Izraelnek belpolitikai válságra van szüksége - válasz Hóvári János cikkére

2015. május 05.

Hóvári János, volt tel-avivi nagykövetünk részletesen bemutatta az izraeli kormányalakítási procedúrát a Messzelátó blogon április 30-án megjelent, "Quo Vadis, Israel? A negyedik Netanjahu-kormány elé" című bejegyzésében. Legfőbb állításait, miszerint a kialakult közel-keleti hatalmi rendszer kedvezőtlen Izrael számára, ezért Izraelnek hasznosabb lenne egy egységkormány, vitatom. Izrael ugyanis soha nem volt nagyobb biztonságban, szerves része a Közel-Keletnek, és a zsidó államnak most van leginkább szüksége egy belpolitikai válságra.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek mindössze egy napja maradt, hogy tető alá hozza a negyedik kormányát megteremtő koalíciós megállapodást. A 120 fős Knesszetben a jelenlegi állás szerint mindösszesen 61 mandátum megszerzésére van esélye, amely így azt jelentené, hogy egy renegát képviselő is megbéníthatja a kormány törvényhozói munkáját. Azt szinte biztosra vehetjük, hogy Netanjahu egy ilyen bizonytalan kormánnyal is nekivág a következő négy évnek, hiszen semmilyen garancia nincs arra, hogy a megismételt választásokon jobban szerepelne, mint március 17-én. A kialakult helyzet jó eséllyel egy instabil kormányhoz vezet majd, folyamatos koalíciós válságok és botrányok tüzében fog elbukni, amire viszont véleményem szerint hatalmas szükség van.

Hóvári János elemzésében rámutat, hogy az eszkalálódó közel-keleti helyzet Izrael kárára van, amellyel szemben az egységkormány, azaz a Likud és a Cionista Tábor nagykoalíciója adhatna erős támaszt. Véleményem szerint azonban éppen Izraelnek válik hasznára az Egyesült Államok globális stratégiájában történt változás, miszerint kivonul regionális válságok közvetlen rendezéséből, támogatja a regionális hatalmi egyensúlyt, így nyomás alá helyezve szövetségeseit, hogy nagyobb részt vállaljanak saját biztonságuk szavatolásából és ne az Egyesült Államok erőforrásait szipolyozzák aránytalan mértékben. Ez a vád persze sokkal inkább megállja a helyét a NATO európai tagállamai tekintetében (lásd hazánk), mint Izrael esetében, azonban ne feledjük, hogy a közel-keleti hatalmi egyensúlyban Izrael egy kevésbé jelentős tényező. A fő kérdés a szunnita-síita ellentét, Irán és Szaúd-Arábia hatalmi harca kiegészülve Törökország visszaszivárgásával hajdani birodalmának déli területeire. Ennek az átfogó konfliktusnak lett így része Izrael, amely sokkal többet közeledett a szunnita arab világhoz az elmúlt két évben (közös konferenciák és kereskedelmi megállapodások bizonyítják ezt), mint a kilencvenes évek békefolyamata óta bármikor, a „kényszer nagy úr” szabály alapján.

bibi4.jpg

("Merre tovább Izrael?" - Benjamin Netanjahu, f: haaretz.com)

Miközben a zsidó állam a közel-keleti hatalmi egyensúly egészséges részévé válik szunnita szövetségesei oldalán és jelenleg nincs (!) a zsidó államot létében fenyegető biztonsági kihívás, ez a helyzet egyedülálló esélyt ad Izraelnek, hogy rendezze belső törésvonalait, amelyek hosszútávon fenyegetik az újkori zsidó állam fennmaradását. Az egységkormány, miközben ugyanúgy koalíciós válságok tépáznák, ezeket a vitákat csak elfednék. Idén lesz 120 éve, hogy a pesti születésű Herzl Tivadar megírta „A zsidó állam” című politikai kiáltványát, amelyben megteremti a politikai cionizmus ideológiáját és a multikulturális, demokratikus, szociálisan érzékeny kapitalista nemzetállam szükségességét a zsidó nép esetében is. Izrael, mint minden fiatal állam számos alapvető kérdésben nem jutott egyezségre vagy konszenzusra, amelyet bizonyít, hogy hiányos az Alaptörvény, számos, az izraeli nemzet (azaz zsidók, arabok és más kisebbségek együttvéve) alapvető közjogi formáiról nincs egyetértés a társadalomban. A március 17-én tartott választások sem ezekről a kérdésekről szóltak, hanem az ország biztonságáról és jóléti helyzetéről. Az igazi kérdések azonban, mint a vallásosok szerepe, jogai és kötelezettségei a társadalomban, a palesztin kérdés megoldása, az új, hátrányos helyzetű bevándorlók integrációja nem valódi vitatémaként, csupán közhelyes programpontokként kerültek elő. A töredezett izraeli politikai életben sokkal inkább érezhető a status quo erők harca a progresszívakkal, nem véletlen, hogy az Avigdor Lieberman külügyminiszter vezette Izrael a Hazánk párt nem kívánt belépni a vallásos pártok „örökjogait” fenntartani kívánó kormánykoalícióba és a szintén erősen jobboldali és számos vitatott javaslattal rendelkező Izrael az Otthonunk a cikk írásának pillanatáig nem kötött megállapodást a Likuddal.

Az új izraeli kormány így elhanyagolható többséggel, a jobboldali és vallásos pártok törékeny koalíciójában fog felállni bő teret adva egy elsöprő erejű politikai csatározásnak mind a kormányon belül, mind a többi parlamenti párttal szemben. Miközben az izraeli hadsereg a megosztott térségben teljes mértékben képes megvédeni az államot, az elkövetkezendő néhány év talán az utolsó lehetőséget nyújtja az izraeli politikai elit és társadalom számára, hogy 67 évvel az állam megalapítását követően megegyezzenek a nemzeti minimum sarokköveiben, amelyre alapozva már valóban fölállhat egy nagykoalíció, nem csupán a hullámokban érkező külső fenyegetésből eredően, hanem az izraeli nemzet szilárd értékrendszerére építkezve.

Csepregi Zsolt

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr117431434

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Csepregi Zsolt: Izraelnek belpolitikai válságra van szüksége - válasz Hóvári János cikkére 2015.05.05. 10:26:01

Az új izraeli kormány így elhanyagolható többséggel, a jobboldali és vallásos pártok törékeny koalíciójában fog felállni bő teret adva egy elsöprő erejű politikai csatározásnak mind a kormányon belül, mind a többi parlamenti párttal szemben.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

agarik 2015.05.05. 18:31:37

1.) "zsidók" nem léteznek. A cikknek el kell döntenie, hogy izraeliekről, vagy judaistákról kíván beszélni.

2.) Izrael nem judaista állam, hanem multikulturális, mert alapítóokirata értelmében köteles elfogadni a határain belülre került muzulmán/palesztín lakosságot.
No persze Izrael állam addig egyáltalán nem is létezik,amíg el nem ismeri Paleszítnát mint önálló országot. Alapító szerződése értelmében.
És persze vissza kell húzódnia a nemzetközi szerződések garantálta határai mögé.

Moin Moin 2015.05.05. 20:03:53

Az ért ez a "multikulturális nemzetállam" érdekes kifejezés - és alapvetően/koncepcionálisan le is írja a "mi a baj Izraellel?"-kérdést. Mert egy ország alapkoncepciójában vagy az egyik, vagy a másik.
Izrael esetében a zsidó többség inkább hajlik a nemzetállamként való öndefinícióra, amiből viszont szükségképpen következik az arab lakosság másodrendűsége. A kisebbség elfogadná a multikulturalitást alapvető államrendező elvként - ám abból meg hosszabb távon Izrael "zsidó jellegének" felszámolódása adódik.
Stratégiailag a 19. században elképzelt, felvázolt (azaz alapvetően mégiscsak nemzetállami és csak kényszerből, az ottani etnikai realitások felismeréseként multikulturálisnak is elnevezett) Izrael fenntarthatatlan, ami azt jeleni, hogy a projekt ebben a formájában nem lehet sikeres. A zsidóság számára marad az anyaország nélküli sikeres diaszpóra létformája...

Moin Moin 2015.05.05. 20:06:45

@Moin Moin: A vége lemaradt: A szunnitákkal létező együttműködés-mozaikok csupán taktikai jellegűek, mivel hiányoznak a közös értékek és a közösen vallott-elfogadott és használt társadalmi stratégiák. Ezek híján viszont országok és társadalmak között tartós együttműködés nemigen szokott működni.

D/Csepregi Zsolt 2015.05.06. 18:10:21

@Moin Moin: nem értek egyet azzal, hogy egy nemzetállam ne lehetne egyben multikulturális. A Herzl által felvázolt multikulturalizmus azt jelentette, hogy a zsidók rendelkeznek nemzeti szintű kollektív jogokkal, mindenki más teljes egyéni jogokkal vagy kisközösségi jogokkal, megőrizhetik nyelvüket, kultúrájukat, iskolarendszerüket stb. de nem formálhatn jogot a kisebbség a többség pl. nemzeti szimbólumainak meghatározására. Izrael zsidó, ahogy Magyarország magyar és nem hiszem, hogy a sváb magyarságnak ez annyira fájna. Igaz, ez inkább negatív szabadság (valamitől való védelem), mint pozitív (valami megtételéhez való jog), de ez a kisebbségi lét jellemzője a legjobb esetben is. Ez nem vonatkozik a vitatott területeken élő arabságra, nekik állam kell.
Másodsorban maguk a zsidók is egy több rasszt felölelő nemzet, fontos, hogy ezek a csoportok is megőrizhessék a 2000 év alatt felgyülemlett, vagy például az iraki zsidóság esetében még régebbi hagyományaikat, a multikulturalizmus itt is fontos szempont. Az a nagyon sikeres diaszpóralét láttuk hova vezetett, a zsidók soha többé nem fogják biztonságban érezni egy erős anyaország nélkül, még ha nem is akarnak ők maguk ott élni.
Harmadszor, a szunnitákkal addig lesz együttműködés amíg a nemzeti érdek ezt diktálja, de ez így egészséges és ez a regionális hatalmi egyensúly alapja mindenhol a világon. USA és Szaúd-Arábia is eléggé különböző országok, az együttműködés mégis sokáig gyümölcsöző volt (az is marad szerintem), mert ezt kívánják érdekeik.

Moin Moin 2015.05.06. 19:43:06

@D/Csepregi Zsolt: A multikulturális TÁRSADALOM koncepcióját a XX. század második felére már nyilvánvalóan elavult elképzelésen alapuló nemzetállami paradigma által definiált társadalomkép átalakítására találták ki. Izrael esetében inkább az a kérdés, hogy Herzl idejében adekvát elképzelés volt-e (még) a nemzetállam, mint a társadalom kerete? Azt kell mondanunk, hogy nem, hiszen a kor sikeres társadalmai-államai éppen attól voltak sikeresek, hogy gazdasági működésük alapja éppen hogy a sok nemzetiség, kultúra egy gazdasági entitáson belül tartásán alapult: ez a gazdasági entitás a gyarmatbirodalom volt. valójában az egyetlen sikeres nemzetállam Németország volt – ám ez az állam és társadalom sok szempontból kivétel. Továbbá: a XIX. század végére ez az ország is (egyébként téves elképzelések alapján és feleslegesen) gyarmatbirodalmi (és tengeri) világhatalommá akarta átépíteni önmagát.

Ami a zsidók „zsidó nemzetállamon belüli egyéni és kisközösségi jogokkal bíró arabságot” mint Izrael alapkoncepcióját illeti, ez kb. megfelel annak a formának, amely a Brit Birodalmon belül addigra kialakult – és amelyről nyilvánvaló volt, hogy a neki alávetett népek nem fogadják azt el, mivel „többek között) számukra mind identitásukat, mind jogi helyzetüket, mind kultúrájukat, mind gazdasági érdekeiket illetően hátrányos. Ehhez képest Herzlék ehhez nyúltak… Nem csoda, hogy Izrael léte (és koncepciója) a kezdettől súlyos konfliktus és elutasítás forrása.

Ehhez jött még hozzá, hogy ráadásul ezt az államkoncepciót „mások hazájában” hozták létre: egy olyan területen, amelyet (bár nem XIX. sz.-i európai értelemben és tartalommal) az ott élő arabok joggal tartottak a hazájuknak, a saját földjüknek. Így Izrael nemhogy megoldotta volna a zsidóság problémáját, hanem tovább terhelte azt. Nem véletlen, hogy a zsidóság többsége ma sem Izraelben él: ez azt jelzi, hogy ők sem érzik az „biztonságos megoldásnak” a saját személyes életükben. ha nincs a Holokauszt, amely millió számra traumatizálta a (többnyire) szegény kelet-európai zsidókat, akkor valószínűleg nem is jött volna létre Izrael, hiszen szubkultúra-jellegű maradt volna a cionizmus és nem mozdít meg milliós tömegeket. (A két vh. között a cionista mozgalom csak vegetált ahhoz képest, ami 1945 után történt.)

Az Izraelen belül élő nem zsidók és a példaként hozott magyarországi németek alkotmányos jogállása sem azonos – e tekintetben javaslom figyelmes olvasásra az Alaptörvény XXIX. cikkét, amely kifejezetten országos kollektív jogokat garantál és államalkotókként határozza meg a nemzetiségeket, akiket a teljes magyar közigazgatásban és igazságszolgáltatásban is megillet a saját nyelvhasználatuk. Ilyesmiket az izraeli államot definiáló alapokmányok nem tartalmaznak.

Ami azt illeti, hogy a világban diaszpórában élő zsidóság biztonságát egy erős anyaország garantálná, ez sem elméletileg, sem a gyakorlatban nem fedi a valóságot. Hiszen Izrael – azaz az „erős anyaország” léte egyértelműen az USA stratégiai fölénye által garantált.

Az USA és Szaúd-Arábia stratégiai szövetésetek, mivel a szaúdi olaj feletti (közvetett) amerikai kontrollt csak az biztosítja, hogy a szaúdi elit hatalmi pozícióit az amerikai háttértámogatása tartja fenn. Itt kölcsönös és hosszú távú politikai, hatalmi és gazdasági érdekek léteznek – ilyenek Izrael és Szaúd-Arábia között egyszerűen nincsenek, a síita terrorizmus egyszerűen nem elég fontos és főképpen nem eléggé stabilan fennálló tényező ehhez. És lám: már Irán is inkább a szaúdi útra kezd lépni, mert rájött, hogy gazdaságilag túl gyenge ahhoz, hogy az USA által „el nem ismert” regionális hatalomként létezhessen. A trend itt is Izrael ellen halad. Nem véletlen, hogy az izraeli gazdaségi körök is immár évtizedes távlatban minél injkább igyekeznek diverzifikálni, azaz Izraelen kívülre vinni a befektetéseiket.
süti beállítások módosítása