Most, amikor Európában hatalmas viták és indulatok kísérik a menekültkérdést, tőlünk nagyon távol, Latin-Amerikában, azon belül is Uruguayban, ez kevésbé okoz feszültséget a társadalomban és a helyi politikai életben; igaz, nem menekültek tízezreinek befogadásáról van szó. A mára már leköszönt José „Pepe” Mujica kezdeményezésére a hivatalos nevén Uruguayi Keleti Köztársaság Szíriából fogadott be menekülteket. Első körben öt családot, amely a Magyarországon megszokottól eltérően 42 főből állt. A szírek 2014. október 9-én érkeztek az országba. Hogyan telt az elmúlt nyolc hónapjuk, sikerült-e beilleszkedniük, és kívánja-e Uruguay még folytatni a tavaly megkezdett – nyugodtan mondhatjuk, hogy a kontinensen egyedülálló – menekültügyi programot, erre keresem az alábbiakban a választ.

Nem lehet azt mondani, hogy a lakosság ne értett volna egyet José Mujica kezdeményezésével, hiszen a megkérdezettek 69 százaléka igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy támogatja-e szíriaiak Uruguay által történő befogadását. Politikai alapon persze érezhető volt a különbség a szavazók között, de európai mércével mérve még így is konszenzusosnak mondható az eredmény. A kormányzó Frente Amplio (Széles Front) támogatóinak 87 százaléka válaszolt igennel a kérdésre, míg a két ellenzéki párt, a Partido Nacional (Nemzeti Párt) és a Partido Colorado (Vörös Párt) szavazóinak 50 százaléka értett egyet az ex-elnök javaslatával. Sőt, még a Semanario Hebreo (Zsidó Hetilap) felelős szerkesztője, az uruguayi születésű, ám Jeruzsálemben élő Ana Jerozolimski is meleg szavakkal köszöntötte a 42 szíriai érkezőt, hangsúlyozván, hogy Uruguay esélyt ad nekik egy új életre.

A uruguayi hatóságok mindenesetre rögtön az elején siettek leszögezni, hogy országuk bár világi állam, és mint olyan minden vallást megtűr, de egyiknek sem biztosít különleges előnyöket – ezzel arra az ellenzéki aggodalomra reagáltak, hogy nem fognak országszerte mecseteket építeni, ugyanis a menekültek szunnita iszlamistáknak vallották magukat. Mujica pozitív tettként értékelte a menekültek befogadását és hangsúlyozta, hogy szorgalmazni fogja, hogy más térségbeli országok is lehetőségeikhez mérten fogadjanak be menekülteket. Ugyanakkor tagadta, hogy azért akarta volna a szíriai menekültek befogadását, mert nemzetközi díjat remélt érte cserébe: „Nagy árat fizettem életemben azért, amit gondolok, akik azt hiszik, hogy díjakért és politikai alkukért hozok döntéseket, azok nem értenek és nem ismertek engem.” – hangoztatta Mujica számos interjújában, amikor ez a kérdés felmerült. Nem lehet tehát azt mondani, hogy ne tett volna meg mindent a kormány, valamint a menekültek szomszédságában élő uruguayiak azért, hogy a távoli földrészről érkező szíriaiak ne szenvedjenek semmiben hiányt, és főleg, hogy feledjék a sok borzalmat, amelyet el kellett szenvedniük a háború alatt.

("Egy szír család Uruguayban", f: elpais.com.uy)

Tavaly év végén aztán eggyel bővült a csoport létszáma, hiszen Uruguay területén született az egyik menekült kisfia, akinek édesanyja októberben már terhesen érkezett az országba. A sok igyekezet ellenére mégis kissé furcsának tűnt, amikor december közepén az egyik menekült közölte, hogy szeretné elhagyni az országot és Európába költözni, a hatóságok azonban igyekeztek ezt bagatellizálni, és tudomást sem venni a kérésről. Ez év februárjában várták volna a menekültek második csoportját, de tavaly év végén már Mujica is arról kezdett beszélni, hogy túl sok a kulturális különbözőség a menekültek és az őslakosság között. Beszámolók szerint a szíriai férfiaknak sok olyan szokásuk van, amelyet a helyiek furcsán szemlélnek, és amely megütközést kelt az uruguayi lakosságban. Sok olyan dolgot csinálnak, amelyeket az uruguayiak dédapái tettek annak idején, de most már nem szokványos. Először hivatalosan januárban kezdett arról beszélni a kormány, hogy februárban mégsem érkeznek újabb menekültek Uruguayba „kulturális akadályok” miatt, ez volt a hivatalos megfogalmazás. Előzetesen azzal kalkulált a Mujica-adminisztráció, hogy februárban 72 szíriai érkezik az országba, melyet újabb – ezúttal kisebb létszámú – csoport követ majd ez év szeptemberében. Luis Almagro volt külügyminiszter aztán egy másik magyarázattal is szolgált a februári dátum elnapolásával kapcsolatban: szerinte február egy „bonyolult hónap”, hiszen államfőcsere és kormányváltás lesz az országban, és emiatt érdemes megvárni az új elnököt a menekültkérdés további alakulását illetően.

Az igazság ezzel szemben azonban az, hogy ekkorra már nyilvánosságra kerültek olyan sajtóinformációk, hogy szíriai férfiak bántalmazzák feleségüket, amely komoly megütközést váltott ki az uruguayi társadalomban. Erről beszélt nagyon meglehetősen „polkorrekt” módon Mujica, amikor a férfi menekültek furcsa szokásairól szólt. Természetesen az ellenzék is árgus szemekkel figyelte a menekültek mindennapjait. Pablo Abdala (Partido Nacional) képviselő arról értekezett több ízben, hogy nemcsak nők, hanem iskoláskorú gyerekek is a családon belüli erőszak áldozatai lehettek, ezért értesítette az Emberi Jogok Országos Intézményét (Institución Nacional de Derechos Humanos), hiszen Uruguayban a családon belüli erőszak bűncselekmény, és mint olyan vele szemben a zéró tolerancia elve érvényesül.

Ekkor már Mujica is érezhetően keményebb húrokat pengetett mondván, hogy mindennek van határa, ez pedig egy olyan határ átlépése volt, amit nem hajlandóak ölbe tett kézzel nézni, az ország területén ugyanis nem lehet büntetlenül nőket bántalmazni. Az ellenzék kemény és célzott támadásai azonban arra késztették, hogy mégiscsak védelmébe vegye a menekülteket és kijelentette, hogy ne legyenek az ellenzék soraiban álszentek, Uruguayban „minden társadalmi osztályban vannak olyan ficsúrok, akik verik a nőket”, ne mutogassanak tehát másokra ilyen esetekben. A szóbeli üzengetések ellenére az igazságszolgáltatás malmai elkezdtek őrölni, nyomozás folyik az üggyel kapcsolatban, és ha bebizonyosodik, hogy bűncselekmény történt, alkalmazni fogják a hatályos törvényeket.

("A menekültek nagy barátja" - José Mujica, f: elpais.com.uy)

Nyilván nem véletlen, hogy a szíriai menekültek érkezését pár héttel az elnökválasztás első fordulója előttre időzítette a kormány, hiszen tudták, hogy az emberek túlnyomó része támogatja a menekültek befogadását, és akik meg ellenzik, azoknak vissza lehet vágni azzal, hogy lám a kormány jósága, a baloldal szociális érzékenysége mindennél fontosabb. Ez pedig újabb szavazatokat hozhatott – főleg a határozatlanok köréből – a Frente Amplio számára, amivel többséget szereztek a parlamentben. Amire azonban nem számítottak, azaz eltérő kultúrákból fakadó konfliktusok sora, amelyet a társadalom megütközve fogadott. Hosszú hónapok után sem tudtak a menekültek megfelelően beilleszkedni a társadalomba: a gyerekek nem járnak rendszeresen iskolába, és ami talán a legnagyobb probléma, hogy nem tudták elsajátítani még alapfokon sem a spanyol nyelvet, így meglehetősen nehézkes a kommunikáció a menekültek és a helyiek között.

Mandátumának végéhez közeledve Mujica még tett egy „humánus” lépést, megegyezett az Egyesült Államok kormányával, hogy hat volt guantánamói foglyot is befogad Uruguay, akik 2014 decemberében érkeztek az országba. A volt foglyok közül négy szír illetőségű, egy palesztin és egy tunéziai. Itt is, akárcsak a menekültek esetében szállást, teljes ellátást kaptak a volt foglyok és igyekeznek megkönnyíteni beilleszkedésüket. Az ellenzék ez esetben viszont hevesen támadta a kormányt mondván, hogy nem vitték a parlament elé a volt foglyok befogadásának kérdését, erre az ex-külügyminiszter Luis Almagro azzal vágott vissza, hogy mivel egy szóbeli megállapodásról van szó, nem volt szükség a parlament jóváhagyására. Mindenestre az új – márciustól hivatalban lévő – uruguayi kormány külügyminisztere és volt alelnöke, Rodolfo Nin Novoa keményen kritizálta a Mujica idejében hozott megoldásokat mind a menekültek, mind pedig a volt foglyok ügyében. A jelenlegi kormány bejelentette, hogy az év végén – feltehetően az utolsó negyedévben – még egy csoport menekült érkezik, de ez lesz az utolsó, és igyekeznek majd elkerülni az eddig elkövetett hibákat.

("Az első otthon Uruguayban", f: elpais.com.uy)

Nem kérdőjelezhető tehát meg a jó szándék a Mujica-adminisztráció esetében, amikor a menekültek befogadásáról döntött, még akkor sem, ha éppen az elnökválasztási kampány kellős közepére időzítette az első csoport érkezését. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a vallási, kulturális, nyelvi különbségek ledönthetetlen falakat emeltek a helyiek és a menekült közé. Pedig még az ellenzék is visszafogott kritikával illette a menekültek befogadását – nem része a helyi politikai kultúrának az idegenekkel szembeni előítélet – én mégis azt mondom az általam gyűjtött információk alapján, hogy nem volt egy sikertörténet a szíriaiak eddigi uruguayi időszaka. Nagy kérdés számomra, hogy miként alakul ennek a 42 embernek, majd az újabb csoportnak a sorsa Latin-Amerikában, de valami azt súgja, hogy nem ott fognak megöregedni. Pedig lehetett volna második hazájuk Uruguay.

Erőss Bulcsú