A tegnapi nappal túlestünk a második várakozásokkal teli külföldi vendég látogatásán is, Vlagyimir Putyin alig néhány órás budapesti ittléte valószínűleg senkinek sem kerülte el a figyelmét – hasonlóan a két héttel ezelőtti Angela Merkel találkozóhoz. Felemás érzelmek lengték be az eseményt már a kezdetektől fogva, ez pedig Oroszország első emberének távozása után sem változott sokat.
Az idei februárnál aktívabb, vagy legalábbis külső szemmel látványosabb hónapot talán régen tudhatott magáénak a magyar diplomácia. Bár a reflektorfény valószínűleg most kicsit háttérbe szorul, a Külügyminisztérium fogaskerekeinek továbbra is gőzerővel kell forogniuk, hogy kellemes módon simítsák el a tegnapi események által keltett hullámokat. Mert – ahogy azt több helyen is megírták, többek közt mi is – Putyin érkezése egy valószínűleg több éve egyeztetett folyamat eredménye, azonban mostanra való időzítése korántsem a magyar, hanem csupán az orosz érdekek szempontjából értékelhető megfelelőnek.
Oroszország ugyanis a kelet-ukrajnai konfliktus okán nem kívánatos vendég az EU területén, így igazán előnyös lehet számukra egy uniós tagország invitálásának fényében tetszelegni. Az ukrán összecsapások kezdete óta ugyanis csupán egyszer hívták meg nyugati országba (tavaly járt Bécsben, ami még inkább hangsúlyozta a tényt, hogy az osztrákok is kifejezetten a szankciók ellen vannak). Mind az amerikai, és most már mind az európai álláspont egyértelműen azt mondja ki, hogy konkrét orosz agresszióról beszélhetünk (szemben az oroszok által közvetlenül/közvetve támogatott szakadár erők agressziójával), ez pedig a pont hétfőn kiterjesztett EU-s szankciókkal együtt tökéletesen mutatja, milyen szinten számít jelenleg partnernek Vlagyimir Putyin a nyugati külpolitikában: semennyire.
(Galériában a nap legfontosabb képei; f.: mti.hu, facebook.com)
Az Európai Unió eddig kifejezetten kerülte annak látszatát, hogy a háborús helyzetért direkt módon az oroszokat tartsa felelősnek, számunkra pedig igen kellemetlen, hogy pont egy nappal Putyin látogatása előtt (hétfőn) döntöttek úgy, hogy emelik a politikai kommunikáció ilyenfajta erejét. Mindezek mellett viszont kifejezetten öröm látni, hogy a magyar diplomácia igen proaktívan és sikeresen kezdett el dolgozni a helyzet kezelésén: az ugyanis, hogy Orbán Viktor a minszki béketárgyalás után és az orosz elnök érkezése között tudott találkozni Petro Porosenko ukrán államfővel, igazi bravúr. Főleg, mivel sajtóinformációk szerint Porosenko sokáig elhárította a magyar fél közeledését (ami az eddigi, az ukrán helyzettel kapcsolatos kormányzati kommunikáció miatt talán nem is akkora csoda). Az összejövetel ténye segíthet a kormány pozitív megítélése szempontjából, ám valószínű, hogy ennyi nem lesz elegendő a nyugati politikai közvélemény megnyugtatásához. Ezt megerősítendő Orbán Viktor már holnap (csütörtökön) Lengyelországba utazik, hogy kimutassa: az orosz kapcsolat mellett a nyugati kötődések is fontosak maradtak a magyar külpolitikában. Ezt jobb esetben – ha sikerül elintézni – még követnie kellene más nyugatra tekintő utaknak is.
De térjünk vissza a nagy port kavaró tegnapi találkozóra Vlagyimir Putyin és a magyar miniszterelnök között. A program részleteit már valószínűleg mindenki betéve tudja: az egy órás késés után következett két rövid koszorúzás (egy a Hősök terén, egy pedig a Fiumei úti temető szovjet parcellájában) – itt most hadd ne térjek ki részletesen arra a diplomáciai malőrre, hogy Putyin egy „ellenforradalmi” emlékmű mellett tette tiszteletét. Az, hogy a magyar kormánydelegáció nem vett részt a programponton csupán szükséges, de nem elégséges reakciónak tekinthető. Nagyszerűen kontrasztba állítható azzal a helyzettel, amikor Merkel a zsidó közösségek vezetőivel találkozott két héttel ezelőtt – amely eseményen Orbán Viktor is szeretett volna részt venni, de ezt végül a német kancellár javaslatára elvetették. Ezek után következhetett a lényegi rész a Parlamentben. A várakozásoknak megfelelően az orosz elnök és Orbán Viktor között a következő ügyek merültek fel:
- A Déli Áramlat újratervezése – mivel az EU jogi keretei nem adnak engedélyt a Déli Áramlat megépítésére, így valószínűleg Törökországon keresztül lenne lehetséges az orosz földgáz szállítása az európai kontinens felé. Ebben a tervben pedig Magyarország is szerepet kapna. A helyzet fontosságát mutatja, hogy Orbán Viktor hétfőn este még beiktatott egy (protokollárisnak mondható) találkozót Szerbiával is, ahol szintén az alternatív gázszállítási útvonalak kerültek szóba;
- Paksi bővítés 12 milliárd euró összegben (bár eddig csupán 10 milliárd euróról szóltak a hírek)
- A magyar-orosz gázszerződés kiegészítése – a mostani megállapodás értelmében (bár ez eddig is kvázi előre tudható volt) Magyarországnak csak akkor kell kifizetnie a most lejáró orosz-magyar gázszerződés alapján még fel nem használt gázt, amikor igénybe veszi az adott mennyiséget;
- Ukrajnai konfliktus – Putyin felszólította a Debalcevénél szemben álló ukrán és szakadár csapatokat, hogy tartsák be a minszki fegyverszüneti megállapodást. Érdemes megjegyezni, hogy egyértelművé tette, hogy az orosz álláspont szerint a nyugati hatalmak (tehát például az Egyesült Államok) már most is szállítanak fegyvereket az ukrán hadsereg részére. Az orosz támogatást nem ismerte el, és továbbra is Kijevet vádolta a konfliktus kirobbantásáért;
- Megtörtént az előre kiszivárgott öt megállapodás aláírása - 1. felsőoktatási együttműködésről 2. tudományos együttműködésről 3. a kazanyi magyar főkonzulátus megnyitásáról 4. egészségügy együttműködésről 5. a Roszatommal az atomenergiával kapcsolatos képzésről;
- Áder János meghívást kapott a győzelem napi megemlékezésre Moszkvába – kérdéses, hogy a kelet-ukrajnai helyzet függvényében a magyar diplomácia akar-e majd élni május 9-én a lehetőséggel.
Összességében tehát a tegnapi találkozó több szempontból is sikeresnek mondható: a magyar kormány nem kötött újabb hosszú távú gázszerződést Oroszországgal (elkerülve így a további energetikai elköteleződést); nem merültek fel érdemben az orosz gazdaság elleni szankciók (így Orbán Viktornak nem kellett szembemennie retorikailag a vendég kedvéért a nyugati állásponttal); és nem történt semmilyen olyan nagy hatású bejelentés az ukrán konfliktussal kapcsolatban, ami merőben befolyásolná a szituációt (tehát Putyin nem próbálta meg erodálni a minszki békefolyamat határozatait). Bár ezek az eredmények így leírva igen visszásnak tűnhetnek, a magyar diplomácia szempontjából egyértelműen győzelem számba megy az a tény, hogy Budapesthez nem lesznek köthetőek kétes kijelentések vagy nyugati pozícióval szemben meghatározott állítások.
("Felszabadult házigazdák" - a magyar delegáció Putyin távozása után; f.: facebook.com)
Vlagyimir Putyin tehát minden szempontból megérdemli a veni, vidi, vici jelzőhármast tegnapi útja kapcsán. Oroszország sikeresen elérte, hogy az Európai Unió területén várják teljes pompával és készültséggel, miközben egyre szélesebb a politikai szakadék a nyugati hatalmak és Moszkva között. Magyarország számára viszont a tegnapi események semmilyen szinten nem tekinthetőek gyakorlati szinten értékelhetőnek: a meghozott határozatok nem alapoztak meg nagyobb energetikai biztonságot, nem sikerült igazán nagy gesztusokat tenni se a nyugati, se a keleti oldal felé. Kijelenthetjük, hogy a kormány a túlélésre játszott. Mindemellett azonban megemlítendő, hogy a teljes kudarc elkerülésén sikeresen dolgozik a magyar diplomácia, mivel a Putyin érkezése előtti és az utáni látogatások helyszíne (Ukrajna és Lengyelország) elősegítheti az ország jelenlegi megítélésének egyensúlyba helyezését – még ha ez valószínűleg nem is lesz elég a teljes elismerés visszanyeréséhez. Másrészről viszont konkrétabb megerősítést nyertek az eddig is kérdőre vont döntések, mint a paksi beruházás és az orosz földgáz import további kiterjesztése – nyugati oldalról minden bizonnyal várható ezek újbóli megkérdőjelezése. A magyar külügyminisztérium fellélegzése a tegnapi találkozó után így érthető, ám valószínűleg ők is érzik, hogy csupán tiszavirág életű lehet: a putyini úthoz kapcsolódó feladat legnagyobb része még hátravan.
