Ázsia: Halálbüntetés, avagy az elrettentés legális eszköze

2015. február 27.

Az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet legújabb jelentése alapján a 2014-es évben történt kivégzések számát tekintve ismét az ázsiai és csendes-óceáni régió áll vezető helyen. A tanulmány arra is rávilágít, hogy a térségben nemhogy csökkenne a halálos ítéletek száma, de egyenesen növekedő tendencia figyelhető meg.

2014-ben bizonyítottan számos ázsiai országban került sor halálbüntetésre. Vietnámban főként gazdasági bűncselekmények miatt ítéltek el több embert, míg decemberben, a peshvari iskola ellen elkövetett tálib támadás után Pakisztán felfüggesztette a 6 éves halálbüntetés ellen bevezetett moratóriumát, és a terrorizmussal összefüggő esetekben újra törvénybe foglalták a halálbüntetés jogszerűségét. Afganisztánban, Malajziában, Japánban és Kínában is folytatódtak a kivégzések. A tavalyi év pozitívumaként jelenik meg, hogy márciusban a japán bíróság elrendelte Hakamada Iwao ügyének újratárgyalását, mely eredményeképpen a még 1968-ban elítélt rabot szabadon bocsájtották. A világon eddig ez volt a leghosszabb idő, melyet valaki a halálos ítélete végrehajtására várva töltött.

Kínában a kivégzések számáról szóló pontos adat továbbra is államtitoknak minősül, azonban a nyilvánosságra hozott információk alapján elmondható, hogy nemcsak a régióban, hanem világviszonylatban is vezető helyen áll a világ második legnagyobb gazdasága. A kivégzések száma meghaladja az összes országban együttesen kiróttakét. A kínai szabályok értelmében a halálos ítéleteket magában foglaló ügyeket minden esetben be kell nyújtani a Legfelsőbb Bíróságnak jóváhagyásra (kivéve, ha a szankciót maga a Legfelsőbb Bíróság szabta ki).

(Kínai nőt kísérnek az ítélet végrehajtásához; f.: theatlantic.com)

A Legfelsőbb Bíróság, ha szükségesnek tartja, ugyan felhatalmazhatja a felsőfokú bíróságokat (tartományok, autonóm régiók, közvetlenül a központi kormányzás alá tartozó nagyvárosok bíróságait), hogy gyakorolhassák a halálos ítélet jóváhagyásához szükséges jogot emberölés, erőszak elkövetése, rablás, robbantás, vagy más közbiztonságot komolyan veszélyeztető tett, vagy társadalmi rend megzavarása esetén, de azt általában maga teszi. Ugyan a szabályozás arról szól, hogy halálbüntetéssel sújtani a vádlottat csak a legkegyetlenebb tettek esetében megengedett, az elmúlt évek statisztikái azt mutatják, hogy ennél sokkal több esetben kerülhetett sor az ítélet végrehajtására.

Az illetékesek válaszul azzal érvelnek, hogy egy növekvő gazdaságban, ahol a pénzügyi, politikai, infrastrukturális fejlődés rohamos léptekben halad, nem megengedhető a gyengébb bánásmód, mindenki érdekelt a törvények szigorú betartásában. A halálbüntetés egy hatásos eszköz az elrettentésre, ezáltal a közbiztonság szintjének az emelésére. Ha a büntetés nem érdemel azonnali hatályt, akkor lehetőség van a kivégzés két évre történő felfüggesztésére, mely idő alatt újabb bizonyítékok kerülhetnek elő, valamint őszinte megbánás esetén életfogytiglan tartó, vagy határozott idejű tizenöt évtől húsz évig tartó szabadságvesztésre módosítható az ítélet.

Az, hogy bármely államnak, azok Legfelsőbb Bíróságának, joga van-e – akár hivatalos eljárás keretében – halálos ítélet meghozatalához, napjaink egyik legvitatottabb problémái közé tartozik, és számos újabb kérdést vet fel. Milyen bűncselekmények esetén folyamodhatnak a hatóságok a megtorlás eme formájához, ki ítélkezhet a bűnös felett, ki döntheti el, hogy joga van-e az élethez, milyen mérték szabja meg a még tolerálható kivégzések számát, ha egyáltalán szó eshet tolerálható mértékről. A világ számos országában már törvényileg nem megengedett a halálbüntetés, mint szankció, alkalmazása teljességgel kizárt, és emberi jogokat sért. Az olyan szervezetek, mint az Amnesty International azért lobbizik, hogy a még engedélyező országok is eltöröljék eme büntetési formát, mely alkalmazása után végül gyakran kiderül az ítélet helytelensége.

Joko Widodo indonéz elnök szerint minden országnak szuverén joga eldönteni, hogy él-e a halálos ítélet lehetőségével, vagy nem. Januárban, Jakartában hat drogkereskedőt végeztek ki (a kegyelmi kérvények elutasítása után), akik közül öten külfödi állampolgárok voltak (brazil, nigériai, holland, vietnámi, malawi). A döntés meghozatalát éles vita övezte, Hollandia és Brazília az ítélet végrehajtása utána hazahívta nagyköveteit tanácskozásra. Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője Federica Mogherini felszólította Jakartát, hogy vegye fontolóra a moratórium kihirdetését a halálos ítéletek végrehajtása ellen. A szigetország elnöke nem kegyelmez a kábítószer-kereskedelem bűntettjével vádoltak esetében. Mind Ausztrália, Brazília, valamint Franciaország – amelyek elítéltjei szintén kivégzésre várnak – azért lobbizik, hogy állampolgárai kegyelmet kapjanak. Tony Abbott ausztrál miniszterelnök arra kérte Indonéziát, hogy hálából a 2004-es pusztító szökőár után nyújtott nagylelkű segítségért, ne végezze ki az érintetteket.

(Joko Widodo, indonéz elnök; f.: sbs.com)

Ahogyan ezen országok büntetőjoga a kínaihoz hasonlóan kimondja: mindazon külföldi állampolgárok, akik nem élveznek diplomáciai mentességet, és az 55 halállal büntetendő cselekmények elkövetőivé válnak, a felettük történő ítélkezés módja a kínai állampolgárokéval megegyező, a halálbüntetés alól nem kivételek. Ha ilyen eset merül fel, az érintett országoknak arra van lehetősége, hogy a kegyelem megadásában nyomást gyakoroljanak a kormányokra. Ahogy azt láthatjuk, Indonézia esetében elég kevés eséllyel.

A halálbüntetés jogszerűsége máig vitatott. Ellenzői azt vallják, hogy olyan, halálos áldozattal nem járó bűncselekmények elkövetése esetén, mint a rablás, a kábítószerrel való visszaélés, gazdasági bűncselekmények, némely országban házasságtörés, istenkáromlás, politikai bűncselekmények esetén, megengedhetetlen eljárási forma. Vannak, akik amellett érvelnek, hogy a halálbüntetés a legjobb módszer az elrettentésre, míg vannak olyanok, akik azt mondják, hogy határt kell húzni a bűncselekmények súlyossága között, és eszerint ítélkezni. Azonban kérdés, hogy ki és milyen formában döntheti el, hogy egy adott bűncselekmény milyen mértékű szankciót érdemel? A halálbüntetés teljes eltörlése esetén mi tartaná vissza a súlyos, kegyetlen bűncselekmények elkövetőit? Amíg egy ország joganyagában valamilyen formában megtalálható a halálbüntetés meghozatalát engedélyező rendelkezés, azok alkalmazását folyamatos kérdések fogják övezni.

Gyuris Klaudia

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr327223173

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2015.02.27. 16:52:05

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.27. 14:33:56

"Pakisztán felfüggesztette a 6 éves halálbüntetés ellen bevezetett moratóriumát"

Milyen lehet az a 6 éves halálbüntetés?

A mondat így helyes és szabatos: Pakisztán felfüggesztette a halálbüntetés ellen bevezetett 6 éves moratóriumát.

"halálos áldozattal nem járó bűncselekmények elkövetése esetén, mint a rablás, a kábítószerrel való visszaélés, gazdasági bűncselekmények, némely országban házasságtörés, istenkáromlás, politikai bűncselekmények esetén, megengedhetetlen eljárási forma. "

Ki állítja, hogy a kábítószer-csempészet vagy -kereskedelem nem jár halálos áldozatokkal? Aki ilyet mer állítani, az látott már kábítószertől tönkrement életű emberi roncsokat?

Gazdasági bűncselekmények ditto: A libaügy miatt is több gazda lett öngyilkos, a valódi felelősök (tehát nem Bajnai) bűntette halálos áldozatokat követelt.

"A halálbüntetés jogszerűsége máig vitatott."

És a halált okozó bűncselekményeké?

Teker 2015.02.28. 00:27:34

A halálbüntetés az, aminek az elméletével nem lehet vitatkozni, tökéletesen megalapozott (lenne) az alkalmazása kulturált civilizációkban is. A probléma azonban vele az, hogy néhány évtizede még úgy végeztek ki embereket Magyarországon, hogy a gyanúsítástól a vádiraton keresztül a terhelő bizonyítékokig mindent koholt az állam (!), ami -valljuk be- elég kevés menekülési lehetőséget nyújt az egyébként ártatlanul vád alá helyezett embernek. A halottak ugyanis nem panaszkodnak. Kovacs Nocraft Józsefné ne gondolja, hogy belőle nem lehetne megfelelő körülmények közepette ártatlanul kivégzett áldozatot faragni, szabályos bírósági eljárással és egyebekkel, még a külföldi megfigyelők sem szólhatnának egy mukkot sem, annyira szabályosan is lehet ezt csinálni. Úgyhogy a halálbüntetés elméletben okés és szükséges, gyakorlatban az Isten mentsen meg bennünket attól, hogy ez a politikai elit itt és most ilyen hatalmat kapjon a kezébe.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.28. 00:51:50

Teker meg személyeskedjen a kurva anyyjával.

fotelfasiszta 2015.02.28. 06:33:43

"Kínában a kivégzések számáról szóló pontos adat továbbra is államtitoknak minősül, azonban a nyilvánosságra hozott információk alapján elmondható, hogy nemcsak a régióban, hanem világviszonylatban is vezető helyen áll a világ második legnagyobb gazdasága."
Egy fore kiszamolva melyik orszag all a legrosszabbul?

"Ellenzői azt vallják, hogy olyan, halálos áldozattal nem járó bűncselekmények elkövetése esetén, mint a rablás, a kábítószerrel való visszaélés, gazdasági bűncselekmények, némely országban házasságtörés, istenkáromlás, politikai bűncselekmények esetén, megengedhetetlen eljárási forma."
Nyilvan ennek nem csak politikai oka van. De gondolom a demagog betyar egemet azert, ha netan megemlitenem az abortuszt is a halalbuntetesek kozot...

2015.02.28. 07:20:15

Teker: ez tévedés. Nem az vele a baj, hogy egy politikai elit ilyen célra felhasználhatja (az ilyen rendszerekben általában ez csak színjáték, ha akarnak lelőnek egy autóból) hanem, hogy akár a világ legtisztességesebb bírósági eljárásával is halálra ítélhetnek mert iszonyú szerencsétlen módon valami minden rád vall annak ellenére, hogy ártatlan vagy. Jó pár esetben derült ki, akár évtizedekkel később is, hogy mégsem az volt a bűnös akit kivégeztek (fejlettebb vizsgálati módszerek, egy később felbukkanó mentő tanú, stb..). S ezt visszacsinálni már nem lehet.

Darth_Vader 2015.02.28. 07:56:05

Persze, hogy Ázsiában van a legtöbb kivégzés. Tekintve, hogy ott él a legtöbb ember. Egyszerű matematika az, nem több. Kár ilyen okoskodó, szar cikket írni róla.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.28. 08:37:33

A halálbüntetés rossz, egyetlen ok miatt: sosem lehet biztos a bíró.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.28. 09:49:31

@fotelfasiszta:

"ha netan megemlitenem az abortuszt is a halalbuntetesek kozot..."

Ráadásul a szerencsétlen magzat egyetlen bűne csak az, hogy a "szülei" nem vigyáztak.

Kíváncsi lennék, milyen büntetést szánnának a halálbüntetés ellenzői azoknak, akik megöletik a magzatukat, és azoknak a bérgyilkosoknak (egyesek orvosoknak is nevezik őket), akik esküjük ellenére magzatokat gyilkolnak: nem egyet, nem kettőt, hanem fejenként több százat évente.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.28. 10:04:42

@maxval bircaman szerkesztő:

Azért vannak nem kis számban esetek, amikor a bűnösség abszolút biztos - pl. tettenérés.

Amúgy nekem sem lenne semmi bajom a halálbüntetés eltörlésével, ha biztos lehetnék abban, hogy a helyette kiszabott életfogytiglani börtön valóban életfogytiglani lenne. Jelenleg azonban a liberális (=életellenes) vonal ezt akarja még tovább lazítani, hivatkozással az elítélt gyilkosok "emberi jogaira", közben figyelmen kívül hagyva a leendő áldozatok élethez való jogát. Na de ez simán beleillik a liberális "eszme" társadalmat fellazító eszközei sorába.

Szélmalomharcos 2015.02.28. 10:12:29

A halálbüntetés szükséges rossz azokban az országokban, ahol csak vaskézzel lehet rendet tartani. És a világ nagyobbik része ezek közé tartozik

Például az USA, ahol többen vannak dutyiban mint bárhol másutt, és ahol a rendőr nyílt utcán lelőhet valakit, mert gyanús neki. Vagy más nagy országokban mint kína vagy Indonézia, ahol szintén a vaskezű hatalomgyakorlás és a káosz közül lehet választani. Tegyük hozzá, a káosz még sokkal több halálos áldozattal jár

A liberális nyugat fölényéről gondosan ápolt kultúrdogma, hogy mindenütt a világon ugyanolyan recept szerint kell gyakorolni a hatalmat. Fájdalmas példának itt van Szíria, ahol a vaskezű Asszad elnök megdöntése érdekében a nyugat pozícióba hozta azt a "felszabadító" mozgalmat, amit Iszlám Állam néven ismerünk

Ideje volna belátni hogy libsi dogmákkal nem lehet előre vinni a világot

Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!! 2015.02.28. 10:52:09

A halálbüntetés: megtorlás!
A gyilkos is haljon meg, mert így igazságos!

Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!! 2015.02.28. 10:53:28

@Szélmalomharcos:

Az USÁ-ban egyre kevesebbszer szabnak ki halálbüntetést, a vagy ha ki is szabják, nem hajtják végre.

Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!! 2015.02.28. 10:58:58

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Egy magzatot elég nehéz lenne emberi lénynek tekinteni.
Abból csak lesz emberi lény, de még nem az.

fotelfasiszta 2015.02.28. 11:14:23

@Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!!:
Miert is? Mikortol lehet embernek nevezni valakit?

Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!! 2015.02.28. 11:35:54

@fotelfasiszta:

Mert szerinted onnantól fogva, mikor az ondó megtermékenyítette a petesejtet??

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.28. 12:06:23

@Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!!:

"Egy magzatot elég nehéz lenne emberi lénynek tekinteni."

Aki nem akarja annak tekinteni, annak valóban nehéz.

Mellesleg ez a te véleményed, másnak meg más. Persze tudom, mindig a libsi vélemény az igaz.

"Abból csak lesz emberi lény, de még nem az."

Tévedsz. Van, amelyikből később sem lesz emberi lény, te vagy erre a legjobb példa. Emberi lény ui. nem tekintheti elfogadhatónak, hogy fajtársait orvosi asszisztenciával egy tízmilliós populációban évente több tízezres méretekben gyilkolják halomra.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.28. 12:16:05

@fotelfasiszta:

A magzat onnantól számít emberi lénynek egy libsi szemében, amikortól a pillananatnyi érdekei (mármint a libsi érdekei) megkívánják.

Mert hát értelmes embernek nem nehéz belátni, hogy az embrionális/ magzati fejlődésben sehol nincs egy pontosan definiálható pillanat, amikortól emberi lénynek számít az, ami addig nem volt az. Avagy pontosan egymillió-háromszázezer-hatszázhuszonöt sejtnél van ez a határ? Esetleg tízmillió neurális kapcsolatnál?

Az idióták gyakran az önálló életképességet szokták kritériumként emlegetni, de akkor az újszülött sem számít embernek. Az idegrendszer fejlettsége meg azért nem lehet szempont, mert nem lehet egy határozott pontot definiálni.

Azaz van egyetlen határozott pont: a fogantatásé. Az embrió/magzat onnantól ember.

Szélmalomharcos 2015.02.28. 16:15:04

@Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!!:
Inkább lelövik azon melegében, utána már nincs vele gond. Odahaza Amerikában a négert, külföldön Bin Ladent

Krisz11 2015.03.01. 07:30:49

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Azaz van egyetlen határozott pont: a fogantatásé. Az embrió/magzat onnantól ember."

Én is teljesen egyetértek veled :). Ezek voltak a legszimpatikusabb hozzászólásaid mióta ismerlek :).

Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!! 2015.03.01. 12:06:00

@fotelfasiszta:

Tökéletesen válaszoltam!
Mert olyanról próbálsz itt kvartyogni, amiről halvány lila segédfingod sincsen!

Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!! 2015.03.01. 12:12:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Mellesleg ez a te véleményed, másnak meg más. Persze tudom, mindig a libsi vélemény az igaz. "

Már megint mi ez az üldözési mánia? Ez a címkézés? Valami fáj odabenn? (Tudom, fáj. Tipikus. Kérd szakember segítségét!)
De a magadfajta is csak "filozofálgatni" próbál, komolyan vehető válaszod neked sincs. Nem is lehet, mert ugyanolyan hülye vagy hozzá, csak némi zavaros ideológiát, hitet próbálsz keretként használni. (Isten óvjon mindenkit attól, hogy ezt megpróbáld kifejteni, eléggé komoly izzadtságszagú vergődés lenne belőle.)

"Tévedsz. Van, amelyikből később sem lesz emberi lény, te vagy erre a legjobb példa."
Ja! Hogy már rögtön, in medias res már itt is tartunk. Rögtön a közepén?
Oké, akkor neked meg a kurva anyádat, folytál volna le anyád torkán, maradtál volna zigóta stb.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.03.01. 12:14:10

@Krisz11:

Örülök, hogy számos heves vitánk ellenére egy számomra lényeges kérdésben egyetértünk.

Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!! 2015.03.01. 12:17:37

@Szélmalomharcos:

Ööö… Bizonyára!
De mit is akartál ezzel mondani?

Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!! 2015.03.02. 19:43:25

@fotelfasiszta:

Nem várom el, hogy kinyilatkoztass, kevés vagy te ahhoz, ahogy elnézem…

Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!! 2015.03.02. 19:44:17

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Ez a baj veletek.
Ti csak hisztek, de nem tudtok.

fotelfasiszta 2015.03.02. 21:00:22

@Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!!: Mit is kellene kinyilatkoztatnom? Feltettem egy egyszeru, egyertelmu kerdest, amire nem kaptam meg mindig valaszt. Hogy en mit gondolok errol, ebbol a szempontbol irrelevans. Szoval? Terelsz tovabb, vagy vegre van eleg ver a pucadban, hogy megmond a tutit?!

Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!! 2015.03.03. 21:06:39

@fotelfasiszta:

Sosem mondtam a tuti, csak annyit, hogy neked halvány lila segédfingod sincs a dologról.
Ez viszont tuti!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.03.03. 21:49:19

@Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!!:

Ne szomorkoggyék, tan'tó bá! Inkább próbáljon még több embert kiosztani, végtére is maga a tan'tó bá, nemde? Hát akkó taníccson!

Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!! 2015.03.05. 19:57:53

@fotelfasiszta:

Te nem mered felvállalni a véleményed.
Mégis milyen alapon várod ezt el mástól??

Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!! 2015.03.05. 20:00:01

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Nem jól látod a dolgokat. Legyen elég ennyi.
Minden más felesleges energia-befektetés lenne, ez eléggé egyértelmű.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.03.05. 20:30:08

@Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!!:

Világos, kiskancsó, neked mindig van igazad. Ugye tudod, kinek van mindig igaza?

fotelfasiszta 2015.03.06. 18:25:13

@Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!!: Kerdeztem toled valamit, meg mindig nem valaszoltal ra, es meg mindig terelsz. Hogy en mit gondolok errol, az hogy jon ide? (Amugy meg ismerhetned mar, mivel tettem ra utalast, hogy mi az.)

Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!! 2015.03.06. 21:04:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Pofádat befogod, te büdös gyökér, te kezdted az alpári személyeskedéssel, innentől fogva kuss az arcodnak. Ennyit érsz.

Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!! 2015.03.06. 21:09:45

@fotelfasiszta:

Én is feltettem egy kérdést, s itt rugózol inkább ezen napok óta, semhogy válaszolnál inkább. Komoly színvonal…
Világosan megmondtam, hogy halvány lila segédfingod sincs az egészről. Nem bizonyítottad az ellenkezőjét, inkább indirekt próbálsz itt valami "ellenvéleményt" kiizzadni.
Ez engem meg nem érdekel.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.03.06. 21:42:42

@Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!!:

Tancsi bácsi, tessék szíves lenni szépen beszélni, nem illik ez a beszéd egy tancsi bácsihoz. Még akkor sem, ha a tancsi bácsi egy kiskancsó - vagy akár egy nagy köcsög.

fotelfasiszta 2015.03.07. 19:47:35

@Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!!:
En nem probalok meg kiizzadni semmit, nem rugozok az eg vilagon semmin . Tudod aki vadaskodik, az gyanus...

"ilágosan megmondtam, hogy halvány lila segédfingod sincs az egészről. "
Hulyesegeket barki mondhat.

Te is feltettel egy kerdest. Kaptal mar ra valaszt, ha nem is direktben... Szoval meg mindig terelsz, vagy vegre van eleg batorsagod kifejteni a velemenyedet?

(Ahhoz kepest amugy, hogy nem erdekel, meg mindig reagalsz....)

Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!! 2015.03.07. 23:40:01

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Szakállas "poénokkal" egyfolytában replikázni további szánalom, egyszerűen egy faragatlan tuskó vagy, ezt már rögtön bizonyítottad az elején.
Ha madár lennék, és feletted repülnék, lefosnálak.

Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!! 2015.03.07. 23:42:32

@fotelfasiszta:

De. Rugózol.
Ugyanazon a hülyeségen. S kb. még száz év múlva is ezt csinálnád, ha rajtad múlna.
Ennyike.
Továbbra sincs semmi fogalmad a kérdésről. Esetleg van valamiféle véleményed.
De az olyan, mint a segglyukad. Létezik, de senki nem kíváncsi rá.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.03.07. 23:46:40

@Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!!:

Nyugi, tancsi bácsi, te valóban madár vagy. Az agyad legalábbis nem nagyobb egy kolibriénél.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2017.09.22. 11:04:04

@Kovacs Nocraft Jozsefne: „ »A halálbüntetés jogszerűsége máig vitatott.« És a halált okozó bűncselekményeké?”
A halált okozó bűncselekmények jogszerű(tlen)sége olyannyira nem vitatott, hogy a legtöbb civilizált országban TERMÉSZETESEN büntetik. És TERMÉSZETESEN NEM HALÁLLAL.

Aminek a jogszerűsége viszont nem vitatott, az az, hogy alkotmányos jogod van rosszindulatú jogi analfabétának lenni. És a jelek szerint éltél is ezzel a jogoddal.
süti beállítások módosítása