DiploMaci interjú: "Orbán Viktor külpolitikáját minden komolyan vehető lengyel párt elutasítja"

2015. február 24.

Lengyelország második legfontosabb napilapjának, a Rzeczpospolitának a külpolitikai szakújságírójával, az egykor hazánkban tanult Jarosław Gizińskivel beszélgettünk Orbán Viktor magyar miniszterelnök múlt csütörtöki varsói látogatásáról és annak következményeiről. A Newsweek Polska volt külpolitikai rovatvezetője, akinek írásai a Heti Válaszban is rendszeresen megjelennek, többek között elmondta, hogy szerinte miért nyugtalanító a teljes lengyel politika elit számára a magyar kormány elmúlt pár éves ténykedése, illetve, hogy helyi külügyi források szerint miért veszélyezteti a Visegrádi Együttműködés létét a formálódó slavkovi szövetség.

 

A magyar sajtó egyik fele semmi különös törést nem vél felfedezni a lengyel-magyar viszonyrendszerben a múlt csütörtöki Ewa Kopacz-Orbán Viktor találkozó óta, másik fele azonban komoly törésről beszél. Ön szerint melyek voltak az aznap legfontosabb momentumai, és ezeknek milyen következménye lehet a lengyel-magyar barátságra nézve? Illetve beszélhetünk-e törésről?

Itt Varsóban is meglehetősen kevés konkrétum szivárgott ki a két kormányfő múlt csütörtöki tárgyalásáról, tehát részletesen és hitelesen összefoglalni mindazt, amiről a felek beszéltek, szinte lehetetlen. Ennek ellenére tudható, hiszen azóta többen megerősítették, hogy múlt csütörtökön a kelet-ukrajnai háború, Vlagyimir Putyin orosz elnök agresszív külpolitikája, valamint az uniós és régiós energiapolitika voltak a legfőbb egyeztetni való témák. Mindezek fényében elmondható, hogy Ewa Kopacz lengyel miniszterelnök-asszony jól érthetően a vendége értésére adta, hogy Varsóban nem díjazzuk azt a kétkulacsos külpolitikát, amit az elmúlt években ő és kormánya folytat.

Persze ez minden valamirevaló, munkáját komolyan vevő újságíró és politikai elemző számára semmilyen újdonságot nem jelentett. Lengyelország évszázadok óta ellenérzésekkel viseltet a hazánkat többször leigázó Oroszországgal szemben, és ennek megfelelően minden moszkvai politikai vezetőt erős szkepszissel szemlél: ezt az érzést pedig eleddig egyetlen orosz politikus, így Vlagyimir Putyin sem tudta cáfolni. Magyarország ezzel szemben – leszámítva a hősies ’56-os forradalmat és a rendszerváltás környékét – soha nem tekintett úgy az oroszokra, mint akik bármikor megsemmisíthetik hazájukat, felszámolva önálló létezésüket.

polorban2.jpg("Viszonzatlan szerelem" - Orbán Viktor és Ewa Kopacz, f: www.borsonline.hu)

Törésről ezért szerintem pontatlan most beszélni, hiszen ez már régen megtörtént: néhány éve mind a lengyel politikai elit (pártállástól függetlenül), mind a szélesebb közvélemény értetlenül áll a magyarok, oroszokkal szemben mutatott pálfordulása előtt. Hazámban a többség egyszerűen nem érti, hogy hogyan lehet az, hogy egy ország, amit a második világháború után a „felszabadító” oroszok majdnem 50 évig megszállva tartottak – közben brutálisan vérbe fojtva egy népfelkelést és megnyomorítva egy egész társadalmat kegyetlen titkosrendőrséggel, kiterjedt besúgóhálózattal, stb. – olyan politikát folytat, ami egyensúlyozni próbál Oroszország és a nyugati szövetségi rendszer között, ezzel szemet hunyva a kelet-európai orosz agresszió terjedése felett. De miért kell ellensúlyozni? Magyarország az EU és a NATO tagja. Orbán a rendszerváltáskor a szovjetek hazaküldésével vált ismertté. Ez alapján világosnak kellene lennie az országnak, hogy hova tartozik.

Itthon erre sokan mondják, lényegében jogosan, hogy a Szovjetunió és a mai Oroszország nem ugyanaz. Előbbi egy kommunista diktatúra volt, utóbbi pedig – legalább is papíron – demokrácia.

Persze, rendszerváltás volt az oroszoknál is, de csak formálisan. Azonban a putyini külpolitika „oszd meg és uralkodj” stratégiája az EU irányába, agresszív politikai-gazdasági befolyásszerzési törekvései, valamint a mostani ukrán, és a korábbi grúz események számunkra nem hagynak kétséget afelől, hogy a rendszer bár papíron lehet, hogy más értékeket vall, annak vezetője, Vlagyimir Putyin, a valóságban általunk jól ismert megoldásokkal él.

És a tény, hogy ezt egy olyan miniszterelnök nem látja / nem akarja látni, aki még a grúz konfliktus idején olyanokat nyilatkozott, hogy az oroszokat minden eszközzel vissza kell szorítania Európának, mert barbárság, amit művelnek, számunkra szinte érthetetlen. A politikában persze nagyon fontos a pragmatizmus, fontosak a gazdasági kapcsolatok. Ellenben történelmi szövetségeket és bizonyos lényegi elveket feladni pusztán pénzügyi haszonszerzésért nem szabad. A lengyel vezetés múlt héten ezt tette világossá a magyar kormányfő számára.

A magyar kormány nemzetközi szóvivője, Kovács Zoltán, az egyik hazai hírműsorában úgy fogalmazott, hogy orosz-ügyben nem Magyarország, hanem Lengyelország folytat különutas politikát a visegrádi országokon belül. Ön egyetért ezzel az állítással? Ön szerint miben tér el a többi V4 országétól a lengyel oroszpolitika?

Sok mindenben különbözik. A szóvivőnek ebben igaza van. Azt azonban döntse el a magyar és az európai közvélemény, hogy a mostani helyzetben a lengyel vagy a magyar-szlovák-cseh kormányok járnak-e el helyesen. És tegye mindezt úgy, hogy közben figyelembe veszi, hogy Oroszország minden olyan uniós tagállamnak a piaci árnál olcsóbban adja a gázt, amelyik oroszbarát politikát folytat, ezzel megosztva az Uniót, és mindenki másnak, aki viszont nem Moszkva-barát, mint például hazám, a piaci árnál jóval magasabb értéken biztosítja. Illetve, hogy normális-e, hogy amíg a tavaly Ukrajna felett lelőtt, többségében holland állampolgárokat szállító repülőgép roncsai már régóta Hollandiában vannak, hogy átvizsgálhassák őket a helyi szakértők, addig a 2010-ben a szmolenszki erdő felett lehuzant lengyel kormányzati gép testét máig nem kaptuk vissza. Természetesen erre lehet azt mondani, hogy ez mind lengyel probléma. Egy szövetségi rendszerben viszont az a lényeg, hogy a felek akkor is kiállnak egymás mellett és valami érdekében, ha saját érdekeik éppen nem sérülnek. Mert Budapest Varsóra általában számíthatott, Moszkvára ellenben már kevésbé.

A korábban Donald Tusk (jelenlegi Európai Tanács elnök) vezette lengyel kormánypárt, a Polgári Platform (PO) jó ideje nem tekint szoros szövetségesként Orbán Viktorra és pártjára. Ebben a két párt ideológiai háttere is vélhetően szerepet játszik: a PO elkötelezett EU-párti, atlantista és alapvetően mérsékelt konzervatív, míg a Fidesz inkább nemzeti konzervatív. Emiatt talán nem is meglepő, hogy az utóbbi években a Fidesz és a volt lengyel miniszterelnök, a Jaroslaw Kaczynski vezette Jog és Igazságosság (PiS) pártja között mutatkozott virágzó együttműködés. Varsói hírek szerint azonban múlt csütörtökön ez a kapcsolat is megbomlott. Valóban?

Ezzel kapcsolatban csak ismételni tudom magamat: Lengyelországban a személyes tapasztalatok és a történelmi tények miatt mind a politikai elit, mind a szélesebb közvélemény rendkívül negatívan ítéli meg a mindenkori moszkvai vezetést. Orbán Viktor külpolitikáját tehát nem csak a PO és PiS utasítja el, hanem minden komolyan vehető lengyel párt. Nálunk nem lehet külpolitikát csinálni Nyugat és Kelet közti billegéssel, mert annak azonnal a politikai süllyesztő lenne az eredménye.

A magyar miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan, állítása szerint sem Orbán Viktor, sem a Miniszterelnökség részéről nem került megfogalmazásra olyan kérés, miszerint Orbán találkozni akarna a PiS vezetőjével. A PiS szóvivője azonban a találkozó másnapján ezzel ellentétes állításokat fogalmazott meg: szerinte igen is volt felkérés. Tudomása szerint melyik állítás igaz? Kinek és miért állt érdekében a csúsztatás, ha egyáltalán erről van szó?

Nem tudom megítélni, hogy volt-e szó csúsztatásról, illetve ha volt, pontosan kinek a részéről. Semmilyen ezt alátámasztó vagy megcáfoló hiteles dokumentumot nem láttam – leszámítva a PiS és a magyar Miniszterelnökség közleményváltását, majd a PiS szóvivőjének erre adott nyilatkozatát. Azt azonban mindenképpen beszédesnek érzem, hogy egy ilyen döntés hírét a PiS nyilvánosságra hozta, majd ragaszkodott hozzá. Ez is világos jele annak, hogy sem a PO, sem a PiS nem kér a magyar kormány és a miniszterelnök oroszbarát politikájából.

polorban1.jpg

(Jarosław Giziński, f: www.rp.pl)

Ön szerint a múlt csütörtöki események fényében milyen rövid- és középtávú változások várhatók a lengyel-magyar kapcsolatokban?

Idén ősszel országgyűlési választásokat tartanak Lengyelországban, tehát azt megmondani ma, hogy mi várható középtávon, nagyon nehéz. Ezzel szemben a rövidtáv megítélése lényegében egyértelmű: érezhetően hűvösebb lengyel-magyar kapcsolatokról beszélhetünk. De érdemes még egyszer megjegyezni, hogy ez sajnos nem új keletű változás. 2010 óta folyamatos a negatív tendencia, ami igazán mély zuhanássá Martonyi külügyminiszter és csapatának távozásával vált. Ezen pedig – ha csak nem lesz gyors és érezhető külpolitikai stratégiaváltás magyar részről – rövidtávon semmi nem módosíthat. Nyilván nem politikai döntés, de beszédes tény amúgy, hogy ma nincsen napközbeni vasúti összeköttetés Budapest és Varsó között.

A Visegrádi Együttműködés, főleg az oroszokkal kapcsolatos belső ellentétek miatt valóban a felbomlás szélére sodródott? Egyáltalán beszélhetünk még a lengyelek részéről aktív V4-es szövetségi rendszerről?

Túlzás lenne azt állítani, hogy az egész visegrádi együttműködés csak azon múlik milyen a négyek orosz-politikája. Ez azonban elég fontos lett stratégiai perspektívánkban. A térségünket alapvetően meghatározó oroszorientáció kérdésében a magyarok és a szlovákok láthatóan Moszkva mellett tették le a garast azzal, hogy a gazdasági haszonszerzés reményében egyensúlyozni próbálnak az EU és Oroszország között. Ráadásul ebben ma már a csehek is inkább az előbbi két ország politikai vezetését követik. Persze Orbánnal vagy Ficóval szemben Zeman elnök belpolitikai értelemben kevésbé fajsúlyos, ám utóbbi nyílt oroszbarátsága kezdi újrahangolni az ottani politikai közbeszédet is, nem éppen Putyin ellenében.

Azt látom ugyanakkor, hogy mindezek ellenére az együttműködés – még ha takaréklángon is – megmarad. Elmélyülő politikai és gazdasági együttműködés lehetőségére azonban egyre kevésbé ad majd alapot, égisze alatt a jövőben inkább technikai, pénzügyi és egyéb nem stratégiai fontosságú kérdésekben történik egyeztetés. Szeretnék tévedni, de ez a realitás. Fontos viszont aláhúzni, hogy ha a slavkovi szövetség (Bécs-Pozsony-Prága tengely) keretében, régiós és uniós szinten egyaránt aktívvá válik az érdekérvényesítés, akkor a V4 jövője megpecsételődhet. Varsó ugyanis nem fog olyanokkal egy szövetséget alkotni, akik Putyin-párti politikát folytatnak, már pedig Faymann, Fico és Sobotka ezt a káros vonalat viszi.

Ehhez kapcsolódóan egyetlen példát említve: Robert Fico szlovák miniszterelnök egyszer azt mondta, hogy számára olyan lenne a megerősített NATO jelenlét országában, mint amilyen a szovjet csapatok jelenléte volt a rendszerváltás előtt. Egy ilyen megjegyzés előtt a lengyelek nagy része értetlenül áll. És akkor az orbáni „Brüsszel = Moszkva” szófordulatot nem is említettem. Elképesztő. Mintha nem ugyanazt éltük volna át az elmúlt 70 évben.

Ön szerint melyek a lengyel külpolitika legfőbb prioritásai az idén esedékes választásokig?

  1. Ukrajna stabilizációja;
  2. Putyin visszaszorítása;
  3. Euro bevezetés előkészítése;
  4. EU-USA szabadkereskedelmi tárgyalások.

Készítette: Németh Áron Attila

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr1007210537

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jaroslaw Gizinski: Orbán Viktor külpolitikáját minden komolyan vehető lengyel párt elutasítja 2015.02.24. 12:13:02

Sem a PO, sem a PiS nem kér a magyar kormány és a miniszterelnök oroszbarát politikájából. Interjú.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toportyánzsóti 2015.02.24. 10:33:39

NKVD örök amíg szisztematikusan fel nem számolják a keleti blokkban szétterített gázmutyival kistafírozott alkalmazottjait a balfék demokraták.

toportyánzsóti 2015.02.24. 10:41:52

Mekkora hülye az aki putinszopkodás után közvetlenül Varsóba utazik?Kiszerelték az agyát,mit akarhatott ott ez a szerencsétlen,senki nincs már a környezetében aki szólna hogy ez baromság főni?!

Abendsen 2015.02.24. 12:00:17

Lehet, hogy egy kicsit valóban túltoltuk az orosz barátságot azonban úgy gondolom, hogy a lengyelek talán még felelőtlenebbül politizálnak.

Ennek én két lehetséges okát látom: vagy a saját nacionalista táborukat akarják ily módon kielégíteni vagy pedig valóban háborút szeretnének. Ez a politika azonban csak addig folytatható amíg a jelenlegi ukrán konfliktus fennáll. Ha a németek és a franciák idővel kiegyeznek az oroszokkal (aminek azért vannak jelei) akkor viszont a lengyelek és a baltiak meg fogják inni a levét a mostani politikájuknak.

Attól tartok a lengyelek beleestek abba a hibába amibe a két háború között is, konkrétan elhiszik magukról, hogy ők valamiféle nagyhatalom és eszerint is politizálnak. Sajnos ez azonban akkor is álom volt és most is az.

6.Lenin önálló gondolata 2015.02.24. 12:18:51

Ez egy ballib, látszik a pofáján. No hol az a szent kólás doboz amiből Orbán ivott? Hadd essek extázisba a megilletődöttségtől!

Gonda István 2015.02.24. 12:43:38

A lengyeleknek végre rá kellene nézni a térképre, és az USA helyett a két nagy szomszédjukkal, a németekkel és az oroszokkal kellene stratégiai szövetséget kötniük.

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2015.02.24. 15:48:42

Azért álljon meg a menet!

1. Magyarország sokkal inkább ki van szolgáltatva energetikailag az oroszoknak, mint a lengyelek, akik északról bármikor kaphatnak elég gázt. És egyébként nem csak mi, hanem a régió legtöbb országa is hasonló cipőben jár. Ráadásul nem tekinthetünk el a gáz árától sem, ami alapvetően befolyásolja az országok versenyképességét. Ilyen körülmények között nem küldhetjük el az oroszokat a bús pics'ba úgy mint a lengyelek.

2. Mi nem tudjuk Fehéroroszországon keresztül megkerülni az oroszok importkorlátozó intézkedéseit, mint ahogy azt az egyébként nagyon oroszellenes lengyel barátaink teszik.

3. Van egy nagylétszámú magyar kisebbség Ukrajnában, az ő védelmük érdekében is mindent meg kell tennie a magyar kormánynak, amit csak tud. Márpedig a kárpátaljai magyarokat is besorozzák, és elviszik egy olyan háborúba, amelyhez semmi közük, és egy olyan országért kell harcolniuk, amelynek esze ágában sincs pl. a nyelvi-kultúrális jogaikat biztosítani. Mindezt egy olyan kormány parancsára, amely magyargyűlölő nyugat-ukrán széljobberek segítségével jutott hatalomra.

Magyarország ebben a háborúban csak veszíthet, tökmindegy melyik oldalra áll. Kénytelenek vagyunk egyensúlyozni, ha tetszik, ha nem. Ezzel mi nem teszük szert semmiféle valós előnyre, hanem legfeljebb minimalizáljuk a károkat.

És hogy ki nyer ezen a konfliktuson? Hát a lengyelek és az USA, akik az addig meglévő status quot felrúgták, hogy politikai, gazdasági és katonai befolyást szerezzenk Ukrajna felett. Náluk realizálódik minden előny és nyereség, ami ebből az átkozott cirkuszból származhat, a többi kelet-közép-európai ország pedig orbitálisat szív, közülük is a legnagyobbat éppen mi, magyarok.

És még a lengyelek vannak megsértődve?!
Éppenséggel nekünk lenne okunk megsértődni. Más f@szával verni a csalánt nem éppen baráti gesztus. De ha már egyszer csinálják, akkor legalább azt ne várják már el, hogy még tapsikoljunk is hozzá!

És tegyünk helyre még valamit. Attól még, hogy én ezt gondolom, még nem leszek oroszbarát, sem pedig Putyin szekértolója. És nem leszek kevésbé lengyelbarát sem. Csak egyszerűen azt gondolom, hogy a barátság (a népek és országok közötti különösen) egy kétoldalú kapcsolat, ahol a felek kölcsönösen respektálják egymás legalapvetőbb érdekeit, és nem a másiknak közvetve vagy közvetlenül kárt okozva próbálnak jobb pozíciókat szerezni.

sierrahun 2015.02.24. 15:53:55

@Gonda István: +1
Lengyelország hatalmi politikáját nem alapozza meg az ereje. Egyszerre politizálni két nála erősebb szomszédjával szemben, akik szemlátomást érdekelve vannak az egymással meglevő jó viszony fenntartásában - ez nem reálpolitika. Ezek után nem érteni, hogy miért magas a gáz ára: ilyet is lehet, de asszem ezt azért fölösleges volna követnie Magyaroszágnak.
Talán próbáljanak az EU helyett az USA-ba belépni, hátha úgy több támogatást kapnak.
Továbbá én szeretem őket, barátság meg minden, de ha a saját intervenciós beavatkozási politikájuk felvállalása helyett Oroszországra mutogatnak, hogy hát ők azért Moszkvaellenesek, mert fenyegetve vannak általa, akkor szimplán hülyének néznek mindenkit. Azt meg ki szereti?
Egy dologban ettől függetlenül igazuk lehet: a Kaczynkskivel és a fél kormánnyal lezuhant gépük körül talán nem minden volt rendben. De nem világos, hogy mit nyerhettek volna a ruszkik a lelövésével, szóval ez azért még emellett is kétséges.

sierrahun 2015.02.24. 15:57:52

Diplomacinak meg köszönet az interjúért, csak így tovább!

gmihaly 2015.02.24. 17:28:16

Bocs' a tapintatlanságért, de mit tettek a lengyelek akkor, amikor a törökök, meg a Habsburgok uraltak minket?

Éhes ló 2015.02.24. 19:07:01

Hihetetlenül kedvezőtlen körülmény, hogy a magyar miniszterelnököt nem a lengyel pártok választják.
Az még kedvezőtlenebb körülmény, hogy a magyar külolitikás se nem Varsó, se nem Berlin alakítja.
A posternek tennie kellene valamit eme két hiányosság leküzdésére.

Szerencsére ehhez lesz a magyar választóknak is hozzáfűzni valója.

==T== 2015.02.24. 20:05:40

Nyilvánvaló, hogy a magyar és a lengyel érdekek gyökeresen eltérnek, és a magyar vezetésnek a magyar érdekeket kell követnie.

Remélem a TIFF kapcsán is azt teszik.

A lengyelek viszont úgy tűnik már bokáig benne vannak a jenki külügy valagában.

tisztapista 2015.02.24. 23:47:13

Lengyel és magyar utoljára mikor itta együtt a borát?

Kamu.

Évszázadok óta semmi közös nincs a két nép külpolitikájában.

Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül 2015.02.25. 00:05:38

@Éhes ló: "Szerencsére ehhez lesz a magyar választóknak is hozzáfűzni valója."

Pacika, az éhezés úgy látszik teljesen elvette az eszedet (persze a közmunkábéredböl tényleg nem telhet többre éhezésnél), ugyanis a magyar választók most már sorozatban fűzik hozzá, hogy a fidesz bandádnak takarodnia kell.
Putyinfaszszopó gazdid zsinórban elvesztette a legutóbbi négy (!!!!) választást, ez tehát azt jelenti, hogy a gazdid kormánya illegitim!

Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül 2015.02.25. 00:08:00

@gmihaly: "Bocs' a tapintatlanságért, de mit tettek a lengyelek akkor, amikor a törökök, meg a Habsburgok uraltak minket?"

12 éves korban már tudják, Bem apó.
Van mit még pótolnotok az általános iskolából fidesz birkák.

röf 2015.02.25. 06:27:57

Nem tudtok szabadulni a kisebbségi komplexustól, miszerint nekünk mindenkinek meg kell felelnünk, aki az országhatáron kívülről oszt tanácsokat.
Ez folyt a szoclib kormányzás alatt végig.
Meg lehet nézni az eredményt.

felcsutisuttyo 2015.02.25. 08:07:34

vALAKI SZÓLJON MÁR ENNEK A CSUTI SUTTYÓNAK, HOGY NEM EMELJÜK A HÖLGY KEZET SZÁJ MAGASSÁGÁBA ( MÉG HA TÖRPE IS AZ ILLETŐ MINT Ő ), HA KEZET AKARUNK CSÓKOLNI VAGY IMITÁLNI......csak a bunkók tesznek így.

♔bаtyu♔ 2015.02.25. 08:37:30

Milyen lengyelbarát most ballibsi oldal.

Azért ti sem gondoljátok, hogy Orbánnak előbb egyeztetnie kell a zsidókkal, aztán az EU-val, majd a lengyelekkel. Gondolom, utána pedig a románokkal, szlovákokkal.

Ami természetesen a nyelveteken azt jelenti, hogy ezek érdekei és nem a magyar érdekek számítanak.

♔bаtyu♔ 2015.02.25. 08:39:20

@Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül: Te b+, pszichológiai kezelés helyett jársz ide?

Éhesló leírja a véleményét, te pedig érvek helyett lefikázod.

Írd le b+ a véleményedet.

Anselmo 2015.02.25. 08:40:11

Ha a lengyeleknek nem jó az amit mi csinálunk, akkor ez fordítva is igaz, hogy nedkünk nem jó amit a lengyelek csinálnak. Visszairányba is megy a sírás, hogy "jaj, a magyarok érdekei sérülnek a lengyel külpolitika miatt"?

♔bаtyu♔ 2015.02.25. 08:42:08

@Anselmo: Érvként én azt mondanám Orbán helyében a lengyeleknek, hogy amennyiben veletek tudunk hosszútávra gázszerződést kötni, te elvállaljátok Paksot és az exportunkat is fokozhatjuk, visszafogjuk magunkat.

Bafana 2015.02.25. 08:47:24

@felcsutisuttyo:
A bunkók KIABÁLNI szoktak.
A még bunkóbbak meg a kézfogást is erőltetik nő létükre egy zsidóval:
www.youtube.com/watch?v=hKgWcAlsIQE

A lengyel barátság nem egyenlő a lengyel érdekek feltétlen azonosságával.

Anselmo 2015.02.25. 08:52:34

@♔bаtyu♔: valóban, azt mondják nekünk, hogy ne legyünk jóban az oroszokkal (a parancsolgatás ingyen van), de senki nem ajánlotta fel, hogy az Északi Áramlatból vezetnek egy ágat dél fele arra az esetre, ha Ukrajnában balhé lesz és mi gáz nélkül maradnánk (a vezetéképítés nincs ingyen).

hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Nordstream.png

♔bаtyu♔ 2015.02.25. 08:52:40

@Bafana: Nehezen értik meg, hogy Orbánék gazdasági sikerei mögött az áll, hogy vállalják a konfliktusokat is.

♔bаtyu♔ 2015.02.25. 09:00:43

@Anselmo: A ballibsik amúgy sem nagyon látják, hogy az EU-ban ahogy a lengyeleknél is, különféle irányzatok, álláspontok vannak, amelyek pártonként, sőt az időben is változnak.

A bolgárok ennek estek áldozatul. A helyett, hogy magasról szartak volna az EU-ra, belementek egy olyan csinnbe, amely az EU teljes keleti felének előnytelen, de különösen nekik. Nem véletlenül gondolták meg magukat, amikor már késő volt.

Azóta az EU már elfogadta volna a Déli áramlatot, hiszen a Török áramlattal lényegesen rosszabbul járt az EU. Egyrészt a csővezetéket nekik kell finanszírozni, másrészt EU-s ország helyett a törökökből csináltak nem is akármilyen gázelosztót, továbbá az összes keleti tagország drágábban fogja kapni a gázt a magasabb tranzitdíj miatt. Ha szerencsénk van, mi ezt kompenzálhatjuk azzal, hogy a törökök erre vezetik az EU-s ágat.

Valami ballibsi csoport úgy kritizálja Orbánékat, hogy a törökökkel nem szabadna haverkodni, kizárólag a szükséges diplomáciai kapcsolat.

Nem is azon csodálkozom, hogy a ballibsi pártok pártpolitikának rendelik alá ezeket a dolgokat, hanem azon, hogy a ballibsik egyrésze még érvel is mellette.

Persze érvelni nyilván nem tud, fikázza a többit.

Éhes ló 2015.02.26. 19:43:42

@Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül: az alternatív valóságod meglehetősen becsapott te szerencsétlen hülye.
2006 óta nem volt országos választás, amit buktor bukott volna.
De a valóság ne zavarjon a butaságodban!

Éhes ló 2015.02.26. 19:44:57

@♔bаtyu♔: ne foglalkozz vele, van itt pár hasonló díszpéldány, magukat járatják le minden alkalommal.

Rudi Kató 2015.02.27. 06:47:21

Na igen a Lengyelek még nem tapasztalták saját bőrükön az usa "segítség" nyújtását! Amikor 56-ban teli szájjal uszítottak a ruszkik ellen holott tudták, hogy a kisújjukat sem fogják mozdítani a Magyar népért csak küldték a vágóhídra a Magyar embereket!
A németek és a ruszkik után az usa is felkerül majd a gyülöletük palettájára! Van még egy alapvető különbség a két ország helyzete között mégpedig az, hogy az ő bolsevik söpredéküknél Lengyelország élvez elsőbbséget a hazai internacinalista bolsevik söpredékünkkel szemben! Ennyivel jobb a Lengyelek helyzete!
süti beállítások módosítása