Venezuela: A bolivári forradalom végnapjai?

2015. március 09.

Múlt csütörtökön emlékezett az ország (államfője és kormánya) Hugo Chávez halálának második évfordulójára, mely megemlékezésre erősen rányomta bélyegét a jelenlegi elnök, Nicolás Maduro zuhanó népszerűsége és a nagyon súlyos gazdasági krízis, ami az országot évek óta sújtja. A „chávizmus” jövője tehát erősen kétséges. A „XXI. századi szocializmus” – így nevezte Chávez saját rendszerét – venézek millióit taszította totális mélyszegénységbe, miközben az ellenzék prominens tagjait börtönbe zárták, a sajtószabadság pedig szinte nem is létezik Latin-Amerika legkorruptabb országában. Decemberben parlamenti választásokat rendeznek, melynek nyomán elkezdődhet Venezuela újjáépítése.

Abban még Caracas „Január 23” nevű – az elhunyt elnök legerősebb fővárosi bástyája – negyedének lakói is nagyobbrészt megegyeznek, hogy Maduro nem tudott felnőni a feladathoz. Közel két éves elnöksége bebizonyította, hogy még az elvakult Chávez–hívők között sem örvend feltétel nélküli támogatásnak. A mostani megemlékezésen azon túl, hogy Chávez nagyságát és érdemeit hosszan taglalta, Maduro szólt a jelenlegi politikai helyzetről is, azzal vádolva az ellenzéket és az Amerikai Egyesült Államokat, hogy államcsínyt terveznek Venezuela ellen. Ezek a vádak egyébként Cháveznél is visszatérő „motívumok” voltak, azonban újdonságnak tekinthető, hogy az elnök a spanyol EFE hírügynökséget (a világ negyedik legnagyobb hírügynöksége) is megtámadta azzal, hogy „gyűlölik Venezuelát”, az EFE vezetőit pedig egész egyszerűen hülyéknek nevezte. Venezuelában az elmúlt időszakban tüntetések sorozata vette kezdetét, melyek élén a fiatalabb generációk állnak, ugyanakkor a megmozdulások intenzitása azután érte el tetőfokát, hogy február 24-én egy kormányellenes tüntetésen a rendőrség lelőtte a 14 éves Kluiver Roát, Táchira állam San Cristóbal nevű városában. Ez az a terület egyébként, amely még Chávez idejében is túlnyomórészt kormányellenesként lépett fel a különböző központi intézkedések ellen. Az elmúlt időszak megmozdulásai során 43-an vesztették életüket és több százan sérültek meg a rendőrség brutális fellépése következtében.

venezuela_1.jpg

("Egy meggyilkolt tüntető utolsó útja, f: www.eluniversal.com.co")

Ezzel egyidejűleg Maduro igyekszik szisztematikusan rács mögé juttatni az ellenzék ismert vezetőit: tavaly februárban letartóztatták a Népakarat (Voluntad Popular) nevű politikai formáció alapítóját, Leopoldo Lópezt, aki büntetőcellában van és felesége elmondása szerint úgy tartják fogva, hogy öt hónapig napfényt sem láthatott. Múlt hónapban pedig Caracas polgármestere, Antonio Ledezma került börtönbe, akit azzal vádol az elnök és környezete, hogy értelmi szerzője egy feltételezett államcsínynek. Ennek bizonyítékaként egy felhívást emleget Maduro, amelyet Ledezma, a már említett López és egy harmadik illusztris ellenzéki vezető, Maria Corina Machado együttesen jegyeznek, és amely egy egyezmény keretében a venezuelai néphez intéz felhívást az átmenet részleteit kidolgozva. Ennek szövege az El Nacional c. lapban jelent meg múlt hónap elején. Ők hárman az alapítói az ellenzéken belül a „La Salida” (Kiút) mozgalomnak, amely nem titkolt szándékkal Maduro lemondatását sürgeti és támogatja az utcai tüntetéseket is. Érdekes adalék, hogy Ledezma veje, Andrés Izarra – aki meggyőződéses „chávista” – Venezuela turisztikai minisztere volt, de előbbi letartóztatása után lemondott pozíciójáról.

Maduro nemcsak belföldön igyekszik eltávolítani ellenfeleit, hanem Chávez Amerika-ellenes retorikáját követve bejelentette, hogy két hetet ad az Amerikai Egyesült Államok caracasi nagykövetségének, hogy csökkentse létszámát, ugyanakkor Venezuela vízumkötelezettséget vezet be az amerikai turisták számára és tiltólistára kerültek többek között olyan ismert politikusok, mint George W. Bush volt amerikai elnök, Dick Cheney volt alelnök, Bob Menéndez és Marco Rubio szenátorok. A közvélemény-kutatások egyértelműen Maduro népszerűségvesztését mutatják. Az elnöknek bőven sikerült alulmúlnia Chávez legrosszabb mutatóit e téren, a jelenlegi elnök támogatottsága mindössze 20 százalékos, míg Chávez legnépszerűtlenebb időszakában (2003) is 31 százalékos népszerűségnek örvendett. Az is tény a számok tükrében, hogy a Maduro-korszak két éve alatt is tovább romlottak az ország mutatói majd minden tekintetben: az államháztartási hiány 29,4 százalékos a két évvel ezelőtti 20százalékkal szemben, míg az államadósság 134,5 milliárd dollár a 2013-as 119 milliárddal szemben. A közbiztonság kormányokon átívelő probléma Venezuelában, de még itt is romlott a helyzet 2012-höz képest is: akkor 21.692 emberölést regisztráltak az országban, míg tavaly 24.980-at.

venezuela_2.jpg

("Venezuela romba döntője", f: www.elfinancierocr.com)

Eközben az ellenzék legnagyobb problémája, hogy megosztott, a különböző vezetők között csak abban van egyetértés, hogy Madurónak távoznia kell, de az eszközök és a hogyan tovább tekintetében eltérőek az álláspontok. A volt elnökjelölt Henrique Capriles a „fülkeforradalomban” hisz, míg a López-Ledezma-Machado trió az utcai megmozdulások hívei. Ide tartozik még Julio Borges, akit a jól ismert forgatókönyvvel vádolnak, de az ő esetében annyival súlyosabb a vád, hogy a légierő segítségével bombázni készült Caracasban a Miraflores palotát (elnöki palota). Ehhez kapcsolódik a leköszönő uruguayi elnök, José „Pepe” Mujica üzenete, hogy vigyázzon a venezuelai vezetés, nehogy egy jobboldali katonai puccsal megdöntsék a jelenlegi kormányt. Ezt azért nem tartom valószínűnek, mert Venezuelában a hadsereg nagyobbrészt Chávez-párti, csupán a légierő néhány nyugdíjas tisztje vall jobboldali radikális nézeteket. Borges egyelőre még szabadlábon van, szerinte a venezuelaiaknak maguknak kell megoldaniuk a problémát, a külföld segítségére várni tévedés. Az ország súlyos belpolitikai válsága miatt a Dél-amerikai Nemzetek Uniójának (UNASUR) főtitkára és a térség három országának (Brazília, Kolumbia és Ecuador) külügyminisztere Caracasba látogat, hogy közvetítsen az ellenzék és a Maduro-adminisztráció között. Az év végén tartandó választásokig az ellenzéknek nem kisebb feladata van, mint meggyőzni a lakosságot, hogy képesek kivezetni az országot a zsákutcából. Ezzel együtt bizonyítaniuk kell, hogy valós, támogatható alternatívát jelentenek a „XXI. századi szocializmussal” szemben, mely mostanában az átlag venezuelai számára nem jelent mást, mint az alapvető élelmiszerek és tisztítószerek hiányát, hosszú-hosszú sorban állást, éhbérért elvégzett munkát és katasztrofális közbiztonságot, ebből egészen biztosan nem kérnek többé a venézek.

venezuela_3.jpg

("Erre Bolívar sem lenne büszke", f: www.panoramio.com)

A parlamenti választásokon elért esetleges ellenzéki siker azonban még egyáltalán nem jelenti Maduro távozását, az csupán elengedhetetlen előfeltétele annak, hogy a közeljövőben egy referendumon kezdeményezhessék az elnök visszahívását (Maduro mandátuma 2019-ben jár le), amihez a jelenlegi alkotmány értelmében négymillió támogató aláírás szükséges. Egy ellenzéki vereség ugyanakkor hosszú időre bebetonozhatja az oly sokszor hangoztatott bolivári forradalmi vonalat, mely ennek következtében végérvényesen kilátástalanságba juttatja majd Venezuelát és további milliókat taszíthat kilátástalanságba. Maduro ellenzékkel és tüntetőkkel kapcsolatos reakciója azt mutatja, hogy a „chávizmus” végnapjait éli, hiszen a diktatúrák közös vonása, hogy csak az erőszak nyelvén értenek és mindenkit okolnak a helyzet romlásáért kivéve saját magukat. Én abban bízom, hogy Venezuela újra felkerül arra a képzeletbeli térképre, ahol az alapvető emberi jogokat betartják, hiszen Kuba példája is mutatja, hogy nem érdemes Latin-Amerikában a világhatalom USA ellenében politizálni, ezt már tudja az ellenzék és egyre többen érzik ezt a lakosság soraiban is. Amilyen hosszúnak tűnt a bolivári forradalom, hamarosan olyan gyorsan érhet véget.

Erőss Bulcsú

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr567253161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VérBulcsú 2015.03.09. 11:26:00

Lapzárta után ért véget az UNASUR főtitkárának, Ernesto Sampernek (Kolumbia volt elnöke 1994-1998 között, azt megelőzően pedig országa spanyolországi nagykövete) és a térség három országának külügyminiszteri szintű jelenléte Caracasban, amely nemhogy közelebb hozta volna a regnáló hatalmat az ellenzékkel, hanem egyenesen még nehezebbé tette a közeledést olyannyira, hogy az ellenzéki delegáció, amelyet a volt elnökjelölt, Henrique Capriles vezetett nem is tartott sajtótájékoztatót. Samper érthetetlen módon elismerő szavakkal illette Madurót és kormányát, és nem volt hajlandó annak az ellenzéki kérésnek eleget tenni, hogy Ramo Verde katonai börtönében meglátogassa a cikkben is említett két ellenzéki vezetőt, Leopoldo Lópezt és Antonio Ledezmát. Nem véletlen egyébként, hogy hivatalosan sem Brazília, sem Kolumbia, sem maga az UNASUR nem ítélte el az utcai demonstrációk során alkalmazott erőszakot és az ellenzéki képviselők bebörtönzését sem.
süti beállítások módosítása