Hétfőn a várakozásoknak megfelelően meghosszabbították a diplomáciai tárgyalásokat a nagyhatalmak és Irán között, amelyek célja a perzsa atomprogrammal kapcsolatos ellentétek megoldása. A határidő kitolásának szinte automatikus volta jelzi, hogy egy összetett keretmegállapodás kidolgozása van a háttérben, amely gyökeresen átalakítaná a közel-keleti hatalmi egyensúlyt.

Messzinek tűnik az idő, amikor a nagyhatalmak Közel-Kelettel kapcsolatos legnagyobb gondja az iráni atomprogram katonai vetülete (értsd: atombomba előállítása) volt, pedig mindössze négy és fél éve fogadta el a P5+1 - azaz az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország - azokat a szankciókat, amelyek végre valóban elkezdték gazdaságilag térde kényszeríteni a perzsa államot. Az iráni atomprogram békés jellegéről minden államot megnyugtatni hivatott megállapodás így se születik meg könnyen, a legújabb, többször módosított határidő november 24-én járt le, az új egyezség szerint további hét hónap áll rendelkezésre a kérdés megoldására. A nagyhatalmak és Irán álláspontja állítólag a fő kérdésekben már egészen közel jár, négy hónap alatt el kell fogadni az egyezmény kereteit, majd március végétől újabb három hónap jut az egyezmény szerződéses formába öntésére.

("Öröm és boldogság a tárgyalásokon" f.: reuters.com)

Az ördög természetesen a részletekben rejlik, hiszen három nagy kérdés áll jelenleg is nyitva: 1) mennyi urándúsító centrifugája maradhat Iránnak 2) mekkora készletett tarthat meg a már dúsított uránércből és 3) hány évre szól a kidolgozandó megállapodás. Az első két pont jelentősége a „kitörési idő”-ben rejlik, azaz mennyi időre lenne szüksége Iránnak, hogy atombombát állítson elő, ha felrúgja a szerződést. Minél több dúsított urán áll rendelkezésére és minél könnyebben állíthatja centrifugáit az atomfegyver előállításához szükséges 90+ százalékos tisztaságú urán előállításának szolgálatába, annál rövidebb idő alatt jut hozzá a nukleáris robbanófejhez. A nagyhatalmak ezt a kitörési időt egy évben akarják limitálni, míg Irán a jelenlegi számítások szerint ehhez képest jóval több dúsított uránt és működőképes centrifugát kíván megtartani a megállapodás keretin belül. A világ nagy kérdéseiben egyre inkább egy oldalra kerülő Szaúd-Arábia és Izrael mindeközben kevésnek tartja az egy éves biztonsági garanciát, emlékeztetnek arra, hogy már korábban is számos titokban tartott nukleáris létesítmény „bukkant fel” a perzsa államban és ennek megismétlődése esetén az egy éves kitörési idő hamar csupán néhány hónapra zsugorodhat, nem biztosítva időt a konfliktus békés megoldására. A megállapodás időtartamában sincs közös álláspont, Irán hét évben gondolkodik, míg a nagyhatalmak kétszámjegyű, kiszivárgott információk szerint húsz évhez közeli időtartamig tartanák fenn a perzsa állam fokozott ellenőrzését, aminek lejártával kérdéses, hogy Irán nem próbálna meg újra atomfegyvert előállítani, ahogy tette ezt 2003-ig a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szerint is mindenképpen bizonyíthatóan. Iránnak ezen felül rendelkezésére állnak a megbízható hordozórakéták az atombomba célba juttatásához.

Annak ellenére, hogy a tárgyaló feleknek nem érdeke a diplomáciai folyamat kudarcba fulladása nyomán kialakuló újabb válsághelyzet, hiszen továbbra is az „arab tavasz” utórezgései, polgárháborúk és az Iszlám Állam jelentette politikai torzszülött jelenti a legfőbb gondot a Közel-Keleten, még ennek fényében is meglepő volt a november 24-i határidő kitolásának egyszerűsége. A P5+1 és Irán közötti diplomáciai párbeszéd valójában sokkal inkább szól az Egyesült Államok és a perzsa állam közötti kapcsolatok normalizálásáról, amely, láthatóan az eheti eseményekből is, folyamatosan halad előre. Az USA felismerte, hogy főként a regionális hatalmi egyensúly fenntartása miatt, érdekei számos ponton megegyeznek Iránnal, az idén előretörő Iszlám Állam ugyancsak felgyorsította a kiegyezést. A kőolaj és földgáz hazai kiterelésének felfutása miatt az USA egyre kevésbé érdekelt Szaúd-Arábia támogatásában, a szunnita szélsőségesek ellen regionális rendőrként működő síita Irán jól jönne a Csendes-óceán térsége felé forduló Amerikának. A leghangosabb a kérdésben természetesen Izrael, amely azonban üdvözölte a határidő újabb kitolását, hiszen a zsidó állam vezetőinek nyilatkozata szerint „a megállapodás elhalasztása is jobb egy rossz egyezség megkötésénél”. Természetesen a fent említett három kérdésben nem lesz egyszerű olyan formulát találni, amelyet a tárgyalófelek el is tudnak adni a hazai közvéleményüknek. Iránban akadályként lép fel a kiegyezéssel szemben szkeptikus Legfelsőbb Vezető és a radikális Forradalmi Gárda, míg az Egyesült Államokban a törvényhozásban többségbe került republikánusok fogják megnehezíteni a megállapodást. A Közel-Kelet hatalmi viszonyai már évek óta megállíthatatlanul eltolódóban vannak, az iráni nukleáris programmal kapcsolatos tárgyalásokat pedig a nyugati hatalmak egy új hatalmi egyensúly kialakítására kívánják felhasználni, ahogy három hatalmi tömb egymásnak feszülése stabilizálná a régiót: republikánus iszlamista Törökország, az Irán vezette síita tengely és az Öböl-menti arab monarchiák Izraellel kiegészülő véd és dacszövetsége.

Csepregi Zsolt