csak átveszi az USA törvnyeket, de még koránt sem tart ott mint Washington. Hiteltelen a sírás amíg közben dübörög a taps az USA-nak.

Pobjeda elvtárs 2014.08.02. 14:23:42

@_most_: Egyrészt a kuruc az internet legalja, másrészt éppen most költöztetik Moszvába mert folyik az eljárás ellene az USA-ban. Másrészt viszont a szólás és véleményszabadság a nácikra is vonatkozik.

_most_ 2014.08.02. 14:24:53

@grani: egyértelmű, hogy a nyugati kultúra sokkal magasabb rendű, mint az elmaradott orosz kultúra, hisz még rendes betűik sincsenek, csak olyan fura krikszkrakszokkal írnak, mint a kínaiak. A nagyvárosokat kivéve Oroszország egy elmaradott putri, ahol mindenki alkoholista, de még vodkára sincs pénzük, fagyállót isznak, nem véletlen, hogy Oroszországban terjedt el a krokodil nevű drog, ami olcsó, de cserébe lemállik tőle az ember húsa.

Void Bunkoid 2014.08.02. 14:25:15

@Pobjeda elvtárs: az a különbség a kettő között, hogy az USA egy demokratikus, és rossz/elcseszett döntések esetén leváltható vezetéssel rendelkező ország, alapvetően most ők az egész világ szerint ők "jók", nekik szabad.

Oroszország meg egy nem demokratikus, autoriter és - legalábbis fegyverek nélkül nem elzavarható vezetéssel rendelkező állam. Ők most általában az egész világ szerint "rosszak", nekik nem szabad.

Ez mindig így van/volt, kicsiben is, nagyban is. Talán az orosz államvezetésnek úgy kellene viselkednie, ahogyan az emberek egy "jó" hatalmat elképzelnek, és akkor máris mindjárt mindenki örül nekik. Ja, hogy akkor egy tányérból kellene enni a büdös imperialistákkal, naaa azt nemnemsoha. Na EZÉRT.

Void Bunkoid 2014.08.02. 14:33:40

A keleti/nyugati kultúrák közötti lényeges különbség amúgy leginkább az ipari forradalom óta válik el nagyon.

A nyugat megoldásorientált, és technokrata világszemlélettel rendelkezik. A kelet még mindig nagyon misztikus, varázslatos, hívő jellegű szemlélettel.

Az előbbi fejlődésre, okosságra ösztönöz, a másik a vak hitre, és a butának maradásra.

Arra is egy skót jött rá, hogy a szifiliszt nem gyógyítja a miatyánk, csak a penicillin.

És nem, semmi köze nincs az ember talpában levő idegvégződéseknek a veséhez, talpat nyomkorászni jól esik, de NEM gyógyít.

avocado_ 2014.08.02. 14:36:46

@grani: Na nosza, gyerünk, bizonyítékokat, cikkeket, szándékos csúsztatásokról, hazugságokról satöbbiről. Az orosz propagandáról elég sok bizonyíték van a youtubeon is kezdve az RTnél becsületből lemondott riporterektől, sajnos a másik oldalról még nem láttam egyet sem. Ne csak a levegőbe beszélj ha már ennyire érintett vagy a dolgokban biztos alá tudod támasztani amit mondasz.

2014.08.02. 15:02:02

@Void Bunkoid: hogy lehet a nyugat technokrata? Ezt legfeljebb politikusok jelzőjeként tudom elképzelni, de egy egész világrész?

2014.08.02. 15:13:47

@Pobjeda elvtárs: te nem sokat tudsz arról, hogy a kurucnál éppen mi történik. Ne is csinálj úgy. Buta vagy, helyesen írni se tudsz, ne akarj jólértesültnek látszani. Amúgy én leszarom a kurucot, de az a jogos igény hívta életre, hogy a ti rühes liberális sajtótok úgy csinál, mintha bizonyos problémák egyszerűen nem léteznének, nem lehet leírni dolgokat, csak körülírni, a ti sajtótok kimerül a liberó szennypropagandában és az orbánfikázásban. Nézd meg a vezető baloldali médiumok híranyagát, akár online, akár nyomtatott (magyar narancs, index, origo). A tematika: cigánygyilkosságok áldozatainak élete ma, holokauszt hírek, (mancs esetében kiemelt még a nők helyzete), mennyit loptak orbánék, mit szólt a külföldi liberó sajtó a kormányintézkedésekhez; a maradék helyen pedig szenny minden mennyiségben: valóságsók, trashcelebek, pöcsök, csöcsök, kurvák, buzik. Csodálkozol, hogy mást is akarnak olvasni az emberek?

=Daniken= 2014.08.02. 15:17:54

Ó, de kis naivak vagytok gyerekek...azért a Magyarországon mindenféle ügyész és miniszter vagy bárki által ellenjegyzés nélkül kikérhető mobiltelefonos beszélgetések, sms-ek, stb hozzáférése is pont így kezdődött, azóta bőven megsokszorozódott ezeknek a lekéréseknek a száma. Meg ez a Fidesz végülis CSAK listát vezet a választókról, vonalkóddal, névvel és párti hovatartozásuk mellett, amit csak lehet, szépen leírnak maguknak a fiúk, az ügyész csak úgy mozog ahogy mondják neki, nem beszélve a többi sajtós bérencről...grani: ne legyél naiv baszki, szerinted nem kérhette be vagy nem tudhatta meg? ott, ahol a rendőrség úgy lép át hatáskört, ahogy csak Putyin akarja??? Jogorvoslat nélkül? Ahol újságírókat tesznek el láb alól és korábbi titkosügynököt fényes nappal egy kávézóban polóniummal mérgeznek meg Angliában??? Te mégis melyik csatorát nézed??

Firefly2009 2014.08.02. 15:28:26

@maxval, a gondolkodó birca: Azért gondolom azt te se gondolod,hogy az oroszok többsége olyan nagyon elégedett lenne a mostani helyzettel és hogy annyira nagyon örülnek a totális állami kontrollnak.

Fényezett Rézlábos 2014.08.02. 15:42:27

@=Daniken=: Ő a Russia Todayt nézi, fentebb írta! :)

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.08.02. 17:30:39

@_most_: Azt hiszem ezt hívják ostoba, sztereotíp gondolkodásnak.

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.08.02. 17:39:01

@Firefly2009: Hidd el, hogy jelenleg nagyon magas Putyin támogatottsága Oroszországban.

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.08.02. 17:51:10

@Pan Modry: Már megint jössz a renszeres baromságoddal. Összehasonlítasz egy 70 évig kommunista gazdasági rendszerű országot-amit egyébként ripityára lőttek a második világháborúban-egy olyannal, amelynek a gazdaságát ugyanez a háború igencsak felpörgette. Mi értelme ennek?

Mercel 2014.08.02. 18:43:20

@grani:

És te? Te kitől kapod a fizetésed?
Az oroszoktól? A mi szeretett vezérünktől?
Vagy simán magadtól vagy ilyen korlátolt?
Nem tudom melyik a rosszabb..

Ahogy azt sem tudom, hogy a kommentekben miért szabadult el a rúszki szellem.
Sokan istenítik putyint és vállalnak szolidarítást az oroszokkal - nem rémlik, hogy 40 évig ültek a nyakunkon ők, és a sameszaik?!
Ennyire rövid lenne a csőcselék esze és emlékezete?

"Frigyes"

Mercel 2014.08.02. 18:50:14

@Pan Modry:

"Egy atlag amerikai sokkal tobb penzt keres mint egy atlag orosz.
A legtobb innovacio az USA-bol jon!!!

A ruszkik es a fos diktaturajuk egy foskupac az USA-hoz es a Nyugathoz kepest!!!
"

Mind a két helyen az utolsókat rúgja a demokrácia

A rúszkiknál a kussolsz dolgozol kussolsz megy az amcsiknál meg a dolgozz, költs költs költs, ÉS kussolsz.
De végeredményben mindkét "ország" igyekszik totális felügyelet alatt tartani a lakosságát csak a módszereik mások.

Azért maradjunk annyiban, hogy ha holnap varázsütésre eltűnne a világból oroszország, az usa, és mondjuk még kína is akkor a világ egy jobb hely lenne.. Sokkal jobb.

"Frigyes"

Mercel 2014.08.02. 19:01:46

@retrovírus:

A kurucot eddig kábé senki nem akarta betiltani, nyugodj meg.

Ha ténylegesen kezdeni akartak volna velük valamit, akkor nem pár felbaszott agyú indexes, origós meg blogger kezdte volna összeszedni a kirakós darabjait.

Nem lehetne pár rámenős hekkerrel szét...szni az egész kurucot? DE.
Nem lehetne blokkolni a kurucot? DE. (Tudom, hogy technikailag ki lehet kerülni a blokkolást, de az átlag náci csőcselék annyira gyökér, hogy ha azt mondod nekik VPN, proxy, TOR akkor zsigerből cigányozni, zsidózni, vagy buzizni kezdenek olyan retardáltak.)

Nem lehetne beazonosítani és gyűlölködésért, uszításért bíróság elé állítani, és kurvára elítélni a kurucon írogató szarháziakat? DE.

Ez három olyan dolog volt amivel a kurucot vissza lehetett volna / lehetne lőni a pöcegödörbe de ez valójában senkinek nem érdeke.

"Frigyes"

Pobjeda elvtárs 2014.08.02. 21:57:18

@Void Bunkoid:

* az USA egy demokratikus, és rossz/elcseszett döntések esetén leváltható vezetéssel rendelkező ország *

Na ne fárassz.

A fővezér bárkire rámutat és megölik, csak annyit kell mondania terrorista. Se bíróság, se jogorvoslat se ügyvéd. Erre Dél Amerikában van egy jó kifejezés, úgy hívják hogy halálbrigád. Ezen felül van KZ lágerük néhány, a külföldi pénzt elfogadó civil szervezeteknek regisztrálniuk kell magukat mint idegen ügynököket (Foreign Agents Registration Act), ha nem teszik tíz év börtönt is kaphatnak érte - Oroszországban csak pénzbírság van. A választásokon rendszeresek a nagy arányú csalások (pl. watchdoglabs.org/data/2012/colorado/census-registration-comparison/Colorado-Voting-Age-Population-and-Registered-Voters.pdf), Obama a hivatalos és ellenőrizhető választási eredmények alapján jó néhány helyen kapott 100% feletti szavazatokat, a jelöltségéhez szükséges aláírások hamisak voltak nem is indulhatott volna (www.foxnews.com/politics/2013/04/26/officials-found-guilty-in-obama-clinton-ballot-petition-fraud/), és erről jogerős bírósági ítélet van.

Leválthatóak? '853 óta ugyanaz a klikk vezeti az országot, hol a Pártból kerül ki a vezér hol a Hazafias népfrontból, de a különbség csak ennyi. Független elnöknek, demokratikus alternatívának nincs helye.

Ezen felül pár évente lerohannak pár államot mondvacsinált ürügyekkel, megdöntenek itt ott néhány demokratikus kormányzatot és szörnyű diktatúrát raknak az érintett népek nyakába, és nem mellesleg százezreket gyilkolnak le közvetlenül, milliókat közvetve.

Demokratikus jó fiúk? Ne röhögtesd ki magad.

Halálbrigádokat és koncentrációs táborokat üzemeltető gyilkos agresszorok, liberális demokráciához annyi közük van mint Szálasinak.

Pobjeda elvtárs 2014.08.02. 22:00:07

@retrovírus:

Jól van kisfiam egyes leülhetsz. A Kurucnak vége Amerikában, bíróság előtt vannak, nincs már sok hátra. Egyetlen helyre mehetnek ahol megtűrik őket, az Oroszország. Ennyi. Lehet hogy a liberalizmus neked nem tetszik, mert túl buta vagy hozzá, de pont azért olvashatsz még ilyen szennyet, mert a liberális felfogás még az anakefál kurucosoknak is megengedi hogy nyilvánosan égessék magukat.

feketeesfeher 2014.08.02. 23:38:54

@maxval, a gondolkodó birca:

Ja, nincs totális, csak olyan 90%. Örvendezzünk vala.

2014.08.03. 00:17:44

@Pobjeda elvtárs: érdekesek vagytok ti, liberók. Lejjebb már nem süllyedhettek, eltűntetek a közéletből nagyon hosszú időre, a helyhatósági lesz az utolsó szög a koporsótokban. Mégis köpködtek felfelé a csatornából, mint valami veszett varangyosbéka. Ahelyett, hogy átgondolnátok a helyzetet, amibe kerültetek.

A kurucot igen sokan olvassák, pártállástól függetlenül, erről biztosíthatlak. A megjelenése és a stílusa ugyan igénytelen, mert amatőrök szerkesztik, de legalább arról van benne szó, ami a ti sajtótokból kimarad. Ti hívtátok életre. Egy normális, tárgyilagos, független mainstream sajtó mellett nem élne meg. Persze ilyen sajtó nem létezik, ezt tudjuk. Számomra pl. sokkal hányingerkeltőbb, hogy a Népszava még létezik (igaz, meg vannak számlálva a napjai). Ezek Szamuely, Kun Béla, Rákosi, és a Lenin-fiúk egyenesági örökösei, még azzal se fárasztották magukat, hogy új papírba csomagolják a régi szart. Ugyanaz a gennyes váladék szivárog belőlük, mint amikor a Tanácsköztársaság szócsöve voltak. Hasonlítsd már ezt össze a kuruccal.

A mi szerencsénk, hogy a liberó oldalon olyan zsenik állnak, mint te. Korlátolt, ostoba és végtelenül kártékony rühes banda vagytok, ráment az egész ország, mire sikerült benneteket elkergetni végre. Én komolyan nem értem, hogy vagytok képesek a saját hazátokat, a saját fajtátokat ennyire gyűlölni.

2014.08.03. 00:26:15

@Mercel: van egy tippem, kedves "Frigyes": te informatikus vagy. Röhejes, amit összehordasz. De amúgy hajrá, nyomjátok. Tetszik, hogy kitartotok az utolsó emberig:)

2014.08.03. 00:28:55

@Mercel: Bocsánat, a kulcsszó kimaradt: te NEM informatikus vagy.

sdani 2014.08.03. 07:09:01

@maxval, a gondolkodó birca: "Az orosz ember átlát az oroszellenes propagandán, s röhög rajta. "
Ja az a lényeg, hogy a napi betevő vodka meg a hozzá való uborka meglegyen, akkor aztán szarnak az emberi jogokra, szólásszabadságra és az efféle liberális maszlagra. Nem véletlen, hogy sokan Oroszországot tartják valamiféle követendő célnak, ideának.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.08.03. 07:43:38

@feketeesfeher:

Ez sem igaz. Tele van a net ellenzéki orosz anyaggal.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.08.03. 07:45:23

@sdani:

Nem, egyszerűen az orosz átlagember látja: akik "demokráciát" akarnak, azok valójában az ország részekre szakítását, nyugati alattvalóvá degradálását, a oligarchák visszatérését, az életszínvonal zuhanását akarják.

Pobjeda elvtárs 2014.08.03. 09:16:15

@retrovírus:

A kuruc az ordas neofasiszta eszmék szellemi trágyadombja. De szükség van rá, a trágyát sem zárjuk el mert felgyullad, és berobban. Természetesen az illiberális neokonok nem így gondolják, ezért aztán menekülnötök kell. Kurucot normális ember nem, olvas az a súlyos lelki dichtómiáktól terhelt, saját kicsinyes életük kudarcáért másokat (zsidókat, cigányokat, homoszexuálisokat, gyíkembereket) okoló kis nyilasok szellemi önkielégítésének játszótere.

Nem szép hely, de ilyenre is szükség van így legalább jól elvagytok a saját p*kkel.

Abban viszont ne is reménykedj hogy valaha is lehetőségetek lesz megint embereket a Dunába lőni, gettóba terelni, kasztrálni, stb. Az a világ már sosem jön vissza. Viszolyogtató ostoba agresszív kamaszok vagytok, így lát titeket a világ, tetszik e vagy sem.

Pobjeda elvtárs 2014.08.03. 09:18:07

@Firefly2009:
Ez csak azt mutatja hogy az Oroszok okosabbak mint az Amerikaiak. Az USA-ban sokkal rosszabb a helyzet állami kontroll terén, mégis elégedettek vele. No persze olyan is az iskolarendszerük amilyen.

2014.08.03. 09:23:30

@Pobjeda elvtárs: most leírtad tökugyanazt, mint az előző kommentedben. Csodálkozol, hogy el lettetek zavarva a halál faszára? Szerintem te közel lehetsz az idegösszeomláshoz.

Pobjeda elvtárs 2014.08.03. 10:56:20

@retrovírus: Hát hogyne :) Azért nácinak lenni még mindig szégyen, és a világ nagy része liberális demokráciában szeretne élni. További kellemes szellemi önkielégítést. ;)

Pobjeda elvtárs 2014.08.03. 16:35:24

@A megvalósult amerikai ólom..:

Hű de goromba :) Elevent ért úgy látom. Szerencsére ez nem az ön hatásköre ;)

Firefly2009 2014.08.03. 17:02:26

@maxval, a gondolkodó birca: Ami itt a posztban is le van írva,az nem propaganda,hanem tény,ugyanúgy mint a politikai gyilkosságok és a többi egyéb nem éppen demokráciákra jellemző dolgok.

Firefly2009 2014.08.03. 17:34:54

@A megvalósult amerikai ólom..: Én Putyin népszerűségét egy percig se vitattam. Én csak azt mondtam,hogy az ő politikája és rendszere a népszerűségétől függetlenül az oroszok túlnyomó többsége számára nem jó. Egyébként pont ez mutatja,hogy óriási gondok vannak a rendszerrel,mivel hitelesen mérni Putyin népszerűségét már gyakorlatilag lehetetlen,mivel pont az ilyen posztban is tárgyalt törvények miatt tulajdonképpen már rendszertől független sajtó (de nagyon még csak a semlegesség látszatát fenntartó se) nagyon maradt. Amúgy olyan téren egyetértek veled,hogy talán meg merem kockáztatni,hogy Putyin jelenleg talán még behúzna egy ténylegesen demokratikusan megtartott szabad választást is. Azonban annyira még ezt se sorolnám az érdemei közé mivel a jelenlegi állapotokhoz elvezető út igen hosszú volt és szisztematikusan bedarálta az összes számba vehető politikai ellenfelét. Szóval az volna a meglepőbb ebben a helyzetben,hogyha egyáltalán felmerülne a lehetősége annak,hogy veszítsen.

Firefly2009 2014.08.03. 17:38:04

@maxval, a gondolkodó birca: Ha szerinted az,hogy gyakorlatilag nincs még függetlenség látszatát se fenntartó sajtó,hogy rendszeresek a politikai gyilkosságok,de már csak a fentebb tárgyalt Hodorkovszkij ügy is számodra még mindig azt mutatja,hogy nincs totális kontroll,akkor te egy nagyon más dimenzióban értelmezed az állami kontroll fogalmát.

Firefly2009 2014.08.03. 17:50:30

@Pobjeda elvtárs: Ezzel most nem teljesen értem,hogy mire gondolsz. Azért okosabbak,mert még keményebb kontrollt gyakorolnak és még csak nem is engednek sajtó nyilvánosságot a "problémás ügyeknek"?
Politikai szempontból ezt úgymond tekinthetjük "okosabb" kormányzásnak,mert így például az olyan húzósabb lépések megtétele,mint például hogy csak ne menjünk messzire a Krím bekebelezése sokkal könnyeben keresztülvihetők mivel sokkal kevesebb olyan ember van aki egyáltalán szót emelhetne az ilyen ügyek ellen. Viszont hosszútávon az ilyen keményebb rendszerek általában sokkal kevésbé tudnak fennmaradni,bár pont Oroszországban történelmi sajátosságok okán kétségkívül könnyebb egy ilyen rendszert fenntartani.
Az Egyesült Államokkal kapcsolatban kétségtelenül igazad van,hogy az ottani rendszer is igen távol áll a "szabadtól" és az állami kontrollt ott se nevezném gyengének (már csak a prezidenciális rendszer okán se),de ez egy más téma.
Viszont az oktatási rendszerrel kapcsolatba nem tudom mire gondolsz. Az alapfokú és a középfokú oktatás esetében el lehet vitatkozni,hogy melyik is a jobb rendszer,mert kétségtelen,hogy ebben igen nagy gondok vannak az Egyesült Államokban is,viszont ami az elit képzést illeti,abban az amerikai egyetemek a világ legjobbjai és messze előzik az orosz egyetemeket (Harvard,Stanford,MIT stb.).

sdani 2014.08.03. 17:58:03

@maxval, a gondolkodó birca: 'az életszínvonal zuhanását akarják.'
Ja igen... a híresen magas orosz életszínvonal visszaesését. Még a végén megáll a svájc felől érkező gazdasági menekültek áradata. :D

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.08.03. 18:43:12

@Firefly2009:

A politikai gyilkosságok éppen Putyin alatt csökkentek.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.08.03. 18:44:31

@sdani:

Hasonlítsd össze az orosz életszínvonalat Jelcin és Putyin alatt, s érteni fogod.

Firefly2009 2014.08.03. 20:30:08

Az egy rakás független média az prózai túlzás. Főleg azon médiumok esetében amelyek országos lefedettségűek. A politika gyilkosságok száma pedig mihez képest csökkent? De már egyáltalán az,hogy vannak politikai gyilkosságok és,hogy nem ismeretlen a jelenség napjainkban se,az is mutatja,hogy ezzel a rendszerrel azért nincs minden rendben.

Firefly2009 2014.08.03. 20:31:08

@maxval, a gondolkodó birca: Az egy rakás független média az prózai túlzás. Főleg azon médiumok esetében amelyek országos lefedettségűek. A politika gyilkosságok száma pedig mihez képest csökkent? De már egyáltalán az,hogy vannak politikai gyilkosságok és,hogy nem ismeretlen a jelenség napjainkban se,az is mutatja,hogy ezzel a rendszerrel azért nincs minden rendben.

Pobjeda elvtárs 2014.08.04. 07:24:05

@Firefly2009:

Természetesen a közoktatásról beszéltem. A nép nem részesül elit képzésben, az ahogy neve is mutatja az "Elitnek" van fenntartva. Ami az USA egyetemeket illeti, a PR-juk valóban jobb, de azért komoly alapkutatásbeli áttörés az nem nagyon jött onnan mostanában, nem úgy mint mondjuk a Lomonoszovról például. Persze alkalmazott tudományokban, mérnök képzésben jók, az tény.

Az orosz nép azért "okosabb" mert bár még Oroszországban igen gyerekcipőben jár az USA típusú totális kontroll, és a másik oldalon minden kontrollt nélkülöző állami túlhatalom kiépítése, mégis látják mi készül, és felemelik a szavukat.

Ezzel szemben az USA polgárai meg vannak győződve róla hogy ők a liberális demokráciák neonpluszultrájában élnek.

Teszik ezt annak ellenére hogy például a "célzott likvidálást" végző drónos és egyéb CIA osztagok bizony gyakorlatilag és feladatukban semmiben nem különböznek a dél amerikai típusú halálbrigádoktól. Vagy mondhatnám Gitmot, az NSA-t, esetleg a választási csalásokat.

mrZ (törölt) 2014.08.04. 09:22:59

oroszország megint egy kicsivel jobb hely lett:

bigpicture.ru/?p=536904

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.08.04. 14:55:29

@Pobjeda elvtárs: Elevent ért persze. Szerintem inkább Orbán legutóbbi megnyilvánulása ért elevet nálatok, mert nagyon kapálóztok. Ráébredtetek, hogy mostmár ezt is ki lehet mondani, és nem vagytok képesek semmit tenni ellne, ráadásul vár rátok a harmadik pofánverés ősszel. Utána szépen nyeltek tovább..

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.08.04. 15:31:27

@Firefly2009: Miért, Jelcin alatt jobb volt az átlag orosznak? Akkor talán demokrácia volt? Nem, viszont mivel maximálisan nyugati érdekeket szolgált ki ,mindent elnéztek neki nyugaton. Putyin elérte, hogy a jelenetős szénhidrogém készletek eladásából származó bevételek az orosz államot gazdagítsák.
Az orosz lakosság pontosan tudja, hogy a nyugati demokrácia blabla mögött a szénhidrogén készletek megszerzésének szándéka áll.

Firefly2009 2014.08.07. 06:54:02

@Pobjeda elvtárs: Szerintem az "elit" egyetemek között azért az Egyesült Államokban (minden reklámot leszámítva is) azért több van ami számottevő mint Oroszországban. Mert ott valóban az egyetlen Lomonoszov ami mindenkinek eszébe jut (pedig tegyük hozzá,hogy van ott még egypár fiatalabb kutatóegyetem,ami ugyan nálunk nem olyan ismert,de kiválóak a maguk szakterületén pl. a Synergy University vagy a Higher School of Economics),de mindezzel együtt is maximum 4-5 olyan intézményről beszélhetünk ami világviszonylatban is számottevő.

A közoktatást tekintve szerintem sajnálatos okokból,de mindenhol zuhan a színvonal,viszont kétségtelen,hogy az Egyesült Államokban egy sokkal alacsonyabb szintről kezdődött a sokkalta drasztikusabb visszaesés,míg Oroszországban azért kétségkívül volt egy stabil alap amiről még visszaesve is még magasabb a megszerezhető tudás szintje mint az Egyesült Államokban. Az állami egyetemek közti különbség viszont valóban érdekes lehet,az Egyesült Államokban ezek között is van jó pár elismert és kiváló intézmény,de nagyon-nagy számban vannak kritikán aluli helyek amiknél jó eséllyel egy véletlenszerűen választott orosz intézmény sokkal jobb.

Ami az "okos embereket" illeti,ezek számát szerintem nagyon nehéz megbecsülni de az Egyesült Államokba se hinném,hogy ez olyan csekély. Ott azonban ugyanúgy ahogy Oroszországban ezek a csoportok sokkal kevesebb figyelmet kapnak a médiától. Szerintem a probléma itt alapvetően technológiai kérdés. Ami alatt azt értem,hogy Oroszországban a sokkal rosszabb internet ellátottság miatt nem tudnak eljutni a hírek a még megmaradt független médiumtól. Szóval a rossz infrastruktúra miatt én úgy látom,hogy egy viszonylag jól körülhatárolható moszkvai és szent pétervári elitre koncentrálódik azon oroszok száma akik valóban tudják hallatni a hangjukat még valamennyire. Míg az Egyesült Államokban ezek nagyon jól bejáratott médiumok és szinte bárki követheti őket bárhonnét és van is lehetősége tenni,még ha a fősodrású média ezt meg is nehezíti.

Firefly2009 2014.08.07. 07:18:33

Oroszország soha nem volt demokrácia. Ezt nem is állítottam. Nemcsak hogy Jelcin alatt,de előtte sem és megmerem kockáztatni,hogy a belátható jövőben se(mivel ilyen radikális társadalmi változásra nem nagyon volt példa a történelemben eddig és nem valószínű,hogy Oroszország lesz a kivétel).

Viszont attól,hogy Putyin "állami" hatáskörbe és tulajdonba von szinte mindent ami tényleges vagyont jelent Oroszországban attól az átlag embernek szintén nem lesz jobb,mivel az "államot" bármennyire is úgy hangzik,de nem az orosz átlagemberek jelentik,hanem Putyin és az őt támogató oligarchák köre. Szóval ebből a szénhidrogén vagyonból a nép nem sok mindent fog viszontlátni ezért nem hinném,hogy az átlag orosz attól jobban éri magét,hogy ez most Putyint gyarapítja és nem a "nyugati tőkéseket" viszont a személyi szabadságában és az információ megszerzésében Putyin gátolja és nem a "nyugatiak",mint ahogy a posztból is kiderül.