A sok egyéb, magyar szempontból releváns külpolitikai vonatkozású hír mellett (pl. kitiltási botrány) a hazai média ingerküszöbét még nem érte el a fejlemény, ám érdemes megjegyezni, hogy alig egy hete súlyos, saját magára nézve akár végzetes adóelkerülési ügybe keveredett az Európai Bizottság frissen megválasztott első embere, Jean-Claude Juncker. Az első hírek szerint a veterán politikus, mint hazája miniszterelnöke, hosszú évekig, sőt, bizonyos feltételezések szerint évtizedekig szemet hunyt nemzetközi nagyvállalatok adóelkerülési stratégiai felett. És ezzel bár országát gazdaggá tette, megannyi más, szintén uniós tagállamot jelentősen megrövidített.
Az idén nyáron már írtam egy cikket a volt luxembourgi miniszterelnökről, mielőtt uniós bizottsági elnökké választották. Kitértem rá, hogy mennyire tragikus döntés lenne az uniós tagállamok részéről egy olyan politikus megválasztása, aki nemhogy nem hordozza magában a modernitás morzsáját sem, de egyenesen az 1990-es években él. Zárt ajtók mögötti tárgyalások, cigaretta füst és jóféle francia bor, titkolózás, korrupció és a választók véleményének teljes negligálása, ez volt Juncker EU-ja akkor, és ilyen most is. De akinek ez valamiféle meglepetésként szolgál, az az elmúlt évtizedeket egy másik bolygón töltötte, lévén ez nem másból, mint Juncker személyes lényéből fakad. A veterán politikus karrierjét ugyanis szinte a kezdetektől fogva botrányok és politikailag sikamlós ügyek szegélyezték; hogy mást ne is említsünk, 2013-ban azért volt kénytelen lemondani miniszterelnöki tisztségéről, mert nem tudott kellő magyarázatot adni arra, hogy az ő felügyelete alá tartozó titkosszolgálatok hogyan hallgathattak le helyi politikusokat, illetve utalhattak ki maguknak különféle luxustermékeket adófizetői pénzekből. Magyarázat nem volt, csak üres mellébeszélés, meg az ártatlanság szajkózása, amit viszont a napvilágra került tények egyetlen percig nem támasztottak alá.
("A dicsőséges július" - Juncker megválasztása után, f: www.time.com)
A fentiek dacára – az Egyesült Királyság és Magyarország tiltakozása ellenére – az uniós tagállamok elsöprő többsége alkalmasnak találta Jean-Claude Junckert az Európai Bizottság vezetésére, amely az Európai Unió talán legfontosabb intézménye. A múlt héten azonban az International Consortium of Investigative Journalists (ICIJ), egy tényfeltáró újságírással foglalkozó amerikai szervezet, bomba hírt robbantott Brüsszelben: közel 28 ezer, korábban titkosított dokumentum átvizsgálása alapján véleményük szerint kijelenthető, hogy Luxembourg elmúlt 10 éves sikere és gazdagsága a nemzetközi nagyvállalatok kiterjedt adóelkerülésének pártolásán alapszik, amely rendszert a hercegség legfelsőbb szintjei, így vezetői politikusai is aktívan támogattak. És hogy ki volt Luxembourg miniszterelnöke és pénzügyminisztere a kérdéses időszakban? A válasz: Jean-Claude Juncker.
Az ICIJ elemzése szerint, röviden a következő mondható el: Luxembourg kb. 340 globális nagyvállalatnak biztosított adóelkerülési lehetőséget különféle egyedi, kedvező hatású adómegállapodáson keresztül. Az elmúlt bő tíz év során az olyan cégek számára, mint például az IKEA, az Apple, a Pepsi vagy a Deutsche Bank így lehetővé vált a lehető legkisebb nemzetközi adóterhelés elérése. Mindössze érzékeltetésképpen: ezen kiskapuknak köszönhetően több multi esetében a tényleges adókulcs mértéke nem haladta meg az 1 százalékot, vagyis ennek megfizetése után mentesültek minden további adóbefizetés alól; függetlenül attól, hogy ezzel jelentősen megkárosították anyaországukat, köztük több, Luxembourghoz hasonló uniós tagállamot.
A helyzet tehát úgy áll, hogy adott egy kis, európai hercegség, valamint uniós tagállam, amely részben fele akkora sincs, mint Pest megye, gazdagságban mégis Katarral vetekszik a világ leggazdagabb országa címért. És, ahol földünk 340 legnagyobb multinacionális vállalata és több befolyásos befektetési alapja rendelkezik székhellyel, aminek köszönhetően a helyi gazdasági és pénzügyi szektor az Egyesült Államok szintjét közelíti. Ez persze önmagában hatalmas eredmény lehetne, ha ezt Luxembourg tiszta és átlátható szabadpiaci verseny mellett érte volna el. Az ICIJ dokumentumai alapján azonban látható, hogy ez köszönő viszonyban sincsen a valósággal. Hiszen az úgy néz ki, hogy a helyi politikai elit – élén Junckerrel – nem csak, hogy más országok kárán tette sikeressé saját nemzetét, de ehhez minden becstelen trükközésben is tevékenyen részt vett.
("Nem biztos, hogy az ima segíteni fog", f: www.ericmaurice.net)
Juncker természetesen ártatlannak vallja magát, és nem hajlandó lemondani. A veterán politikus azonban elfelejti, hogy ebben az egész történetben mellékes, hogy az ő személyes érintettségét bizonyítja-e majd valamilyen papír vagy tényadat. Nála egyetlen dolog számít, hogy a kérdéses időszakban nem más volt országa miniszterelnöke és pénzügyminisztere, mint ő maga. A politikai felelősség ugyanis egy ilyen fajsúlyos, nemzetközi botrányban nem tudomáshoz, vagy bizonyított illegális cselekedethez köthető, hanem ahhoz az egyszerű tényhez, hogy akkor ő felelt országáért és annak pénzügyeiért. Ha tehát nem is tudott erről, és jogilag nem is volt benne, a felelősség így is maximálisan terheli. Bízzunk benne, hogy erről a többi uniós és tagállami vezető is hasonlóan gondolkodik, mert ha nem, az egyébként is millió sebből vérző, diszfunkcionális EU vélhetően még az idén megkapja utolsó koporsószögét. És ha így lesz, a legszomorúbb, hogy ezt magának verte be.
Németh Áron Attila
Ha tetszett a cikk, szavazz a DiploMacira a Goldenblog 2014 "Közélet" kategóriájában!
