Malajzia: 17 éve tartó politikai boszorkányüldözés

2015. március 10.

A trend, mely szerint Malajzia politikai élete a nemzetközi közösség látókörének perifériáján álló, nem meghatározó tényezője az ázsiai történéseknek – Anwar Ibrahim (Pakatan Rakyat) ellenzéki politikus bebörtönzésével, valamint az arra érkező reakciók sorozatával – megdőlni látszik. Sokak szerint az események hátterében koholt vádak állnak, Ibrahim politikai konspiráció áldozata lett. A Najib Razik vezette kormány a maláj igazságszolgáltatás függetlenségének hangoztatásával mindezt cáfolja.

Az Anwar Ibrahim elleni konspirációs elmélet fő alapját a történések ismétlődő jellege adja. A 67 éves politikussal szemben először 1998-ban emeltek vádat, a jelenlegihez hasonlóan szodómia bűntettének gyanúja miatt. Ekkor Ibrahim közel állt a miniszterelnöki pozíció megszerzéséhez, de végül a Legfelsőbb Bíróság elítélte, így kénytelen volt a politikai élettől visszavonulni. 2004-ben 6 év raboskodás után felmentették, és tisztázták a korábbi vádak alól. 2008-ban, a parlamenti választások során az Abdullah Ahmad Badawi miniszterelnököt támogató pártok vereséget szenvedtek, így Ibrahim arra készült, hogy ezt kihasználva felszámolja a parlamenti kormánytöbbséget. Azonban az időközi választásokon való indulása előtt másodjára gyanúsították meg azonos neművel történő nemi kapcsolat létrehozásával, mely a muzulmán többségű országban – a felek beleegyezésével történt aktus esetén is – akár húsz év börtönnel büntethető. Ennek elkerülése céljából, valamint állítása szerint életének védelme miatt a török nagykövetségen kért menedéket, melyet csak akkor hagyott el, mikor a maláj kormány hivatalosan is garantálta, hogy megvédi biztonságát, és nem készül ellene merénylet. A választásokon mindezek után nem vett részt, és azt hangoztatta, hogy politikai összeesküvés áldozata lett.

anwar1.jpg

("Bűnöző vagy Malajzia megmentője" - Anwar Ibrahim, f: www.kinibiz.com)

Miután 2012-ben ismételten tisztázták, politikai karrierje felfelé ívelt, aminek következtében az ország kormánya az utóbbi évtizedek legerősebb ellenzéki pártjával találta magát szemben és, amely a 2013-as választásokon a szavazók szimpátiájának kiemelkedően magas arányát elnyerte. Nem sokkal ezután, Ibrahimot ismételten szodómiával gyanúsították. A februárban lezajlott ügy végkimenetelként az ellenzék vezetője öt éves börtönbüntetést kapott. Fontos megjegyezni, hogy Malajzia történetében összesen hét esetben történt szodómia bűntette miatti vádemelés, ebből két alkalommal Anwar Ibrahim ellen.

Dehogy miben áll a kormányzattal szemben fellépő, az elmúlt időszak legerősebb ellenzéki koalíciójának a Pakatan Rakyatnak az ereje? Ibrahim pártját három nagy formáció szövetsége adja (Népi Igazságosság Párt - PKR, Demokrata Párt - DAP, Pán-maláj Iszlám Párt - PAS). A szövetség minden tagja sajátos ideológiával, elképzeléssel bír, ám összefogásuk, ellenzéki erejük egyre nagyobb. Elkötelezettek az érdem alapján történő versenyképesebb rendszer kialakításában, a korrupció, a monopóliumok felszámolásában, valamint a polgári szabadságjogok biztosításában, a demokrácia erősítésében. Az ellenzék támogatói szerint azzal, hogy Ibrahimot elítélték, csak megerősítették a kormánnyal szemben álló erőket. Hiszik, hogy a politikailag kicsit is motivált emberek tisztában vannak azzal, hogy a koholt vádak alapján börtönbe vonuló politikus ártatlan, és a szolidáris nép pedig melléjük fog állni a következő választásokon. A nemzetközi közösség, Ausztrália, az Amnesty International, az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának Hivatala (OHCHR), valamint a Human Rights Watch is egyöntetűen elítélte az eseményeket.

anwar2.jpg

("Ma már nem kávéznának" - Ibrahim és Razak, f: www.mole.my)

Anwar Ibrahim távozásával, az ellenzéki párt, amely jelenleg a parlamenti székek kétharmadát birtokolja, rengeteg kihívás elé néz, de mindezek ellenére nem adja fel a küzdelmet Razak kormánya ellen. Az elkövetkezendő választások érdekes fejleményekkel járhatnak. Kérdés, hogy Ibrahim botrányos eltávolításának következményeként miként változott a szavazók szimpátiája, valamint az milyen hatással bírt Malajzia a nemzetközi közösséggel, legfőképpen az Egyesült Államokkal fennálló kapcsolatrendszerére. Az ellenzéki vezető börtönbe vonulása óta támogatói több alkalommal tartottak tüntetéseket, a világ egyéb országaiban szerveztek szimpátiatüntetéseket. Kétségkívül, az ügy nem vet jó fényt az országra, legfőképpen az idei évben, amikor Malajzia látja el az ASEAN soros elnökségét, valamint otthont ad a kelet-ázsiai csúcstalálkozónak (EAS) is.

Gyuris Klaudia

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr527256255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása