Miközben az Európai Uniót közel minden oldalról folyamatosan érik gazdasági, politikai és katonai kihívások, az európai egység eszméje egyre gyengébb erővel hatja át a kontinens közéletét. Bár egyfajta aranyszabálynak tekinthető, hogy a közösen megélt krízishelyzetek összekovácsolják a résztvevő feleket, úgy tűnik, ez a brüsszeli tárgyalótermek szereplőire nem, vagy csak kevéssé igaz. 

Amikor tavaly nyáron Németh Áron Attilával írtunk egy kvázi pro és kontra cikket Jean-Claude Junckerről és az EU jövőjéről, az ott kialakult ellentét se nem volt kreált, se nemvolt egyfajta feladatszerűen kiosztott véleménykülönbség. Áron komolyan kételkedett abban, hogy az Európának szükséges lendületet a „régi EU-ban” szocializálódott Juncker képes lesz szállítani, én pedig komolyan hittem abban, hogy a sokkal mélyebb integrációban hívő új EB-elnök el tudja majd fogadtatni a szorosabb együttműködés szükségességét a tagállamokkal. Ha az elmúlt időszakot áttekintjük, egyértelmű: Áronnak lett igaza.

Európa ugyanis jelenleg beteg. Már-már klisésen elhasználódott ez a kifejezés, amelyet előszeretettel használnak mind politikusok, mind elemzők. Európára mindettől függetlenül azonban most nincs jobb, mint a fenti jelző. Félreértés ne essék, nem Jean-Claude Juncker tette beteggé, már az volt jóval azelőtt, mielőtt az új Európai Bizottság felállt. Juncker csupán semmilyen orvosságot nem tett le az asztalra azok közül, amelyeket előzetesen megígért.Mert hogy is áll a jelenlegi diagnózis?

Európa gazdasága beteg. A görög adósságrendezés, az ezzel kapcsolatos korántsem nyugodt tárgyalások és az így felerősödő vádaskodás a tehetősebb és a szegényebb EU tagállamok között egy tökéletes példája annak, milyen hajszálvékony is az integráció ereje a kontinensen, valamint, hogy milyen keveset is jelent a közös európai eszme akkor, amikor valós gazdasági káosz kopogtat az ajtókon. Mindezen vajmi keveset segít az, hogy létezik több terv is az európai teljesítmény fellendítésére: az Európai Stratégiai Beruházási Alap (EFSI) és az Európai Központi Bank által kihirdetett eszközvásárlás (erről bővebben itt írtunk). Az előbbi 315 milliárd, az utóbbi pedig 2016 szeptemberéig körülbelül 60 milliárd eurós program, mind arra irányítva, hogy biztos terepet teremtsen a befektetők számára, akik az utóbbi évek euróválsága miatt igencsak elpártoltak az öreg kontinenstől. Ráadásul egyik kezdeményezés sem tűnik fogadtatásában problémamentesnek – míg az EFSI-t november óta nem sikerült Junckernek megszavaztatnia az Európai Parlamenttel, az utóbbi fő szereplőjét, az Európai Központi Bankot (és vele együtt a mostani európai monetáris politikát) kemény tüntetések hulláma támadta például tegnap Frankfurtban is, ahol közel 10 ezren demonstráltak a megszorításokkal járó pénzügyi döntések ellen.

 ("Lángoló indulatok" - harcias demonstráció Frankfurt utcáin; f.: AFP)

Európa biztonságpolitikája beteg. Annak ellenére, hogy a kelet-ukrajnai krízis és az abból fakadó, mostanra konstans orosz katonai atrocitások (légtérsértések; balti államok határainál és az északi tengernél történő akciók) konkrétan az EU határait súrolják, semmilyen valós közösséget nem kovácsoltak az uniós tagállamok között. Sőt, azt mondhatjuk, hogy a konfliktus okán egyre mélyülő ellentét alakul ki az országok között (erről is írtunk előzőleg). Ez főleg az eltérő veszélyfelfogások miatt adódik: különböző államok különböző módon érzékelik a helyzet okozta veszélyeket – míg a Baltikum teljes pánikkal, a spanyolok például felettébb nyugalommal reagálnak a történtekre. Az Európai Unió tagjai ennek megfelelően semmilyen esetleges katonai/fegyveres támogatási lépésben sem tudnak egyezségre jutni, azonban még az ennél egy fokkal talán könnyedebb, gazdasági szankciók kérdésében is teljes megosztottság bénítja meg az elméletileg Közös Kül- és Biztonságpolitikát (CFSP) hirdető kontinenst. Az ezért felelő Federica Mogherini hozzáadott értéke a háborús helyzet feloldásához eddig közel egyenlő a nullával – mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a második minszki egyezményt még protokolláris szempontból sem hagyták az ő vagy bármilyen EU-s szerv kezében, inkább külön nemzetállamok kezdeményezéseként (Németország és Franciaország) kezelték hivatalosan is.

Európa hadereje beteg. Közös hadereje jelenleg különböző békemissziókban való részvételben nyilvánul meg, emellett persze létezik az EU Harccsoport is, amelybe a tagállamok ajánlanak fel zászlóaljakat. Létszáma igen minimális (kb. 30 ezer fős), azonnali bevethető egységei csupán pár ezer fősek. Egyértelmű, hogy jelenléte maximum kiegészíteni tudná a NATO védelmet, azonban jelen formájában még ez is igen kétséges. A mostani felállásban minden résztvevő sokkal inkább bízik (és költ) a különálló, nem összehangolt nemzeti hadseregekre – ami mondjuk a fent említett különböző veszélypercepciók miatt talán nem is csoda. Ahogy az sem, hogy Juncker – kezdeti ígéreteinek megfelelően – megpróbálja a katonai téren való további integráció útjára terelni a tagállamokat. Véleménye szerint egy valódi közös európai hadsereg segítene abban, hogy a szervezet külpolitikája valós talajon álljon.

("Marketingre már van pénz" - Federica Mogherini látogatása az EUFOR főhadiszállásán; f.: eufor.org)

Végezetül pedig, Európa politikai integrációja szintén beteg. Az EU valójában sosem tudott túllépni a közösség gazdasági(piacteremtő) érdemein, annak politikai megnyilvánulásai inkább szimbolikus jellegűek, mint valós érdemekkel felvértezettek. A fenti problémák mentén pedig igen kétséges, hogy ebben az ütemben és hozzáállásban lehet-e életszerű politikai egységet kovácsolni a tagállamok között. Több éve érzik Brüsszelben, hogy az Unió valós értéke, világpolitikai súlya egyre csökken, ezen pedig csakis további integráció segítségével lehet segíteni. Jean-Claude Juncker eddig láthatóan képtelen volt ebbe az irányba terelni a kontinens vezetőit, és – ellentétben például a NATO-val – képtelen volt az Oroszország képében kialakuló régi-új közös ellenségképet politikai tőkévé kovácsolni. Ezt talán még pótolhatja a következő hónapok során, de a hátrányt valószínűleg már sosem tudja ledolgozni. Ennek pedig az egész Unió és annak lehetséges gyors gyógyulása látja kárát.

Mészáros Tamás