Kisebbségi kormány Svédország élén

2014. szeptember 15.

Kormányváltó hangulatban ébredt vasárnap Svédország. A tegnapi választásokon az urnákhoz járulók ugyanis úgy döntöttek, új korszakot kell nyitni az északi ország politikájában, így az előző két ciklust megnyerő jobbközép koalíciót most a szociáldemokraták váltják. A győzelem ízét azonban megkeseríti, hogy kormányzati többségük nagyon gyenge lábakon áll, ráadásul azt igazán megerősíteni csak a szélsőjobbal való koalícióval tudnák.

„Ma este Svédország azt üzente számunkra, hogy változásokra és új irányra van szükség (…)” – kezdte győzelmi beszédét Stefan Löfven, a szociáldemokraták csupán 2 éve megválasztott elnöke. Bár számunkra az északi ország egyértelműen a jóléti állam egyik megtestesítője, úgy tűnik, az ottani választópolgárok korántsem voltak elégedettek az eddigi gazdasági lépésekkel. A Fredrik Reinfeldt által vezetett jobbközép Mérsékelt Párt és annak koalíciója (a liberálisokkal és a Centrum Párttal együtt) ugyanis adócsökkentéssel, a szociális juttatások csökkentésével valamint egészségügyi és oktatási területen végrehajtott privatizációval próbált lendületet adni az országnak, hogy az sikeresen vészelje át a gazdasági válságot. Mindez pedig nem is sikerült nekik rosszul: az idei gazdasági növekedés körülbelül 1,9 százalékos lesz (jövőre ez akár 2,4-2,5 százalékra is emelkedhet), a költségvetési deficit pedig csupán a GDP 1,1 százaléka. Mindezek mellett azonban egyre jobban romlottak az oktatási eredmények (például az európai PISA teszten már nem sikerült elérni a fejlett országok átlagát), a munkanélküliség (jelenleg 8 százalék körüli) és a kórházi ellátás minősége és gyorsasága is, amelyet nem néztek jó szemmel a svédek. A változtatás vágya így egyfajta politikai nosztalgiával párosult: a szociáldemokraták ugyanis 2006 előtt 70 évig voltak kormányerőn – a válság előtti élet emléke pedig erős nyomást helyezett a voksokra.

löfven.jpg

("Új irányt mutat?" - Stefan Löfven, f.: dk.se)

Löfven tehát győzedelmeskedett, azonban az eredményeket látva nem valószínű, hogy nyugodtan hajtotta álomra fejét vasárnap este. Amennyiben úgy számolunk, hogy (ahogyan eddig) a szociáldemokraták koalícióba lépnek a Zöldekkel valamint megkapják a parlamenti támogatást a Baloldali Párttól (akik programja például privatizáció kérdésében nagyban eltér a szociáldemokratákétól), úgy összesen 43,7 százalékot szereztek, ez pedig 158 parlamenti helyet jelent számukra. A többséghez azonban 175 kell. Így hiába magasabb ez az eredmény, mint a jobbközép koalíció 39,3 százaléka és 142 helye, érdemi kormányzást nagyon nehéz lesz ilyen körülmények között folytatni. A mérleg nyelvének szerepét a Svéd Demokrata Pártra (SD) oszthatnánk, amely míg az előző választásokkor csupán a szavazatok 5,7 százalékát szerezte meg, most 12,9 százalékkal büszkélkedhet, így harmadik erőként lépett be a következő parlamenti ciklusba. Ideológiájuk azonban jelenleg kirekeszti őket a politikai pártok közti kommunikációból, ugyanis múltbéli gyökereik egészen neonáci szervezetekig nyúlnak vissza. Mostanra mindez valamelyest mérséklődött, azonban támogatóik között még most is több rasszista kör megtalálható. Programjuk ebből kiindulva nem kimondottan liberális: terveik között szerepel többek között a bevándorlás közel 90 százalékkal való csökkentése. A menekültek, az immigráció kérdése kifejezetten aktuális Svédországban: az idei évben 127 ezer bevándorlóra számítanak (amelyből közel 80 ezer politikai menekült), ez a szám pedig az 1990-es évek végétől kezdve folyamatosan növekszik. A különböző válságzónákból Európába menekülők körülbelül 25 százaléka ugyanis az északi országban keres magának biztosabb jövőt, de magas az EU-n belüli fluktuáció is az országba. A szélsőjobboldalinak titulált Svéd Demokraták pedig ezt a tényt tekintik minden probléma alapjának. Az ilyen megnyilvánulásaik miatt a nagy pártok nem is akarnak vele aktívan együttműködni, Löfven pedig már most kijelentette, nem hajlandó koalícióra lépni velük, még ilyen szorongatott helyzetben sem.

Jimmie_Åkesson_inför_partiledardebatt_i_SVT.jpg

("Megnőtt iránta az érdeklődés" - Jimmie Åkesson, az SD vezetője, f.: reuters.com)

Így viszont kifejezetten nehéz lesz azokat az ígéreteket valóra váltani, amit a szociáldemokraták tettek a kampány alatt. Ezek között szerepelt a fiatalkorú munkanélküliség leküzdése, biztosítva, hogy az iskola elvégzése után 90 nappal biztosan munkához juthatnak az álláskeresők. Felmerült az adóterhek növelése, mivel az előző csökkentéssel a középréteg és a felettük állók profitáltak igazán, valamint a szociális háló újbóli megerősítése.

Mindezek véghezviteléhez azonban a jelenlegi kormányerő felettébb kevés – főleg ha azt is számításba vesszük, hogy a Baloldali Párt parlamenti támogatása sok kérdésben igen kétséges (privatizáció, adózási politika, szociális juttatások). Az esélyesnek tartott koalíciós partnerség a Feminista Mozgalommal sajnos nem jöhet létre, hiszen csupán 3,1 százalékot szereztek, így nem érték el a parlamenti küszöböt sem. Mindezek fényében valószínű, hogy Stefan Löfven balközép kormánya kemény kormányzati időszak előtt áll, hiszen kisebbségi pozíciója miatt vagy az épp legyőzött jobbközéppel vagy a „kiátkozott” szélsőjobbal kell kompromisszumra jutnia nagy döntések előtt. Jelenleg azonban egyik oldal sem tűnik járható útnak pártszövetsége és támogatói számára.

Mészáros Tamás

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr966699915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wallenberg8805 2014.09.15. 12:24:22

"Kisebbségi kormány Svédország élén"

Már ott is a kisebbségiek vannak hatalmon. Ez a liberális demokrácia.

hanta boy 2014.09.15. 14:41:44

Mészá Rosta Más!

Megoldás?

nnnnnnnn 2014.09.16. 20:55:51

szegény svédek. nyakukba szavazták az ottani maszopot.

tobias2 2014.09.16. 21:03:33

If Sweden Goes Insane, Get Out
By Jeff D. Opdyke, Editor of Profit Seeker

I’m sure you’re familiar with the famous quip, erroneously attributed to Einstein: Insanity is repeating the same mistakes and expecting different results. Well, this Sunday, Swedish voters have the chance to go insane — or to prove that they learned their lesson the first time around.

Swedes are going to the polls on Sunday to elect a new government. And there is a very real chance — let’s call it what it is: a very real risk — that the country’s former government, the Social Democrats, will reclaim ultimate power in the Nordic nation.

If so, the change in leadership would mark a dramatic shift for Sweden. It would reverse the reforms that have turned the country into the model, capitalist economy in Europe. And it would mark one of the biggest socioeconomic mistakes on the Continent since the rise of bolshevism in tsarist Russia.

If the Social Democrats win, it means that next Monday morning, Sweden instantly becomes terra non grata — a country from which you want to pull out any money you have invested in stocks, bonds or the currency.

In the January 2013 issue of The Sovereign Investor monthly newsletter, I introduced my readers to Sweden — or, rather, the new Sweden; the Sweden that emerged in the 1990s after more than eight decades of Social Democratic rule that ultimately lead to the collapse of everything that Sweden assumed was normal.

For most of the 20th century, Sweden’s Social Democrats controlled government and operated on the deeply flawed assumption that anyone born in Sweden automatically deserved a middle-class life. To provide that life, Sweden taxed the hell out of everyone and every business, ultimately building a tax-heavy paternalistic state that provided cradle-to-grave care and offered everyone outrageous, unwarranted welfare benefits.

We know it in America as the Swedish Model, the model that the Obama administration thinks America should emulate.

But that model proved an unmitigated failure.

The moment Sweden’s economy stumbled, the welfare state’s inherent frailty emerged. Burdened by so many costly benefits for so many out-of-work Swedes, yet lacking enough income from the remaining workers and businesses to support the bloat, the welfare state collapsed upon itself. The economy crashed spectacularly in the early 1990s. Interest rates spiked to 500% at one point just to stanch the flood of money trying to escape the failed state.

Now, Swedish voters are considering bringing back the same philosophy that once brought the country to the edge of the abyss … and shoved it in. The Social Democrats, the party leading in the polls, are already promising to roll back the reforms that set Sweden on its path to redemption and turned it into the success story it is today. They’re also talking about raising personal tax rates to a usurious 60%. And the biggest ally with whom they’d likely form a coalition government is the communist Left Party, which despises private profit.

So much for the future of Ikea, H&M, Spotify and so many other entrepreneurial Swedish companies that have taken the world by storm in the last 20 years.

Brilliant, Sweden!

The End for Swedish Stocks and the Currency?

This is the point in our story when I would normally say not to worry, that this is just one of those temporary, exogenous moments in geopolitics that ultimately means nothing to us as investors. And most of the time, that’s true. Politics is typically little more than background noise, and beyond the rabble I usually see geopolitical opportunity rather than geopolitical risk.

But some political events have the power to destroy economies on a large scale. And Sweden’s vote is one of those moments.

A return to a Social Democratic government, allied with communists on the left, would see corporate profits plunge in Sweden as the state confiscates businesses’ earnings to pay for increased welfare payments. It means consumer confidence and consumer spending would shrivel as the state steals more of workers’ paychecks, leaving less for people to spend … which implies a slowing economy.

Swedish voters who expect a different result with the Social Democrats this time around have gone insane. And that’s a great reason for investors to avoid the country if the vote comes in the wrong way on Sunday.

Bona Fides 2014.09.16. 22:03:51

Mindenhol jön fel a széljobb, mint a talajvíz.

2014.09.16. 22:26:18

@Bona Fides: De nem eléggé. Egyetlen ország sincs sajnos, ahol kormányzati tényező lennének, vagy bele tudnának szólni ténylegesen a folyamatokba. És minden jel arra mutat, hogy egy ponton túl nem is tudnak erősödni. A weimarizálódás folyamata már elindult nyugat-európában, és pár évtizeden belül oda juthat, mint a múlt század elején. Az NSDAP minden látszat ellenére egy baloldali munkáspárt volt, amit sokan elfelejtenek, és volt egy karizmatikus vezetője is — ma ilyen nincs, szervilis percemberek uralkodnak.

Ami meg konkrétan Svédországot illeti, már megindult a lejtőn, a muzulmán bevándorlók belülről bontják le, és egy ballib rezsim csak fel fogja gyorsítani ezt a folyamatot. Bár gyanítom, a liberális egy kicsit mást jelent ott, mint itt.

mrZ (törölt) 2014.09.19. 10:59:21

A svéd politikáról csak annyit tudok hogy elképesztően korrupt.
De az a jólét, az bizony adósságra épült: A teljes svéd adósság:

1,145,785,000,000 31 March 2014

azaz több mint ezermilliárd dollár. (tízmillió emberre).

A háztartási adósságszint a
img.qz.com/2013/09/swedish-household-debt-forecast-debt_chartbuilder.png?w=1024&h=576
süti beállítások módosítása