Zökkenőmentesen zajlottak le az első szabad parlamenti választások az „arab tavasz” bölcsőjében. A következő hónapokban eldől, vajon Tunézia lesz-e a XXI. század első demokratikus arab állama.

A nemzetközi médiában eltörpült a brazil és ukrán választások visszhangja mellett az október 26-i tunéziai voksolás híre, amely azonban mindenképpen jelentős hatással lesz a Közel-Kelet és Észak-Afrika politikai fejlődésére. Míg eddig az összes, az „arab tavasz” által érintett országban vagy polgárháború tört ki (Szíria, Líbia), vagy újra autokrata vezető került hatalomra (Egyiptom), addig a társadalmi elégedetlenség kiindulópontja, Tunézia, mindeddig szinte zökkenőmentesen haladt előre a demokratikus átalakulás útján.

(Tunézia választott, f: www.mei.edu)

A parlamenti választások egyértelmű győztese a világi Nidáa Tunesz politikai tömörülés, megelőzve a 2011-ben választott Alkotmányozó Nemzetgyűlés vezető erejét az iszlamista Ennahda mozgalmat. A 217 fős törvényhozásban 85 helyet szerzett Nidáa Tunesz az ország és az arab világ jövőjét alapvetően meghatározó döntés elé került: a kisebb szekuláris pártokkal kevésbé stabil koalíciós kormányt állíthatnak fel, vagy pedig a választásokon 69 mandátummal a második helyen befutó Ennahda felajánlását elfogadva nemzeti egységkormányt állítanak fel. A győztesek egyelőre kivárják a november 23-án megrendezendő elnökválasztás eredményét, amelyen maga a Nidáa Tuneszt vezető korábbi miniszterelnök Beji Caid Essebsi a győzelemre legesélyesebb jelölt, míg az Ennahda nem állít jelöltet.

A mindeddig békés politikai átmenethez eddig is nagyban hozzájárult az Ennahda, a régió iszlamista pártjaitól eltérő együttműködést előtérbe helyező stratégiája. A 2011-es forradalom káoszából Tunézia legerősebb politikai pártjaként a mérsékelt iszlamista erő nem indított „egészpályás letámadást”, hogy magát a hatalomba bebetonozza. Miután három éve meggyőző előnnyel megnyerte a nemzetgyűlési választásokat, a szekuláris erőkkel való kiegyezést választotta, majd idén januárban átadta a hatalmat egy semleges ideiglenes kormánynak, amelynek feladata az új alkotmány elfogadtatása és a választások levezénylése volt. Az Ennahda visszafogottságához nagyban hozzájárult, hogy végignézhették, ahogy tavaly az Egyiptomot kormányzó Muszlim Testvériség agresszív politikájával elérte, hogy mára a hadsereg által keményen üldözött, újfent betiltott politikai erő legyen.

(Örömünnep a Nidáa Tunesz győzelme után, f: www.bbc.com)

Három évvel az „arab tavasz” kirobbanását követően Tunéziának nem sikerült megoldania a társadalmi feszültségek valódi okát, amely a magas munkanélküliséggel párosuló szegénység, különösen a pályakezdő fiatalok körében. A demokratikus politikai fejlődés esélyt adhat, ahogy a mostani választásokon az Ennahda megtapasztalhatta, hogy az elégedetlenség erőszak helyett a szavazófülében jelenik meg. Bármi legyen is a november végi elnökválasztás eredménye és így az azt követően felálló tunéziai kormány összetétele, az új kormánynak szembe kell néznie a gazdasági nehézségek és a szélsőséges iszlamisták jelentette kettős kihívással. Tunézia európai partnerei egyelőre kivárnak és bár a jelentősebb szabálytalanságok nélkül lezajlott választásokat a nyugati hatalmak üdvözölték, befektetéseikkel még nem szavaztak bizalmat Tunézia demokratikus fejlődésének. Az észak-afrikai ország emellett nem függetlenítheti magát az arab világon végigsöprő erőszakhullámtól se, nyugati hegyeiben hadserege szélsőséges iszlamista erőkkel folytat harcot és erősen kétséges, hogy a Líbiában, Szíriában és Irakban harcoló mintegy háromezer tunéziai terrorista visszatérésére fel vannak-e készülve a biztonsági erők. Mindezen kihívások ellenére, vagy éppen ezek miatt, Tunézia jó példával járhat elöl, miszerint saját erőből is végbemehet a demokratikus átalakulás egy arab országban. Különösen fontos lenne a régiónak egy „mintaállam”, most, amikor Törökország korábbi politikai, ha nem is gazdasági vonzereje fokozatosan hanyatlik.

Csepregi Zsolt

Ha tetszett a cikk, szavazz a DiploMacira a Goldenblog 2014 "Közélet" kategóriájában!