Szudán: Egy ország, amely bármikor robbanhat

2015. május 04.

Farkas Réka az UNHCR genfi központjának munkatársa. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága a világ összes éhínség, háborúk és egyéb tragédiák sújtotta területein aktív terepmunkát folytat, lévén, legfőbb feladata földünk menekülthelyzetének javítása. A szervezet tagjai nagyjából 120, súlyos humanitárius gondokkal küzdő országban vannak jelen, így például Szíriától kezdve Szomálián át egészen Szudánig. Réka ez utóbbiban töltött jó másfél hetet. Közben pedig, akivel tudott, beszélt az ország jelenéről és jövőjéről.

Kartúm, a főváros, meglehetősen furcsa hely. Kicsit skizofrénnek mondanám. Magában a városban ugyanis biztonság van. Fehér bőrű európai nőként is végig lehet sétálni az utcán minden probléma nélkül. Ugyanezt este egyedül már nem tenném meg, bár ezt csak a józan ész mondatja velem, mivel a helyiek, valamint a hivatalos biztonsági adatok szerint a biztonsági helyzettel ilyenkor sincsen gond. Kollégákkal például többször voltunk kint este 10 után is, mindenféle atrocitás nélkül. Az ott élők számára adott egy viszonylagos kényelem, folyamatosan van víz, van áram. Megkockáztatnám, hogy egy vékony, de azért nem elenyésző réteg megközelítőleg középosztálybeli jólétben él, ami a Szahara alatti Afrikában sajnos elég ritka. Sok különböző népcsoportot látni együtt élni. Sokfajta öltözet, arc ül egymás mellett a teázónak kikiáltott útszéleken. A nők viszonylag konzervatívan öltöznek. Alkoholt pedig – ellentétben sok másik muszlim országgal – tényleg sehol sem kapni.

Mindezek mellett azonban kicsit olyan érzés a fővárosban lenni, mint egy szépen megépített videojátékban, ahol bizonyos terek mögé nem látsz. Erőd hangulatú az egész. A város tulajdonképpen egy enklávé egy háború közepén. Minden sarkon állig felfegyverzett katonával, besúgókkal, lehallgatással, időnként melletted elhaladó tankkal. A reptéren leszállásnál látod a repülőgép-elhárító fegyverzetet a pálya mellett. Omar al-Bashir szudáni elnök palotája szinte közvetlenül a reptér mellett van, a menekülési útvonalak biztosítását nem bízza a véletlenre.

delszudan2.jpg

("Szudán örökös ura?" - Omar al-Bashir, f: bbc.com)

A 2011-ben függetlenedett Dél-Szudán fővárosa, Dzsúba, ezzel szemben nagyjából megfelelt az előzetes elvárásaimnak. Ott nem tapasztaltam olyasmit, ami nagyon kilógott volna az információim alapján a fejemben összeállt képből. Az ENSZ és a nagy nemzetközi nem kormányzati szervek munkatársai este 9-ig tartózkodhatnak a városban, utána vissza kell vonulni a szállásokra. Rengeteg fiatal sétál AK 47-essel az út szélén, vezetékes víz a városban sok helyen van, áram viszont szinte mindenhol csak generátorról működik. Az utcakép Kartúmhoz képest sokkal egységesebb. Nincsenek luxushotelek és irodaépületek a lerobbant lakóházak mellett, és a tapasztalatlan szem az emberek között is kevesebb különbséget lát. A helyiek közvetlenek, értékelik az életet, és rendkívül büszkék az új országukra.

A szudáni / dél-szudáni felvezető után azonban most áttérnék a kérdésekre, amikkel részben a blog szerkesztőinek köszönhetően érkeztem, részben pedig itt utazva-dolgozva adták magukat:

 

Belülről, hogy látják a helyiek az al-Bashir rendszert (pl. csak az erőszak miatt marad fenn)?

Minden kisebb civil megmozdulásra, tüntetésre ellentmondást nem tűrő a hatalom fellépése. Ráadásul az azonnali beavatkozásokat nem ritkán komoly megtorlások követik. Legutóbb egy ilyen akció 280 ember életét oltotta ki. Talán nem meglepő, hogy éppen ezért a fővárosban folyamatos a legmagasabb szintű rendőri készültség – ez természetesen abból is fakadhat, hogy az ország többi részét valójában nem, vagy csak nehezen tudják állandó kontroll alatt tartani. A fennálló rendszerrel kapcsolatban a legtöbb ember véleménye az, hogy eddig még nem kaptak „jobb” alternatívát. Persze tény, ez nehéz is lenne, hiszen az elnöki propaganda olyan erős, hogy az ellenzéknek, vagy bármilyen más megoldáson gondolkodó szereplőnek kínkeserves dolga van. A vezetés mindent kontroll alatt tart, a nemzetközi közösség képviselőinek szinte mindenhez engedélyt kell kérniük. Az országon belül dolgozó külföldiek nem kapnak beutazási engedélyt a „problémás” területekre. Bizonyos területeken a segélyszállítmányok kiosztásán kívül szinte semmilyen tevékenységet nem végezhetnek külföldi szervezetek. A helyiek közül sokan megszokták már a rendszert, és örülnek annak, hogy a fővárosban viszonylagos biztonságban élhetnek. A rezsimet alapvetően szerintük is elsősorban az erőszak tartja össze, de árnyalja a képet, hogy nem igazán látnak más – békésebb – megoldási lehetőséget az állam irányítására.

delszudan4.jpg

("Ez nem játék", f: telegraph.co.uk)

Milyen jövőt látnak a helyiek az országuk számára? Megbukhat al-Bashir rendszere? Ha igen, szerintük minek köszönhetően?

A bukást senki nem tartja igazán valószínűnek. A rezsim jól fel van fegyverezve, és bármilyen kritikára azonnal intézkednek. Al-Bashir ráadásul az Afrikai Uniót (AU) is kiválóan sakkban tartja (lásd: a választásokkor például mindent rendben találtak, hiteles választói részvételi adatokat jeleztek, stb.). Az egyik, huszonéves sofőröm szerint: „Persze hogy az AU mindent rendben talál. Ha nem találnának, al-Bashir aktivizálná a megfelelő országokban működő terrorista csoportokat”. A jövőt azonban bizonytalannak ítélik, mivel al-Bashir már 70 felett jár, és a helyiek véleménye szerint egyértelmű, hogy nélküle nem működik majd a rezsim, mert senkit nem enged eléggé megerősödni. A lakók így arra számítanak, hogy az elnök halála után felerősödnek a polgárháborús állapotok. Érdekes viszont, hogy a helyben élő és dolgozó külföldiek ezzel szemben úgy látják, hogy a rezsim nagyon is „szilárd lábakon áll”, vagyis, lesz valaki, aki gyorsan és hatékonyan átveszi al-Bashir székét.

Mennyire valószínű, hogy újabb tartományok szakadnak el, és ennek milyen hatása lehet? 

Minden, a nemzetközi sajtóban felmerült tartomány (Dél-Kordofán, Darfúr és Fehér-Nílus) esélyes az elszakadásra a helyiek és az expatok szerint is. Természetesen a kormány ezt a problémát is erőszakkal igyekszik megoldani, folyamatosan próbálják kiszűrni és feltartóztatni a tartományokban az elszakadást aktívan propagáló szervezeteket. A visszamaradott helyi politikai és infrastrukturális kapacitás azonban a kormány malmára hajtja a vizet. Ennek ellenére általános vélekedés, hogy Darfúr elszakadására valóban lehet számítani a következő néhány éven belül. Az UNAMID (ENSZ-Afrikai Unió Közös Darfúri békefenntartó csapatai) távozása hamarosan elkerülhetetlen lesz, ami pedig a konfliktus kiéleződését, és egyben egy hosszabb távú megoldás kialakulását hozhatja magával. A helyiek nagy esélyét látják továbbá annak, hogy a „protocol areas” (Abdzsei, Dél-Kordofán és a Kék-Nílus tartományok), amennyiben egyszer véglegesedik a státuszuk, nem Kartúm irányítása alá fognak kerülni. A nem túl acélos vezetői / politikai rétegen kívül az ország egészében hatalmas a szegénység, és a nemzetközi segélyszállítmányoktól való függés. Bármilyen autonómia vagy elszakadás esetén az új állam akkora infrastrukturális és politikai vákuummal kellene, hogy szembenézzen, amit nagyon nehezen lehet majd kezelni, még akkor is, ha a véleményét – fegyveres úton – bármelyik szervezet érvényre tudná juttatni.

delszudan3.jpg

("Függetlenség Napja", f: frontpagemag.com)

Hogy látják, a helyiek szerint mi vezetett Dél-Szudán elszakadásához, illetve, hogyan értékelik az önálló ország első pár évét? 

  • A déli területek sohasem alkottak egységet az északiakkal
  • Etnikailag rendkívül éles törésvonal jellemezte a két régiót
  • Az olajkészletek miatt Dél-Szudánnak van/volt esélye épkézláb állammá válni
  • A helyiek közül ennek ellenére sokan meglepőnek tartották, hogy tényleg végbement a különválás. Az viszont, hogy a polgárháború tulajdonképpen kisebb területekre visszavonva, és változó intenzitással, de folytatódik, nem jelentett akkora meglepetést.
  • A dél-szudániak rendkívül büszkék saját államukra, a fővárosban élők szerint hatalmas eredményt értek el az önállósodással. Sok vidéki kis közösség életében viszont alig hozott változást az elszakadás – továbbra is helyi (had)urak irányítják az életet, habár megváltozott a fizetőeszköz, és kevesebb helyen van aktív háború. Számos távoli diaszpórába menekült fiatal próbál erősebb kapcsolatokat ápolni az új anyaországgal. Sok új üzleti lehetőséget látnak, de látható, hogy lassú folyamat lesz, mire ezek a beruházások és ötletek valósággá válnak, miközben az infláció amúgy elképesztő magas.

Vallási vagy inkább etnikai törésvonalak szabdaljak Szudánt? Sokat hallani mindkettőről.

Az országon belül nagyon erős az etnikai megosztottság. Kartúmban az életet a muszlim értékrend határozza meg, ám számos különböző etnikum (és vallás) él együtt, egymás mellett. Szudán és Dél-Szudán között egyértelműen látszik a vallási különbözőség is. Az ott töltött rövid idő alatt azonban úgy éreztem, bár a vallás az első megkülönböztető jellemző, sokkal fontosabb tényező, hogy ki melyik etnikumhoz tartozik. Ez Kartúmban mutatkozott meg leginkább, hiszen ott láttam több etnikumot együtt élni. Dzsúbában, akikkel az utcán vagy éttermekben találkoztam, azok túlnyomórészt a bari és dinka etnikumhoz tartoztak. A fővárosban viszont a nemzetközi szervezetek dolgozói között ügyelnek a viszonylagos egyensúlyra, így a helyi társadalomban megszokott arányokhoz képest nagyobb számban is alkalmaznak „kisebbségeket”. Ugyanakkor az egyik külső területeken lévő kolléga mesélte, hogy az ő régiójukban egyetlen nemzetközi szervezet vezetője sem szívesen alkalmaz olyan kollégát, aki nem a helyi többségi etnikumhoz tartozik. Egyszerűen azért, mert akkor napi munkájával a saját és kollégái életét is kockáztatná.

A bejegyzés trackback címe:

http://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr157428810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

magyarmoszlim 2015.05.05. 08:35:46

2004 óta rendszeresen járok Szudánba. S nem másfél hetet töltöttem ott eddig, hanem minimum egy évet az elmúlt 11 év alatt. Segélyeket, köztük mentőautót, gyógyszereket és orvosi műszereket vittem ki kb. 100 millió HUF értékben minimum.
Az elemzés nem alapos és nem valós. Ugyanis a szudániak tudják, hogy milyen egy polgárháború, egy felfordulás. Így a "belenyugvásukkal" a stabilitás mellett szavaznak. Hiszen 11 éve még bizony komoly gondok voltak mind a gazdasággal, mind az ellátással, stb. Most a kitermelt (kínaiak által) ásványkincsek miatt komoly gazdasági fejlesztéseket valósítottak meg, a kórházi ellátás szinvonala is nőtt. Autóbusz, teherautó gyártás, személygépkocsi gyártás is van, dél koreai licenc alapján.Pár éve vezették be a kötelező biztosítást a gépkocsikra. Több mobil telefonszolgáltató is működik az országban, az inetrnet és a televízió csatornák szabadságban léteznek, nincs a porno kivételével betiltott internet oldal. Szinte minden párt jelen van a parlamentben, s koalíciós kormány működik, s érdekes módon a szudáni kommunista párt is a koalíció része. (Ők gyenge tárcákat kaptak: sport, kultúra.) Nemsokára készen lesz az új khartumi nemzetközi reptér, kínai segítséggel. Omar El Basir pedig az ország egységét és biztonságát nézte, megmentette az országát az "arab tavasztól", mely eddig csak káoszt hozott azokra az országokra, akiket ez elért. Tudomásul kell venni, hogy a nyugati demokrácia nem minden országban működik, mert ez káoszt eredményez! Ez vonatkozik a legtöbb "keleti" országra, így Szudánra is. Szudán félig katonai, félig parlamentális rezsim. Ha nem akarunk polgárháborút, népirtást, akkor a stabilitást kell pártfogolni! Basir egyensúlyt teremtett, s ez így van jól. Nincs más alternatíva. De az is tény, hogy mint ahogy lenni szokott, a viszály magvait a gyarmatosítók teremtették a határok meghúzásával. (Mint mindenütt. S ezért a kialakult viszályokért az angolok és a franciák a felelősök, nem beszélve a kizsákmányolásról, majd a lázadások brutális leveréseiért.) Másfél hét alatt mit ismerhetett meg Farkas Réka? Bolek Zoltán

E.Katolnai 2015.05.05. 08:56:37

A szerző a sok, felesleges adat, mellékesnek számító dolog mellett elfelejti megemlíteni az ország igazi rákfenéjét, a felelőtlen túlszaporodást, pedig említi: „az ország egészében hatalmas a szegénység”.
Szudán lakossága az 50-es évvel elején nm volt több 6-7 milliónál (1970-ben érte el a 10 m,), ami mára 38 millióra gyarapodott. Ugyanakkor a művelhető-legelhető földterület nem lett 5-6-szor nagyobb, közműhálózat, ipar, oktatás, turizmus évtizedes pangásban; az allah-allahozáson (a keresztény szudániaik sem jobbak a felelőtlen bébi-nyomatásban), és a bébigyártáson kívül semmihez nem értenek. Természetesen egy ilyen arányú demográfiai robbanást még gazdag európai országok sem tudnának kezelni, nemhogy a tehetségtelen szudániak.
Megoldásként egymást fogják gyilkolni, meg menekültként özönölnek a jóléti társadalmakba, És tényleg, ha képtelenek visszafogni magukat a gyerekgyártásban, akkor az a legjobb, ha egymást falják fel …
semmi szánalmat nem szabad érezni irányukban!

nudniq 2015.05.06. 00:56:53

@magyarmoszlim: "a viszály magvait a gyarmatosítók teremtették a határok meghúzásával. (Mint mindenütt. S ezért a kialakult viszályokért az angolok és a franciák a felelősök"

Szudán határait speciel csak Egyiptom felé húzták meg az angolok. Az összes többi határát viszont pont az egyiptomiak húzták meg. (Na nem hajszálpontosan; de azt,h Dárfúr és Equatoria Kordofánnal és a Vörös-tenger mellékével került egy országba, azt Mohamed Alí és utódai katonai hódításokkal döntötték el: márpedig a viszálynak az oka ezeknek a nagy térségeknek az együvé kényszerítése volt. Meg az északiak rabszolgavadászatai a déliek ellen, amik szintén az európaiak érkezése előtt indultak.)

"nem beszélve a kizsákmányolásról"
jelenleg meg úgy tűnik,h most épp a kínaiak zsákmányolják ki ugyanúgy Afrikát, mint korábban az angolok és franciák.

Simon János Bálint 2017.08.21. 00:42:42

@magyarmoszlim: Vice S02E12, Surveillance City & The Forgotten War - azért érdemes megnézni mi történt és történik...
Hitler idején is az elején eléggé happy volt az élet 3 : )