Kezd forrni a talaj a brit konzervatívok talpa alatt

2015. március 03.

Két volt külügyminiszter lemondása vesztegetés lehetőségének alapos gyanúja miatt, még egy ismert politikusé vezetői hanyagság miatt, és egy bankokra kivetendő 1 milliárd fontos libdem különadó bejelentése – ez az elmúlt egy hét brit belpolitika termése. Parlamenti választás közeledik májusban, bár az előbbiek alapján ez talán nem csoda. Politika az Egyesült Királyságban.

Sir Malcolm Rifkind, volt konzervatívpárti külügyminiszter, illetve Jack Straw, volt munkáspárti külügyminiszter, utóbbi szavaival élve a múlt hónapban egy rendkívül ügyes csapdába sétált bele – azt azonban már csak én teszem hozzá, hogy teljesen önként. Történt ugyanis, hogy a két közismert politikust megkeresték a Daily Telegraph és a Channel 4 újságírói, hogy egy jelentős kínai vállalat képviselőinek kiadva magukat arról érdeklődjenek az érintetteknél, hogy térítés fejében, tudnának-e segíteni nekik abban, hogy a brit politika magasabb szintjeire eljussanak kéréseikkel, ügyeikkel. Straw és Rifkind – mint azt a rejtett kamerás felvételek megerősítették – annyira készséges voltak, hogy rögtön árakat is rendeltek segítségük mellé: Straw nagyjából 5.000 fontban, Rifkind 5-8.000 fontban határozta meg a tarifáját. Előbbi ráadásul azt is hozzátette, vélhetően lenyűgözésképpen, hogy korábban 60.000 font fejében közbenjárt már egy cég érdekében, hogy a számukra kedvezőtlen uniós jogszabályok megfelelő irányba módosuljanak. A botrány kirobbanása után, bár mindketten ártatlanságra hivatkoztak – mondván, hogy a felvétel ellenére tényleges pénzcserére nem került sor, és ezt nem is fogadták volna el, vagyis, ennek fényében, törvénysértést sem követtek el –, aminek az ellenkezőjét még nem bizonyították, mind Rifkind, mind Straw eltűnik a brit politikai életből.

rifstraw.jpg

("Egy cipőben járnak" - Rifkind és Straw, f: www.theguardian.com)

Kettejük közül azonban csak a munkáspárti politikus volt az, aki önként távozott (Straw önmaga kérte Ed Miliband pártelnöktől parlamenti mandátumának azonnali felfüggesztését). Sir Malcolmot állítólag jelentős nyomás alá kellett helyezni annak érdekében, hogy egyáltalán parlamenti bizottsági elnöki posztjáról (Rifkind a brit Parlament hírszerzési és védelmi bizottságát vezette, amely nem mellékesen felügyeli a titkosszolgálatok – MI5 és MI6 – működését is) lemondjon, merthogy képviselői mandátumát egyelőre meg akarja tartani John Major volt külügyminisztere. Az ügy tehát mindkét nagy pártot érinti, amelyek a legnagyobb eséllyel várják a májusi parlamenti választásokat, ám a helyzetből valószínűleg a Konzervatívok jöhetnek ki valamivel rosszabbul. Hiszen míg Straw szinte azonnal félreállt, ráadásul már korábban jelezve 2015-ös örökös távozását a Parlamentből, addig Rifkind folyamatosan védi igazát, csak miniszterelnöki utasításra volt hajlandó lemondani bizottsági elnökségéről, és mindössze az elmúlt pár napban kezdte pedzegetni, hogy a jövőben már ő sem akar a Parlament tagja maradni, aminek viszont korábbról semmilyen előzménye nem volt.

David Cameron és kormányának azonban nem csak egy nevesebb politikusuk tévelygései, hanem egyik Lordjuk politika előtti ténykedése miatt is fájhat a feje, alig 2 hónappal a parlamenti választások előtt. Lord Green, nem hivatalos minőségében Stephen Green, 2003 és 2010 között nyolc éven át vezette elnök-vezérigazgatóként a világ egyik legnagyobb bankját, a brit HSBC-t. Leköszönése után aztán a bankárt a Konzervatív Párt először kereskedelmi miniszterré nevezte ki, majd lordi címet adományozott neki, míg legutóbb kinevezte a TheCityUK élére, ami egy részben magán, részben pedig állami befolyás alatt álló promóciós ügynökség. Feladata népszerűsíteni a londoni City-t külföldön, felelős pénzügyekről oktatni a briteket, és támogatni, hogy a kormány minél jobb és hatékonyabb szabályozási környezetet alakítson ki a piaci szereplők számára. A történet buktatója viszont az, hogy Lord Green megbízatása alatt egy olyan bankot vezetett, amely a legcsekélyebb becslések szerint is sok száz millió font (jogszerű) adóbevétel beszedésében akadályozta meg a Királyságot azzal, hogy titkos svájci bankszámlákon keresztül hagyta, hogy ügyfelei pénzt bújtassanak előle.

cameron-green.jpg

("Kép a múltból" - Cameron és Lord Green, f: www.politicshome.com)

Anélkül, hogy elmerülnék a szövevényes részletekben, a legfontosabb tudnivalók a HSBC botránnyal kapcsolatban az alábbiak: 1) A bank egyik IT-biztonsággal foglalkozó munkatársa közel 30.000, 2005 és 2007 között aktív svájci privát bankszámla pontos adatait adta át francia hatóságoknak, amelyeknél az átadó szerint fennállt az adócsalás gyanúja. 2) A franciák azonnal nyomozni kezdtek, majd a másokra vonatkozó anyagokat tovább adták más európai hatóságoknak, így a Her Majesty’s Revenue & Customs-nek (HMRC – helyi adóhatóság). 3) Ennek köszönhetően a brit szervek 2010-ben már egy tisztított listát kaptak kézhez, ami nagyjából 6.000 olyan személyt tartalmazott, akiket érdemes volt jobban vizsgálni, mert esetükben erősen fennállt a csalás gyanúja. 4) Az elmúlt 5 évben a HMRC és brit kormány 135 millió fontot szerzett vissza ezen személyektől (jellemzően adóamnesztián keresztül), ami szakértők szerint meglehetősen gyenge eredmény, nem beszélve arról, hogy ezalatt az idő alatt csupán  egyetlen egy jogerős bírósági ítéletet hoztak az ügyben.

A fentiek fényében nem meglepő, hogy a konzervatív-liberális koalíció meglehetősen feszült napokat él át, amin nyilván nem sokat segít a libdemek tegnapi bejelentése, miszerint évente 1 milliárdos banki különadó bevezetésére lenne szerintük szükség a következő parlamenti ciklustól kezdődően, hogy a deficitet jobban lehessen faragni. Rifkind, Green, HSBC és a liberálisok. Cameron rázós két hónap elé néz.

Németh Áron Attila

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr727234609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toportyánzsóti 2015.03.03. 10:00:49

Banksterek hatalmának megtörése nélkül ajrópa csak vegetálni fog,ideje felszámolni az offshorkk hálózatokat és a pénzt a földünk megmentésére fordítani,népességrobbanást visszafordítani.
süti beállítások módosítása