DiploMaci: Szerintünk ez volt 2014 és ez lesz 2015 (6)

2014. december 31.

2014-ben három olyan szomszédunknál is elnökválasztásra került sor, ahol jelentős számban élnek magyarok is. Mindhárom választásnak megvolt a maga különlegessége, az elmúlt évre visszatekintve ezeket fogom számba venni. A személyes csatákon túlmenően mind a felvidéki, mind az…

Tovább

DiploMaci: Szerintünk ez volt 2014 és ez lesz 2015 (5)

Az idei év külpolitikai hangulatát mind az uniós, mind a hazai porondon leginkább a bizonytalanság határozta meg. Ahogy az EU-nak sem sikerült megoldást találnia saját belső válságára, úgy vallott sorozatosan kudarcot a megújult magyar diplomácia is. És akkor ehhez adjuk hozzá a…

Tovább

DiploMaci: Szerintünk ez volt 2014 és ez lesz 2015 (4)

Az idei év rég nem látott változásokat hozott a magyar külügyminisztérium részére – kezdve például azzal, hogy új néven, mint Külgazdasági és Külügyminisztérium tisztelhetjük ezentúl. Ez a szimbolikus változás úgy vélem, hogy tökéletesen fémjelzi a hazai külpolitika…

Tovább

DiploMaci: Szerintünk ez volt 2014 és ez lesz 2015 (3)

Az Iszlám Állam megszületése és országhatárokat semmibe vevő hódításai kétségtelen ténnyé tették azt a nézetet, hogy a Marokkótól Indiáig terjedő térség a hidegháború béklyóit lerázva újrarendeződik. A véres folyamat során a Nyugatnak meg kell tanulnia egységes…

Tovább

DiploMaci: Szerintünk ez volt 2014 és ez lesz 2015 (2)

A skót függetlenség ügyének átmeneti bukásával, valamint a katalán akarat kvázi sárba tiprásával 2014 akár a nemzetközi szabadságmozgalmak teljes kudarcát is jelenthetné. A valódi helyzet azonban ennek épp az ellenkezője: a függetlenségi törekvések sikere az idei év egyik…

Tovább

DiploMaci: Szerintünk ez volt 2014 és ez lesz 2015 (1)

A tavalyi év sikerén felbuzdulva az idén is elkészítettük „Szerintünk a világ” sorozatunkat, amiben minden egyes szerkesztőnk mesél arról, hogy szerinte melyek voltak az idei év legfontosabb eseményei és miért, illetve, hogy mire érdemes figyelnetek jövőre. A mostani sort…

Tovább

Regionális összefogás a közös célok érdekében

December 16-17-én Belgrádban került sor a kínai miniszterelnök és a kelet-közép-európai országok (KKEO) kormányfőinek immáron harmadik alkalommal rendezett két napos csúcstalálkozójára, valamint az ahhoz kapcsolt üzleti fórumra. Összességében elmondható, hogy az eseményt…

Tovább

Indul az EU-orosz versenyfutás a Kaukázuson?

2014. november 24-én írta alá Vlagyimir Putyin orosz és Raul Hadzsimba abház elnök azt a közös védelmi partnerségről szóló stratégiai megállapodást, amelynek értelmében Abházia (egy de facto független kaukázusi állam) Grúziával közös határáig adhatnának határőrizetet…

Tovább

Törökország: Politikai tisztogatások az ellenzéki médiában

Törökország nem is olyan rég még sikeres példaként, „sztárként” került említésre Orbán Viktor nyári tusványosi beszédében, amit azóta számtalan helyen elemeztek, kritizáltak és értelmeztek újra – köztük esetenként maga a miniszterelnök is. Követendő országként…

Tovább

Nemzetközi vonatok: külpolitika kicsiben

A nemzetközi vonatok menetrendjének összeállítása, az azt megelőző tárgyalások szigorú koreográfia szerint zajlanak, amelyben a vasútvállalatok és az érintett nemzetközi szakmai szervezeteken túl gyakran megjelenik a külpolitika is. A téma aktualitását a hétvégén történt…

Tovább

Görögország: Újabb összeomlás jöhet

Az elmúlt hetek európai híradásait – az állandó oroszos hivatkozásokat nem számítva – olyan általunk is elemzett témák uralták, mint például a súlyos botrányt kavart CIA-jelentés, a zavaros izraeli belpolitikai helyzet, vagy Klaus Iohannis meglepő választási győzelme…

Tovább

Vízdiplomácia: Hazánk egyik kitörési pontja

A vízzel való gazdálkodás, a víztisztítás, a vízminőség nagyfokú javításának igénye globális méreteket öltött, a multilaterális és regionális szervezetek szinte állandó napirendi pontjaként szerepel. Mindezek következtében a kérdéskörrel foglalkozó diplomáciai…

Tovább

CIA-jelentés: Embertelen és sikertelen amerikai hírszerzés

Hosszas politikai huzavona után tegnap elérhetővé vált az amerikai Szenátus hírszerzési bizottságának azon jelentése, melyben részletesen beszámolnak a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) sokat vitatott módszereiről a szeptember 11-i támadások után. Bár a dokumentum…

Tovább

Ukrajna és Moldova: Két tűz között

Az idei év folyamán két posztszovjet állam is az Európai Unió mellett szavazott: előbb az ukrajnai parlamenti választásokon győzedelmeskedtek a nyugati integráció hívei, majd november 30-án Moldovában is a „nyugatosok” nyerték el a voksok többségét. Az eredmények azt…

Tovább

Izrael: Összeomlott a Netanjahu-kormány

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök hosszú hetek koalíciós feszültségének vetett véget december másodikán, koalíciójának két centrista miniszterének kirúgásával. A parlament (Knesszet) feloszlatta önmagát, a választások tétje nem kevesebb, mint az izraeli politika…

Tovább

Magyar külpolitika: Pofonok keletről és nyugatról

Már csak azért nem merem leírni, hogy ez a hét volt a magyar külügy fekete hete, mert félek, hogy ezt a jelzőt már ellőttem valamikor az elmúlt két hónapban, valamint mert ki tudja, mit hoz a jövő hét. És akkor most túldramatizálás nélkül: a mögöttünk álló pár napban…

Tovább

Belpolitikai viharok Romániában

A romániai elnökválasztás alaposan felrázta a szomszédos állam belpolitikai életét. Röpke egy hét alatt három külügyminiszter váltotta egymást a poszton, a magabiztos befutónak látszó Victor Ponta veszített Klaus Iohannis ellenében a második körben, az RMDSZ kilépett a…

Tovább

Mexikó: Rögös az út a teljes megújuláshoz

Enrique Peña Nieto mexikói elnök mandátuma lassan félidejéhez ér, így eljött a részleges értékelés ideje. A súlyos örökség –korrupció és a szervezett bűnözés, mely elnöki ciklusokon átível – terhe mellett kell Nieto elnöknek maradandót alkotnia. Kérdés, hogy…

Tovább

Mit jelent hazánk számára az Eurázsiai Unió?

Miközben a magyar kormány fokozatosan erősíti kapcsolatait Moszkvával, és igyekszik egyfajta hídszerepet betölteni nyugat és kelet között, egyre inkább úgy tűnik, hogy ezt a szerepet nem mi, hanem a Putyin vezette Eurázsiai Unió (EaU) fogja betölteni. A közép-ázsiai térséget…

Tovább

Nicolas Sarkozy újra a fedélzeten

Úgy tűnik, hogy Nicolas Sarkozy volt elnök korábbi ígéretét megszegve mégis harcba indul a 2017-ben esedékes francia elnökválasztáson. Ez persze annak tudatában nem meglepetés, hogy lehetséges ellenfele, a jelenleg regnáló szocialista François Hollande még nála is…

Tovább
süti beállítások módosítása