Sok olyan ország van a Közel-Keleten és Dél-Ázsiában, amelyről érthető okok miatt rengeteget cikkeznek a nemzetközi sajtóban. Ilyen például Szíria, Irak, Izrael, vagy éppen Afganisztán. Mind a négy országon belül olyan folyamatok zajlanak, amelyek az egész régió szempontjából meghatározó erővel bírnak, hiszen bármikor destabilizálhatják azt. Ahogy azonban ezek mellett kevés szó esik például Líbiáról, ugyanúgy bántóan a háttérbeszorult Pakisztán is. Holott…
Szinte napra pontosan 1 hónapja írtunk Líbiáról, egy országról, amellyel még 2011-ben a nemzetközi közösség és a legnevesebb sajtóorgánumok mellett a hazai médiumok is lényegében napi rendszerességgel foglalkoztak. Azóta eltelt három év, az országot vasmarokkal irányító Kadhafi megbukott, a kőolajban gazdag észak-afrikai állam azonban mégsem volt képes semmilyen előrelépést produkálni. Sőt, ma már az a veszély fenyegeti, hogy ő válik a régió Irakjává.
("Tavaly még minden rendben volt" - Nawaz Sharif és Imran Khan)
De, hogy jön ide a dél-ázsiai Pakisztán? Hát leginkább azért, mert a helyzete valahol Líbiához hasonló. Bár esetében még nem beszélhetünk kvázi polgárháborús helyzetről, ám sajnos előfordulhat, hogy nem állunk tőle távol. Az ok pedig, hogy az ellenzék egyik vezető ereje, a legendás krikett játékosból népszerű politikussá avanzsáló Imran Khan vezette PTI eldöntötte, hogy igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy (egyelőre) békés úton megpróbálja megbuktatni a miniszterelnököt, Nawaz Sharif-et. A csavar a történetben, hogy tavaly fordult elő először a független Pakisztán életében, hogy a regnáló kormányt demokratikus úton (értsd: nem volt katonai puccs) váltsa egy új. A Sharif vezette Pakisztáni Muszlim Liga (PML) ráadásul nem elég, hogy legitim választáson győzött, amit akkor mindenki elismert (a PTI és Khan például az elsők között gratulált Sharif-nek és ismerte el vereségét), de majdnem 2/3-os többséget is szerzett. Az elmúlt évtizedek során tehát a sokat szenvedett ország végre olyan kormányt kapott a PML képében, ami nem csak úgy nyert választást, hogy azt mindenki más is elismerte a versenytársak közül, de még a gördülékeny irányításhoz szükséges abszolút többséget is bezsebelte. Ennek fényében minden adott volt ahhoz, hogy Pakisztán végre hátrahagyja puccsokkal, politikai gyilkosságokkal, korrupcióval, sorozatos választási csalásokkal, terrorizmussal és katonai befolyással szabdalt múltját. Papíron legalább is ez volt a helyzet, a valóság azonban más.
A mostani állás szerint ugyanis Khan és a PTI állandó tüntetésekre hívta fel híveit, hogy együtt megdöntsék, a tavaly szerintük választásai csalással hatalomra került, velejéig korrupt Nawaz Sharif-et és a PML-t. Az eddigi legnagyobb tüntetésre, amin kb. 60 ezer ellenzéki vett részt, múlt vasárnap került sor. Az igazi fordulópont ennek ellenére ma, az iszlámábádi „vörös zónába” szervezett felvonulással érkezhet. Hiszen az egy dolog, hogy egy korábban mindenki, így a PTI által is elfogadott választási eredményt kérdőjelez meg most egyoldalúan Khan, illetve, hogy párt a hétvégi tüntetésen az adók és közüzemi számlák be nem fizetésére szólították fel híveiket. Egy másik viszont, hogy ma a főváros egy olyan területén kívánnak felvonulni, amit a kormány – miután ez a kormányzati negyed és itt található a legtöbb nagykövetség is – kiemelten védettnek tart, és ezt fenn is kívánja tartani. A részükről tehát a megközelítés, hogy akár fegyverrel is megakadályozzák ide az ellenzéki belépést. Klasszikus patthelyzet, amiből mind a kormány, mind az ellenzék rosszul jöhet ki. De persze most is, mint korábban mindig, az ország járhat messze a legrosszabbul.
(Imran Khan és pártja nincsen egyedül haragjával)
És, hogy mi mozgatja ezzel az egész akcióval a nemzeti hős Khan-t? Nehéz megmondani. Rosszmájúak szerint a katonaság, a támogatók szerint pedig az igazság. Az mindenesetre érdekes fejlemény, hogy a PTI-vel párhuzamosan kezdett kormányellenes megmozdulásokat szervezni Tahirul Qadri, egy befolyásos vallási vezető, akiről többen tudni vélik, hogy jó kapcsolatokat ápol a hadsereggel. Ez persze lehet véletlen egybeesés. Ám egy olyan országban, mint Pakisztán, ahol a fegyveres erők politikai életbe történő önkényes beavatkozása nem a ritka véletlen műve, hanem történelmi hagyomány, korántsem lenne meglepő, ha a soha nem látott választói felhatalmazásnak köszönhetően megerősödött kormányt a katonaság (első nekifutásra) civil eszközökkel akarná megdönteni. De hátha ez az olvasat nem válik valóssággá, és Khan valóban csak az igazságot szeretné kideríteni. Hátha.
Németh Áron Attila
