Miközben a világháló tele van az X, Y és Z generációkról szóló hírekkel és elemzésekkel, napjaink Oroszországában egy másik különös réteg szocializálódását figyelhetjük meg – ők a P (Putyin-) generáció tagjai. Egyszerre jellemzők rájuk a nacionalista érzelmek és az erős vezető iránti vágy keveredése a nyugati fogyasztási minták másolásának igényével. A közelgő választások miatt valószínűleg a politikusok szemében is felértékelődnek majd.
A P generáció azokból a harminc év alatti fiatalokból áll, akik gyerekkorukból aligha emlékeznek a gorbacsovi időszak öt-hat, vagy éppen a Jelcin-éra nyolc évére. Amikor azonban a tágabb világ történéseire fogékonyabbá váltak, egyből a határozott irányvonalat követő Putyin-rezsim irányítása alatt találták magukat, és immáron több mint tizenöt éve ebben a közegben élnek. Ha csak a számokat nézzük, egyértelműen kitűnik, hogy a P generáció tagjai életük nagyobb részét töltötték eddig úgy, hogy az ország vezetője Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin volt.
Ennek megfelelően átélték a sikeres gazdasági konszolidáció időszakát, a posztszovjet térség gázvitáit, a határ menti konfliktusok sorát, és még sorolhatnánk. A legtöbb orosz fiatal ismeri ugyan a nyugati demokráciák működését, de ennek ellenére sokakban nem alakult ki az igény egy merőben új elnöki rendszer kialakítására, mivel ezekből a konfliktusos helyzetekből rendre megerősödve jött ki a moszkvai vezetés. Miközben tehát a P generáció tagjai a fogyasztási cikkek terén a nyugati értékeket követik, demokrácia-felfogásukban a despotikus, erős vezető imidzsére épülő keleti típusú demokráciát támogatják. Továbbá jellemző a mai fiatal szavazókra a tágan értelmezett konformizmus, a mindennapok biztonsága iránti igény, amit az erős központi vezetés biztosít számukra. Emellett ne felejtsük el, hogy a putyini időszakra nem jellemzőek a tömegtüntetések (ennek okait hosszan lehetne sorolni), így a P generáció maga sem termel ki igazságkereső, lázadozó rétegeket.
("Számunkra nem kérdés, hogy kire kell szavazni", f: kp.ru)
Ennek következményeként ezen generáció tipikus tagja sok kérdésre csak kitérő választ ad. Ha arról van szó, hogy Amerika vagy az EU szankciók révén próbálja letörni az orosz érdek védelmezőjeként fellépő Vlagyimir Putyint, akkor készek véleményt nyilvánítani. Igaz nem az elnökük mellett, hanem inkább Washington és Brüsszel ellen, mondván, az orosz belügyekbe senki se szóljon bele kívülről.
Ugyanez igaz az ukrajnai helyzet megítélésére: ha elfogadják a fiatalok azt a feltételezést, hogy az orosz kisebbség érdekei sérülnek az új kijevi elit döntései miatt (és miért ne tennék, amikor a televízió, a rádió, sőt még az orosz közösségi oldalak is ezt sugallják) akkor Oroszországnak szerintük kötelessége beavatkozni.
Szergej Medvegyev orosz újságíró szerint több tízmillió olyan huszonéves orosz fiatal van, akik életkoruknál fogva nem is emlékezhetnek más vezetőre, csak Putyinra, így ők alkotják ennek az új generációnak a gerincét: a VKontakte közösségi oldal felmérése szerint a 13 és 24 év közötti oroszok 69 százaléka számára Putyin az egyetlen alternatíva.
Más kérdés, hogy ennél pontosabban nehéz számszerűsíteni a P generáció, mint szavazóbázis értékét. Sokan közülük előbb-utóbb külföldön próbálnak majd szerencsét, így elképzelhető, hogy a 2018-as választások már Kínában, Dél-Koreában, az USA-ban vagy éppen Európában érik majd őket. Megint mások fokozatosan radikalizálódhatnak, és a most is viszonylag erős nacionalista táborhoz nyergelnek át, miközben középen csak a legkonformistább szavazók maradnak, akik – egyéb alternatíva és kötődés híján – be fogják húzni a X-et Putyin neve mellé.
Putyinnak kell a középre húzó tömegek támogatása, hiszen a 2018-as választásokon lesz kihívója bőven. Egyelőre ugyan nem körvonalazódik olyan jelölt, aki komoly veszélyt jelentene Putyinra, viszont azt se felejtsük el, hogy a P generáció szavazataira csak addig számíthat a jelenlegi elnök, amíg garantálja számukra a mostani életszínvonalat; ha ebben törés következik be, akkor egy kellően populista politikus könnyedén átcsatornázhatja a fiatalok szavazatait a saját tábora felé.
("Nem Putyin-párti fiatalok", f: blogs.voanews.com)
Itt jön be az a kritikus faktor, miszerint a P generáció alapvetően pozitív szemléletét az táplálja leginkább, hogy igazán erős gazdasági sokkhelyzettel eddigi életük során nem kerültek szembe. Az 1998-as gazdasági összeomlás következményeit addigra sikerült felszámolni, amikorra ezek a fiatalok elindultak az önállósulás útján, és a pályakezdők lehetőségeit kibővítő kormányzati programok áldásos hatásai is náluk csapódtak le a kétezres évek közepétől. Amennyiben Putyinék képesek a jelenlegi életszínvonalat biztosítani a szavazóik számára, és sikeresen leküzdik a jelenlegi gazdasági lassulás tüneteit, akkor a radikalizmust visszautasító fiatalok igen nagy százaléka a mostani vezetésnek szavaz majd ismét bizalmat.
Két nyitott kérdés van: egyrészt, hogy lesz-e olyan karizmatikus jelölt, aki fel tudja rázni az „alternatíva-nélküliségbe” belefásult fiatalokat (az elmúlt tíz évben nem igazán volt ilyen személy), másrészt, hogy tud-e Putyin akkorát hibázni a gazdaságpolitikában, ami gyökeres változást indukál majd az orosz belpolitikában. Mivel sem előbbire, sem utóbbira nem volt példa a Putyin-rezsim megerősödése óta, ezért nem lenne meglepő, ha 2018-ban – nem kis részben a P generációnak köszönhetően – Putyin ismét csak besétálna a célba.
Hámori Viktor
