Január végén Szaúd-Arábiában és Jemenben is új időszámítás kezdődött. Szanában Abd-Rabbu Maszúr Hadi jemeni elnök bejelentette lemondását, miután az Irán által támogatott huszi lázadók megostromolták az elnöki palotát. Abdullah Bin Abdul Aziz szaúdi király pedig január 23-án 90 éves korában elhunyt, akit életében relatíve reformista elkötelezettség és bátor külpolitikai kezdeményezések jellemeztek, királyságnak azonban egyre több kihívással kell szembenéznie a bel- és külpolitika terén.
Szaúd-Arábiát az utóbbi években a káosz és az instabilitás ördöge tartja rettegésben, mindezek miatt meglehetősen ellentmondásos a szerepe az arab tavasz eseményeiben. Rijád – önjelöltként – magát a stabilitás és a konzervativizmus bástyájának tartja, és célja a regionális status quo fenntartása, mind a politikai struktúrákat, mind a hatalmi egyensúlyt érintő kérdések terén. Az utóbbi évtizedben azonban stratégiai pozícióit tekintve rendkívül megerősödött Irán, és ez a folyamat magában hordozta a két ország, valamint a síita–szunnita ellentét felerősödését, amely a Közel-Keleten egyfajta szaúdi–iráni regionális proxy-háború sorozatot (Bahrein, Szíria, Irak, Libanon, Jemen) indított el.
2011 első felétől Szaúd-Arábia erőteljes Irán-ellenes retorikát alkalmazott, és egyfajta síita-ellenes „forradalom” élére állt, ahol garantálta az Öböl menti monarchiák védelmét, nem csak a külső, hanem a belső megmozdulásokkal szemben is, min tahogy azt láthattuk Bahreinben, vagy Jemenben, ahol szaúdi csapatok harcoltak Száleh elnök csapatai mellett a síita felkelők ellen. A szaúdi vezetés védelmi stratégiájának szerves részét képezi a belső és külső támadások elleni hatékony, amennyiben szükséges fegyveres fellépés, garantálva a belső rendet és a regionális stabilitást.
("Jemen új urai", f: www.bbc.com)
Szaúd-Arábia keleti részén jelentős síita népesség él, akik az arab tavasz során a királyság alkotmányos monarchiává alakítása érdekében tüntettek, amelyek zavargásokig fajultak. Rijád külső erők manipulációját, terrorizmust, és destabilizációt emlegetett, Teherán pedig más országok önrendelkezési jogának és szuverenitásának megsértésével vádolta a szunnita országot. Az arab tavasz eseményei arra késztették az uralkodó dinasztiát, hogy sok milliárd dollárt fordítson a lakosság támogatására, mellyel biztosíthatja lojalitásukat.
Rijád hatalmas olajbevételeinek köszönhetően Jement évekig támogatta jelentékeny pénzösszegekkel, amelyet infrastruktúrára, jóléti intézkedésekre és katonai kiadásokra használt fel a 2011 novemberében távozott Száleh elnök. Ezek a pénzforrások a huszi hatalomátvételt követően azonnal elapadtak, ezzel is jelezve a szaúdi nemtetszést a síita befolyással szemben, valamint a jemeni síita csoportokat arra késztetheti, hogy újragondolják agresszív tevékenységüket.
Jemenben az Al-Kaida helyi szárnya (Al-Kaida az Arab-félszigeten - Al-Qaeda in the Arabian Peninsula) megpróbálja a síita–szunnita ellentétet elmélyíteni, kihasználni, mint ahogyan tette azt az Iszlám Állam Irakban és Szíriában. A fenti problémák közös nevezője Irán, amellyel Haszán Rouhani elnök hivatalba lépése óta Szaúd-Arábia kapcsolatai javultak ugyan, de továbbra is minden fontos regionális kérdésben ellentétes álláspontra helyezkednek: legyen szó Bahreinről, Libanonról, Szíriáról, Irakról vagy éppen Jemenről.
("Ez történik Jemenben", f: www.yemeniamerican.com)
A januári jemeni puccsot nem csak Szaúd-Arábia, hanem az Öböl menti monarchiák is a síita befolyás megerősödéseként értékelik, és ezzel létrejöhet egy olyan Irán által vezetett szövetségi rendszer, amely káoszból és az instabilitásból építkezett. Teherán célja nyilvánvaló, be akarja keríteni a szaúdi királyságot.
Irán igen erőteljes retorikát alkalmaz különös tekintettel a külpolitikára, azonban amikor az ideológia/teológia és a pragmatizmus között kellett választani, Teherán mindig az utóbbi mellett tette le a voksát. Ez természetesen nem akadályozza meg abban, hogy kijátssza a síita-kártyát a szomszédos szunnita többségű államokkal szemben, fenyegetve ezzel a Nyugat-barát rezsimek hatalmát és a jelenlegi közel-keleti hatalmi egyensúlyt.
Bartha Bálint
