A június 7-i törvényhozói és helyhatósági választások tétje igazából nem is annyira Enrique Peña Nieto elnökségének és a kormányzó Partido Revolucionario Institucional (PRI – Intézményes Forradalmi Párt) teljesítményének megítélése volt, hanem inkább annak egyértelművé tétele, hogy ki a meghatározó erő a baloldalon. A „ringben” egy 26 éves – a Partido de la Revolución Democrática (PRD – Demokratikus Forradalom Pártja) – alakulat, és egy tavaly párttá alakult civil szervezet – a MORENA – Movimiento Regeneración Nacional (Nemzeti Újjászületési Mozgalom) – néztek egymással farkasszemet. 1988-ban az Intézményes Forradalmi Pártból (PRI) kivált baloldal, amelyet először Cuauhtémoc Cárdenas, majd a MORENA alapítója és a PRD kétszeres elnökjelöltje, Andrés Manuel López Obrador, vagy ahogy a helyiek becézik, AMLO vezetett, rendre dobogós helyeket ért el a választásokon: 16 százalékot 1994-ben és 2000-ben, 35 százalékot 2006-ban, és 31 százalékot 2012-ben. Utóbbi két választáson második helyezettek voltak. Ezen felül Mexikóváros polgármesterét 2000 óta folyamatosan a baloldal adja. A PRD és a MORENA mostani szereplése arról döntött tehát, hogy ki lesz a baloldalon a kormányzó Intézményes Forradalmi Párt (PRI) kihívója 2018-ban, amikor elnökválasztást rendeznek Mexikóban.

A jobboldali Partido Acción Nacional (PAN – Nemzeti Akció Pártja) pártjának nem sikerült az apátiából felocsúdnia immáron harmadik éve, amióta 2012-ben 12 év kormányzás után elvesztették a választásokat: előbb Vicente Fox (2000-2006), majd Felipe Calderón (2006-2012) volt az ország elnöke. A „rossz közérzet” mellett a pártnak mostanság két nagy problémája van: elsőként a belviszályt említeném, hiszen Felipe Calderón hívei nem tudnak szót érteni a pártelnök Gustavo Madero követőivel. A jelenlegi választásokat megelőzően a „calderónisták” azzal vádolták a Madero-gépezetet, hogy nem támogatja teljes mellszélességgel jelöltjeiket. Azonban csak a vak nem látja, hogy Calderón kidolgozott politikai tervvel rendelkezik 2018-ra: a Los Pinos (Mexikó elnökének rezidenciája) falai közé szeretné küldeni Margarita Zavalát, aki történetesen a felesége. A másik nagy gondja meglátásom szerint a mexikói jobboldalnak, hogy nem tudta maga mellé állítani a kormányzó Intézményes Forradalmi Pártból (PRI) és az elnök Enrique Peña Nietóból kiábrándult mexikóiakat.

("Három év nyugalom következhet" - Nieto és családja szavaz, f: eleconomista.mx)

A június 7-i választásokon 500 alsóházi képviselőt, kilenc kormányzót, 641 helyi képviselőt és 993 polgármestert választott a 83 és félmillió választásra jogosult mexikói. Az eredmények ismeretében elmondható, hogy a kormányzó Intézményes Forradalmi Párt (PRI) végzett az első helyen, bár – ahogy a jobboldali Nemzeti Akció Pártjának (PAN) elnöke, Gustavo Madero nyilatkozta – ez volt a kormánypárt legrosszabb eredménye, ha nem számítjuk 2006-ot, amikor még a mostaninál is gyengébben szerepeltek. Meglátásom szerint tehát Enrique Peña Nieto pártja azért győzhetett, mert az ellenzék még náluk is gyengébben szerepelt. A baloldal megosztottsága, kétpólusúvá válása kapóra is jött a PRI-nek. A képviselőházban a kormánypárt kb. 200 képviselőt juttatott be, és ha a „zöldek”, valamint a Nueva Alianza (Új Szövetség) támogatását továbbra is élvezi a PRI, akkor meglesz az alsóházban az abszolút többsége a kormánykoalíciónak. A jobboldali PAN 105-116 közötti, míg a PRD 51-60 körüli képviselőt küldhet az alsóházba. AMLO pártja, a MORENA 34 és 40 közötti képviselőhelyet tudhat magáénak.

("A mexikói politika nagy öregje" - Cuauhtémoc Cárdenas, f: lademichoacan.com.mx)

Sajnos a választásokat néhány helyen – főleg a szegények és indiánok lakta területeken, mint Guerrero, Oaxaca és Chiapas államok – összecsapások kísérték. A Guerrero állambeli Tixtla városában a tavaly szeptemberben kivégzett 43 diák szülei és hozzátartozói összecsaptak a szavazati jogukkal élni kívánó mexikóiakkal, mivel előbbiek megakadályozták a szavazói urnák felállítását. Oaxaca állam fővárosában, Oaxacában sztrájkoló tanárok néhány szavazókörzetet lángba borítottak, de a rendőrség helyreállította a rendet és 120 embert őrizetbe is vettek. Ennek ellenére elmondható, hogy az esetek többségében rendben és a vártnak megfelelően zajlottak az események.

A választások legnagyobb meglepetését kétségkívül Nuevo León állam produkálta, ahol a függetlenként induló Jaime Rodríguez „El Bronco” („A Morcos”) győzött, így ő lett az első független kormányzó az ország történetében. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy 33 évig a PRI színeiben politizált, és ezalatt közszereplőként hatalmas ismertségre tett szert szűkebb pátriájában, García városában, amely Nuevo León fővárosának, Monterreynek egy külvárosi kerülete. Győzelme után sommásan úgy fogalmazott, hogy hat év vakációt adnak a kormánypártoknak Nuevo Leónban.

("A belharcok nem adnak okot mosolyra" - Gustavo Madero, f: radiza.com)

A kormányon lévő PRI hat államban szerezte meg a kormányzói helyet, míg a fővárosban a MORENA sok szavazót édesgetett magához, akik azelőtt a PRD-ben bíztak, hiszen Mexikóváros vitathatatlanul a legerősebb bástyája volt a pártnak. A PRD a fővárosban ugyan első helyen végzett, de korábbi teljesítményéhez képest csak árnyéka önmagának, hiszen a 16 kerületből eddig 14-et ők vezettek most örülhetnek, hogy meg tudtak hatot nyerni a MORENA öt győzelmével szemben. Az országot kormányzó PRI három kerületben győzött és ezzel 1997 óta, amióta helyhatósági választásokat rendeznek az országban, a legjobb eredményét érte el, míg a jobboldali Nemzeti Akció Pártja (PAN) kettőt tudott elvinni. „El Bronco” első helye azt jelentheti szerintem, hogy innentől kezdve más játékszabályok érvényesülhetnek a pártok által dominált mexikói politikai életben: a mexikóiak egy része – kétségkívül kisebbik része – megunta a pártokat és hátat fordított nekik, csupán az a kérdés, hogy ideiglenesen vagy véglegesen? Nuevo León után kérdőjelek sokasága merülhet fel: hogyan reagálnak közép- és hosszútávon a pártok a független jelölt győzelmére? Változtatnak a mostani rendszeren vagy ellenkezőleg, szigorítják azt elkerülve a további lehetséges független győzelmet? Hogyan alakul a jelöltek finanszírozása, ugyanis ha nem lesz változás e téren, akkor már három év múlva azzal szembesül a mexikói választópolgár, hogy lesznek pártok által támogatott jelöltek közpénzből, és független jelöltek a magánszektor támogatásával.

Ezek a választások mindent összevetve azt mutatták meg, hogy a mexikóiak többsége számára a közélet irányítói továbbra is a pártok, és egyetlen újdonság az „étlapon” a 2012-ben a PRD-ét elhagyó AMLO pártja volt, a MORENA. Első választási megmérettetésük kétségkívül pozitívnak mondható, ám azt a céljukat, hogy ők legyenek a baloldalon a vezető erő nem sikerült elérniük, hiszen túlnyomórészt Mexikóvárosban szerepeltek kimagaslóan. A jövőt illetően az a kérdés, és ezt mindkét pártnak el kell döntenie, hogy mi a legfőbb céljuk? Külön-külön önmagukhoz képest a legjobb eredményt elérni, vagy pedig a kormányzó PRI leváltása, mert ha az utóbbi, akkor valamiféle alkut kötniük kell 2018-ra, máskülönben – akár akaratukon kívül is – Enrique Peña Nieto elnök és pártja malmára hajtják a vizet. A független jelöltek győzelme óriási fegyvertény, de „El Bronco” pártbéli múltja arra enged következtetni, hogy maga a kivétel erősíti a szabályt, és Mexikóban a legtámogatottabb pártok – a PRI, a PRD és a PAN – még jó sokáig a politikai közéletet meghatározó formációi maradnak. Úgyhogy, aki a függetlenektől, vagy a legfiatalabb politikai formáció, a MORENA alakulatától várja a rendszer megváltoztatását az hatalmasat téved.

("Politikai bolygóhollandi" - Andrés Manuel López Obrador, f: lopezobrador.org.mx)

Múlt vasárnap félidei választásokhoz képest minden idők legnagyobb választási részvétele volt az országban, 36,6 millió mexikói tartotta fontosnak kinyilvánítani véleményét, ami ékes bizonyítéka annak, hogy Mexikóban működik a demokrácia, és az emberek hisznek is benne. A jobboldali PAN második helye talán annak is volt köszönhető, hogy a baloldalon két „versenyző” mérkőzött meg egymással. Nekik – ha nem rendezik belső vitáikat – még a harmadik hely is nagy bravúr lehet a három év múlva esedékes elnökválasztáson. Mindent összevetve Enrique Peña Nieto személyes győzelme is a mostani választás, hiszen összességében erőszakmentesen, nagyobb rendbontás nélkül zajlottak a választások sokak előzetes „jóslata” ellenére, és a maradék három évben politikailag nyugodt korszak következhet a PRI és az elnök számára, mivel a politikai ellenfelek komoly problémákkal küszködnek, és ha ezt a kormánypárt és szövetségesei jól kihasználják, független jelöltek ide, új párt megjelenése oda, nem állíthatja őket meg senki újabb győzelmük elérésében. És immáron paktumra sem lesz szükségük.

Erőss Bulcsú